prcikk: Magánmentőktől szerzett kék villogót Schadl György, hogy a buszsávban járhasson | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Magánmentőktől szerzett kék villogót Schadl György, hogy a buszsávban járhasson

Miután egy rendőri ellenőrzés után már nem használhatta a kék villogót, a magán-mentőszolgálat vezetőjével úgy akarták megoldani a helyzetet, hogy vesznek egy céget, amibe átpakolják az autókat, és új engedélyt kérnek.


Egy magán-mentőszolgálat által üzemeltetett kékvillogós autót is rendszeresen használt Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar letartóztatott vezetője - írja a 444.hu.

A nyomozati iratok szerint az autó egy Skoda Suberb volt, amit Schadl cége vett, de átadták üzemeltetésre az ismerőse által vezetett magán-mentőszolgálatnak. A mentőszolgálatnak volt saját járműve, a Skoda papíron annak volt a tartaléka. Így került rá kék villogó, praktikusan pedig Schadl használta - írja a lap.

Schadlt 2021 májusában megállította egy rendőr, hogy ellenőrizze, miért van az autóján egy kék villogó. A cikk szerint Schadl az ellenőrzés után villámgyorsan lebonyolított több telefont, és eleinte úgy tűnt, hogy minden rendben. Szerinte a rendőr csak a mentőszolgálat matricáját hiányolta a kocsiról, de Schadl szerint "rábaszott, mert a csomagtartóban ott van", fel is ragasztotta gyorsan, "majd a legközelebbi pirosnál leszedem a picsába", aztán elújságolta, hogy bár szabálysértési eljárást indított volna ellene a rendőr, azt a felragasztott matrica miatt vissza is vonta.

Ez azonban nem így történt, hat nappal később ugyanis a magán-mentőszolgálat kapott egy határozatot a rendőrségtől, ami arról szól, hogy nem használhatják a kék villogót.

A 444 szerint az is kiderült, hogy

azért kellett annyira a kék villogó, hogy Schadl tudja használni a buszsávot.

A nyomozati iratok szerint az eset után a mentőszolgálat vezetőjével megbeszélték, hogy a biztonság kedvéért Schadl nem használja a "kéket", és a tilosban parkolást is hanyagolja, de a buszsáv mehet.

Schadl közben kapott egy szabálysértési bírságot, erről a feleségének azt mondta a telefonban, hogy kiderült, "az engedély már le volt járva, és fent volt a kupak". És egy főrendőrtől megtudta azt is, hogy miért futott bele az ellenőrzésbe. Röviden egy barom miatt, aki pont akkor használta a Belügyminisztérium előtt a privát villogóját, amikor az épületben eligazítás volt - írja a 444.

A lap szerint

Schadl és a magán-mentőszolgálat vezetője úgy akarták megoldani a helyzetet, hogy vesznek egy céget, amibe átpakolják az autókat, és úgy kérnek majd új engedélyt a megkülönböztető jelzésekre.

Végül a közös cégvásárlás ötletétől elállnak, de a 444 cikke szerint az érintett orvos felesége – akivel a rögzített megbeszélések alapján számoltak a cégvásárlásnál – éppen ebben az időben vett egy nem különösebben vonzó, az előző három évben egyetlen fillér bevételt sem felmutató céget. Ennek ügyvezetője az orvos lett, és átnevezték a céget a magán-mentőszolgálat nevéhez hasonlóra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Változtass! Most vagy soha!” - Zacher Gábor beállt a Tisza Párt mögé egy nehezen félreértelmezhető videóval
A toxikológus egy videót tett közzé, amelyben egy Tisza-plakát előtt buzdít mozgásra. A felvétel végén azt mondja, hogy „Most vagy soha!”, ami a párt választási szlogenje.


„Ne habozz! Változtass! (az életmódodon is)” – ezzel a leírással osztott meg új videót közösségi oldalán Zacher Gábor doktor. A toxikológus a felvételen futásból érkezik a kamerához, egy Tisza Párt-plakát elé, amire rápillantva monológba kezd. A videó kétértelmű üzenete miatt egyszerre értelmezhető egészségügyi és politikai állásfoglalásként.

A felvételen a toxikológus a következőket mondja egy Tisza-plakát előtt:

„Ó! Üdv, emberek! Itt a jó idő, ennél jobb tavaszt el nem kell képzelni. Csináljanak meg mindent azért, hogy mozogjanak: jó idő, ki lehet menni sétálni, futni, vagy csak úgy, egyáltalán, gondoljanak bele: itt az egészségünkről van szó! Oké. Most vagy soha! Na, helló.”

Zacher Gábor nem az első ismert közszereplő, aki valamilyen formában a Tisza Párthoz köthető üzenetet fogalmaz meg. Korábban Tóth Vera énekesnő ajánlotta a Magyar Péterről szóló filmet a közösségi oldalán, ami azért keltett különös figyelmet, mert húga, Tóth Gabi a Fidesz támogatója.

Az orvos a 1990-es években egyébként fideszes önkormányzati képviselő volt egy cikluson át. Az utóbbi közel 30 évben viszont odafigyelt arra, hogy ne fogalmazzon meg egyértelmű politikai üzenetet, habár az Orbán-kormány egészségpolitikáját, vagy annak hiányát rendszeresen bírálta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„10-15 centi magasan állt a fekete por” – belső fotók szivárogtak ki a gödi Samsung-gyárból
A Telex újabb képeket és belső dokumentumokat hozott nyilvánosságra a gyárban tapasztalt szennyezésekről. A műholdképek tanúsága szerint az üzem tetejére kijutó fekete por problémája évekig fennállt.
DKA - szmo.hu
2026. április 07.



Újonnan kiszivárgott, a gyárban készült fotók és belső dokumentumok szerint a Samsung gödi üzemében nemcsak a gyártósorokon, hanem az álmennyezet felett is vastagon állt a fekete por.

Egy volt középvezető szerint volt, hogy a mennyezet megbontása után 10-15 centi magasan találtak a potenciálisan rákkeltő anyagokból álló porból.

A Telexhez eljuttatott belső dokumentumokból az is kiderül, hogy egy dolgozóra szerelt mérőeszköz 2023 februárjában a megengedett határérték több mint ötszázszorosát mutatta ki. A cikk szerint a fotókon egyértelműen azonosíthatók a gyári berendezések, sőt, a cég akkori környezetvédelmi és munkabiztonsági vezetőjének neve is.

A műholdképek tanúsága szerint a gyár tetejére kijutó fekete por problémája évekig fennállt, a szennyeződést hiába takarították és festették le rendszeresen, az újra és újra megjelent.

A por az egész üzemben szétterjedhetett, mert a különböző gyárrészek egy közös szellőzőrendszerre voltak kötve, így a porbetöltés és a mixing részlegeken használt, súlyosan rákkeltő nikkel, kobalt és mangán a gyár más területeire is eljuthatott. A probléma egyik fő oka, hogy az álmennyezet felett futó, nagy nyomású csövek rendszeresen meghibásodtak, és a karbantartásuk elmaradt. Egy forrás szerint a szükséges csőcseréknek csak a negyedét végezték el.

„Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, azt mondanám, hogy a normális működéshez havi 400 méternyi csövet kellett volna kicserélni, de csak 100-at cseréltek ki”

– fogalmazott. A helyzetet súlyosbította, hogy a porelszívó rendszer szűrői nem voltak alkalmasak a gyárban használt, rendkívül finom, 0,3 mikrométeres szemcseméretű porok hatékony leválasztására.

A rendszerhibák következményei a dolgozókon is megmutatkoztak.

A cég 2022-es belső összesítése szerint 2159 dolgozóból 857 főt teszteltek nehézfémekre, közülük 98-nál lett pozitív az eredmény. A vizsgálatból az is látszik, hogy nagyjából 1300 dolgozót abban az évben egyáltalán nem teszteltek.

Pozitív eredmények születtek olyan részlegeken is, mint a gyártástervezés vagy a munkabiztonság. A levegő minőségét mérő adatok még drámaibb képet festenek: a hatósági iratokban szerepel egy 2023-as mérés, ami a notching részlegen a határérték 275-szörösét mutatta ki.

A most nyilvánosságra került belső jegyzőkönyv szerint pedig egy dolgozóra szerelt eszköz 509,96-szoros határérték-túllépést rögzített.

Ez az adat azért nem került a hatósághoz, mert a jogszabályok nem írják elő minden belső mérés kötelező átadását.

A gyárban dolgozók beszámolói szerint a munkavédelmi előírásokat sokáig lazán kezelték. A mixing részlegen, ahol a legveszélyesebb porok koncentrálódtak, sokáig nem biztosítottak a nehézfémeket is kiszűrő, megfelelő védőfelszerelést, a dolgozók gyakran csak egyszerű FFP2-es maszkot viseltek.

Többen állandó szemvörösségre és fejfájásra panaszkodtak, és elmondásuk szerint a részleget a bejelentett hatósági ellenőrzések előtt rendszeresen kitakarították.

Akit a biológiai expozíciós marker vizsgálatok során pozitívra teszteltek, azt jellemzően áthelyezték egy kevésbé veszélyes munkakörbe.

Vita van arról is, hogy pontosan milyen összetételű por borította a gyár tetejét. A Samsung és a kormányhivatal szerint tiszta grafit, több belső forrás és a Greenpeace által a környéken talált nikkel viszont arra utal, hogy a mixingről elszívott, kevert porról van szó.

A munkavédelmi hatóság a 275-szörös határérték-túllépés ellenére sem függesztette fel az érintett üzemrész működését, ehelyett 10 millió forint bírságot szabott ki. A bírság felső határa 2024-ig 10 millió forint volt, azóta 100 millióra emelték.

A cég korábban elismerte, hogy a porelszívók hatékonysága nem volt megfelelő, és hogy a dolgozóknak korábban nem biztosítottak megfelelő védőruhát, de szerintük ezt mára megoldották. Paplanos Péter, a Samsung PR-igazgatója egy interjúban azt is megerősítette, hogy a dolgozókat a teszteredmények alapján rotálják. Szerinte „ez általános eljárás, nem csupán az akkumulátorgyártásban, hanem minden olyan iparágban, ahol a munkatársat fokozott expozíció érheti”. Hozzátette, hogy a cégnél nem jelentettek a vegyi anyagokkal kapcsolatos megbetegedést.

A legkiszolgáltatottabb helyzetben nem is a Samsung saját alkalmazottai, hanem a külsős cégekkel szerződött munkavállalók voltak. A gyárban a termelés csúcsán dolgozó közel nyolcezer ember több mint fele alvállalkozókhoz vagy munkaerő-kölcsönzőkhöz tartozott. Források szerint ezeknél a cégeknél gyakran elmaradt a megfelelő munkavédelmi oktatás és a védőfelszerelések biztosítása. Jól példázza a helyzetet egy férfi esete, akit 2022-ben súlyos áramütés ért a gyárban. A baleset után a magyar munkaerő-közvetítőt felszámolták, a koreai alvállalkozó kivonult az országból, így a férfi csak a Samsungtól tud kártérítést követelni, amely tagadja a felelősségét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fontos változás jön a szavazásnál: ez az okmány nem fog kelleni
Az április 12-i választáson már nem lesz szükség a lakcímkártya bemutatására, a választókat fényképes igazolványuk alapján azonosítják. A DÁP-applikációban felmutatott digitális igazolványt azonban nem fogadják el, és lejárt okmánnyal sem lehet szavazni.


Van egy fontos változás, és néhány tudnivaló a vasárnapi választásokkal kapcsolatban, amelyekkel érdemes tisztában lenni, mielőtt voksolni indulunk. Először is, hangsúlyozzuk, hogy

Április 12-én csak érvényes, fizikai személyi igazolvánnyal, útlevéllel vagy jogosítvánnyal lehet majd szavazni.

A legfontosabb változás, hogy a lakcímkártya bemutatása már nem feltétele a voksolásnak, erre a szavazatszámláló bizottságok tagjainak a figyelmét külön is felhívták – írta a 24.hu. A választópolgárokat a fényképes igazolványuk és az azon található adatok alapján azonosítják.

Ugyanakkor nem fogadják el az elektronikus eszközön, például a Digitális Állampolgárság Program applikációjában bemutatott igazolványt , és lejárt okmánnyal sem lehet élni a választójoggal.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a szavazóhelyiségbe elég egyetlen érvényes, fényképes okmányt vinni a háromból: a személyi igazolványt, az útlevelet vagy a vezetői engedélyt. Aki nem rendelkezik ilyennel, a kormányablakban a szavazás napján is igényelhet ideiglenes személyazonosító igazolványt, ugyanis ezek a választás miatt nyitva tartanak.

Persze ne halasszuk az utolsó napokra!

A Nemzeti Választási Iroda szerint a lakcímkártya mellőzésének célja a választójog gyakorlásának megkönnyítése. Persze egyes kritikusok szerint a lakcímkártya elhagyása növelheti a visszaélések, például a „választási turizmus” kockázatát.


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter arról, hogy veszélyezteti-e valami a választás megtartását: Ezt az olcsó színházat nézve, bármi lehet
Szerinte gyalázatos, hogy Orbán Viktor egy héttel a választások előtt, húsvétvasárnap újra elővette a félelemkártyát. Mindazonáltal úgy hiszi, hogy lesz vasárnap választás, és a magyar emberek le fogják zárni a történelemnek ezt az időszakát.


A Telexnek adott interjút Magyar Péter. A bemelegítő kérdéseknél elmondta: egyre jobb az energiaszintje a kampány finisében, és a TISZA Párt önkénteseivel együtt úgy érzik magukat, mint egy maratonfutó, aki már hallja a stadionból a közönség tapsviharát, ami plusz adrenalint ad nekik.

Arra a kérdésre, hogy bármi veszélyezteti-e a vasárnapi választás megtartását, Magyar azt mondta, ha azt nézzük, ami most történik, akkor bármi lehet.

Szerinte gyalázatos, hogy Orbán Viktor egy héttel a választások előtt, húsvétvasárnap újra elővette a félelemkártyát. Szerinte, ha azt nézzük, hogy „Egészen furcsa módon egy ilyen harmadosztályú operett-előadást készített nekünk, egy ilyen olcsó színházat parvenü színészekkel, akkor bármi lehet” – fogalmazott, de hozzátette, hisz abban, hogy a magyar emberek választani fognak és lezárják a történelemnek ezt az időszakát.

A politikus szerint a kormány pontosan látja a kutatásokat, amelyek soha ekkora különbséget nem mutattak a TISZA javára az „állampárttal” szemben.

Úgy véli, nem véletlenül vesznek elő újabb vészforgatókönyveket, de ezt „parvenü módon” (újgazdagok, felkapaszkodottak gyúnyneve - a szerk.) teszik. Állítása szerint ehhez nem kell nagy képzelőerővel rendelkezni, hogy lássuk, Orbán Viktornak a „szerb haverja, kisebb orosz segítséggel, csinálja ezeket a dolgokat”.

Szerinte ha valós a veszély, egy valódi miniszterelnök nem cirkuszt játszik, hanem stabilitást és biztonságot mutat.

Ha pedig van egy, a Fidesznél jóval erősebb, kormányzásra készülő párt, akkor annak a vezetőjét is tájékoztatni kellene, de ez itt nem történik meg. Hatalomra kerülésük esetén ígérete szerint minden, a nemzetbiztonságot nem sértő iratot nyilvánosságra hoznak majd az üggyel kapcsolatban.

Beszélt a tervezett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalról is, amelynek felállítására szerinte jogos társadalmi elvárás van. Elmondta, több verziójuk is van a hivatal hatásköreire, attól függően, mekkora felhatalmazást kapnak. Kétharmados többség esetén a hivatal akár nyomozati hatáskörrel is rendelkezhetne. Szerinte a korábbi elszámoltatási kísérletek azért buktak el, mert a 20-30 éve regnáló hatalmi elitnek nem volt érdeke a valódi feltárás.

„Összenő, ami összetartozik: itt van egy hatalmi elit 20-30 éve. Néha megfordul a széljárás, és akkor egyik 60-at, a másik 30-at kap, de ez egy brancs”

– jelentette ki.

Magyar Péter egy rendszerváltásra kér felhatalmazást, nem egy sima kormányváltásra. Véleménye szerint a politikának az emberről kell szólnia, nem az oligarchákról. „A politika egy művészet. De nem annak a művészete, hogy hogyan rabolod ki az országodat, hogyan rabolod ki a Nemzeti Bankot, hogyan teszel tönkre több ezer kiskorú gyermeket, hogyan uszítod rá a titkosszolgálatokat a legerősebb magyar pártra vagy éppen civil emberekre, hogyan építed le az országodat” – mondta, hozzátéve, hogy a politika arról szól, hogyan lehet előrébb vinni a hazát.

A csádi misszióval kapcsolatban kijelentette, a TISZA-kormány alatt sem Csádba, sem Iránba nem fognak magyar katonákat küldeni. Az amerikai alelnök közelgő látogatásával kapcsolatban pedig tisztelettel kérte, mondja ki, hogy nem kérnek Magyarországtól katonákat az iráni konfliktusba. Elárulta, hogy Orbán Anita, a TISZA külügyi szakértője már tárgyalt az amerikai ügyvivővel. Szerinte a TISZA győzelme esetén gyümölcsöző kapcsolatot fognak ápolni az amerikai adminisztrációval, függetlenül attól, hogy Donald Trump korábban Orbán Viktor mellett tette le a garast.

A leendő kormányáról elmondta, abban külső szakértők is helyet kaphatnak, és sok pozíciót nyílt szakmai pályázaton töltenének be. A miniszterelnöki pozíciót szolgálatként fogja fel. „Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom” – idézte Antall Józsefet ismét.

A Vogel Evelinnel kapcsolatos kérdésre úgy reagált, szerinte hat nappal a választások előtt az embereket kevéssé érdekli a bulvár. Kijelentette: „Az a probléma, hogy a Fidesz nevű állampárt, Kubatov Gábor és a többi bűnöző lefizette a volt barátnőmet, hogy felvételt készítsen rólam.”

Megerősítette, hogy a kormányában bizonyos minisztereknek – igazságügyi, pénzügyi, egészségügyi, oktatási – vétójoguk lenne a kormánydöntések során, ami szerinte megmutatja a kormány prioritásait.

A hatalomátvételről azt mondta, a választási eredmény jogerőre emelkedése után, április 26-án be fog kopogni a Sándor-palotába.

„Akkor is, ha a köztársasági elnök még húzni szeretné az időt. Be fogok menni, és megkérdezem a választási eredmény fényében: felkér-e kormányalakításra” – közölte. Arra számít, hogy a Fidesz időhúzásra játszik majd, mert „már megrendelték az iratmegsemmisítőket, zajlik a vagyonkimentés”.

A választási csalások megelőzésére több mint 30 ezer segítővel készülnek.

Üzent a polgármestereknek és a rendőröknek is: „Hat nap múlva rendszerváltás lesz. Próbálják meg betartani és betartatni a jogszabályokat”. Figyelmeztetett mindenkit, hogy a választás rendje elleni bűncselekményeknek most lesz következménye.

„Senkinek nem javaslom, hogy Rogán Antal, Kubatov Gábor, vagy a bűnözők helyett börtönbe menjen.”

A fideszes szavazók megnyeréséről azt mondta, meg kell mutatniuk Magyarország szebbik, emberségesebb arcát, és a kormányzás átvétele után éreztetni fogják, hogy a kormány mindenkit képvisel.

Beszélt a Nemzeti Megbékélésről szóló törvénytervezetükről is, amelynek alapelvei között szerepel az őszinte szembenézés a múlttal, az ügynökakták megnyitása, a történelmi igazságtétel és a közbizalom újjáépítése.

Kormányzati felfogásáról, és a jogállam tiszteletben tartásáról azt nyilatkozta: „Én leszek az, aki az ellenzék jogosítványait védi, ha valaki el akarja venni.”

Konkrét vállalásaikról, mint a rendvédelmi dolgozók béremelése vagy a nyugdíjkiegészítés bevezetése, azt mondta, ezeknek még idén meg kell történniük. A vendégmunkás-stopról kifejtette, hogy az EU-n kívüli munkavállalók behozatala lenyomja a magyar béreket, ezért van szükség a korlátozásra.

Az uniós forrásokról elmondta, csak olyan feltételeket fognak teljesíteni, amelyek jók a magyar embereknek. Négy ilyen területet nevezett meg: korrupcióellenes intézkedések, az igazságszolgáltatás függetlensége, a sajtószabadság és az akadémiai szabadság.


Link másolása
KÖVESS MINKET: