UTAZZ
A Rovatból

Legendák, különleges élővilág és lenyűgöző természeti csodák várnak a Tordai-hasadék sziklái között

A sziklafalak őrzik Szent László lovának nyomát, a tündérek kincset rejtettek egy barlangban, egy kéményseprő halállal lakolt a kapzsiságáért.
Fotók: Németh Zsolt, szöveg: Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2019. május 18.



Erdély egyik természeti csodája a mintegy 2 km hosszú, az Érchegységet átszelő Tordai-hasadék. A mészkő-hasadék a Torockói-hegységben található, Torda város közelében. A 125 hektárnyi terület – a különleges élővilágnak is köszönhetően - 1938 óta védett.

A helyet 1291-ben említi III. Endre király, akkor még Thorda hasadékja néven szerepelt egy kiváltságlevélben. Mai nevét a 19. század elejétől használják.

Jókai Mór is áradozva írt róla az Egy az Isten című művében:

"A tordai hasadék a vulkáni alkotás egyik legbámulatosabb remeke; itt egy hegylánc tetejétől a talapjáig kettérepedve. A két átelleni meredek fal kiálló sziklái és mélyedései még most is egymásba illenek, a háromezer lépésnyi sziklafolyosó hajlásai, megtörései mindenütt egyenközűek maradnak, csak imitt-amott mutat tágabb öblöket, hol a sziklaőrlő idő görgeteg kőzuhanyokká porlasztotta a bércfalat; míg egyes sziklatornyok, mint a gót építészet pillérei állnak el a falaktól, amiknek ormozata ma is a münsterek cifra, fantasztikus párkányzatát mímeli."

A több rétegű (vulkáni, üledékes, mészkő, homokkő) hegybe kisebb barlangok alakultak ki. Ezek egy része az idők folyamán beszakadt, az üregek megnőttek, a patak pedig tovább mélyítette a hasadékot, amelyen a Hesdát-patak folyik keresztül. Egyik oldalán a Peterdi-gerinc, a másikon a Kövesbérc-Szindi gerinc húzódik, melyek 250-300 méter magasak.

Barlangok

A mészkőben eddig 32 barlangot tártak, fel, közül 12 olyan, amelyik 6 méternél hosszabb.

A legnagyobb a Porlik-barlang, amely 75 méter hosszú, 19 méter széles és 11 méter magas, cseppkövek vannak benne és itt találták a legtöbb őskori leletet.

A szájhagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc híve, egy román kapitány, Balika (Balyka László) az itteni barlangokban bújt el a szabadságharc alatt a labancok elől, innen kapta a nevét az egymással szemben lévő Kis- és Nagybalika barlang,

A barlangokban található legelső falfelirat 1563-ból származik. A Binder-barlang falán található a legrégibb, névről ismert turista neve: H.FV / PATO / 1574.

Az Oszlopos barlangban 600 ezer éves csiszolatlan kőkorszakbeli kőeszközt találtak, ezekből arra következtettek, hogy a barlangot kultikus célra is használták. A kilátás innen a legjobb a hasadék felső részére.

Különleges élővilág

A területnek különleges a növény- és állatvilága is. Nyárády Erazmus Gyula felmérése szerint

a Romániában található 3500 növényfajból 997 él itt.

A különböző klímájú helyeken más-más élővilág telepedett meg. A csúcsok árnyékában megmaradtak a különlegességnek számító jégkorszaki, fekete-tengeri, pannóniai, sztyeppei, alpesi növényfajok is, és itt él a merev nyúlfarkfű, a tűlevelű szegfű és a bánáti ördögszem is.

A napos helyeken sztyeppei növények, az erdélyi hangyabogáncs, csinos és hegyi árvalányhaj található. A hasadék nevezetessége a díszes zabfű, a méregölő sisakvirág, az illatos kankalin, a magyar-, törpe- és homoki nőszirom, de megtalálható például a havasi őszirózsa és az osztrák sárkányfű is.

Ritka sziklai növények a Rochel kőtörőfű, az erdélyi berkenye, és a legkülönlegesebb a magyarföldi husáng, amely Európában csak a Kárpát-medence hat termőhelyén él meg, vagy a tordai hagyma, amely legközelebb az Urál hegység déli részén és Közép-Ázsiában található csak.

A hasadék bennszülött növény különlegességei többek között a hasadéki sisakvirág, hasadéki bogáncs vagy a tordai hölgymál.

Az ornitológusok 108 madárfajt azonosítottak itt, védett madárfajok közül a kövirigó, hantmadár, hajnalmadár él a vidéken. 2005-ben a német GEO szaklap által szervezett biodiverzitás napján 320 lepkefajt azonosítottak. Többfajta gyík és béka is lakik a vidéken.

Legendák

Az egyik szerint Szent László a kunokkal ellen harcolt Torda mellett, de a túlerő miatt visszavonult a hegy felé. Ám a kun sereg tovább üldözte és a király az égiekhez fordult segítségért. Ekkor a hegy kettéhasadt, és László a katonáival megmenekült.

A monda szerint lovának patkónyomai a hasadék felett, a Patkós-kövön állítólag ma is látszanak. Sőt, a patkószegek helyét a 17. században még látni vélték.

Egy másik legenda szerint a Szent László pénzének nevezett, egysejtű apró állatka házának kövülete – amely ma is gyűjthető a Hesdát medrében – a kun vezér parancsára szétszórt pénzekből származik. A kunok azért szórták el a pénzt, hogy a magyarokat lelassítsák – bíztak abban, hogy a katonák szedegetni kezdik a fémpénzeket. Ám a király fohászára a pénz kővé változott, így a sereg megmenekült.

A szájhagyomány a Hasadékot különböző lények (sátán, tündér, lidérc) tartózkodási helyének is tartotta.

A Tündérvárhoz kapcsolódó történet szerint a barlangban tündérek élnek. Szent György-nap éjjelén megnyílik a barlang, ekkor hordják ki a tündérek a kincseket. Egy másik mese szerint a titkos bejárat hétévenként nyílik meg, amikor a tündérek vízért mennek a közeli forráshoz, és akkor a kincs őrizetlenül marad. Ezt használta ki egy kecskepásztor, aki többször is megdézsmálta a kincset. Ám az ajtó egyszer bezárult és ő bent rekedt Mikor hét év múlja kiszabadult, már ősz szakállú aggastyán volt, és a családjából már senkit nem talált életben.

A népi hiedelem szerint hatalmas kincset rejtettek el a Tordai-hasadék valamelyik barlangjában,

sokak szerint a Kéményseprő barlangban. A barlang nevét egy Kis nevű kéményseprő miatt kapta, aki megpróbál beereszkedni a sziklaüregbe. Egy kötelet kötött a derekára, így eresztették le a barátai a mélybe, ám egy helyen beszorult, megijedt és kiabálni kezdett. Hiába próbálták kihúzni, a férfi ott rekedt a barlangban.

Kirándulás

Ha szeretnéd te is felfedezni ezt a különleges helyet, akkor autóval a hasadék bejáratig tudsz eljutni Mészkő felől. Itt egy menedékház van, ahol parkolni is lehet. A hasadék falára turistáknak nem ajánlott felmászni, és a barlangok legtöbbjének a megközelítése is nehéz és veszélyes. Ezért a patak völgyében érdemes túrázni, ahol egy ösvény vezet végig, néhány helyen pedig függőhíd visz át.

Az úton láthatod a Sárga-tornyot, a 200 méter magas sima laposfalú Falkolosszust, a Csorgót, aminek vízéből inni is lehet. Az út felénél található a Danila-tó, ami a patak kiszélesedéséből jött létre. A hasadék végén vagy visszafordulsz, vagy a jelzett turistaúton a szakadék mentén tudsz visszatérni a bejárathoz.

De gyalogosan is megközelíthető a hasadék, a turistajelzések segítségével fel lehet fedezni a természetvédelmi területet és a környéket is.

A hasadékba vezető első utat a vármegye és Torda városa építette 1890-1893 között.

A Tordai-hasadék keleti oldalán épített menedékházat 1935. szeptember 8-án avatták fel.

Az alapító okiratát és építésének történetét ércdobozban befalazták, a fal egyik Peterd felé eső szögletébe.

A díszes iraton ez olvasható: “Ezt a turista menedékházat az Erdélyi Kárpát Egyesület építette az Úr 1934. esztendejében a régi elpusztult menedékház helyén tagjai áldozatos anyagi hozzájárulásával, Bors Mihály szindi földbirtokos példát mutató támogatásával és az EKE tordai osztályának megértő segítségével, hogy otthont nyújtson a vándornak, kit a természet szeretete csal erre a vidékre, pihenőhelyet a turistának, kit a Tordai-hasadék szépségei hoztak ide, hogy példát mutasson a jövőben is, hogy okos elhatározással, erős akarattal, áldozatra kész lélekkel minden időkben lehet alkotni és a köz javát szolgálni. Az idő kikezdheti ezt az emberi alkotást, romba is dőlhet az, de a benne kifejezésre jutó gondolat azonban örök életű lesz a maga nevelő hatásában is. Sânduleşti - Szind, 1934. június hó 3-án.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Fedezd fel a tökéletes egyensúlyt: gasztronómia, gyógyvíz és pihenés a Colosseum Hotelben
A szálloda nemcsak a wellness-szolgáltatásaival, hanem a családbarát hangulatával és a gasztronómiájával is lenyűgözi vendégeit.


A Colosseum Hotel Mórahalom szívében található, és mindössze 20 km-re van Szegedtől. Budapestről kényelmesen és gyorsan le lehet érni körülbelül 2 óra alatt, szinte végig az M5-ös autópályán haladva.

Az Accent Hotels Magyarország portfóliójába tartozó szálloda a négycsillagos kategóriába tartozik, és

különösen azok számára ideális, akik a családi kikapcsolódásra, wellness élményekre és a termálfürdők jótékony hatásaira vágynak.

Persze a név sokat sejtet, de élőben jön át igazán, hogy milyen különleges ez hotel. A szálloda külső megjelenésében és belső kialakításában is felfedezhetők azok az ívek, oszlopok és tágas terek, amelyek a római építészetre jellemzőek. Az épület átriumos kialakítása pedig egyfajta belső udvart eredményez, ami miatt a természetes fény minden oldalról beragyogja a központi részt.

Mi azonnal egy kávéval indítottunk a szálloda közepén található Átrium Bárban, és innen már látni lehetett a medencékben pihenő embereket is, szóval a következő italt már közvetlenül a habok között terveztük elfogyasztani.

A szobában gyümölcs bekészítés várt minket. Ezt amúgy mindenkinek kifejezetten ajánlom, hogy még jobb kedvvel induljon a pihenés, főleg akkor, ha például valamilyen évfordulót is ünnepeltek. A bortól a bonbonon át többféle figyelmesség is kérhető a szobába. Az ott-tartózkodás alatt pedig 0-24 szobaszerviz is elérhető.

A Colosseum Hotel 82 kényelmes szobával várja vendégeit, köztük 5 két légterű lakosztállyal, melyek kifejezetten ideálisak a családos pihenéshez. A szobák egyedi elrendezésüknek köszönhetően minden vendég számára különleges kilátást kínálnak, így nemcsak a pihenés, hanem a környezet szépsége is hozzáad az élményhez.

A hotel kiemelt figyelmet fordít a családosok kényelmére: még külön játszószobával is rendelkeznek. Az ünnepi időszakokban pedig gyerekanimációs programokkal is készülnek, így a felnőtteknek is több idejük van a pihenésre.

Wellness és spa élmények

A hotel saját Spa & Wellness részlege privát medencékkel, élménymedencével, pezsgőfürdővel és koktélmedencével várja a vendégeket.

És ahogy az előbb is említettem, ezekben a medencékben tökéletesen lehet a lazulás mellett koktélozni.

Különleges élményt nyújt a szaunapark is, ahol finn- és infra szauna, sókabin és gőzkabin segíti a regenerálódást.

A szaunához trópusi élményzuhany, csobbanó medence és dézsazuhany is tartozik, így teljesen szabályosan lehet végezni a lehűlést is.

A wellness szolgáltatások mellett masszázskezelések széles választéka áll rendelkezésre. A hagyományos bőrápoló masszázsoktól kezdve az aromaolajos kezeléseken át egészen a kifejezetten gyógyító célú masszázsokig mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő kezelést. Mivel egész héten ülőmunkát végzek, én egy "medical masszázsra" neveztem be, ami valóban gyógyír a letapadt izmokra.

Kifejezetten gyerekeknek szóló, levendulás vagy epres illattal kényeztető masszázsok is elérhetők, így a legkisebbek is élvezhetik a wellness élményeket.

A szálloda és a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő között szoros együttműködés van, így a vendégeknek közvetlen és díjmentesen átjárást biztosítanak. Valamint élvezhetik a fürdő által kínált wellness és gyógyászati kezeléseket, köztük a térd- és vállbetegségekre javasolt gyógyvizes kezeléseket is.

Már a szálloda saját wellness részlege is szép nagy és sokféle szolgáltatást kínál, de a gyógyfürdővel együtt a lehetőségek megsokszorozódnak, és még a tavaszi időszakban is könnyedén át lehet sétálni köntös-papucs kombinációban.

Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő - a gyógyító víz

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő vize kivételes gyógyhatással bír, mely a Pannon őstenger üledékrétegeiből származó, alkáli-hidrogénkarbonátos összetételű víznek köszönhető. A víz, amely 39,5 °C-ra melegszik, ásványi anyagokban gazdag, és jódos jellegű. 1999-ben kapta meg a gyógyvíz minősítést, de már sok évvel korábban is számos beteg számára hozott megkönnyebbülést. Az itt végzett fürdőkúrák segítenek a kopásos és gyulladásos ízületi, gerincbetegségek, izomreuma, valamint nőgyógyászati problémák kezelésében.

A klinikai vizsgálatok eredményei megerősítik, hogy a Szent Erzsébet gyógyvíz kifejezetten hatékony térd- és vállízületi betegségeknél, ezért a fürdőt gyakran emlegetik a térség "térd- és vállcentrumaként." A meleg víz jótékony hatása a keringésre és az anyagcserére is kiterjed. Segít a tápanyagok gyorsabb felszívódásában és a salakanyagok távozásában, miközben a bőrön keresztül felszívódó ásványi anyagok minden egyes elemének megvan a maga jótékony hatása. A víz felhajtóereje segíti az ízületek gyógyító átmozgatását, így a mozgás könnyebbé válik.

Gasztronómiai kényeztetés minden igényre szabva

A Colosseum Hotel Mórahalom nemcsak a wellness szolgáltatásaival és kényelmes szálláslehetőségeivel nyűgözi le vendégeit, hanem gasztronómiai kínálata is kiemelkedő élményt nyújt:

legyen szó hagyományos magyar ételekről, reformkonyháról vagy nemzetközi specialitásokról.

A félpanziós ellátás egy igazán bőséges büféreggelit és büfévacsorát tartalmaz, amely tényleg minden igényt kielégít. A reggeliknél a helyi termelőktől származó, friss alapanyagok is szerepet kapnak: házi tehénsajtok, homokhátsági kistermelők szezonális zöldségei és gyümölcsei garantálják a minőséget. A kínálatban 2-3 féle tojásétel, meleg fogások, hideg büfé, friss zöldségek, gyümölcsök, házi joghurtok és turmixok is megtalálhatók, valamint egy széles pékáru-választék, amelyből mindenki korlátlanul fogyaszthat.

A büfévacsora hasonlóan pazar választékkal várja a vendégeket. Két hideg büfé pult kínálja az előételeket, salátákat és házi savanyúságokat. A meleg ételek között magyaros és nemzetközi fogások egyaránt helyet kapnak, emellett a séfek folyamatosan frissítik az ételkínálatot, hogy mindig változatos és izgalmas ízélményeket nyújtsanak. A vacsorák méltó lezárásaként naponta legalább 4-5 féle házi készítésű desszert kerül az asztalra, amelyeket a szálloda saját cukrászműhelyében alkotnak meg.

Én nem igazán szeretem a húst, mégis minden este bőségesen tudtam válogatni a zöldségekkel és sajtokkal készült ételek közül, a partnerem pedig ódákat zengett a töltött káposztáról, a marhapörköltről és az étkezés végi süteményekről is.

A szálloda kiemelt figyelmet fordít a különleges étrendet igénylő vendégekre is. A vegetáriánusok, a vegánok, a glutén- vagy laktózérzékenyek, illetve a különböző diétát követők is bőséges választékból válogathatnak. Az ételeknél piktogramos jelölésekkel segítik a vendégeket az allergén anyagok felismerésében.

A félpanzión túl

Bár a félpanziós ellátás „csak” a reggelit és a vacsorát foglalja magában, ebédre is teljes éttermi élmény várja a vendégeket a szálloda Átrium Snack Bárjában.

Mi az egyik nap korábban reggeliztünk, ami miatt dél környékén már éhesek voltunk, így kerestünk egy könnyedebb ebédnekvalót.

Egy gazdag salátával és egy csinos desszerttel végül pont megfelelően tele is lettünk, és kicsit ki is tudtuk tolni a vacsora idejét, hogy tovább élvezhessük a naplementés fürdőzést.

A hotel gasztronómiai kínálatát tovább gazdagítja a minden évben megújuló borkínálat, amelyben a híres magyar borvidékek (Villány, Szekszárd, Eger, Tokaj, Balaton-felvidék) legjobb borai szerepelnek. A könnyű, üde fehérboroktól a karakteres vörösborokig minden megtalálható itt.

A nyári időszakban pedig a Grill terasz is nyitva áll a vendégek előtt. Itt frissen sült ételeket, salátákat, jégkrémeket, frissítő italokat és kávékülönlegességeket lehet fogyasztani egy kellemes, árnyékolt környezetben.

A Colosseum Hotel Mórahalom a pároknak és a családos vendégek számára is tökéletes választás. Mi egy kicsit lelassulni érkeztünk ide, de több gyerekes családdal is találkoztunk, akik láthatóan szintén nagyon élvezték a szálloda szolgáltatásait.

A különleges szobák, a remek ételek, a gazdag wellness kínálat, valamint a gyermekek számára biztosított animációs programok mind hozzájárulnak a felejthetetlen élményhez.

Cím: 6782, Mórahalom, Millenniumi sétány 4-6.

colosseum.accenthotels.com


Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
A Rovatból
Ryanair: drágulnak a repülőjegyek, már az is megvan, hogy mennyivel
A Ryanair vezére szerint idén 4-6 százalékkal emelkedhetnek a jegyárak, de még így is olcsóbbak maradnak a 2023-as szintnél. A légitársaság Ukrajnába is visszatérne, ha tűzszünet lesz.


Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója kedden Varsóban tartott sajtótájékoztatót, ahol bejelentette, hogy a légitársaság az idei nyári szezonban 4-6 százalékos jegyáremelkedéssel számol. Tavaly nyáron a jegyárak még 10 százalékkal csökkentek, amit részben az online utazási irodákkal folytatott vitával magyarázott. Szerinte ez a helyzet mostanra nagyrészt rendeződött.

A vezérigazgató elmondta, hogy

az idei árak még mindig alacsonyabbak lesznek a 2023-as nyári szinthez képest, de valamivel magasabbak, mint 2024 elején.

O’Leary a Boeing gyártási és szállítási problémáira is kitért. Úgy véli, hogy a repülőgépgyártó 2026 nyarára behozhatja a lemaradását.

A vezérigazgató a Ryanair az ukrajnai járataival kapcsolatban azt mondta: a légitársaság hat héten belül újraindítaná a repülőjáratokat, ha tűzszünet lenne. A cég a lengyel piac bővítését is bejelentette. A Ryanair idén nyáron 24 új járatot indít Lengyelországból.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Barangolj Baján: ha nyugalmas helyre vágysz, akkor irány a folyópart, ahol szinte megáll az idő
A Duna menti város sokféle látnivalót kínál, de ha szeretnél egy kicsit kiszakadni a rohanásból, akkor irány a természet, ami feltölt, kikapcsol.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2025. május 03.



A Duna bal partján fekvő Baja kedves belvárosával és nyugalmas folyópartjával kiváló kirándulóhely tavasszal is. Érdemes felkeresni a Szentháromság teret, a Sugovica folyót, a Városházát és a Szentháromság-szobrot, elsétálni a Kálvária-kápolnához, a Bajai zsinagógához. Vagy megismerkedni a Bunyevác Tájházzal, a Bagolyvár-Miskolczy Ferenc emlékházzal, a városban található szép templomokkal, szobrokkal.

A város határában terül el a híres Gemenci-erdő, amit szintén nem szabad kihagyni, ha erre jársz. De a természetet Baján is élvezheted, a parkokban, a Duna partján, ahol sokféle vízi sportot is úzhetsz, vagy csak egyszerűen sétálhatsz egy nagyot. A folyópartok, a harsogó zöldek és élénk kék ég, a hűset adó árnyak igazán kikapcsolnak, feltöltenek.

Kedvcsinálónak íme néhány fotó a városról.

Képgaléria: (A fotókért kattint a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
Costa Brava csodái: Salvador Dalí szülővárosától a középkori óvárosáról híres Gironáig
Katalónia számtalan kalanddal, élménnyel vár. A híres szürrealista művész meghökkentő kiállítása után érdemes lazításként megnézni a színes házaival és kiváló gasztronómiájával csábító, szuper strandjairól is nevezetes tartományi központot.
Csémi Klára - szmo.hu
2025. május 08.



Úti tipp elő- és utószezonra - Irány a Costa Brava! - 2. rész

Mint cikkünk első részéből is kiderült, a fenti ajánlás nem véletlenül kerüli a főszezont, amikor garantált a kánikula és a zsúfoltság. Áprilistól június végéig, majd szeptemberben és októberben azonban minden tenni- és látnivaló sokkal élvezetesebb lehet. Újabban a közlekedés is sokat egyszerűsödött: az egyik diszkont légitársaság április eleje óta heti két járatot üzemeltet Budapest és a katalán nagyváros, Girona légikikötője között.

Cikkünk első részében, a Costa Brava déli részéről indulva, a Lloret de Martól Palsig húzódó partszakaszt jártuk be, a mostaniban pedig Figueresbe, a híres szürrealista művész, Salvador Dalí szülővárosába és a tartomány központjába, a középkori óvárosáról híres Gironába látogatunk el.

Extravagancia, Dalí módra

A szürrealizmus egyik alapítója, Salvador Dalí (1904-1989) kétségkívül Katalónia egyik örökös sztárja, így aki csak teheti, semmiképp se hagyja ki a művész szülővárosában, Figueresben lévő Dalí-múzeum felkeresését. Már maga az épület is meghökkentő összképet nyújt: tetején hatalmas tojások sorakoznak, vörös oldalát sárga, csavart formák borítják, a főbejárat feletti erkélyen oda nem illő tárgyak – többek között egy búváröltözet – láthatók, a tető helyére pedig egy hatalmas üveggömb került. A látvány értelmezéséhez, befogadásához és az odabent feltáruló világhoz kétségtelenül elkel némi előtanulmány vagy idegenvezetői magyarázat, e nélkül nehéz eldönteni, hogy egy őrült vagy egy zseni alkotásai között bolyongunk.

Képgaléria: Dali háza (A fotókért kattints a képre)

A kiégett, majd kiállítóhelyként felújított színház falai között létrehozott tárlat mindenesetre átfogó képet nyújt Dalí tevékenységéről, alkotói korszakainak főbb állomásairól, lévén, a művész maga is aktívan közreműködött az épület új életre keltésében és berendezésében. Bármerre nézünk, valami rendkívülit látunk. A valamikori nézőtér közepén mindjárt egy Cadillacet, benne viaszfigurákkal, akikre egyszer csak esni kezd az eső. A körbefutó falakon fura, Oscar-szoborra emlékeztető, aranyszínű kirakati babák, a tető alatt mosdó alakú, fehér gipszfigurák. Aztán különböző eszközökből készült installációk láthatók, a képeken elfolyó, lebegő vagy szétrobbanó tárgyak, másutt egy furcsán berendezett enteriőr, amely csak akkor kap értelmet, ha egy emelvényről, nagyítón keresztül tekintünk le rá.

Az egykori emeleti társalgót egy vászonra festett mennyezeti freskó uralja, kétoldalt pedig Dalí műterme és hálószobája, amelyek berendezése szintén igen különös. Az egyik terem viszont a megnyugvás maga. Falait vörös bársony borítja – Dalí itt helyezte el a szívéhez legközelebb álló munkáit, ezért is kapta a Kincstár nevet. Ez az elcsendesülés helye, akárcsak az alagsor, amelynek folyosójára a művész szerteágazó tevékenységét illusztráló fotók kerültek, és amely Dalí nyugvóhelyéhez vezet. Az extravagáns művész a múzeum–színház termeiben töltötte életének utolsó éveit, kívánságára itt is helyezték örök nyugalomra.

Pasztell házsorok a katalán Firenzében

Akár néhány napra, akár hosszabb tartózkodásra érkezik az ember, érdemes az utat Gironában, a tartomány központjában befejezni, ahonnan a repülő visszaindul. A város amúgy is számos kihagyhatatlan látnivalót tartogat, amelyhez nem mellékesen igen színvonalas gasztronómiai kínálat párosul.

Gironát hasonlítják Firenzéhez, nem véletlenül: szinte jelképeivé váltak azok a színes házak, amelyek az ó- és az új várost elválasztó folyó mentén állnak. Az összkép valóban harmonikus – és különösen megkapó, ha a vízen az épületek tükörképe is látható –, ami annak köszönhető, hogy a lakók 19 féle pasztellárnyalatból válaszhatták ki házuk új „ruháját”. Az Onyar folyó másik nevezetessége az élénkpiros gyalogoshíd, amelynek acélszerkezetét Gustav Eiffel irodája tervezte.

Képgaléria: Girona (A fotókért kattints a képre)

A híd egyenesen az óvárosba, a sétálókkal teli, jellegzetes, árkádos Ramblára vezet, ahonnan a római kori Via Augusta vonalán haladva egyenesen a hatalmas katedrális felé visz az út. Két oldalán magasba vivő lépcsők, keskeny utcák és hűvös kapualjak váltakoznak. Az egyik a Zsidó Múzeumba vezet, amelyet a város utolsó zsinagógájában rendeztek be. A zsidó negyed, az El Call a 12. és a 15. század között jött létre, a város egyik legérdekesebb, eredeti állapotban fennmaradt része, ami Európa szerte ritkaság számba megy.

Girona emblematikus épülete a város fölé magasodó, az egyház uralmát hangsúlyozó egytornyú katedrális, amely évszázadokon keresztül épült és vált egyre nagyobbá román, majd gótikus stílusban. A maga nemében ugyancsak egyedi, mivel a világ legszélesebb (23 m) egyhajós belső terével rendelkezik, barokk kapujáig szokatlanul hosszú, 90 lépcsőfok vezet. Múzeuma kihagyhatatlan, mert igazi kincset őriz: egy 11. századi, rendkívül jó állapotban fennmaradt, 430 cm x 365 cm-es színes falikárpitot. A világ teremtését ábrázolja, ezer év távlatából, érdemes elidőzni előtte.

A katedrális szomszédságában akad további néznivaló is: az arab fürdő, valamint a Francia kert, amely a középkori városfal érintésével az újkori városfalig húzódik. Találkozásuknál csigalépcső visz a magasba, teraszáról gondolatban évezredek nyomában járhat az ember.

Tipp: Vegyél fagyit, szendvicset a Roca fivérek valamelyik gironai üzletében (náluk a szendvicset játékosan bikininek becézik), vagy ülj be valamelyik éttermükbe. Az egyikbe hónapokkal előre kell bejelentkezni: a három Michelin-csillagos Celler de Can Roca-t a világ egyik legjobb éttermeként jegyzik.

Tudtad?

Girona a profi kerékpárosok Mekkája, nemcsak azért, mert a Pireneusokig terjedő turisztikai régióban sok különböző erősségű útvonal található, hanem azért is, mert rendkívül kedvező az éghajlat, és kiváló színvonalúak a háttérszolgáltatások. A város kerékpárüzleteinek száma néhány év alatt hétről harmincra növekedett, az egyik a legendás olasz Castelli cég zászlóshajóüzlete. Kerékpáros szempontból egyébként az egész tartomány sok lehetőséget tartogat – a tengerparttól egészen a Pireneusok hegyvonulataiig.

Egy kis plusz

Girona az azonos nevű tartomány központja északkelet Spanyolországban, Katalónia északi részén. Barcelona és a francia határ között, a szárazföld közepén fekszik, lakosainak száma 107 ezer. Kiváló közlekedéssel, nemzetközi repülőtérrel és nagysebességű vasúti összeköttetéssel rendelkezik – ez utóbbival Madridba 4 óra, Barcelonába 25 perc a menetidő.

A Costa Bravát 245 strand szegélyezi, a strandok és a kikötők egy része megkapta a kékzászlós minősítést. A strandok borítása változatos, a kisebb-nagyobb öblök homokos, apró kavicsos, köves és sziklás változata egyaránt fellelhető.

Girona tartomány, ahogy Katalónia egésze, sokoldalú konyhával és kiváló, őshonos szőlőfajtákból készült borokkal rendelkezik. Az Empordà bortvidék 51 pincészete közül 29 vesz részt a borturizmusban, és tart borkóstolásokat az előző években palackba zárt nedűkből.

Képgaléria: Clos D'Agon pincészet és egy piac (A fotókért kattints a képre)

Ökoturisták előnyben!

A turisztikai régió, amely a Costa Brava strandjaitól a Pireneusok hegyláncaiig húzódik, ezernyi felfedezésre érdemes természeti csodát tartogat. Háromezer méteres hegycsúcsokat, sebesen folyó folyókat, eldugott helyen lévő barlangokat, kiterjedt, vulkánokat borító erdőségeket. Nyolc nemzeti parkja van, így a terület egyharmada élvez védettséget.

A tartomány vállalatai nagy figyelmet fordítanak a felelős, fenntartható turizmus modelljére. Ennek jegyében kiemelt helye van az ökoturizmusnak, a városoktól távoli, természetbe vivő kerékpár- és gyalogtúráknak, minden olyan tevékenységnek, amely nem károsítja a természetet. Nagy súlyt helyeznek a helyi értékek megőrzésére és bemutatására, valamint minél több helyben előállított termék felhasználására, vagyis a körkörös gazdaság gyakorlatára. Az igazi fenntarthatóságot ez jelenti: az import és a szállítási költségek minimalizálása. E téren rendkívül szerencsés adottságokkal rendelkezik a tartomány: a jó minőségű termőföldön sok zöldség és gyümölcs terem, fejlett állattenyésztés folyik, a hal és a tenger gyümölcsei pedig természetesen a Costa Brava menti partszakaszokról származnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: