HÍREK
A Rovatból

„A magyar parlament bizonyosan tapsot aratott – Moszkvában” – közölte az ukrán nagykövetség, Gulyás Gergely válaszolt

A parlament kedden elfogadott egy határozatot, amely ellenzi Ukrajna EU-tagságát. Az ukrán nagykövetség szerint a döntést jogilag semmilyen hatással nem jár, de jelzi, hogy „Budapest továbbra is trójai faló szerepét játssza az EU-ban”. Gulyás Gergely szerint Ukrajna budapesti nagykövetsége szereptévesztésben van.


Újabb diplomáciai csörte robbant ki Budapest és Kijev között, miután a magyar Országgyűlés március 10-én, kedden határozatban mondott nemet Ukrajna európai uniós csatlakozására és további katonai finanszírozására. A döntésre kemény hangú közleménnyel válaszolt az ukrán nagykövetség.

Közleményük szerint a magyar hatóságok lépései nem jelentettek meglepetést, ezeket régóta ismert, „szégyenletes álláspontoknak” nevezték.

Úgy vélik, a parlamenti szavazás elsősorban az ukrajnai magyar nemzeti kisebbségnek küld üzenetet. „Orbán Viktor gyakorlatilag éppen előttük zárja be az Európai Unió kapuját”

– fogalmaztak.

A közlemény szerint

„a hivatalos Budapest továbbra is trójai faló szerepét játssza az EU-ban”, és Oroszország érdekeivel egybeeső politikát folytat az egységes Európa gyengítésére.

Hozzáteszik: a döntésnek nincs jogi ereje Ukrajna európai integrációs folyamatára, azt csupán egy választási kampánykontextusban értelmezendő politikai lépésnek tartják.

Úgy látják, ezzel a lépéssel „a magyar parlament ma bizonyosan tapsot aratott – Moszkvában”.

A parlament a fideszes Kocsis Máté és Szijjártó Péter külügyminiszter javaslatára fogadta el a határozatot, amelyet azzal indokoltak, hogy Ukrajna jelenleg nem felel meg a tagsági kritériumoknak, csatlakozása pedig súlyos háborús, gazdasági és biztonsági kockázatokat róna az unióra.

A nagykövetség a magyar kormányrendeletet és a kapcsolódó törvényt az ukrán állami Oschadbank „pénzeszközei elrablásának legalizálására” tett kísérletként írja le.

Hangsúlyozták, hogy ezeket a döntéseket semmisnek tekintik, és követelik a szerintük jogtalanul elvett pénz azonnali visszaszolgáltatását. Jelezték azt is, hogy az ügyben minden lehetséges nemzeti és nemzetközi jogi eszközt bevetnek.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy Facebook-posztban reagált a nagykövetség közleményére, amiben azt írja, hogy Magyarország nem fogad el semmilyen kioktatást és visszautasít minden fenyegetést, amely az ukrán állam részéről elhangzik.

Úgy véli, hogy Ukrajna budapesti nagykövetsége szereptévesztésben van, amikor a magyar parlament döntését minősíti. „Amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van, addig nem támogatjuk Ukrajna uniós tagságát, nem küldünk katonákat és fegyvereket Ukrajnába és pénzügyi támogatással sem segítjük elő a háború meghosszabbítását” - írja a miniszter.

Gulyás ismerteti a magyar kormány meggyőződését, ami - szerinte a Tiszával és a DK-val ellentétben - az, hogy Ukrajna csatlakozása beláthatatlan következményekkel járna biztonságunkra, gazdaságunkra, a magyar munkaerőpiacra és a mezőgazdaságra nézve. „Ezt Ukrajnának és az ukrán nagykövetségnek tiszteletben kell tartani.

Hiába fenyegetőzik Zelenszkij elnök az európai civilizációval összeegyeztethetetlen módon, hiába támogatja a magyar ellenzéket a választásokon, Magyarország polgárai békét, biztonságot és Ukrajna nélküli Európai Uniót akarnak”

– zárja mondandóját Gulyás Gergely.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, pénteken a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Terrorelhárítási Központtal közösen megállított két, az Oschadbankhoz köthető pénzszállító járművet Magyarországon. A hatóságok pénzmosás gyanújára hivatkoztak, a hírek szerint a járművekben mintegy 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat találtak. Az Oschadbank közölte, a szállítás évek óta rendszeres, a Raiffeisen Bank Austria-val kötött megállapodás keretében, minden szükséges engedéllyel zajlik a háborús helyzet miatt közúton.

A magyar kormány március 9-én rendeletben, majd 10-én törvénnyel is jogalapot teremtett a lefoglalt készpénz és arany legfeljebb 60 napos visszatartására a vizsgálat idejére. Az ügy hatására más ukrán bankok is jelezték, hogy átmenetileg módosítják készpénz-logisztikai útvonalaikat, elkerülve Magyarországot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kásler Miklós kirúgta a Covid alatt, most kulcspozíciót kap a Tisza-kormányban Cserháti Péter
Cserháti Péter a stratégiai koordinációban vállal majd szerepet a Tisza Párt leendő egészségügyi minisztériumában Hegedűs Zsolt miniszterjelölt felkérésére. A szakembert 2020-ban Kásler Miklós távolította el az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet éléről.


Szakmai körökben ismert és elismert szakemberrel, Cserháti Péterrel erősít a Tisza Párt leendő egészségügyi vezetése. A hírt Hegedűs Zsolt miniszterjelölt is megerősítette a Facebookon, miután a MedicalOnline arról írt, hogy Cserháti visszatér az egészségpolitikába.

A miniszterjelölt posztja szerint Cserháti már felkért kabinettagként vesz részt a munkában: „Tegnap egyeztetést folytattunk a Batthyány-Strattmann László Alapítvány képviselőivel, köztük az alapítvány elnökével, dr. Lengyel Györgyivel, valamint a kurátorokkal a NEAK székházában. A megbeszélésen részt vettek a NEAK képviselői, köztük dr. Kőrösi László elnök, továbbá dr. Kőnig Róbert miniszterelnöki biztos, valamint felkért miniszteri kabinettagjaim, dr. Cserháti Péter és Csernus Kata is.”

Cserháti Péter a 16 év után újra felálló egészségügyi tárcánál a stratégiai koordinációban vállal majd szerepet

– írta a MedicalOnline, amit Cserháti maga is megerősített.

A lap szerint Csernus Kata lehet a kabinetvezető, aki jelentős nemzetközi HR- és szervezetfejlesztési tapasztalattal rendelkezik.

Cserháti Péter komoly államigazgatási és intézményirányítási múlttal rendelkezik. A második Orbán-kormány idején egészségügyi helyettes államtitkár volt, és az ő nevéhez köthető az Egészséges Budapest Program kidolgozása.

Később az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetet vezette, ahonnan Kásler Miklós akkori miniszter 2020-ban leváltotta, arra hivatkozva, hogy nem ürítette ki elég gyorsan az ágyakat a Covid-betegek számára.

2022-ben rehabilitálták, és ismét megbízták az intézmény vezetésével, amely ma már a Semmelweis Egyetem részeként, Rehabilitációs Klinika néven működik.

A keddi egyeztetés – melyen már Cserháti Péter is részt vett kabinettagként – témája szorosan kapcsolódik Hegedűs Zsolt korábbi ígéretéhez, miszerint átalakítaná a Batthyány–Strattmann Alapítványt, és egy átláthatóbb, számonkérhetőbb modellt hozna létre az életmentő gyógyszerek támogatásáról szóló döntésekhez. A megbeszélés után a miniszterjelölt azt kérte, hogy a munka december 31-ig a jelenlegi struktúrában folytatódjon, miközben az új minisztérium felülvizsgálja az alapítvány működését.

A leendő miniszter programjának fontos eleme a transzparencia és az elszámoltatás: korábban bejelentette, hogy tárcákon átívelő vizsgálatot indítanak a koronavírus-járvány alatti beszerzések ügyében.

Hegedűs Zsolt tervei között szerepel az is, hogy nyilvánossá tennék a mentők kiérkezési idejére vonatkozó adatokat is. A leendő kormányzati struktúrában a társadalompolitikai területek, így az egészségügy, az oktatás és a szociálpolitika kormányzati munkájának összehangolása Bódis Kriszta felelőssége lesz a Miniszterelnökségen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás: A lelkiismeretemben nem kívánok megújulni, soha egy forintot nem vettem el sehonnan
A Fidesz kommunikációs igazgatója egy interjúban beszélt arról, hogy a saját munkájában nem lát okot a változtatásra, és azt is kijelentette, hogy tiszta a lelkiismerete. Magyar Pétert rossz és gonosz embernek tartja, aki szerinte aljas dolgokat tett magánemberként is és politikusként is.


Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a 444.hu-nak adott írásbeli interjúban beszélt arról, miért nem lett tagja a párt új parlamenti frakciójának, hiába szerepelt bejutó helyen a listán. Az interjúban kifejtette véleményét a választási vereségéről, Magyar Péterről és a Fidesz megújulásáról is.

Azzal kezdte, hogy a miniszterelnök javaslatára nem vette fel a mandátumát. „Mivel ez egyezett az én elképzelésemmel, a beszélgetésnek ezt a részét két mondatban lezártuk” – fogalmazott. Azt állította, a lemondó nyilatkozat aláírásakor is jól érezte magát, és kijelentette: „Nagyon rendben vagyok.” Azt, hogy miért nem lett a frakció tagja, azzal magyarázta, hogy máshol nagyobb hasznát veszik, és egyébként sem akart bekerülni.

Megerősítette, hogy a választás óta beszélt Orbán Viktorral egy bizalmas természetű megbeszélésen, ahol a múltról, a jelenről és a jövőről is szó esett. A találkozó fontosságát hangsúlyozva azt mondta: „Mindig megtisztelő volt számomra, amikor Orbán Viktor négyszemközt beszélt velem, ez a beszélgetés különösen sokat jelentett.”

Az interjúban hosszan beszélt Magyar Péterről és a kampányban tanúsított stílusáról. Bár tudomásul veszi, hogy a magyarok döntöttek, a véleménye nem változott.

„Magyar Péter egy rossz ember, gonosz ember, aki aljas dolgokat tett magánemberként is és politikusként is”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy szerinte a jövőben is hasonlóan fog cselekedni. „Minden tettemet és szavamat az vezérelte, hogy egy rossz emberrel szembe fellépje” – jelentette ki.

A stílusát érő kritikákra reagálva Magyar Péter viselkedését hozta fel ellenpéldaként. „Azokat, akik engem stílusproblémákkal, gyűlöletkeltéssel vádolnak, azokat nem zavarja, hogy Magyar Péter a templom előtt alpári módon üvöltött a miséről kijövő emberekkel, és ez csak egy példa az ezerből” – mondta. Szerinte ezért köztük nem stílusvita, hanem politikai vita van.

Visszavágott az őt kérdező lapnak is. „»Halkan« teszem hozzá, hogy Magyar Péter a 444-ről, Önökről azt mondta, hogy »elküldtem a 444-et a kurva anyjába«, Önök pedig – emlékeim szerint - egy belső levelezésükben fasznak titulálták Magyar Pétert. Milyen stíluskérdésekről is beszélgetünk?” – tette fel a kérdést.

Saját, közel 25 százalékpontos egyéni vereségét úgy értékelte, hogy a választás nem a jelöltekről szólt. „Ha valaki megnézi a választási térképet és a végeredményt, nyilvánvaló, hogy ez a választás a legcsekélyebb mértékben sem a jelöltekről, a jelöltek kampányáról és a ciklusban vagy akár több ciklusban elvégzett munkájáról szólt” – vélte. Példaként hozta fel, hogy korábban többször megválasztott, jó képviselők is nagyarányú vereséget szenvedtek.

Gratulált ugyan a választókerületében győztes Bujdosó Andreának, de hozzátette: „neki ehhez a győzelemhez semmi köze nem volt.”

Ezt követően felsorolta, hogy a ciklusban több mint 60 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a körzetébe. „Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy a választókörzetemért nem lehetett többet dolgozni” – összegezte munkáját.

A frakcióba bejutó új politikusokról, például a megafonos Szűcs Gáborról csak annyit mondott: „Sok sikert kívánok nekik!” Jövőbeli terveiről szólva elmondta, még nem dőlt el, hogy marad-e a Fidesz kommunikációs igazgatója, de hamarosan folytatja a beszélgetést a miniszterelnökkel.

A megújulásról szóló vitákra reagálva egyértelművé tette saját álláspontját.

„Én a lelkiismeretemben és a munkámban nem kívánok megújulni, mivel a lelkiismeretem tiszta, soha egy forintot nem vettem el sehonnan, a munkámat pedig mindig a legjobb tudásom szerint végeztem.”

Számára a megújulás egy jobb közösség építését jelenti, és úgy érezte, Orbán Viktor számít rá ebben a munkában. Hűségét hangsúlyozva kijelentette: „Én nem ugrálok, nem forgatom a köpönyegemet, pontosan ugyanott állok, ahol korábban álltam.” Végül hozzátette: „Az önazonosság, a tisztesség és a hűség számomra fontos értékek, és ez teljesen független attól, hogy éppen többségben vagy kisebbségben vagyok. Én így szeretek élni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kiszivárgott Orbán fideszeseknek írt levele, szerinte „liberális kormányzás” és „nemzeti ellenzék” lesz
Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben jelentette be, hogy pártelnöki mandátumát visszaadta az Országos Választmánynak. A leköszönő miniszterelnök a párt új feladataként a „nemzeti kormányzás eszményének” életben tartását jelölte ki ellenzékben.


„Liberális kormányzás és nemzeti ellenzék” – Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levelében ezzel a fordulattal jelölte ki a párt új útját az áprilisi választási vereség után. A leköszönő miniszterelnök szerint lezárult a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka, a Fidesz feladata pedig mostantól az, hogy „nemzeti ellenzékként” működjön tovább.

A levélben, amelynek tartalmát a Telex hozta nyilvánosságra, Orbán azt is bejelentette, hogy pártelnöki mandátumát visszaadta az Országos Választmánynak.

„A kongresszusig elnöki teendőimet ellátom, a jövőről pedig a kongresszus dönt majd” – írta, jelezve, hogy a párt vezetéséről a június 13-i kongresszuson születhet döntés.

A bázis felé azt az üzenetet küldte, hogy a közösség feladata „az elmúlt 16 év nagy nemzeti vívmányait megvédje, és a nemzeti kormányzás eszményét továbbra is életben tartsa”.

Orbán Viktor korábban bejelentette, hogy nem veszi át parlamenti mandátumát, a párt új frakciójának vezetésével pedig Gulyás Gergelyt bízták meg.

A Fidesz parlamenti képviselete radikálisan átalakul: Orbán mellett a párt olyan meghatározó politikusai sem ülnek be az új Országgyűlésbe, mint Kövér László, Kósa Lajos vagy Rogán Antal.

Az áprilisi választási eredménnyel a Fidesz 2010 óta először került ellenzékbe, miután a Tisza Párt kétharmados többséget szerzett a parlamentben. A következő hetekben pedig kiderül, hogy a Fidesz miként tölti meg tartalommal a most meghirdetett „nemzeti ellenzéki” szerepet, és a júniusi kongresszuson milyen személyi döntések születnek a párt jövőjéről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt döntött a sokat bírált, életmentő gyógyszerekről határozó alapítványról
A leendő egészségügyi miniszter egyeztetett a Batthyány–Strattmann László Alapítvány vezetésével a szervezet jövőjéről. A megbeszélésen arra kérte őket, hogy az év végéig a jelenlegi struktúrában működjenek tovább.


Hegedűs Zsolt, a hamarosan megalakuló Tisza-kormány leendő egészségügyi miniszterer arra kérte a Batthyány–Strattmann László Alapítvány vezetését, hogy az év végéig a jelenlegi formában folytassák a munkát, miközben az újonnan felálló tárca haladéktalanul felülvizsgálja és továbbfejleszti a működésük minden fontos elemét. A miniszterjelölt szerint a legfőbb szempont az átmeneti időszakban a betegellátás biztonsága és folyamatossága.

Hegedűs Zsolt korábban már jelezte, átalakítaná az egyedi méltányossági gyógyszerkérelmekről döntő Batthyány–Strattmann Alapítvány működését egy átláthatóbb, nemzetközi mintákra épülő modell szerint. Facebook-oldalán közölte, hogy kedden egyeztettek az alapítvány képviselőivel, köztük dr. Lengyel Györgyi elnökkel, valamint a kurátorokkal a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő székházában. A NEAK részéről is voltak képviselők, köztük dr. Kőrösi László elnök, továbbá dr. Kőnig Róbert miniszterelnöki biztos, valamint Hegedűs újonnan felkért miniszteri kabinettagjai, dr. Cserháti Péter és Csernus Kata is.

A leendő miniszter közlése szerint a megbeszélésen egyértelművé tették, hogy elsődleges szempontjuk a betegellátás biztonsága és folyamatossága, emellett pedig elengedhetetlennek tartják a működés fejlesztését is.

Áttekintették a jelenlegi helyzetet és a teendőket is. Mint írta,

a betegek ellátásának biztonságát szem előtt tartva, és a kurátorok további munkájára is számítva azt kérte, hogy december 31-ig a munka a jelenlegi struktúrában folytatódjon az alapítványnál.

Ezzel egy időben „a felálló egészségügyi minisztérium haladéktalanul felülvizsgálja és továbbfejleszti az alapítvánnyal kapcsolatos működési struktúrát, a szervezeti kereteket, a betegtájékoztatás rendszerét, valamint az egyedi kérelmek elbírálásának folyamatát.”

Posztját azzal zárta, hogy a közös cél a biztonságos és kiszámítható ellátás fenntartása, miközben egy hatékonyabb rendszer alapjait teremtik meg.

A mostani egyeztetés helyszínét adó Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) élén 2025 júliusában történt vezetőváltás, miután Pintér Sándor belügyminiszter indoklás nélkül menesztette a korábbi főigazgatót. Az alapítvány a napkokban a 444.hu-val azt közölték, hogy bár felhalmozódtak kérelmek, szerintük nincsenek nagy csúszások, és a kuratórium legalább hetente ülésezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk