Magyar Péter a vízügyesek alacsony béréről beszélt, Orbán Viktor már szóba is hozta a sajtótájékoztatóján
Miközben mindenki részéről zajlik az árvízi védekezés, azért a politikai adok-kapok sem szünetel a gáton. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke éles kritikával illette a vízügyi hatóságok helyzetét a Partizán árvízhelyzetről készült interjújában. „Egy vízügyi szakember 14 év tapasztalattal, három diplomával kevesebb, mint bruttó 400 ezer forintot keres egy hónapban. Ez megalázó. Nem véletlen, hogy sokan elhagyják a szakmát.” – mondta Magyar. A katasztrófavédelem sem kivétel: 3-5 ezer ember hiányzik állítólag a rendszerből.
Magyar szerint a szakmai viták és a szakmaiság megbecsülése, valamint a környezetvédelmi szakhatóságok visszaállítása jelentős előrelépést hozhatna.
– utalt a környezetvédelem jelenlegi helyzetére, miközben az örökségvédelem lebontását is megemlítette.
Amikor Gulyás Márton megkérdezte, hogy ez egy lehetséges Tisza-kormány ígérete lenne-e, Magyar igennel válaszolt, de hangsúlyozta:
Ezek után csütörtök reggel Orbán Viktor az árvízinfón nem tudta nem érinteni a témát. „A vízügyi dolgozók bérét a mostani árvíztől függetlenül rendezni kell” – mondta, de hozzátette, hogy ez egy pár éves távlatban lesz megoldható.
– mondta Orbán.