Magyar Péter: Az egész ország hallhatta, hogy Szentkirályi Alexandra és a teljes Fidesz frakció elárulta a budapestieket és minden magyar embert
Ahogy arról korábban írtunk, név szerinti szavazást kért a TISZA Párt a Fővárosi Közgyűlésben, amikor arról szavaztak, Budapest éljen-e elővásárlási jogával Rákosrendező tekintetében. A képviselők végül – a Fidesz-KDNP-t leszámítva – egyhangúlag a javaslat mellett voksoltak.
A szavazás után Magyar Péter pártja közleményében azt írta:
Mint fogalmaztak:
„A teljes Fidesz frakció:
- a globális nagytőkét és a NER oligarchákat, valamint az Orbán janicsárokat támogatta;
- támogatta, hogy 500 méteres felhőkarcoló, luxus bevásárlóközpontok és mecseteket épüljenek Budapesten bérlakások és egy élhető városrész helyett.”
Hozzátették: „A TISZA szavazataival a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy Budapest él az elővásárlási jogával a Maxi-Dubaj projekttel érintett fejlesztési terület kapcsán.”
A párt képviselői a további előterjesztések döntő többségénél nem nyomotak gombot, ezzel is jelezve, hogy elutasítják a Fidesz és az óellenzéki képviselők közötti összejátszást, amivel ellehetetlenítették a fővárosi cégek vezetesére kiírandó nyílt, piaci pályázatokat – írták.
Állításuk szerint TISZA frakció képviselői arra tettek esküt, hogy minden döntésüket a budapestiek érdekében hozzák meg. Mivel nem először fordul elő, hogy a Fidesz, a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselői összejátszanak és a fővárosi polgárok érdekével ellentétesen szavaznak, a TISZA ma egyértelművé kívánta tenni, hogy nem asszisztál a budapestiek átveréséhez.
Hozzátették azt is: „A TISZA továbbra is ügyek mentén politizál és minden olyan előterjesztést megszavaz, amely a Budapestiek érdekét szolgálja.” Korábban ugyanakkor a Magyar Kétfarkú Kutyapárt azzal vádolta a TISZÁ-t, hogy gyakorlatukkal veszélyeztetik a főváros működését.