HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: A Fidesz politikusai között jelenleg több a János, mint a nő

A Tisza Párt elnöke egy szakpolitikai rendezvényen a nők helyzetével kapcsolatban több fontos témát is felvetett, köztük a bérszakadék, a szülés utáni depresszió és a menstruációs szegénység kérdését.


Magyar Péter szerint érdemi lépéseket kellene tenni a nők helyzetének javítása érdekében, nem pedig pusztán hangzatos propagandát folytatni. A Tisza párt elnöke a „Nők a jövőért – Kihívások, lehetőségek és egyensúly a közéletben, munkában és a családban" című szakpolitikai rendezvényen több fontos témát is felvetett, köztük a bérszakadék, a szülés utáni depresszió és a menstruációs szegénység kérdését.

Megnyitó beszédében Magyar többek között arról beszélt: szerinte

a fél világ azon szörnyülködik, hogy „a Fidesz politikusai között jelenleg több a János, mint a nő”.

„Nincs egyetlen női miniszter sem a kormányban, hazánk a legutolsó az Unióban, a női képviselők és a miniszterek listáján” - mondta.

Magyar szerint Orbán előszeretettel használja a nőket a politikai céljainak eléréséhez, és, ha az érdekei úgy kívánták, Orbán még a szoknyáik mögé is bebújt.

A Tisza Párt elnöke arról is beszélt: meg kellene vitatni, hogy az Isztambuli egyezmény ratifikálása hozza-e el a várt javulást, vagy inkább az, ha a magyar kormány mindent megtesz a hatóságok képzéséért és a hatékony fellépéshez szükséges források biztosításáért, az edukációért, és a megfelelő jelzőrendszer és jogszabályi környezet kialakításáért és betartásáért.

A menstruációs szegénységet is fontos ügynek nevezte. Arra is kitért, hogy ennek felszámolása érdekében meg kellene vizsgálni, hogy a női higiéniai termékek áfájának csökkentése jó megoldás lehet-e.

Magyar szerint meg kellene tárgyalni a szülés utáni depresszió kérdését is, és fontos feladat a fiatalok, különösen a lányok felvilágosítása és szexuális edukációja.

Kiemelte a férfiak és a nők közötti bérszakadék problémáját is. Úgy látja, igazságtalan, hogy az ápolói és szociális területen dolgozók – akiknek többsége nő – a legrosszabbul fizetett munkavállalók közé tartoznak. Azt is fontosnak tartja, hogy a nők könnyebben visszatérhessenek a munka világába szülés után, és vállalkozási lehetőségeik bővítését ne csak szlogenekkel, hanem valódi társadalmi párbeszéd alapján meghozott intézkedésekkel segítsék.

Magyar szerint Orbán Viktor nem kíván foglalkozni nőügyekkel, ő felelős emberként, politikusként és férfiként úgy gondolja, hogy ez elfogadhatatlan, mert az ország fele nő, és a nők problémái az egész társadalom problémái.

„Férfiként ugyanakkor természetesen csak másodkézből lehetnek benyomásaim arról, hogy mi okozza a legnagyobb nehézségeket a nőknek 2025-ben Magyarországon” – fogalmazott Magyar, aki hozzátette: éppen ezért nem irányt mutatni akar, vagy megmondani a tutit, hanem tanulni, hogy amikor majd a Tisza lehetőséget kap a kormányzásra, akkor érdemben tudjanak segíteni.

Magyar szerint éppen ezért fontos, hogy jöjjenek a nők segíteni. „Jöjjenek képviselőnek, szakértőnek, miniszternek, tanácsadónak. Lépjenek elő, és előre” - mondta.

Hozzátette: arra biztatja a nőket, hogy hallassák a hangjukat.

Magyar szerint a férfi fel tud építeni egy házat, de abból otthont csak a nő tud csinálni. És úgy gondolja, így van ez a hazával is.

„A családok gyermekvállalásához nem üres ígéret-cunamira van szükség, hanem biztonságos életfeltételekre.

A családok nem kizárólag egy adókulcs miatt vállalnak gyereket, hanem mert vannak működő bölcsődék, óvodák és védőnők. Akkor vállalnak gyereket, ha vannak jó orvosok, akik meggyógyítják őket. Akkor vállalnak gyereket, ha a nők szabadon megválaszthatják, hogy melyik orvosnál vagy bábánál szeretnének szülni. Akkor vállalnak gyermeket, ha vannak vasútvonalak, buszjáratok, amelyek biztonságosan eljuttatják a gyereket az iskolába. És akkor vállalnak gyereket, ha vannak iskolák és tanárok, akik tanítják őket. Akkor vállalnak gyereket, ha a pedofil nagyköveteket, vagy a pedofil gyermekzaklató segítőit a Fidesz nem felmenti, hanem elítéli” – fogalmazott Magyar, aki szerint azért van ma demográfiai katasztrófa, mert az édesanyák és édesapák nem érzik magukat biztonságban.

Magyar szerint Orbán elvesztette a kapcsolatát a valósággal, ezért támogatja az óvodák bezárását, az elítélt bűnözők kiengedését a börtönökből, és ezért támogatja az iskolák és kórházak kivéreztetését, és ezért nem foglalkozik nőügyekkel.

Végül ismét arra biztatta a nőket, hogy hallassák a hangjukat, és megígérte, hogy a Tisza mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ezt a hangot a lehető leghangosabbra hangosítsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
The Washington Post: Megrendezett merényletet javasolt az orosz titkosszolgálat Orbán Viktor ellen egy kiszivárgott jelentés szerint
A lap által megszerzett és egy európai hírszerző szolgálat által hitelesített dokumentum szerint az orosz operatív tisztek azért vetették fel a drasztikus lépést, mert a Fidesz népszerűsége a romló gazdasági helyzet miatt csökkenni kezdett. A Kreml cáfolt.


Egy megrendezett merénylet ötletével próbálta volna Oroszország külföldi hírszerző szolgálata, az SZVR segíteni Orbán Viktor kampányát – erről írt egy belső jelentés alapján a The Washington Post. A „Gamechanger” fedőnevű javaslat szerint egy ilyen akcióval lehetne „alapjaiban megváltoztatni a választási kampány teljes paradigmáját”.

A lap által megszerzett és egy európai hírszerző szolgálat által hitelesített dokumentum szerint az orosz operatív tisztek azért vetették fel a drasztikus lépést, mert a Fidesz népszerűsége a romló gazdasági helyzet miatt csökkenni kezdett. A jelentés szerint

„egy ilyen incidens a kampányt a társadalmi-gazdasági kérdések racionális teréből az érzelmek világába helyezné át, ahol a kulcstémák az állambiztonság, valamint a politikai rendszer stabilitása és védelme lennének”.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov a lap kérdésére reagálva mindezt elutasította. „Ez újabb példája a dezinformációnak” – közölte. Az SZVR nem kívánt nyilatkozni. Az orosz nagykövetség közleményében azt írta:

„Szeretnénk ismét nyomatékosítani, hogy a magyar választási kampányba történő beavatkozás semmiképpen sem orosz részről történik”. Orbán Viktor szóvivője nem reagált a megkeresésre.

A dokumentumok szerint az oroszok más módszerekkel is beavatkoznának. Javasolták, hogy Orbán a békével és a stabilitással azonosítsa magát, míg ellenfelét, Magyar Pétert „Brüsszel bábjaként”, pártját, a Tiszát pedig „a háború pártjaként” állítsák be. További iratok szerint konkrét lejárató akciókat is terveztek ellenzéki jelöltek ellen: mesterséges intelligenciával készült videókkal támadták volna Gurzó Mariyát, Nagy Ervint pedig hamisított dokumentumokkal és fotókkal vádolták volna meg azzal, hogy megvert egy nőt.

A lapnak nyilatkozó nyugati tisztviselők szerint a feszültség tapintható. „Még sosem láttam ennyire idegesnek a Fideszt” – mondta egyikük. Telkes András, a magyar hírszerzés egykori helyettes vezetője szerint „növekszik a pánik a kormánypártban, és úgy gondolom, hogy talán nem túl megfontolt lépéseket is megtesznek majd a hatalom megtartása érdekében”.

Hozzátette, hogy „az oroszok mindent meg fognak tenni, hogy Orbánt hatalmon tartsák”. Ezt támasztja alá egy európai biztonsági szolgálat értesülése is, amely szerint az orosz katonai hírszerzés három embere érkezett Magyarországra a választás előtt.

A magyar kormány az utóbbi hetekben a gazdasági problémák helyett egyre többet kommunikál a külső fenyegetésekről. Orbán Viktor azzal vádolta az ukránokat, hogy fizikai támadásokat terveznek a családja ellen, míg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban azzal fenyegetőzött, hogy „kiadja az illető címét a fegyveres erőinknek”. Csütörtökön a kormány három ukrán állampolgárt tiltott ki az országból, állításuk szerint fenyegetések miatt.

Az Orbán-kormány évek óta betekintést biztosított Moszkvának az Európai Unió belső megbeszéléseibe. Egy európai biztonsági tisztviselő szerint Szijjártó Péter külügyminiszter az uniós ülések szüneteiben rendszeresen telefonon adott „élő riportot” orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak a megbeszélésekről. Az orosz hekkerek emellett a Külgazdasági és Külügyminisztérium hálózataiba is behatoltak.

Amikor Orbán a rendszerváltás után feltűnt a politikában, még a kommunista uralom ellenzőjeként szerzett nevet, és első miniszterelnöksége alatt Magyarország Moszkva tiltakozása ellenére csatlakozott a NATO-hoz. 2010-es visszatérése után azonban egyre szorosabbra fűzte a viszonyt Oroszországgal, a nyugati partnerség helyett a keleti kapcsolatokat helyezve előtérbe.

A kapcsolat egyik központi eleme az olcsó orosz energia volt. A MOL gázkereskedő cégében, a későbbi MET-ben szerzett részesedést Orbán két közeli szövetségese, akik a kutatások szerint több százmillió dollár osztalékhoz jutottak az olcsóbb gázon. A másik kulcsprojekt a paksi atomerőmű bővítése volt, amelyet az orosz Roszatom végzett 10 milliárd eurós orosz hitelből. A projekt egyik fő haszonélvezője Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc lett, aki több tízmillió dollár értékű építési megbízást kapott. Mészáros a vagyonosodását nyilvánosan „három tényezőnek: Istennek, a szerencsének és Orbán Viktornak” tulajdonította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A mérgezésgyanús esetek után betelt a pohár Debrecenben, a fideszes polgármester is nekiment az akkugyáraknak
Papp László polgármester a CATL, a Semcorp és az EcoPro BM vezetőivel egyeztet a debreceni gyárakban tapasztalt szabálytalanságokról. Az önkormányzat a Kormányhivatalnál rendszeres ellenőrzéseket kezdeményez.


Fordulat Debrecenben: a fideszes polgármester, Papp László egyértelmű üzenetet küldött a városban működő akkumulátorgyáraknak. A városvezetés személyes egyeztetést kezdeményezett a CATL, a Semcorp és az EcoPro BM vezetőivel, és a Kormányhivatalnál a hatósági ellenőrzések rendszeressé tételét kérik a gyáraknál tapasztalt hiányosságok miatt.

Papp László egy Facebook-videóban arról beszélt, hogy „nagyon sok kívánnivalót hagy maga után mindaz, amit tapasztaltunk, tapasztalunk az eddigi építkezések, beruházások, a működések előkészítése tekintetében”. Az önkormányzat közleménye ennél is tovább ment, és súlyos következményeket helyezett kilátásba.

„Amennyiben az érintett vállalatok nem tartják be a jogszabályi rendelkezéseket, az önkormányzat részéről semmilyen együttműködésre nem számíthatnak. Az eddigi tapasztalatok alapján az önkormányzat a már megkezdett fejlesztéseken túl további fejlesztéseket nem tart időszerűnek” – írja a 444.hu.

A mostani bejelentés közvetlen előzménye, hogy múlt héten a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal megerősítette: a debreceni CATL-gyár egyik, még építés alatt álló üzemcsarnokában engedély nélkül, szabálytalanul tároltak veszélyes anyagokat. A hatóság megtiltotta az épület használatát és környezetvédelmi eljárást indított.

A hatósági vizsgálatok azután indultak, hogy március elején a Tisza Párt egy videót tett közzé, amelyben a CATL egyik magyar munkása rosszullétről és mérgezésgyanús tünetekről számolt be. „Szédültem, úgy éreztem magam, mintha be lettem volna rúgva. Zsibbadt a kezem, a szám, a nyelvem, égett a szemem […] Felmentünk, és onnantól képszakadás” – mondta a videóban a nő, aki szerint olyan feladatot kellett elvégeznie, amihez nem volt képesítése.

A Tisza Párt helyi képviselőjelöltje, Tárkányi Zsolt a polgármester mai bejelentését egy beismeréssel felérőnek nevezte. Szerinte a fideszes városvezetés csak a választások közeledtével lépett, miután a pártjuk hetek óta folyamatosan hozza nyilvánosságra a szabálytalanságokat.

A CATL a mérgezésgyanús esetet követően közleményben tagadta, hogy a dolgozók rosszullétét mérgezés okozta volna. Állításuk szerint belső vizsgálatot tartottak, és az üzemorvos sem állapított meg ilyesmit. A kormányhivatal vizsgálata az ügyben még tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hadd szóljak a fideszes bűnözőkhöz, az orbáni maffiához – ti még mindig nem értitek, hogy mi áradt itt meg, mint a tenger
A TISZA Párt vezetője egy videóban üzent a Fidesznek, miután állítása szerint megpróbálják tönkretenni a családját. Szerinte őt már nem lehet megfélemlíteni. Magyar szerint a politika nem uralkodás, hanem szolgálat, és a magyar emberek nem kérnek sokat, „csak szabadon és békében szeretnének élni a saját hazájukban”.


Magyar Péter szombaton egy Facebook-videóposztban intézett üzenetet, ahogy ő fogalmazott, a „fideszes bűnözőkhöz, az Orbáni maffiához”. A TISZA Párt vezetője szerint ellenfelei még mindig nem ismerik őt.

Videójában felteszi a kérdést: „Azt gondoljátok, hogy megijedek? Hogy félreállok? Hogy meghátrálok? Ti még mindig azt hiszitek, hogy ha naponta küldtök halálos fenyegetést, zsaroltok, vagy ha milliárdokat költöttök a lejáratásomra, akkor feladom.” Magyar azt állítja, politikai ellenfelei tévednek, ha azt gondolják, a magyarok többsége vevő a „háborús uszításra, a megosztásra és a gyűlöletkeltésetekre”.

Szerinte hiába próbálják tönkretenni a családját és megalázni a hozzá közel állókat, nem fogja hagyni, hogy „még jobban tönkre tegyétek ezt a csodaszép országot”. Azt írta, bár szerezhetnek neki nehéz perceket, de „ami nem öl meg, az megerősít”. Úgy véli, azért küzd és dolgozik, mert a hazájáért teszi a dolgát, és ezt szerinte az emberek is látják, ezért vannak napról napra többen.

„Ti még mindig nem értitek, hogy mi áradt itt meg, mint a tenger. Pedig csak annyi történt, hogy egy nép azt mondta, elég volt. Ti még mindig nem értitek Petőfi szavait. Ha bár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr”

– idézte a költőt.

Magyar szerint a politika nem uralkodás, hanem szolgálat, és a magyar emberek nem kérnek sokat, „csak szabadon és békében szeretnének élni a saját hazájukban”.

Posztját azzal zárta, hogy ellenfelei fenyegethetik és gyalázhatják, ő „sok millió magyar emberrel” megy tovább a kijelölt úton, és „22 nap múlva visszavesszük a hazánkat”. Kijelentette: „Bármit is tesztek a következő napokban és években, én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.”

A nemzetközi sajtó is kiemeli, hogy Orbán Viktor 2010 óta tartó kormányzása óta most először áll szemben olyan kihívóval és szervezeti háttérrel, amely tömegeket tud az utcára vinni. A voksolást nemzetközi és hazai források egyaránt „az elmúlt évtized legszorosabb” megméretésének nevezik, az EBESZ/ODIHR már választási megfigyelő missziót telepített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Lesújtó, ami velem történt” – Trump barátjának kérése után az ICE deportálta a gyereke anyját, így dőlhet el a gyermekelhelyezési per?
Paolo Zampolli olasz-amerikai üzletember jelezte a hatóságnak, hogy volt párja, Amanda Ungaro illegálisan tartózkodik az USA-ban. A nőt kitoloncolták, a Belbiztonsági Minisztérium tagadja a politikai befolyást.


Donald Trump egyik régi barátja és különmegbízottja személyes szívességet kérhetett az amerikai bevándorlási hatóságtól, hogy deportálják közös gyermekük anyját, miközben épp egy gyermekelhelyezési per kellős közepén álltak. Az ügyre a The New York Times pénteken megjelent cikke derített fényt, amely szerint a hatalmi befolyás gyanúja merült fel egy magánügyben.

A történet tavaly nyáron kezdődött, amikor Paolo Zampolli olasz-amerikai üzletember tudomást szerzett arról, hogy brazil exbarátnőjét, Amanda Ungarót Miamiban letartóztatták csalás gyanújával. Zampolli ekkor felkereste az amerikai bevándorlási hatóság egyik vezetőjét, és jelezte, hogy a nő illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban. Érdeklődött, hogy őrizetbe vehetik-e.

A lap szerint az ICE egyik vezetője ezután felhívta a miami irodát, és azt kérte, hogy még az óvadék előtti szabadulás előtt vegyék át az ügyet, utalva arra is, hogy egy, a Fehér Házhoz közel álló ember sürgeti az eljárást. Az ICE végül bevándorlási őrizetbe vette, majd Brazíliába toloncolta Ungarót.

A Belbiztonsági Minisztérium visszautasította a politikai befolyás vádját, és egy közleményben hangsúlyozta: „bármilyen sugalmazás, hogy politikai okból vagy szívességből történt az őrizetbevétel és az eltávolítás, HAMIS”. A hatóság szerint a kitoloncolás a nő lejárt vízuma és a büntetőügye miatt egyébként is bekövetkezett volna.

Zampolli tagadta, hogy szívességet kért volna, állítása szerint csupán tájékoztatást szeretett volna kapni.

„Megkérdeztem Davidet, hogy mi történik, mert nem ismertem az eljárást” – nyilatkozta. Ezzel szemben volt élettársa szerint az ügyét befolyásolták. „Lesújtó, hogy befolyásolhatták azt, ami velem történt” – The Daily Beast" target="_blank">mondta Ungaro.

Paolo Zampolli még az 1990-es évek végén mutatta be Donald Trumpnak későbbi feleségét, Melania Knausst. A két férfi a kilencvenes években együtt járt a New York-i éjszakai életbe, többek között Jeffrey Epstein társaságában, és Zampolli neve is felbukkant az Epstein-aktákban. Barátságuk azóta is tart, Trump tavaly ki is nevezte Zampollit a globális partnerségekért felelős különleges megbízottnak.

A történet végül nem rendezte a családi konfliktust: a nő Brazíliába került, fiuk ideiglenesen vele élt, majd visszaköltözött az Egyesült Államokba az apjához. A szülők közötti jogi vita azóta is folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: