HÍREK
A Rovatból

Ma is leszakad az ég: több megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás miatt

Zivatarveszély miatt az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. De több helyre már a riasztást is kiadták.


Csütörtökön kezdetben erősen felhős lesz az ég, majd szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, több-kevesebb napsütés előfordulhat - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Többfelé valószínű eső, zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is lehet. A Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati, nyugati szél, máshol jellemzően mérsékelt marad a légmozgás. Az intenzívebb záporok, zivatarok környezetében erős, esetleg viharos széllökések előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 26 fok között alakul.

Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Nógrád megyében másodfokú, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés felhőszakadás veszélye miatt.

Emellett zivatarveszély miatt az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az ország több részére pedig citromsárga, azaz elsőfokú riasztást is kiadtak felhőszakadás és zivatarveszély miatt.

Este jobbára erősen felhős lesz az ég. A napközben képződött záporok, zivatarok az éjszaka folyamán lecsengenek, hajnalra nagyrészt meg is szűnnek. Az északnyugati, nyugati szél néhol megélénkülhet, de alapvetőn mérsékelt lesz a légmozgás. A késő esti 16, 20 fokról hajnalra 13 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Pénteken éjszakára átmenetileg erősen felhőssé válik az ég, majd napközben szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Keleten többfelé, másutt szórványosan várható eső, zápor, főként északkeleten zivatar is lehet. Az északnyugati, nyugati szél több helyen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21, 27 fok között alakul, de északon néhol hűvösebb is lehet.

Szombaton keleten, délkeleten több, délnyugaton, nyugaton kevesebb lesz a felhő, a legtöbb napsütés délnyugaton valószínű. Keleten többfelé, másutt elszórtan alakul ki eső, zápor, keleten néhol zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 27 fok között alakul.

Vasárnap nyugaton, délnyugaton változóan felhős lesz az ég, másutt több lesz a felhő. Keleten több helyen, a Dunántúlon néhol alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szél a Dunántúlon többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, keleten mérsékeltebb lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 25 fok között alakul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Feljelentették a gyermekvédelmi szakembert, aki arról beszélt egy interjúban, hogy magas rangú pedofil politikusok védhették a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság határozottan visszautasította Kuslits Gábor „valótlan és rágalmazó állításait”. Közölték, hogy „rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt” feljelentést tettek.


Feljelentést tett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) a gyermekvédelmi rendszerről tett állítólagos hazug állítások miatt, miután a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) korábbi igazgatója interjút adott a Válasz Online-nak.

Kuslits Gábor, aki jelenleg egy budapesti intézményben dolgozik, az interjúban többek között arról beszélt, hogy a Szőlő utcai javítóintézet állami gondozottakat futtató igazgatóját, J. Pétert két nagyon magas rangú politikus védhette eddig. „Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat. Úgy tudjuk, hogy J. Péter igazgatói irodájában konkrétan orgiák voltak, és volt egy bérelt ház is, nem messze a Szőlő utcai gyermekotthontól, ahol szintén orgiákat rendeztek” - fogalmazott a gyermekvédelmi szakember az interjúban.

Az SZGYF közölte: határozottan visszautasítják Kuslits „valótlan és rágalmazó állításait”, és „a közöltek miatt rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon”.

„Ha a Főigazgatóság volt dolgozójának valóban tudomása volt bűncselekmény elkövetéséről, akkor gyermekvédelmi szakemberként, különösen vezetőként, törvényi kötelessége lett volna azt jelezni a Főigazgatóság és a hatóságok irányába. Ezt nem tette meg, helyette azt a gyermekvédelmi rendszert vádolja, amelynek korábban vezetője volt”

- fogalmaztak a közleményben hozzátéve, hogy az akkor eltussolt ügyekkel kapcsolatban most is tesznek feljelentéseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orosz drón csapódott egy családi házba Lengyelországban
Személyi sérülés szerencsére nem történt, a ház teteje és az udvaron álló autó viszont megrongálódott.


Orosz drón csapódott egy lakóházba a Lublin vajdasági Wyryki településen – értesült a Polsat News. A ház teteje és az udvaron álló autó is megrongálódott.

„Szerencsére senkinek sem esett baja”

- közölte a lap megkeresésére Andrzej Fijołek rendőr alezredes, a lublini vajdasági rendőr-főkapitányság munkatársa.

Mariusz Zanko, a wlodawai járás vezetője is megerősítette, hogy egy lakóház károsodott, az viszont egyelőre nem világos, hogy maga a drón csapódott-e be, vagy annak darabjai.

„A helyiek robbanást hallottak, észleltek lengyel vadászgépeket is. A hangulat feszült, az emberek körében komoly aggodalom tapasztalható”

– fogalmazott.

Az önkormányzati vezető is megerősítette, hogy senki nem sérült meg, de anyagi kár keletkezett. A helyszínen tartózkodnak a hivatal munkatársai, akik a károk felmérését végzik.

Egy másik lelőtt drónt is megtaláltak a hatóságok a Belarusz határtól nagyjából negyven kilométernyire található Czosnówka falunál.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalra virradóan orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, a drónokat pedig lelőtték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, kiknek üzente, hogy semmi sem lesz elfelejtve
A miniszterelnök a kötcsei beszédében úgy fogalmazott: „semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”.


Orbán Viktor ismét az ÖT stúdiójában járt, és amikor a műsor felvételéről kijött, a Balzac Újság elkapta néhány kérdésre.

A miniszterelnököt többek között arról kérdezték, kiknek szólt az üzenete Kötcsén, amikor azt mondta: „Mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud. Ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.”

„A következő hét hónapban mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek. Azoknak szólt, akik ezt nem akarták”

- válaszolta a miniszterelnök.

Orbán Viktor kötcsei pikniken mondott beszédét most először közvetítették élőben. A fenti mondatot pedig sokan figyelmeztetésként, vagy egyfajta fenyegetésként értelmezték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Egy drón lehet véletlen, több drón már nem az” – mondta a Lengyelországban lelőtt drónokról a korábbi amerikai védelmi miniszterhelyettes
„Nagy valószínűséggel ez egy teszt, amire a NATO-nak reagálnia kell” - fogalmazott a BBC-nek adott interjújában Jim Townsend.


Nehéz elképzelni, hogy az orosz drónok legutóbbi lengyel légtérbe való behatolása véletlen lett volna – mondta Jim Townsend, az Egyesült Államok korábbi védelmi miniszterhelyettese a BBC Newsday című műsorában.

„Egy drón lehet véletlen, de több drón már nem az”

– fogalmazott Townsend.

„Több időre van szükség, hogy Lengyelország meg tudja vizsgálni, mit is találtak pontosan, és hogy lássuk, hogyan vélekednek erről. De nagy valószínűséggel ez egy teszt, amire a NATO-nak reagálnia kell”

– tette hozzá.

Townsend szerint jó hír, hogy Lengyelország és a NATO uralni tudta a helyzetet. „A drónokat észlelte a lengyel radar, és a NATO gépei azonnal felszálltak” - mondta.

„Most a NATO politikai oldala van nyomás alatt, hogy az erre adott válasz megfelelő legyen az egész szövetség részéről”

- jegyezte meg a korábbi amerikai védelmi miniszterhelyettes.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalban orosz drónok hatoltak be a lengyel légtérbe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A BBC szerint a NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, a drónokat pedig lelőtték.


Link másolása
KÖVESS MINKET: