HÍREK

Legyártották az utolsó Boeing 747-est

Az elmúlt ötven évben több mint 1500 darab készült a bálnának is becézett gépből.

Link másolása

A teherszállítmányozással foglalkozó Atlas Airé lesz az utolsó jumbo jet, írja a The Guardian. A Boeing ugyanis közel fél évszázad után befejezte a 747-es gépek gyártását.

Az Atlas még az év elején rendelt négy darabot a 747-8-asból, ezek közül az utolsó kedden gördült ki a washingtoni gyárból.

A Boeing egyik legismertebb repülőgépét 1969-ben gyártották először. A vállalat 50 ezer dolgozója nagyjából 16 hónapig építette az akkoriban a világ legnagyobb kereskedelmi repülőjének számító 747-est, azóta további 1573 készült még.

A jumbo jet volt az első, amit két folyosóval készítettek. Egy másik jellegzetessége a púp volt, ami miatt megkapta a bálna becenevet is. Ez valójában egy második fedélzet volt, ami a pilótafülkétől egészen a gép harmadáig nyúlt vissza.

A típust használták teherszállításra, kereskedelmi járatként, de még az amerikai elnök repülőgépe is volt.

Az Egyesült Államokban utoljára a Delta Airlines használta utasszállításra 2017-ben, Európában a Lufthansa flottájában a mai napig szerepel a Boeing 747-es.

A gyártás leállítását többek között az élesedő versenyhelyzet okozta. A francia Airbushoz hasonlóan a Boeing is inkább a négy helyett két hajtóművel szerelt, üzemanyag-takarékos, széles törzsű gépek gyártása felé fordult. Ráadásul az amerikai gyár és a szövetségi légügyi hivatal (FAA) kapcsolata feszült, miután a 737 Max előbb 2018-ban egy indonéz, majd 2019-ben egy etióp légitársaság gépeként zuhant le.

Az utolsó bálna itt indult útnak a gyárból kedden:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Képeken a jeges mesevilággá változott Balaton
Ma is hideg éjszakára kell készülni, akár -15 fokra is lehűlhet a levegő.

Link másolása

Ahogy azt mi is megírtuk, a tegnapi szélvihar a levegő lehűlését is magával hozta. Az éjszakai fagynak köszönhetően pedig a Balaton felszíne is bejegesedett.

Vasárnap

a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet zömmel -10, -5 fok között alakul, de a szélcsendes, derült tájakon a -15 fok sem kizárt.

A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn -3, +2 fok között valószínű. Hétfőn már csak a keleti és nyugati megyékben élénkül meg a szél, kevésbé lesz felhős az ég, sok napsütés várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Fejbe lőtték a halott ukrán katona koponyájával a kezében szónokló orosz zsoldost
Mangusev kapcsolatban állt Jevgenyij Prigozsinnal, az orosz Wagner-csoport vezetőjével, lehet, hogy az akcióval neki akartak üzenni.

Link másolása

Ivor Mangusev tavaly augusztusban hívta harcba az orosz katonákat egy ukrán katona koponyájával a kezében.

Szombat hajnalban egy támadás során fejbelőtték a 36 éves Ivor Mangusevet, aki a Daily Mail cikke szerint a rettegett orosz Wagner-csoport vezetőjével is kapcsolatban állt.

A zsoldost fejlövéssel szállították kórházba szombaton Oroszország keleti régiójában, Luhanszk tartományban.

Az Oroszország-szakértő Mark Galeotti szerint Mangusev kapcsolatban állt Jevgenyij Prigozsinnal, az orosz Wagner-csoport vezetőjével. Galeotti szerint ez a fejlövés figyelmeztetés lehetett Prigozsin számára.

A Putyin-hívő Mangusev 2022 augusztusában arról híresült el, hogy a kezében egy Mariupolban lelőtt ukrán katona koponyájával a kezében szónokolt, és így uszította az oroszokat Ukrajna ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Leválthatja a védelmi minisztert, akár már a jövő héten cserélhet a poszton Zelenszkij
Már azt is lehet tudni, hogy ki lesz az utód. Olekszij Reznyikov helyére Kirill Budanov, a hírszerzés vezetője léphet az ukrán kormányban.

Link másolása

Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij egy vasárnapi sajtótájékoztatón reagált az ukrán védelmi miniszter, Olekszij Reznyikov a távozásáról szóló hírekre.

Az Ukrainskaja Pravda vasárnap megjelent cikkében már arról is írnak, hogy Reznyikov helyére Kirill Budanov, a hírszerzés vezetője léphet. Bár Reznyikov azt állítja, hogy ő nem tud arról, hogy távoznia kell, a Pravda úgy tudja, hogy már

jövő héten megtörténhet a védelmi miniszter leváltása.

A lap kormányközeli forrásai szerint abban egyetértés van, hogy Reznyikovnak a jövőben is a felsővezetésben kell maradnia, és felmerült az is, hogy az igazságügyi minisztérium élére kerülhet.

A miniszter távozásában szerepet játszhat az ukrán kormányban januárban kirobbant korrupciós botrány, erről itt írtunk részletesen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Az ember tényleg nem tudja, hogy hangosan kacagjon, vagy a bicskát pattintsa a zsebében” – Újhelyi a tanárbérekről
A független EP-képviselő szerint egyedül az Orbán-kormánytól függ, hogy fizet-e tisztességes bért a magyar pedagógusoknak.

Link másolása

„Az ember tényleg nem tudja, hogy hangosan kacagjon, vagy a bicskát pattintsa a zsebében. A kormányzati arrogancia és pökhendiség ugyanis ilyen formában még fideszes mércével mérve sem nagyon sűrűn buggyant ki a hatalmasokból az elmúlt évtizedben, pedig kormányzati arroganciából és pökhendiségből aztán jutott bőven minden szinten”

- írta Ujhelyi István a Facebookon.

A független EP-képviselő arra a kormányzati bejelentésre reagált, hogy érkeznek a tíz százalékkal emelt „pedagógusbérek”, a „rendszerváltás óta legnagyobb mértékű bérrendezés” még nem jön, mert nem jönnek a brüsszeli pénzek.

Persze a mostani emelés sem a bérre vonatkozik, hanem csak a bérpótlékra, amire sokan felhívják a figyelmet.

A Fidesz azt kommunikálja, hogy a pedagógusbéreket a következő években fokozatosan emelik, így végül 2025-re a tanárok átlagkeresete eléri a diplomás átlagbér 80 százalékát.

„Már persze, ezt is csak akkor, ha – legalábbis a hivatalos propaganda szerint – Brüsszel lenne olyan szíves és odaadná nekünk végre a Magyarországnak járó forrásokat.

Mindezt egy olyan világban próbálják nekünk beadni, ahol bármiből egyetlen kormányzati tollvonással nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás lehet, ahol a kormányzat bárminemű kontroll nélkül öntheti a közpénz-milliárdokat bármire, amire csak jólesik neki: legyen az mobilszolgáltató, stadion, kisvasút vagy épp alacsony színvonalú papagáj-kommandó.

Van itt pénz doszt, de csak arra, ami a hatalmasoknak fontos. Lenne a pedagógusbérekre is, csak az nem tartozik a »nemzeti« kormány prioritásai közé” – írja Ujhelyi.

A politikus szerint nem igaz, hogy csak akkor tudnak valódi béremelést végrehajtani, ha a befagyasztott brüsszeli pénzek végre megérkeznek. Szerinte a Fidesz

„konkrétan hülyére veszi a tanárokat ezzel a szöveggel és ezzel is csak azt bizonyítja, hogy valójában hogyan viszonyul a magyar pedagógusokhoz.”

„A kormány, ha akarná, már most rendezhetné a számlát, és kifizethetné a beígért béremelést; vagy még annál is többet. A forrás rendelkezésre áll, bizonyosan nem fog elveszni, egyszerű kormányzati döntés kell hozzá csupán. Nem Brüsszelen, nem az ellenzéken, nem az időjáráson múlik a dolog, kizárólag a teljhatalommal bíró kormányzaton. Ezt egyébként még ők is elismerték egy legutóbbi Kormányinfón, ahol kérdésre válaszolva bevallották: a pedagógusok béremelésére szánt uniós pénzeket valóban nem érintik a befagyasztások. Azt mondták, csak azért nem léptek, mert »óvatosak vagyunk«. Jó poén. Nem óvatosak, hanem cinikusak és arrogánsak.

De mit is várhatunk egy olyan magát nemzetinek hazudó kormányzattól, amely szerint az oktatásra költött pénz nem befektetés, hanem »költség«.

Abraham Lincoln mondta egykoron: bolondíthatsz néhány embert mindig, és minden embert valameddig, de nem bolondíthatsz mindig mindenkit. Egyszer a Fidesz hazugságokra épített uralma is véget ér. Előbb vagy utóbb, de így lesz. És sokan fognak szégyenkezve összetöpörödni a mostani hatalmasok közül” – vetíti előre a képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET: