Lesz, ahol 20 centinél is több hó eshet 24 óra alatt – másodfokú riasztást is kiadtak a keddi havazás miatt
Kedden jön a havazás újabb hulláma: szinte az egész országra figyelmeztetést adott ki a Hungaromet, de főleg a déli és keleti országrészben várható nagy hó.
Előrejelzésük szerint nyugat felől átmenetileg szűnik a havazás, majd a déli óráktól dél felől újabb hullámban érkezik kiterjedt csapadékzóna – északnyugaton a legkisebb a csapadék valószínűsége.
Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre is elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetést adott ki a HungaroMet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet -4 és +1 fok között várható. Késő estére -5 és 0 fok közé csökken a hőmérséklet.
A HungaroMet Baranya és Bács-Kiskun vármegyékre másodfokú (narancssárga) riasztást adott ki, ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 20 centi hó hullhat. Győr-Moson-Sopron és Vas vármegye kivételével az ország többi részében elsőfokú riasztás van érvényben. Szabolcs-Szatmár-Beregben ónos esőre is figyelmeztetnek.
A HungaroMet jelezte azt is, hogy a hőmérséklet a keleti tájak kivételével végig fagypont alatt alakul, így a hóréteg tartósan meg fog maradni, az utakra fagyhat.