Magyar Péter: Életemben először érvénytelen szavazatot fogok leadni a főpolgármester-választáson
Sem Gyurcsány, sem Orbán jelöltjére nem szeretne szavazni, ezért érvénytelen voksot ad majd le vasárnap, jelentette ki az ATV Egyenes beszéd című műsorában Magyar Péter. A Tisza Párt politikusa beszélt Szentkirályi Alexandra visszalépéséről is: szerinte végül azért nem a „Békemenet light” előtt történt meg a bejelentés, mert így kevesebb idő maradt „összerogánozni” Vitézy Dávidot.
- jelentette ki Magyar Péter, aki elmondta, hogy egyik versenyben maradt esélyes jelöltet sem támogatja. A szavazóktól azt kérte, hogy vasárnap válasszák a Tisza Párt listáját. Elképzelései szerint ügyek mentén fognak majd politizálni a fővárosi közgyűlésben.
Az interjúban szóba került a Medgyessy Péterrel kapcsolatos korábbi videója is.
- mondta a tiszás politikus, aki ennek ellenére nem kér bocsánatot Medgyessytől, mert ő sem kért elnézést a nagyszüleitől, akiket a kommunisták tönkretettek.
Az ellenzékről állapotáról elmondta, hogy szerinte a Tisza Párt nélkül a Fidesz 60 százalék felett lenne. De reagált a műsorban Karsai Dániel kérdésére is, aki arról érdeklődött egy nyilvános posztban a Facebookon, hogy kit támogat a főpolgármester-választáson. Magyar azt mondta, hogy hiába kéri az alkotmányjogász, akkor sem fog Karácsony Gergelyre szavazni, mert esze ágában sincs Gyurcsány jelöltjét támogatni.
A teljes műsort itt lehet megnézni: