A Rovatból

„Leromlott városi területek kialakítására” költenének több száz milliót Edelényben egy tábla szerint

Hadházy Ákos szúrta ki a táblát, aki szerint annyiért újítanák fel a szegregátumban levő házakat, amennyiből majdnem újakat is építhetnének.


Hadházy Ákos független képviselő meglepő táblát tett közzé közösségi oldalán. Mint írja:

"Edelényben LEROMLOTT VÁROSI TERÜLETEKET ALAKÍTANAK KI 369 millió EU támogatásból

- legalábbis a tábla szerint, amit gondolom, a szokásos jó áron állítottak ki a placcra.

Remélhetően csak elírták, ennyire talán nem rossz a helyzet. Az viszont tény hogy a helyiek szerint egyelőre alig látszik valami a projektből. A támogatást 2018 januárban kapták meg, de a közbeszerzés csak 2021 januárban zárult és

úgy tűnik, annyiért újítanának fel a szegregátumban levő házakat, amiből majdnem újakat is építhetnének.

(vagy legalábbis az építőipari árak őrült emelkedése előtt biztosan építhettek volna)" - áll a bejegyzésében, melyhez a közbeszerzési hirdetményt is belinkelte.

A képviselő a minap egy másik ügyről is beszámolt. A disznóvágáson készült képhez azt írja:

"Ez a kép is az egyik jelképe lehetne annak, ahogyan a falvakban elköltik az EU-támogatásokat."

"Rengeteg falu kap 30-60 millió forintokat "helyi identitás megőrzésére és kohézió erősítésére”. Az elmúlt napokban nagyon sok falu anyagát átnéztem, mert egy felháborodott honfitársunk nagyon sokat kigyűjtött. Sajnos jellemzően idióta kérdőívek és tanulmányok, alibi "workshopok" és egy sor, minimális költséggel megrendezhető olyan kis esemény jelenti az "eredményterméket", amit amúgy is megrendeztek, vagy megrendezhettek volna ingyen is" - írja magyarázatul.

Megjegyzi, hogy a disznóvágás "az általam látott programok között az első, ahol valódi költség is keletkezett (meg kellett venni a disznót) és az eseménynek köze is lehet a "helyi identitás megőrzéséhez és kohézió erősítéséhez". Mégis olyan kifejező a kép: miközben a kormány brüsszelezik ezerrel, az ő pénzükből mulatunk".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megvan az időközi választás eredménye Pilisvörösváron, ahol Orbán szerint csak valami marhaság miatt veszíthet a Fidesz
A polgármester mögül elfogyott a többség, a vasárnapi dupla győzelem után a Vörösvárért Közéleti Egyesületnek már hat képviselője van a testületben.


Vasárnap időközi választást tartottak Pilisvörösváron, melyen a Vörösvárért Közéleti Egyesület jelöltjei győzedelmeskedtek. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint

Preszl Gábor a 7-es választókerületben 107, míg Schellerné Mikulán Anetta a 8-as körzetben 146 szavazattal szerzett mandátumot. Ezzel az egyesület hatfős többségre tett szert a helyi képviselő-testületben.

Az időközi voksolásra azért volt szükség, mert szeptember 11-én a Tegyünk Együtt Vörösvárért két képviselője, dr. Lehrer Anita és dr. Lovász Ernő lemondott. A VKE erősödése már egy korábbi, szeptemberi időközin is megmutatkozott, amikor a 3-as körzetet szintén a jelöltjük nyerte el. A mostani kettős győzelem egy olyan időszak végén történt, amelyet a polgármester mögött álló, Fidesz-közeli Egységben Vörösvárért Egyesület belső konfliktusai jellemeztek.

A lemondásokat mély ellentétek előzték meg. Fetter Ádám polgármester a távozókról úgy nyilatkozott, hogy „nem értették, mit jelent a képviselői megbízatás, azt nem a munka, hanem a pozíciók felől közelítették meg” – mondta a 24.hu-nak. A lemondó TEVÖ ezzel szemben súlyos vádakat fogalmazott meg a városvezetéssel szemben, indoklásuk szerint problémás volt többek között „a kétes hátterű tanácsadói szerződések megkötését, amelyek keretében a gyanú szerint közpénzek szolgáltak kampánycélokat, a túlárazott beszerzéseket, a szabadságok szabályellenes kezelését, valamint a családi kirándulások költségeinek áthárítását az önkormányzatra”.

Az eseményeknek országos politikai figyelmet adott, hogy Orbán Viktor egy korábbi, áprilisi látogatásán úgy fogalmazott: „Mindig úgy számoltam Vörösvárral, hogyha valami nagy marhaságot nem csinálunk, és a Jóisten nem veszi le rólunk a kezét, akkor ez egy olyan vidék, ahol nekünk nyerni kell” – idézte a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Navracsics ugyanakkor készült Google-fotókkal próbálta bemutatni a dabronci fejlesztést
A független képviselő szerint a kommentelők buktatták le a minisztert egy árulkodó utánfutó miatt. Hadházy szerint Navracsics hülyének nézi a választóit.


Hadházy Ákos független parlamenti képviselő hétfő reggeli Facebook-posztjában bírálta Navracsics Tibor minisztert, aki a képviselő szerint ugyanabban az időpontban készült Google utcafotókkal akarta bemutatni egy dabronci beruházás fejlődését.

Mint írja, a miniszter egy „előtte” feliratú fekete-fehér és egy „utána” feliratú színes képet tett közzé az EU-s pénzből megvalósult árokásásról.

A képviselő szerint a kommentelőknek feltűnt, hogy „a két kép ugyanakkor készülhetett, mert mindkettőn ott áll ugyanaz a fehér kisteherautó lehajtott oldalfallal és mögötte egy zsákokkal megrakott utánfutó.”

Hadházy Ákos azt állítja, a helyzet még ennél is durvább. „A két kép forrása a Google utcafotós szolgáltatása. Mindkét fotó 2021-ben készült, csak az egyik egy villanyoszloppal odébb... A megvalósult (?) fejlesztés viszont 2023-ban volt elvileg...” – írja a képviselő, majd felteszi a kérdést: „Vajon a miniszter feltalálta az időgépet? Ha nem, akkor csak egy kérdés marad: Navracsics teljesen meghülyült a leállított EU-s pénzcsapok miatt, vagy csak a választóit nézi hülyének?”

A képviselő a posztját azzal zárja, hogy szerinte Navracsics Tibor az egyik „leggerinctelenebb és legszánalmasabb fideszes”. Úgy véli, hiába intelligensebb és kulturáltabb a legtöbb párttársánál, és hiába elkötelezett Európa-párti atlantista, „éppen azért olyan vállalhatatlan, ahogyan kiszolgálja Orbán putyin-párti korruptokráciáját.”

A helyi sajtó korábban arról írt, hogy Dabroncon 2023-ban valóban megvalósult egy nagyrészt európai uniós és kormányzati támogatásból finanszírozott, mintegy 127 millió forintos csapadékvíz-elvezetési beruházás.

A két politikus között nem ez az első nyilvános vita: 2023 nyarán egy pusztamiskei zebraátadás miatt került sor köztük éles szóváltásra a közösségi médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fél nap alatt 150 ezren írták alá a TISZA-jelölt Gajdos László melletti petíciót
A TISZA Párt elnöke azt írta, Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy emberként állt a Nyíregyházi Állatpark igazgatója mellé. Magyar Péter szerint azért támadja a Fidesz a képviselőjelöltjüket, mert megmutatta, hogyan kell jól felhasználni a közpénzt.


Fél nap alatt 150 ezren írták alá a Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója melletti petíciót – számolt be róla Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke hétfő délelőtt egy a Facebook-oldalán.

Mint írta,

Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye „egy emberként állt a TISZA képviselőjelöltje mellé”, és állítása szerint az ország minden részéből sok ezer támogató üzenetet kapnak.

A politikus kiemeli, hogy Gajdos László 29 éve vezeti az állatkertet, amit háromszor választottak Európa legjobbjának.

Magyar Péter a posztban felteszi a kérdést, hogy miért támadja őt „ilyen aljas, gusztustalan módon Orbán Viktor és a Fidesz”. Szerinte ennek az az oka, hogy Gajdos megmutatta, „hogy 15 év alatt is lehet csodákat művelni az uniós pénzekből és a magyar adófizetők pénzének jó felhasználásával”.

„Gajdos László megmutatta, hogy milyen óriási eredményeket érhetett volna el az Orbán-kormány a közlekedés, az egészségügy, a nyugdíjak, vagy épp az oktatás területén, ha úgy dolgoznak, mint ő és nem ellopják a magyar emberek pénzét, mint Lázár, Rogán, vagy épp a maffiafőnök”

– fogalmazott a TISZA Párt elnöke.

A bejegyzést azzal zárja, hogy biztosítja Gajdos Lászlót a támogatásukról, és szerinte az állatpark munkatársai és látogatói is mellette állnak.

Mint arról beszámoltunk, Magyar Péter november 29-én Nyíregyházán jelentette be, hogy a TISZA Párt Gajdos Lászlót indítja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 1-es választókerületben a 2026-os országgyűlési választáson. A helyi Fidesz még aznap lemondásra szólította fel az állatpark igazgatóját, arra hivatkozva, hogy az önkormányzati cég vezetőjeként az intézmény jelentős állami és kormányzati forrásokhoz jutott. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy a támogatás a magyar adófizetőktől érkezik, nem a kormányfőtől, majd a TISZA petíciót indított Gajdos mellett.

A választókerületben a Fidesz 2026-ban nem a korábbi képviselőt, Szabó Tündét, hanem Polgári Andrást, a megyei kormányhivatal főigazgatóját indítja. A TISZA Párt ebben a körzetben nem tartott előválasztást, a jelölt személyéről a párt elnöksége döntött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Húzós november után decemberben ellenállunk
A kormányfő szerint Washington és Moszkva után Brüsszelben jön a harc. Úgy látja, az orosz-ukrán háború az utolsó szakaszához érkezett.


Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán értékelte a novemberi és a decemberi teendőket. A miniszterelnök szerint „húzós november volt”, amely során a háromgyermekes édesanyák megkapták első adómentes fizetésüket, a kormány kidolgozta a 14. havi nyugdíj részleteit és bővítette az Otthon Start programot. Azt is írta, hogy kulcsfontosságú tárgyalásokat folytattak Washingtonban és Moszkvában, és úgy látja, az orosz-ukrán háború az utolsó szakaszához érkezett.

A kormányfő bejegyzésében arról írt, hogy a december sem lesz könnyebb. Úgy fogalmazott:

„Amerikában és Oroszországban letárgyaltuk, amit kellett, de a brüsszeliek megint ütemet tévesztettek. Az amerikai-orosz megállapodás közeledtével a brüsszeli háborús terv új sebességi fokozatba kapcsolt. Miközben a béke karnyújtásnyira van, ők tovább szankcionálnák az orosz gázt és olajat, és tovább finanszíroznák a háborút.”

Orbán Viktor szerint „minden tudásunkra és minden tapasztalatunkra szükségünk lesz, ha nem akarjuk, hogy a magyar emberek pénze Ukrajnában kössön ki.

Decemberben ellenállunk, és kitartunk a béke és a magyar emberek érdekei mellett.” A posztot azzal zárta, hogy „ami sikerült Washingtonban és sikerült Moszkvában, azért meg kell harcoljunk Brüsszelben is.”

Link másolása
KÖVESS MINKET: