HÍREK
A Rovatból

Lezárult az aláírásgyűjtés: ezekre a pártokra és jelöltekre lehet szavazni a június 9-i EP-választáson

Kisorsolták azt is, hogy a szavazólapon milyen sorrendben szerepelhetnek majd a pártok. Hosszú lista lesz, de még elképzelhető, hogy a listák száma végül kevesebb lesz.
MTI - szmo.hu
2024. május 03.



Kisorsolta a Nemzeti Választási Bizottság a pénteki ülésén, hogy a június 9-ei európai parlamenti választáson a pártok listái milyen sorrendben szerepeljenek a szavazólapon. Az NVB 13 lista sorrendjét állapította meg, legfeljebb ennyi lista szerepel majd a szavazólapon.

Elképzelhető azonban, hogy a listák száma végül ennél kevesebb lesz, ez abban az esetben fordulhat elő, ha az ajánlások ellenőrzésénél kiderül, hogy valamelyik pártnak nincs meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.

Az NVB két listát (a Fidesz-KDNP-ét és a Mi Hazánk Mozgalomét) már korábban nyilvántartásba vett és a határozatok jogerőre emelkedtek. Tizenegy listát pénteken jelentettek be. Az ajánlások ellenőrzését követően az NVB-nek legkésőbb a bejelentéstől számított negyedik napon kell a lista nyilvántartásba vételéről döntenie.

Tehát ugyan csak később válik véglegessé, hány jogerősen nyilvántartásba vett lista lesz, viszont a választási eljárásról szóló törvény előírja, hogy a bizottságnak a listák bejelentésére megadott határnapon kell kisorsolnia a bejelentett listák sorrendjét.

A sorsolást a testület két tagja végezte: Szalay Tamás választott tag előbb egy urnából a lista nevét húzta ki, Kicsi Zselyke választott tag pedig egy másik urnából a lista sorszámát.

A sorsolás alapján a listák a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon:

1. Megoldás Mozgalom,

2. LMP-Magyarország Zöld Pártja,

3. Demokratikus Koalíció - Magyar Szocialista Párt - Párbeszéd-A Zöldek Pártja közös listája,

4. Második Reformkor Párt,

5. Mindenki Magyarországa Néppárt,

6. Momentum Mozgalom,

7. Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt közös listája,

8. Jobbik-Konzervatívok,

9. Új Alternatíva Párt,

10. Tisztelet és Szabadság Párt,

11. Magyar Kétfarkú Kutya Párt,

12. Mi Hazánk Mozgalom,

13. A Nép Pártja.

A szavazólapon szerepel majd a lista sorszáma, a listát állító párt (illetve több párt esetén pártok) neve és emblémája, a szavazásra szolgáló kör, valamint a listán szereplő első öt jelölt neve.

A lista bejelentésekor a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi, hogy a jelölt adatai megegyeznek-e a nyilvántartásban szereplő adatokkal, és azt is, hogy a listákra bejelentett jelölteknek van-e választójoguk. A listán szereplő jelölteknek nyilatkozniuk kell arról, hogy elfogadják a jelölést. Arról is nyilatkozniuk kell, hogy a választói akarat befolyásolására vagy ennek megkísérlésére irányuló tevékenység folytatására külföldi támogatást vagy ebből származó vagyonelemet az adott választáson nem használnak fel.

Az NVI nem ellenőrzi az összes leadott ajánlást, csak valamivel többet, mint amennyi a listaállításhoz szükséges.

A listán legfeljebb háromszor annyi, azaz 63 jelölt állítható, mint a megszerezhető mandátumok száma, de a szavazólapra csak az első 5 jelölt neve kerül fel.

A jelöltek sorrendjét a párt határozza meg. A lista bejelentése után a sorrendet nem lehet módosítani, nem lehet a listára új nevet felvenni, levenni. Ha valamelyik jelölt a listáról kiesik - mert elveszíti választójogát vagy írásban lemond a jelölésről -, akkor a helyére a listán soron következő lép.

A listát és az azon szereplő jelölteket az NVB legkésőbb a bejelentést követő negyedik napon veszi nyilvántartásba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.


A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.

A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.

Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.

A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy babonás vagyok, de más helyet próbálnék találni” – Donald Tusk nem támogatja, hogy Budapesten legyen a Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozó
A lengyel kormányfő szerint Ukrajna számára kényes lenne a magyar főváros, mert itt írták alá az 1994-es memorandumot az ország területi egységéről.


Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.

Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen

1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.

„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Mi Hazánk bemutatta 106 egyéni jelöltjét a 2026-os választásra
Toroczkai László szerint jövőre három politikai erő lesz a Parlamentben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök ígérete szerint senkivel nem lépnének koalícióra.


A Mi Hazánk Mozgalom bemutatta mind a 106 egyéni képviselőjelöltjét, akikkel a 2026-os országgyűlési választáson indulnak, írta meg a Telex. A párt közleményében hangsúlyozták: „Az ország minden pontján lesz választási lehetősége azoknak, akik sem a korrupcióban és politikai mocskolódásban dagonyázó Fideszt, sem a globalista, idegen érdekeket szolgáló Tiszát nem kívánják támogatni.” Hozzátették, hogy a jelöltjeik sehol senki javára nem fognak visszalépni.

A bemutatott indulók között van a pártelnök Toroczkai László, aki Csongrád-Csanád vármegye 2. választókerületében, Szegeden indul. Dúró Dóra Tolna vármegye 2. választókerületében, Novák Előd a főváros 10. választókerületében, míg Borvendég Zsuzsanna, a párt EP-képviselője Pest vármegye 3. választókerületében lesz jelölt.

A párt célkitűzései között egy élhető ország, tisztességes bérek, erős nemzettudat és valódi közbiztonság szerepel. Programjukban megfogalmazták a fenntartható és önálló nemzetgazdaság, a versenyképes közoktatás, a nyugodt időskor, valamint a reménnyel teli fiatalság fontosságát is. Hangsúlyozták, hogy szeretnék a nemzet gyarapodását, a magyar dolgozók képviseletét, valamint a vendégmunkások behozatalának leállítását.

Toroczkai László korábban úgy fogalmazott: „az egy objektív tény”, hogy jövőre három politikai erő lesz jelen az Országgyűlésben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök többször megígérte, hogy a választás után senkivel sem fognak koalícióra lépni.

A közvélemény-kutatások szerint a Mi Hazánk támogatottsága leggyakrabban a parlamenti bejutási küszöb, vagyis az 5 százalék körül alakul.

A Tisza Párt november végén mutatja be egyéni jelöltjeit. Orbán Viktor nemrég arról beszélt, hogy a Fidesz 106 választókerületi jelöltjének többsége már megvan, és mindössze három-négy körzetben van még kérdés. A kormánypárt a választókerületek legalább harmadában új jelölttel vág neki a választásnak a 2022-es indulókhoz képest. Mindeközben a DK is folyamatosan bemutatja a saját jelöltjeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vitályos Eszter is reagált Renner Erika hörgő zaklatójának esetére
A kormányszóvivő szerint a nők elleni erőszaknak nincs helye a társadalomban. A rendőrség őrizetbe vette a fenyegető férfit, és kezdeményezte a letartóztatását.


Ahogyan lapunk is beszámolt róla, a rendőrség kedden őrizetbe vette a 60 éves R. Lászlót, miután a férfi megjelent Renner Erika lakásánál, majd becsöngetett a kaputelefonon, és azt mondta: „Még egyszer idejövök, és megölöm a Renner Erikát.” Az eset után zaklatás gyanúja miatt indult eljárás, a férfit előállították, kihallgatták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

R. Lászlót korábban, a májusi polgári per tárgyalása után tartóztatták le, mert a bíróságon megtámadta a lúgos orvos áldozatát. Akkor az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe került, de az ügyészség július 18-án megszüntette a letartóztatását. Az elmeorvos-szakértői vizsgálat szerint ugyanis képtelen felismerni cselekményei következményeit, ezért a büntetőeljárást is megszüntették vele szemben.

A legutóbbi fenyegetés után Mérő Vera bejegyzésében is szóba került az eset, amely alatt többen megszólították Vitályos Eszter kormányszóvivőt. Vitályos szerdán azt írta Facebook-oldalán:

„Renner Erika esete elfogadhatatlan, és mindannyiunk számára figyelmeztetés: a nők elleni erőszaknak nincs helye a társadalmunkban.

Ezért a Nők a bántalmazás ellen Digitális Polgári Kör egyeztetést kezdeményez, amelynek célja, hogy közösen alakítsunk ki olyan szabályokat, intézkedéseket és társadalmi normákat, amelyek további védelmet biztosítanak a nőknek, és világossá teszik: az erőszakra soha nincs mentség!”


Link másolása
KÖVESS MINKET: