SZEMPONT
A Rovatból

Leírni, ami leírhatatlan - beszámoló Röszkéről

Nevezhetjük őket illegális bevándorlónak, migránsnak vagy akár menekültnek. De a röszkei gyűjtőponton elsősorban embereket láttam.


Természetesen akad köztük jó és rossz szándékú egyaránt. Ahogyan köztünk is. Takarókba burkolódzó anya ballag két gyermekével a sínen, mögöttük botra támaszkodva egy hetven év körüli férfi. Időnként felnéznek, majd óvatos léptekkel közelítik meg a kereszteződést, ahol már a rendőrök állnak. Ez már Magyarország. Nekik Hungary.

Az útjuk a vasúti átjáró után csupán néhány méterre lévő első gyülekezőhöz vezet. Ott már húsz-harminc ember ül, reflektorokkal megvilágítva, ami megkönnyíti a tájékozódást az ősz sötétjében. Ekkor kap kiemelt szerepet a nyelvtudás, hiszen ebben a helyzetben tolmácsból soha nincs elég – habár a rendőrök közül sokan angolul kommunikálnak és rendezik hármas sorokba a frissen érkezetteket. Akadnak életerős, fiatal férfiak, nők és rengeteg gyerek. Nekik a legnehezebb, hiszen a szemükből látszik, az egészből semmit sem értenek, és úgy fogják szüleik kezét, mintha soha nem akarnák elengedni. Csak a szemüket kell nézni, azokba már beleégett a történelem.

polipraktika1

Az egyenruhások – akik emberfeletti és kétségkívül dicséretre méltó helytállást tanúsítanak, sokszor 14-15 órán át egyhuzamban – folyamatosan irányítják a szeméttel telített területen az embereket 20-30 méterrel odébb, ahová egymást követően állnak be a buszok. Arab és angol nyelvű kiáltások és felszólítások hallatszanak, a zűrzavar bábeli, melyet az önkéntes segítők igyekeznek oldani. Megfigyelhető, hogy egy-egy csoportnak minden esetben van egy „vezetője”, aki nem csupán képviseli az embereket, hanem jól láthatóan kijelölt kapcsolattartó, s egyben kordában tartja sajátjait. Ez nem mindig sikerül, hiszen a maszkos sofőrök vezette buszok begördülésekor szabályos rohamot indítanak a helyekért, az ötven személyes járművekre – az ajtóban álló rendőr magasra tartott kézzel mutatja a számot – több százan akarnak feljutni. Az empátia és a tolerancia tényleg a röszkei gyűjtőponton szolgálatot teljesítő rendőrök és civil segítők ismérve, hiszen elsőként a terhes asszonyok – a „pregnant woman” kiáltás figyelmeztet erre – szállnak fel, majd a kisgyermekes családok. Néhány éves csemeték kerülnek a vakuk kereszttüzébe – legalább negyven magyar és külföldi médium dolgozik egyszerre – hiszen az apa magasan a feje fölé tartva tör utat sorstársain keresztül.

polipraktika2

Teljesen egyértelmű: ez a busz az ő mentőcsónakuk. A korábban már sokszor látott „kitörés” most sem marad el. Mindig akadnak olyanok, akik nem bíznak senkiben és semmiben. Elfutnak a környező kukoricás irányába, ott sejtve az autópályát. Nem kell hozzá 2-3 perc és a mintegy 30 fős, fiatal férfiakból álló csoport már el is tűnt a sötétben, csupán a „Gyertek, nem akarunk maradni!” kiáltás visszhangzik a fülünkben még néhány másodpercig. Annak ellenére, hogy pont felém rohantak, nem történt bajom. Mindegyik „rohamozó” kikerült.

Egy busz elment, de rögtön jön a következő és a tömeg nem csökken, hiszen a sínen át folyamatosan bontakoznak ki a most érkezők sziluettjei a csillagos éjszaka alatt, ami az eddigi rekordot hozta. Több mint 3.300-an jöttek, közöttük 600-nál több gyerek. Ekkor érte el a határt a szíriai kurd Dzsagardin, aki a katonaság elől menekült el, mindenét eladva – miközben cigarettával kínáltam, csak úgy dőlt belőle a keserűség. Szavai olyan gyorsan pörögtek, hogy önkéntes segítőm és tolmácsom, az 1970 óta Magyarországon élő Abdul Rahim orvos is nehezen tudta fordítani. Láttam, amit sokan nem, a tábortűz fénye által megvilágított könnycseppet, ami végigfolyt Abdul arcán, miközben Dzsagardin beszélt. Sok történet lenne még. Elmondhatnám, hogyan menekült el Mohamed, aki nyolc gyermekével érkezett. Vagy Omar, aki egy 15 fős gumicsónakban ült, amelybe 50 embert zsúfoltak be összesen 15 ezer euróért. Kegyetlen szavak hangzanak el, melyek valóságtartalmát nem vizsgálhatom. Igazából ez a tömeges migráció átvághatatlan gordiuszi csomója, hiszen beszéltünk olyan fiatalemberrel is, aki Szenegálból jött és csak a kalandvágy hajtotta. Ő biztosan nem menekült, hanem gazdasági bevándorló és éppen ezért veszélyes az általánosítás, érkezzen az a szélsőjobb felől, vagy éppen a neoliberális befogadás pártiaktól. A világ nem fekete vagy fehér, éppen úgy nem, ahogy az emberek bőrszíne is sokféle. Tudom. Láttam.

polipraktika3

Egy azonban biztos: sokan szinte mindenüket oda- vagy eladták a tökéletes ismeretlenért. A reményük pedig nem sokkal erősebb egy mobiltelefon világító képernyőjénél, amit egy házaspár arra használt, hogy annak fénye mellett tegyék tisztába néhány hetes gyermeküket. A földön, egy koszos pokrócon, amely körül elképzelhetetlen mennyiségű szemét, üres üveg, ételmaradék, sátordarab, papírhulladék hevert szanaszét egy olyan exodus terepasztalát képezve, melyet még itt nem éltünk meg. Az önkéntes, sárga mellényt viselő segítők folyamatosan gyűjtik össze a szemetet, de láthatóan nem lehetséges lépést tartani az újabb és újabb érkezőkkel. De miközben ezt átgondolom, már vissza is zökkenek a valóságba, melynek képei filmszerűen pörögnek előttem, s azon kapom magam, hogy fotózok. Van mit, s szinte mindegyik fénykép nagyobbat üt, mint a teleírt papír.

polipraktika4

A szemüket kellett nézni. Ott, este 10 órakor, a röszkei gyűjtőponton. Élőben, két lábbal a földön állva. Sokkal robusztusabb igazság kerekedik ki abból, mint bármiből, amit a médiumok valaha is képesek lesznek visszaadni.

Ült velem szemben egy anya. 25-30 éves lehetett. Az egyik gyermeke a kezében. A másik mellette állt, de a fáradtságtól már félig ráborult. Körülötte jöttek-mentek az emberek, de nála mintha megállt volna az idő. Egy percig néztük egymást. A szemében olyan szintű üresség ült, melyet még életemben nem láttam. Aztán elmosolyodott. Soha nem fogom tudni, hogy ez minek szólt, de egyet megjegyeztem. Ha ebben a helyzetben képes volt erre, akkor nekünk is meg kell tudni tenni.

Elnézést, hogy nem tudtam leírni. De leírhatatlan.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Már azt kiabálják, hogy mocskos Tisza” – fideszesek a hétvégi tüntetésekről és az Integritás Hatóság elnökének vádjairól
Pócs János szerint ő előre megmondta, mit kiabálnak majd a korábban Fidesz ellen tiltakozó emberek, és most ez bekövetkezett. Németh Balázs pedig azt mondta hétfőn stábunknak a parlamentben, hogy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozatává vált.


Hétvégén két kisebb demonstráció is volt a Tisza ellen, pénteken a migrációs paktum ellen tiltakoztak, vasárnap pedig Sulyok Tamás mellett álltak ki. Bár egyik tüntetést sem a Fidesz szervezte, mindkettőn feltűntek fideszes politikusok. A migrációs paktum miatti vonulás útja egy olyan épület alatt vezetett el, aminek az erkélyén egyszer csak Magyar Péter miniszterelnök és Radnai Márk is feltűnt. Magyar Péter tapsolt, integetett és egy magyar zászlót lobogtatott, sőt, egy később általa közzétett videó szerint szívecskét is mutatott a tüntetők felé, akik válaszul folyamatosan hazaárulózták, és többször is bemutattak ki.

A vonulók között ott volt Németh Balázs fideszes képviselő is, aki hétfőn a parlamentben azt mondta a Szeretlek Magyarországnak, a miniszterelenök szándékosan provokálta a tömeget. „Magyar Péter nem buta ember. Sok mindent mondhatunk róla, de nem buta ember”, és pontosan tudta, mi fog történni. „Ő előre megfontolt szándékkal ment ki arra az erkélyre, hogy hergelje és provokálja a magyar embereket, a migrációs paktum ellen tüntető több ezer embert” – fogalmazott Németh. „Ugyanaz történt mintha Újpest mezben valaki odaállna a Fradi tábor elé, és elkezdene szívecskét mutogatni, gúnyosan mutogatni, röhögcsélni, nevetgélni”

„Én ott voltam és próbáltam megnyugtatni az ott lévő embereket” – állította, majd úgy folytatta, a tüntetők „az abszolút filmszínháznak az áldozatai lettek, de ugyanígy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozata”.

 

Pócs János, szintén fideszes képviselő azt mondta, amikor a tiszás aktivisták a kampányban feltűntek a Fidesz rendezvényein, ő megmondta, „el fog jönni hamarosan lesz az idő, amikor ugyanezek az emberek azt fogják ordibálni, hogy mocskos Tisza.” Szerinte ez „elérkezett.”

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint „Magyar Péter ott manipulált, hogy egy olyan videót tett közzé, ami úgy kezdődik, hogy ő szívecskét mutatta tüntetőknek, amire a pár tüntető teljesen bevadulva egyébként tényleg egy-kettő közülük nem vállalható módon reagált” – állította. Szerinte a valóság az, hogy Magyar Péter a gesztust a legvégén tette, előtte pedig a fülét mutogatta, amivel provokálta a tüntetőket.

Az ellenzéki pártelnök úgy fogalmazott: „ezek ilyen apró trükkök, manipulációk, de ebben nagyon profi a miniszterelnök.”

Arra a kérdésre, hogy a tiltakozók száma mindkét rendezvényen viszonylag csekély volt a korábbi fideszes demonstrációkhoz képest, Pócs János azt válaszolta, ezeket nem voltak szervezettek, nem a Fidesz rendezte őket. A Fidesz által korábban szerveztett Békemenetre például buszokat szerveztek. „Ha azt láttam, hogy egy településen szükség van egy buszra, akkor én, mint országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, fogadtam egy buszt, és akkor busszal hoztam el őket”.

A parlamentben szóba kerültek a migrációs paktum esetleges veszélyei és az Integritás Hivatal elnökének vasárnapi interjúja is, amiben azt állította, hogy két fideszes miniszter megpróbálta őket rávenni, hogy ne folytassanak helyszíni vizsgálatokat. Egyikük, Tuzson Bence most reagált a vádakra.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk