HÍREK
A Rovatból

„Lehet jól is érteni azt, hogy diktátor” – hangzott el az Orbán Viktorért tartott szentmisén

Osztie Zoltán plébános azt is mondta, a miniszterelnök „fáklyaként világít a dekadens, elkereszténytelenedett Európában”.


Május 31-én ünnepli a születésnapját Orbán Viktor. A magyar kormányfő kedden 59 éves lett. Ez alkalomból hálaadó szentmisét tartottak kora este Budapesten, a Belvárosi Nagytemplomban. A misét Osztie Zoltán plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének volt elnöke celebrálta.

A hvg.hu beszámolója szerint a plébános a különleges nap alkalmából Krisztus utolsó vacsorán elmondott imáját választotta, mit mondta, nem véletlenül. Szerinte ugyanis a miniszterelnök Jézus erejével tölti be saját küldetését, ami még ha nem is összemérhető a Megváltó küldetésével, de szintén a kereszténység védelmét szolgálja a rá leselkedő veszélyekkel szemben.

Úgy fogalmazott: Orbán "fáklyaként világít a dekadens, elkereszténytelenedett Európában",

hiszen a kontinensünkön már alig maradt olyan vezető, aki a keresztény érdekeket képviselné. Oszti úgy véli, maga Isten szánta ezt a feladatot a kormányfő számára, ezáltal lett ő Krisztus követe a népnek, aki "rendíthetetlen bátorsággal" teszi a rá bízott feladatot, vagyis "képviseli a nemzet érdekét egy olyan ellenséges környezetben, ami elnyeléssel fenyeget".

"Szokták mondani, hogy Diktátor... lehet ezt jól is érteni" - mondta a plébános, aki szerint csak az lehet jó vezető, aki diktál.

Meggyőződése, hogy egy államférfinek példával, hívó szóval, vízióval, pozitív jövőképpel kell elől járnia és tudni kell mutatnia, hogy a kívánt cél merre van, és afelé haladnia saját magának is népével együtt. Orbán Viktor pedig már számtalanszor elmondta, hogy Magyarország előre megy, nem hátra.

A misén részt vett volna Kásler Miklós volt miniszter is, de betegségre hivatkozva csak egy üzenetet küldött, amit a felekezet tagjai olvastak fel. Ebben például azt írta, hogy a miniszterelnök magányos lett a romlásnak indult, elkereszténytelenedett, liberális világban.

Bár a misén voltak, többségében nyugdíjasok, közülük is inkább nők, a hvg.hu szerint nem telt meg a Március 15-e téri templom.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid: Lázár János elismerte, hogy rossz ötlet volt Debrecenbe költöztetni a Közlekedési Múzeumot
A közlekedési miniszter keszthelyi fórumán beismerte, rossz döntés lett volna a múzeum Debrecenbe költöztetése. Vitézy örül, hogy visszafordították a tervet, és azon dolgozik, hogy a múzeum visszakerüljön a fővárosba.


„Úgy néz ki, sikerült megbuktatnunk Lázár János első perctől kezdve hibás tervét: ma a keszthelyi fórumán az építési miniszter elismerte, hogy rossz ötlet volt Debrecenbe költöztetni a Közlekedési Múzeumot” – írta péntek este közösségi oldalán Vitézy Dávid.

A Podmaniczky Mozgalom politikusa szerint Lázár János a fórumon arról beszélt, hogy elfogadja, ha a társadalom nem Debrecenben, hanem Budapesten szeretné látni a múzeumot. Azt is hozzátette, hogy nem lát elszántságot sem a debreceniekben, sem másokban a költöztetés ügyében.

„Ne feledjük: Lázár János valójában csak Budapesten akart bosszút állni, és a teljesen kész tervekkel rendelkező, kiválóan alkalmas kőbányai Északi Járműjavító vasúti csarnokának felújítása helyett az egész projektet az előkészítési munkákra már elköltött sok milliárd forint ellenére leállította. (…) Budapest készen áll, megvan bennünk az elszántság, és szeretnénk a Közlekedési Múzeumot Budapesten tartani. Azért is vagyok ebben biztos, mert a javaslatomra a Fővárosi Közgyűlés is nagy többséggel döntött erről még ősszel”

– tette hozzá a politikus.

Úgy néz ki, sikerült megbuktatnunk Lázár János első perctől kezdve hibás tervét: ma a keszthelyi fórumán az építési...

Közzétette: Vitézy Dávid – 2025. május 9., péntek


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Hadházy Ákos: Ha Ön Tiborczéknál szeretne különleges körülmények között, szórakozásból ölni, itt jelentkezhet
A független országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy Tiborcz István és Orbán Ráhel újabb üzletbe fogott bele, ami a politikus fogalmazása szerint a luxi vadászat.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szombaton reggel Facebook-posztban emelte ki Tiborcz István és Orbán Ráhel újabb üzletére. Ahogyan a politikus fogalmazott:

„A luxi vadászat lett Tiborcz és Ráhel új biznisze. Néhány héttel az után, hogy tavaly októberben bejelentették, a turai luxushotel „új üzleti modellben” fog működni, megjelent egy honlap és egy Facebook-oldal, ami páratlan luxust kínál a hobbiöléshez a turai kastélyban. Nagy segítség ez a családoknak!”

„A csak angol nyelvű oldal ajánlata szerint »A LUXE WILDERNESS páratlan luxus szolgáltatásokat kínál vadászathoz, ötcsillagos szállással, kitűnő étkezési élményekkel és személyre szabott útvonalakkal. A luxusra, a magánéletre és a biztonságra összpontosítva biztosítjuk az Ön kényelmét, miközben lenyűgöző tájakat fedez fel, főként Magyarországon, de világszerte is. Élvezze az Ön igényeire szabott, személyre szabott programokat egy felejthetetlen kikapcsolódásért. »Luxuskastélyunk szálláshelyként a legmagasabb szintű luxust és szolgáltatást kínálja, biztosítva a teljes magánéletet és a pihenést a természet szívében. Élvezze a luxus kényelmet és a királyi étkezést, amelyet privát séfünk készít. Imádja a legrangosabb borokat, miközben lélegzetelállító kilátásban gyönyörködik. A Luxe Wilderness-nél újraértelmezzük a luxusvadászatot egy páratlan és személyre szabott élmény kínálásával, amely zökkenőmentesen ötvözi a vadászat izgalmát a legmagasabb szintű kényelemmel és személyre szabással. Megközelítésünk középpontjában a személyre szabott kalandok létrehozása áll, amelyek minden ügyfél egyedi preferenciáit figyelembe veszik, a fajok kiválasztásától a vadászati módszerekig. Az ügyfelek exkluzív hozzáférést kapnak érintetlen, privát vadászterületekhez, biztosítva a meghitt és magával ragadó élményt a természetben«”

– idézi a politikus, amihez hozzátette:

„Kínálnak amúgy különleges programokat is, például áprilisban volt luxus »katonai stílusú kiképzési tevékenység« is, ahol MEGTEKINTHETTÉK A MAGYAR KÜLÖNLEGES ERŐK KIKÉPZÉSÉT ÉS CSATLAKOZHATTAK IS HOZZÁJUK :)) Ez azért kérdéseket vet fel…”
A luxi vadászat lett Tiborcz és Ráhel új biznisze. Néhány héttel az után, hogy tavaly októberben bejelentették, a turai...

Közzétette: Hadházy Ákos – 2025. május 9., péntek

Hadházy szerint „a honlap amúgy – szemérmesen és némileg törvénytelenül – semmit nem árul el az üzemeltetőről, de a fotók alapján egyértelműen Tiborczék kastélya a helyszín. A face oldalon pedig a címet is megjelölték, illetve látható, hogy az első bejegyzés néhány héttel azután keletkezett, hogy Tiborczék a »modellváltásról« gondoskodtak. ”

Posztjában megjelölte azt is, hol érhető el a szolgáltatás, amihez ezt a kommentet fűzte:

„Ha Ön Tiborczéknál szeretné különleges körülmények között, szórakozásból ölni, itt jelentkezhet”

– írja.

„Utóirat: a hivatásos vadászat egy szakma, a vadgazdálkodás egy szükséges tevékenység. De ez a honlap és a fideszes nagyurak luxusvadászatai (ugye emlékeznek arra, amikor Lázár ezer előnevelt fácánt rendelt a vadászatára) valami nagyon-nagyon másról szólnak: szórakozásból ölnek”

– emelte ki posztja végén Hadházy Ákos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
40 millió forintra büntettek egy érintettet abban az ügyben, amiben Magyar Pétert is vizsgálják
Az MNB bennfentes kereskedelem miatt vizsgálódik, a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomoz. Magyar Péter tagadja, hogy tiltott információk alapján üzletelt volna. Ugyanakkor az Opus eddig nem reagált a fejleményekre.


Magyar Péter neve is felmerült abban a piacfelügyeleti eljárásban, amit a Magyar Nemzeti Bank indított bennfentes kereskedelem gyanúja miatt, írja a Telex. Az ügy az Opus-részvényekhez kapcsolódik, és összesen hét ember érintett benne. A vizsgálatot februárban kezdte a jegybank, miután nyilvánosságra kerültek azok a hangfelvételek, amelyeket Vogel Evelin, Magyar Péter korábbi barátnője hozott nyilvánosságra 2023 novemberében.

A felvételeken az hangzik el, hogy a TISZA Párt elnökének 90 millió forint értékben voltak részvényei, és olyan információk birtokában kereskedett a tőzsdén, amelyekről nem lett volna szabad tudnia.

A gyanú szerint Magyar Péter és a többi érintett 2023. július 21-én úgy adott el és vett Opus-részvényeket, hogy ismerték a cég azon tervét, miszerint aznap részvény-visszavásárlási programot indítanak.

A lap arról is beszámolt, hogy az MNB már 40 millió forintra bírságolta az egyik érintettet. A Telex információi szerint egy pécsi ügyvéd tartotta a kapcsolatot az Opus egyik vezetőjével, és mindkettőjüket vizsgálják. Az eljárásban a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomozást folytat.

Magyar Péter többször is reagált az ügyre. Közösségi oldalán azt írta, hogy helyreigazítási pert indított és büntetőfeljelentést is tett. Egy interjúban pedig kijelentette, hogy banki kimutatásokkal tudja bizonyítani: nem július 21-én, hanem július 25-én vásárolt Opus-részvényeket, vagyis napokkal a hivatalos bejelentés után.

Az Opus eddig nem adott ki tájékoztatást az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Pakisztán katonai offenzívát indított India ellen, civilek is meghaltak a támadásokban
A pakisztániak szerint India rakétákkal támadt három katonai bázist, köztük a főváros melletti központot. Válaszul ők is csaptak – állítólag még az S–400-asokat is elintézték.


Egyre komolyabb katonai konfliktus körvonalazódik Dél-Ázsiában: Pakisztán azt állítja, hogy India rakétákkal támadta három pakisztáni katonai légibázisát, ezért válaszul offenzívát indítottak.

A pakisztáni hadsereg szerint az egyik megtámadott bázis a Rawalpindiben található Nur Khan légibázis, amely az ország egyik legfontosabb katonai központja. Ez a bázis mindössze tíz kilométerre fekszik a fővárostól, Iszlámábádtól – vagyis egy esetleges támadás az ország vezetését is közvetlenül veszélyeztetheti.

A pakisztáni hadsereg közlése szerint ők sikeresen megsemmisítették India S–400-as légvédelmi rendszereit, valamint komoly kibertámadást indítottak indiai célpontok ellen.

Állításuk szerint több jelentős indiai weboldalt is feltörtek, köztük a kormányzó pártét is.

India viszont tagadja, hogy ilyen súlyos károk érték volna az országot. A hivatalos közlések szerint a katonai infrastruktúra lényegében sértetlen maradt.

A helyzet a civil lakosságot sem kímélte: az indiai beszámolók szerint a pakisztáni támadásokban többen megsérültek, és meghalt Raj Kumar Thapa, Kasmír régió egyik indiai vezetője. Az indiai források szerint Dzsammu városában, egy sűrűn lakott civil területen is becsapódtak lövedékek.

Pakisztán tagadja, hogy civileket támadt volna, és a tájékoztatási miniszter, Attaullah Tarar szerint nem ők kezdték a konfliktust. Mint fogalmazott, Pakisztán csak válaszlépést tett, miután támadás érte őket.

A BBC megjegyzi: egyik fél állításait sem tudják független forrásból megerősíteni. Az viszont biztos, hogy a helyzet rendkívül feszült, és a két atomhatalom kapcsolata hosszú ideje nem volt ilyen kiélezett.

Az Egyesült Államok is megszólalt az ügyben: Marco Rubio külügyminiszter telefonon egyeztetett mindkét féllel, és azt kérte, hogy próbáljanak békés megoldást találni. Rubio jelezte: az USA kész segíteni a tárgyalásokban, hogy elkerülhető legyen egy újabb súlyos katonai konfliktus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: