Levélben közölte a Ganz–Mavag, hogy fizetésképtelen
Szeptember 30-án a cégvezetés tájékoztatta partnereit, hogy a Dunakeszi Járműjavítóhoz kapcsolódó tartozásokat sem tudja egyelőre rendezni. A reorganizációs terv határideje november 5., a folyamatért Nagy Márton felel.
A Szabad Európa cikke szerint a Ganz–Mavag levelet küldött üzleti partnereinek, amelyben arról tájékoztat, hogy jelenleg fizetésképtelen. A közlésben az is szerepel, hogy a cégcsoporthoz tartozó Dunakeszi Járműjavítóval kapcsolatos tartozásokat egyelőre nem tudják kiegyenlíteni.
A levelet szeptember 30-án postázták a szerződéses partnereknek, Törő Csaba vezérigazgató és Lóránd Tamás pénzügyi igazgató aláírásával. A lap úgy tudja, a vállalatnak november 5-ig kell elkészítenie a reorganizációs tervét.
A társaság rendezésére Nagy Márton gazdasági miniszter kapott feladatot – írja a Szabad Európa. A cikk szerint
ez jelentős állami forrást igényelhet, és felmerül a részleges vagy teljes állami tulajdon visszaállítása is.
A tulajdonosi háttérről a portál azt írja: a Ganz–Mavag International Kft. 2022 júliusa óta fele-fele arányban a Magyar Vagon Befektetési Zrt. és a CATO Investment Kft. kezében van. A beszámoló szerint a CATO Tombor Andráshoz köthető, míg a Mavag Bf. Zrt. mögött álló Solva II. Magántőkealap a Molhoz és Hernádi Zsolthoz kapcsolódik.
A cég pénzügyi eredményei az elmúlt években hullámzóak voltak. 2021-ben 15,8 milliárd forint adózott nyereséget értek el 105 milliárdos árbevétel mellett, 2022-ben viszont már 15 milliárd forint veszteséget mutattak ki. 2023-ban a bevétel 47 milliárd forintra emelkedett, a veszteség 4,5 milliárd lett, tavaly pedig 54,9 milliárdos árbevétel mellett 9 milliárd forintos mínuszt könyveltek el.
A Szabad Európa cikke szerint a Ganz–Mavag levelet küldött üzleti partnereinek, amelyben arról tájékoztat, hogy jelenleg fizetésképtelen. A közlésben az is szerepel, hogy a cégcsoporthoz tartozó Dunakeszi Járműjavítóval kapcsolatos tartozásokat egyelőre nem tudják kiegyenlíteni.
A levelet szeptember 30-án postázták a szerződéses partnereknek, Törő Csaba vezérigazgató és Lóránd Tamás pénzügyi igazgató aláírásával. A lap úgy tudja, a vállalatnak november 5-ig kell elkészítenie a reorganizációs tervét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hatalmas vita tört ki Hajdúböszörmény képviselő-testületi ülésén, miután szóba került a város földgázbeszerzési pályázata. A város hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videón jól látszik, hogy az ülés nagyjából egy órája tartott, amikor egyre élesebbé vált a vita, vette észre a 24.hu.
Görögh István, a Böszörményi Harmadik Oldal Egyesült (BHO) képviselője arról beszélt, hogy
az előző városvezetés idején ugyanaz a szerződés százmilliókkal került többe. A várost tavalyig a Fidesz irányította,
jelenleg pedig felesége, Göröghné Bocskai Éva a polgármester.
A vitába bekapcsolódott Nagy Péter Martin, a BHO másik képviselője is. Elmondása szerint korábban betekintést nyert egy adatigényléséhez kapcsolódó dokumentumokba, amelyek közbeszerzési eljárásokat tartalmaztak. Azt mondta, a legtöbb bírság egy konkrét céghez kapcsolódik, amit nem nevezett meg. Hozzátette, hogy több érdekes név is szerepelt az anyagokban, de ezeket sem sorolta fel. Azt is kijelentette, hogy feljelentéseket fog tenni.
Ezt követően dr. Tömöri Zsolt Péter szólalt fel, aki jelezte, hogy nem arról folyik a vita, amiről az ügyrendi pont szólna. Ezután Fórizs László, Hajdúböszörmény korábbi alpolgármestere (képünkön) vette magához a szót. Úgy fogalmazott, hogy ketten is a személyét támadták, majd politikai hangulatkeltésről és képviselői vádaskodásról beszélt. Szerinte a közbeszerzésekről a bizottság dönt, és minden esetben szakértő segíti a folyamatot, hogy az megfeleljen a törvényeknek. Felszólalása során ezt mondta:
„Egyébként most is kapott bírságot a város, nyolcmillió forintot, ha jól tudom, Hajdúböszörmény városa, és én nem gondolom egyből, hogy a polgármester csalni akar, mint Görögh képviselő úr, vagy Nagy Martin, aki látom, hogy nyomoz, nyomoz, hát ki vagy te, bassza meg? Egy senki vagy, egy senki vagy”
A polgármester ezután arra kérte, hogy viselkedjen intelligensebben, és rövid időre elvette tőle a szót. Fórizs ezt követően azt mondta, hogy csak bírósági ítélet után lehet olyan dolgokról beszélni, amiket a mostani városvezetés emleget. Állítása szerint városvezetőként nem vett részt a döntésekben, és nem is döntött semmiről. Ezután elkérte a jegyzőkönyvet.
Nagy Péter Martin az ülésen azt is elmondta, hogy ő nem nevezte meg Fórizst, a volt alpolgármester csak magára vette az elhangzottakat.
Hatalmas vita tört ki Hajdúböszörmény képviselő-testületi ülésén, miután szóba került a város földgázbeszerzési pályázata. A város hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videón jól látszik, hogy az ülés nagyjából egy órája tartott, amikor egyre élesebbé vált a vita, vette észre a 24.hu.
Görögh István, a Böszörményi Harmadik Oldal Egyesült (BHO) képviselője arról beszélt, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Nyíregyháza Ipari Park energiaellátása jelentősen fejlődött a „Nyíregyháza–Nyírjes” alállomás üzembe helyezésével – közölte az Opus Energetika, amely a Mészáros-csoporthoz tartozik. A fejlesztés első ütemének köszönhetően jelenleg 184 MVA villamos teljesítmény áll rendelkezésre az ipari parkban.
A közlemény szerint az új alállomás a megnövekedett ipari fogyasztói igények miatt valósult meg.
„Hatalmas léptékű, országos jelentőségű fejlesztés, ami 324 MVA teljesítmény biztosítására képes” – írták.
A hálózatfejlesztés első és második ütemét együtt a kormány több mint 18,2 milliárd forinttal támogatja.
Az átadáson részt vett Lantos Csaba energiaügyi miniszter, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa, valamint Torda Balázs, az OPUS TITÁSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Mészáros Lőrinc a közlemény szerint úgy fogalmazott:
„A mostani beruházás esetében is érvényesül az a célunk, hogy beruházásaink ne csak rövid távú előnyt, hanem valódi, hosszú távú értéket teremtsenek: munkahelyeket, stabil vállalkozási környezetet, fenntartható fejlődést, biztos jövőt minden magyar család és vállalkozás számára.”
Hozzátette: „Ezek az eredmények nem valósulhatnának meg – sem itt, sem országos szinten – az állam, a kormány, a helyi önkormányzatok, szakhatóságok és az energetikai szakma rendkívül elkötelezett szereplői, mérnökei, kivitelezői nélkül.”
A Nyíregyháza Ipari Park energiaellátása jelentősen fejlődött a „Nyíregyháza–Nyírjes” alállomás üzembe helyezésével – közölte az Opus Energetika, amely a Mészáros-csoporthoz tartozik. A fejlesztés első ütemének köszönhetően jelenleg 184 MVA villamos teljesítmény áll rendelkezésre az ipari parkban.
A közlemény szerint az új alállomás a megnövekedett ipari fogyasztói igények miatt valósult meg.
„Hatalmas léptékű, országos jelentőségű fejlesztés, ami 324 MVA teljesítmény biztosítására képes” – írták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Volodimir Zelenszkij magyar idő szerint péntek este megérkezett a Fehér Házba, ahol Donald Trump amerikai elnök munkaebéden látja vendégül. Az ebéd előtti sajtótájékoztatón Trump úgy fogalmazott: „nagyon jól kijönnek egymással”, és „erős vezetőnek” nevezte az ukrán elnököt.
Trump azt mondta, hogy a magyarországi csúcstalálkozót „kettős találkozóként” képzeli el a három elnök egy egyidejű, háromoldalú, találkozója helyett.
„Ez a két vezető nem kedveli egymást, és mi mindenkinek kényelmessé akarjuk tenni a helyzetet”
– mondta Trump Zelenszkijről és Putyinról.
Miközben üdvözölte Zelenszkij elnököt, Trump elnök úgy tűnt, bólintott, amikor egy riporter azt kérdezte, meg tudja-e győzni Putyint az ukrajnai háború befejezéséről. Trump nem válaszolt egy másik kérdésre, ami az amerikai gyártmányú Tomahawk rakéták Ukrajnának történő szállításáról szólt, és amit Zelenszkij várhatóan a mai találkozón kér. Trump a hét elején azt sugallta, hogy kész biztosítani a fegyvereket, de miután csütörtökön telefonon beszélt Putyinnal a kérdésről, tétovázóbbnak tűnt, írta a New York Times.
Zelenszkij célja, hogy meggyőzze Trumpot Ukrajna légvédelmének megerősítéséről és nagy hatótávolságú Tomahawk rakéták átadásáról.
Ezekkel az ukránok akár az orosz hátország távoli területeit is elérhetnék, beleértve az Urál-hegységtől nyugatra fekvő régiókat is. A rakéták 6,1 méter hosszúak, szárnyfesztávolságuk 2,5 méter, hatótávolságuk pedig körülbelül 1600 kilométer.
Az amerikai elnök a hét elején még nem döntött arról, hajlandó-e ilyen eszközöket átadni Ukrajnának.
Csütörtökön Trump és Vlagyimir Putyin hosszú telefonbeszélgetést folytatott egymással. A hívást az orosz fél kezdeményezte. A beszélgetés után Trump bejelentette, hogy két héten belül Budapesten találkozik Putyinnal, és az is kiderült, hogy a Tomahawk rakétákról is szó esett a két vezető között.
Zelenszkij szerint a Kreml éppen azért kezdett sürgős egyeztetésbe Trumppal, mert felmerült a rakéták átadása – amit Oroszország nem nézne jó szemmel. Az ukrán elnök már csütörtökön megérkezett az Egyesült Államokba, ahol a Fehér Házban tartott találkozó előtt amerikai védelmi ipari vállalatok képviselőivel is egyeztetett.
Volodimir Zelenszkij magyar idő szerint péntek este megérkezett a Fehér Házba, ahol Donald Trump amerikai elnök munkaebéden látja vendégül. Az ebéd előtti sajtótájékoztatón Trump úgy fogalmazott: „nagyon jól kijönnek egymással”, és „erős vezetőnek” nevezte az ukrán elnököt.
Trump azt mondta, hogy a magyarországi csúcstalálkozót „kettős találkozóként” képzeli el a három elnök egy egyidejű, háromoldalú, találkozója helyett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Donald Trump a Fehér Házban beszélt arról, hogy Budapesten találkozik majd Vlagyimir Putyinnal. Az amerikai elnök pénteken fogadta
Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Washingtonban, ahol a közös munkaebéd előtt válaszoltak az újságírók kérdéseire. Ekkor került szóba a magyar fővárosban tervezett csúcstalálkozó is.
Trump közölte, hogy azért Magyarországon találkozik az orosz elnökkel, mert mindketten kedvelik Orbán Viktort. Úgy fogalmazott: szerinte Magyarország biztonságos ország, Orbán Viktor pedig „nagyon jó munkát végez”.
Hozzátette: „náluk nincs sok olyan probléma, amik más országokban van”, illetve úgy vélte, a magyar kormányfő „nagyon jó házigazda lesz”.
Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy Zelenszkij is részt vesz-e a budapesti találkozón. Trump szerint ez még nem dőlt el, ugyanakkor megjegyezte, hogy Zelenszkij és Putyin között „rossz a viszony”. Hozzátette: szeretné, ha mindenki jól érezné magát.
Donald Trump csütörtökön jelentette be, hogy Budapesten találkozik majd Putyinnal. A találkozó pontos időpontját egyelőre még nem tűzték ki. A megbeszélés célja az ukrajnai háború lezárása.