HÍREK
A Rovatból

„Lyukat ütött Orbán ideológiájának hazugságába” – Novák Katalin lemondása letarolta az egész európai sajtót

Végigsöpört az európai sajtón a köztársasági elnök lemondásának híre. Sok helyütt kiemelik, hogy nem jön ez jól a pedofília ellen harcot hirdető kormánynak.

Link másolása

Reagált a nemzetközi sajtó nagy része is Novák Katalin köztársasági elnök lemondására.

A német lapok közül a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Der Spiegel online kiadása is arról ír, hogy az ellenzék és később a kormány is nyomás alá helyezte Novákot. A FAZ megjegyzi, hogy Orbán Viktor akár elégedett is lehet az államfő lemondásával, hiszen az utóbbi időben nem mindig a kormány hivatalos álláspontját képviselte, például az orosz-ukrán konfliktusban vagy Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálásában. A Der Spiegel szerint azonban a kormánynak nem jött jól Novák botrányt kiváltó döntése éppen akkor, amikor a Fidesz a gyermekvédelmet tűzte zászlajára legfontosabb témájaként.

Az osztrák Der Standard úgy fogalmazott, hogy Novák Katalin kegyelmi ügye „lyukat ütött Orbán ideológiájának hazugságába”, és felidézik, hogy a homofób elemeket is tartalmazó magyar „gyermekvédelmi” törvényt éppen a pedofília megakadályozására hozták létre.

A Reuters megemlítette, hogy „a politikai károk megfékezése érdekében” Orbán Viktor csütörtökön késő este alkotmánymódosítást nyújtott be a parlamentnek, amelyben megtiltaná, hogy a köztársasági elnök a jövőben kegyelmet adjon pedofil bűnelkövetőknek.

Több más lap mellett a lengyel Gazeta Wyborcza is megemlíti, hogy pénteken több ezren követelték Budapesten Novák Katalin távozását. Hozzáteszik, hogy a politikai botrány elsodorta Varga Judit volt igazságügyi minisztert is. A cseh Blesk.cz ezeken túl felidézi Novák Katalin politikai pályafutását is.

A Politico cikke kiemeli, hogy Novák Katalin megszakította katari útját is azért, hogy bejelentse lemondását. Hozzáteszik, hogy a szintén lemondott, és a közélettől visszavonuló Varga Judit a Fidesz EP-listájának vezetője lett volna.

A The Guardian írása szerint Orbán Viktor abban reménykedett, hogy növeli európai befolyását, de most azzal kell szembenéznie, hogy két embere is lemondásra kényszerült. A brit portál megemlíti, hogy Orbánhoz hasonlóan Novák Katalin is mindig „családcentrikus, keresztény, konzervatív politikusként” definiálta magát. A lemondásról szóló hírében a BBC is megemlítette, hogy a kegyelmi ügy „különösen mély zavart okozott a Fideszben, amely a hagyományos családi értékeket tette szociálpolitikája sarokkövévé”.

A francia Le Monde kiemeli, hogy az ügyet az ellenzéki 444 robbantotta ki, ahogy azt is, hogy Novák korábban Orbán Viktor családügyi minisztere volt.

A köztársasági elnök lemondását megírta a svéd Aftonbladet online lap is, ami az elmúlt időszakban elsősorban a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjának elmaradásáról, valamint a svéd és a magyar miniszerelnök találkozójának elmaradása miatt foglalkozott hazánkkal.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péternek üzent a köztévés vita kapcsán Hadházy Ákos: Viszek sátrat!
A független ellenzéki képviselő szerint is csak a köztévében van értelme vitázni Deutsch Tamással. Hadházy azt ígérte: ha az MTVA ezt nem engedi, akkor ő is ott lesz Magyar tüntetésén.

Link másolása

Magyar Péter a miskolci fórumán beszélt arról, hogy ha tíz napon belül nem mehetnek be a köztévébe, élő adásba, akkor addig ott lesznek az épület előtt, „amíg nem olvassák be a magyar emberek követelését, és nem teszik lehetővé, hogy élő adásban vitázhassanak”.

Minderre most reagált Hadházy Ákos is, aki tavaly konkrétan letáborozott a Kunigunda utcában. A független képviselő pénteki Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy szerinte hogyan lehetne meggyőzni azokat a magyar embereket, akik nem tájékozódnak másból, csupán az állami televízióból.

„Egészen nyilvánvaló, hogy Deutsch Tamással csak az állami propagandatévében van értelme vitatkozni. Csak így van lehetőség meggyőzni bármiről is azokat a honfitársainkat, akik kizárólag a propagandamédiát nézik és hallgatják, akiket ezért a propaganda meg is tudott téveszteni.

Deutsch sokkal szívesebben és vidámabban menne bárhová máshová, hiszen az ő választói alig-alig fognak valamit látni abból, ha az RTL-en, ATV-n vagy a Partizánban szerepel le szánalmasan. Deutsch jól tudja a rogáni alapelvet: nem az a fontos, hogy egyáltalán ne hangozzon el az igazság, hanem hogy kevesebb emberhez jusson el, mint a hazugság."

A politikus ugyanakkor leírta azt is, hogy egy vita keretében – amelyben az ellenzéken EP-listavezetői vita helyszínéről esett szó – "volt olyan vélemény, hogy »a köztévébe úgysem engednek be minket«, úgyhogy menjünk inkább máshová. Ez a kérdés ugyanakkor messze túlmutat egy tévés vita technikai részleteinél.

„Annak az ellenzéki politikusnak ugyanis, aki szerint egy hatalomra nem lehet nyomást gyakorolni, el kell gondolkodnia, hogy van-e értelme a munkájának. Természetesen az eredmény csak attól függ, hányan vesznek részt a nyomásgyakorlásban."

Kiemelte továbbá, nem biztos abban, hogy a tüntetéstől félő MTVA végül nem engedi be a vitát a köztévébe. "De ha mégsem, akkor természetesen ott leszek a tüntetésen én is.

Úgy illik, hogy akkor is megszólaljak, ha egyetértek Magyar Péterrel, még ha ez elmúlt időszakban többször vitatkoztunk is (és minden bizonnyal fogunk még). Ebben a lépésében természetesen teljesen egyetértek akkor is, ha egy tévévita kikényszerítése önmagában nem elegendő. Viszont mindenki tudja, hogy nagyon fontos lépés lehet, ha sikerül"

– zárta bejegyzését Hadházy.

A bejegyzés mellé a politikus megosztott egy fotót is a tavalyi akciójáról is, amihez azt írta: „viszek sátrat!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Poloskákra gyanakodtak, ezért megvizsgálták a kínaiaktól kapott modellvonatokat Lázár János minisztériumában a VSquare szerint
A kínai üzleti kultúrában bevett gyakorlatnak számít az ajándékozás. Ez így volt most is a modellvonatokkal.

Link másolása

Poloskát gyanítottak a kínaiaktól ajándékba kapott modellvonatokban a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztériumban - írta a VSquare oknyomozó oldal aktuális hírlevelében.

A kínai elnök háromnapos budapesti látogatása kapcsán kiküldött hírlevélben számoltak be arról, hogy a magyar kormánytisztviselők is gyanakodva állnak Kína magyarországi nyomulásához. Ennek egyik kiváló példája ez a konkrét eset, ami azért is érdekes, mert Orbánék a nyilvánosság előtt rendre tagadják, hogy nemzetbiztonsági kockázatai lennének a kínai térnyerésnek.

A kínai üzleti kultúrában bevett gyakorlatnak számít az ajándékozás, ez így volt most is a modellvonatokkal.

Lázár Jánosék minisztériumában azért a biztonság kedvéért megvizsgáltatták a modellvonatokat, nincs-e bennük rejtett lehallgatókészülék, de végül nem találtak sem poloskákat, sem pedig kamerákat.

Lázár János minisztériuma annyit reagált minderre a VSquare-nek, hogy a kínaiak sosem hoznak játékokat ajándékba, mivel a tárcánál csak komoly munkával foglalkoznak.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Így venné elejét a választási csalásoknak Magyar Péter: „Ismerjük a trükkjeiket”
Szavazatszámlálókat toboroz a Tisza Párt alelnöke. Szerinte ők segíthetnek garantálni, hogy a június 9-ei választások zökkenőmentesen és tisztán folyjanak le.

Link másolása

Magyar Péter péntek délelőtt osztotta meg posztját, melyben arra kér mindenkit, hogy csatlakozzon a szavazatszámláló csapatukhoz.

„Ismerjük a trükkjeiket: szavazólapok érvénytelenné tétele, láncszavazás, buszoztatás, Kubatov-lista, szavazatvásárlás, szociális- és idősotthonokban szavaztatás, fenyegetés, ígérgetés. Segíts megóvni a választás tisztaságát!

Mindannyiunknak fontos, hogy a választási folyamat átlátható és tiszta legyen. Szavazatszámlálóként Te is hozzájárulhatsz ehhez. A segítségeddel garantálhatjuk, hogy a választások zökkenőmentesen és tisztán folyjanak le”.

Magyar ezért arra biztatta a követőit, hogy regisztráljanak szavazatszámlálónak a Talpra magyarok! honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Érdemes még várni a tankolással, hétfőtől olcsóbb lesz a benzin
Változnak a nagykereskedelmi árak. A 95-ösért átlagosan 612 forintot kell majd fizetni.

Link másolása

Hétfőtől ismét változik az üzemanyagok nagykereskedelmi ára – írja a holtankoljak.hu.

A benzin esetében ez 4 forintos csökkenést, míg a gázolaj esetében 2 forintos emelkedést jelent. Így az alábbi átlagárakkal számolhatunk a kutakon:


Link másolása
KÖVESS MINKET: