HÍREK
A Rovatból

Leülne beszélni Menczer Tamással Pilisborosjenő polgármestere, miután az megfenyegette, hogy nem kap pénzt a település

A fideszes politikus részt vett volna a település október 23-i ünnepségén, de a polgármester a lakók felháborodása miatt végül lefújta a beszédét. Menczer ezután „a falu legrosszabb polgármesterének” nevezte Tömöri Balázst.


Mint arról beszámoltunk, a héten összetűzésbe keveredett Menczer Tamás fideszes politikus és Pilisborosjenő polgármestere. Az egész azzal kezdődött, hogy Tömöri Balázs kedden bejelentette, hogy a település szerdai ünnepi rendezvényén az országgyűlési képviselő is részt vesz. A Facebook-bejegyzése alatt többen is jelezték kommentben, hogy nem örülnek a politikus érkezésének. Szerdán a polgármester újabb posztban tudatta a nyilvánossággal, hogy „megosztottság-növelő hatása miatt” lemondta Menczer Tamás tervezett beszédét. A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója erre úgy reagált: „Polgármester úr attól tart, hogy én mit fogok mondani az ünnepi beszédemben. De engem nem hívott fel, nem kérdezett meg, nem egyeztetett velem, csak közölte, hogy nem engedi, hogy részt vegyek a rendezvényen.”

A körzet országgyűlési képviselője azt is közölte, hogy a választókerület minden más településén fejlesztések indulnak a következő hónapokban, de Pilisborosjenőn nem. A polgármestert ezért is bírálta:

„A borosjenőiek azt fogják látni, hogy mindenhol fejlesztések vannak, érted, az összes településen, csak nálatok nem, mert te nem végezted el időben a munkádat, Balázs!”

– mondta Menczer Tamás videóüzenetében.

Erre válaszul Tömöri Balázs a Telexnek azt mondta: nem tud arról, hogy elmaradt volna bármiféle adatszolgáltatással, ugyanis minden ilyen jellegű tevékenységet igyekeznek határidőre teljesíteni. Továbbá nincs információja „megválaszolatlan, lejárt határidejű adatszolgáltatás-igényről”, ami ahhoz kellett volna, hogy fejlesztések legyenek a településen.

„A települési fejlesztések támogatásának elsősorban a benyújtott települési pályázati anyagok indokoltságán, fontosságán, kidolgozottságán, helyi-vármegyei-országos szakmai stratégiákba illeszkedésén kellene múlnia”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy ezeken az anyagokon tovább dolgoznak.

A polgármester természetesnek és fontosnak tartotta, hogy Menczer – aki korábban nem volt a falu országgyűlési képviselője – elment megismerkedni a település ügyeivel.

Úgy gondolja, a település ünnepi műsorának függetlennek kellene lennie attól, hogy a választáson induló jelöltek támogatják-e a terveiket, mert erről Tömöri szerint mindenhol az adott település vezetőjének kell dönteni. „Pilisborosjenőn nagyobb ráhatásunk van erre, hiszen az itteni megemlékezést az önkormányzat szervezi – a művelődési ház intézményünkön keresztül, hagyományosan az általános iskola együttműködésével” – mondta. Hozzátette: lehet más rendezvényt is szervezni a gyülekezési jogszabályok betartásával, a programról ilyenkor a szervező dönt.

Tömöri Balázs azt is közölte, nyitott lenne arra, hogy részt vegyen egy tisztázó beszélgetésen Menczer Tamással: „És tervezem én megtenni az első lépést az ügyben”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”
Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.”


Az október 23-i ünnepi menetek előtt már ment az adok-kapok a Tisza és a hatalom között. Először nem engedték Magyar Péternek, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet. Utána megtiltották, hogy drónokkal repüljenek a Nemzeti Menet fölé a TISZA emberei. Aztán látványos drónfelvételekkel bizonyították, hogy ezt senki nem tartotta be.

Délután még Orbán Viktor Facebook-oldalára is kikerült egy fotó, amely két, meglehetősen különböző fázisban ábrázolta a két menetet, ezzel akarta a kormányfő bizonyítani, hogy kétszer annyian voltak a Békemenetben.

Aztán jött a kegyelemdöfés: egy, a rendezvény idején Budapest felett repülő Ryanair-gépről valaki lefotózta a teljes Nemzeti Menetet, a képről jól látszott, hogy sokan még el se indultak a Deák térrről, miközben az Andrássy úton végig rengeteg ember vonult, és a Hősök tere is kezdett megtelni.

Magyar most ezt írta a Facebook-oldalán:

"Egy ikonikus kép, amit soha nem feledünk. A pillanat, amely végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát. A Nemzeti Menet a fénykép elkészültének pillanatában ért a már félig megtelt Hősök terére, de a menet vége még el sem indult a hömpölygő tömeggel teli, 2400 méter hosszú Andrássy út elejéről.

Nem véletlenül akarták Orbánék megtiltani a drónok repülését. Nagyon nem akarták, hogy eljusson minden magyarhoz a valóság.

Szerencsére az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról…a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.

A tegnapi nap a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének végét is jelentette egyben."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Az operatív törzs szerint a Békemeneten 80 ezren voltak, míg Magyar Péter beszédét mindössze 45 ezren hallgatták
A mobilszolgáltatók adatai alapján mérték a tömeget. Szabó Andrea szociológus ezzel szemben a Békemenetre 85–92 ezret, a Tisza-rendezvényre 160–170 ezret becsült.


A Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken összefoglalta, hányan vettek részt az október 23-i programokon, írja a 24.hu. Az operatív törzs szerint „cellainformációk alapján” a beszédek idején

a Kossuth téren – ahová a Békemenet érkezett, és ahol Orbán Viktor szólt a tömeghez – több mint 80 ezren, a Tisza Párt Hősök terei rendezvényén pedig 45 ezren voltak.

A kormányzati számok összhangban vannak azzal, amit Orbán Viktor már csütörtökön, Magyar Péter felszólalása előtt jelzett: a Békemeneten nagyjából kétszer annyian lehettek, mint a Tisza menetén. A miniszterelnök ehhez egy olyan fotót mellékelt, amely még a Tisza Párt elnökének beszéde előtt készült a Hősök terén.

Más becslést tett közzé Szabó Andrea szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese. Szerinte a Békemeneten körülbelül 85–92 ezren, a Tisza rendezvényén viszont nagyjából 160–170 ezren lehettek.

A Kossuth térre megadott 80 ezres adat azért is érdekes, mert a miniszterelnök és a kormánypárti sajtó napközben azt hangsúlyozta, hogy ez volt minden idők legnagyobb Békemenete. Ezzel szemben korábban, az első – 2012. januári – Békemenet után a Belügyminisztérium közel 400 ezer résztvevőről írt, a 2014. márciusi felvonulás után pedig 440–460 ezres hallgatóságról adott ki közleményt.

Az online közvetítések nézettségénél október 23-án Magyar Péter vezetett: a streamjét nagyjából négyszer annyian követték, mint a miniszterelnökét.

A KTK a többi ünnepi eseményről is közölt létszámokat. Október 22-én a Műegyetem épületében tartott megemlékezésen 250 fő jelent meg, az ’56-os hősök műegyetemi emlékművénél tartott koszorúzáson, a fáklyás felvonuláson és a Bem téri ünnepségen 3000-en voltak. Október 23-án a reggeli zászlófelvonáson 250-en vettek részt, az esti díszünnepségen a Müpában több mint 1200-an. A Nyitott Parlament program keretében 15 és 20 óra között közel 2700 látogató nézte meg a Kupolacsarnokot, a Díszlépcsőházat és a Szent Koronát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Ez szégyen” – Dobrev Klára kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását
A politikus a Szőlő utcai emberkereskedelmi ügy kapcsán tett nyilatkozat miatt lépne, miután a zenész az áldozatokról szerinte elfogadhatatlanul beszélt.


Dobrev Klára a közösségi oldalán jelezte, hogy kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását, vette észre az Ellenszél. A DK elnökének indoklása szerint a zenész mondatai a javítóintézeti igazgatóval kapcsolatos emberkereskedelmi ügy kapcsán elfogadhatatlanok.

A Beatrice frontembere az Alap nevű TikTok-csatornának beszélt a Szőlő utcai esetről: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

Dobrev Facebook-bejegyzésében így fogalmazott:

„Erre egyszerűen nincsen mentség. A Szőlő utcai borzalmakról beszélt így. Arról az ügyről, ahol a javítóintézet igazgatóját azzal gyanúsítják, hogy lányokat futtatott, miközben az intézményben alkalmazta őket.

Emberkereskedelemről és kényszermunkáról van szó, fiatal lányok kiszolgáltatottságáról – és erre egy Kossuth-díjas művész ennyit tud mondani? Ez szégyen.”

Hozzátette: „Aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé. Ezért kezdeményezem a Kossuth-díj visszavonását.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Letarolja a Benjamin-ciklon az országot: sokfelé nincs áram, fák dőltek az utakra, épületek teteje rongálódott meg
A tűzoltókat kora délutánig már 300 káresethez riasztották. Derecskén egy kétszáz négyzetméteres rendezvénysátrat kapott fel a szél.


Viharos széllel vonul át az országon a Benjamin elnevezésű ciklon, amely már most sok kárt okozott. A Blikk arról számolt be, hogy

több Pest vármegyei településen, például Halásztelken, Ócsán, Kistarcsán és Maglódon is áramkimaradás van.

Egy halásztelki lakos azt a választ kapta az E.ON-tól, hogy egyelőre nem is tudják megjósolni, mikor állhat helyre az áramszolgáltatás.

A tűzoltók kora délutánig országosan 300 káresetet számoltak fel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

A komoly széllökések sok helyen fákat döntöttek az utakra, méretes ágakat szakítottak le, és nem egy esetben épületek tetejét rongálták meg.

A Hajdú-Bihar vármegyei Derecskén egy kétszáz négyzetméteres rendezvénysátrat kapott fel a szél, amit a tűzoltók rögzítettek, majd visszabontanak. A rendezvény nagyjából félezer résztvevőjét biztonságos helyre irányították.

A Hungaromet előrejelzése szerint az ország északkeleti felén még délután erős lökések kísérhetik a nyugatias szelet (45-65 km/h), de fokozatosan veszít erejéből a légmozgás, este inkább már csak élénk lökések fordulhatnak elő ezeken a területeken is. Baranya, Somogy és Vas vármegyében előfordulhat egy-egy zivatar, melyet átmeneti szélerősödés, jégdara kísérhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: