HÍREK
A Rovatból

Lebukott a kormány, botrányos volt a járványadatok kezelése – mondta Ujhelyi István

A politikus szerint beigazolódott, amit már korábban is láttunk és sejtettünk: a Fidesz-kormány teljes káoszban volt a Covid-járvány idején. Mindenre fel voltak készülve, csak a járványra nem.


„A Fidesz-kormány és az alá tartozó intézmények azt igyekeztek bizonygatni a Covid-járvány ideje alatt, hogy tökéletesen urai a helyzetnek. Ehhez képest most hivatalos papír bizonyítja, hogy az adatok kezelése körül teljes volt a káosz”

– közölte Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az EP közegészségügyi bizottságának tagja csütörtöki, brüsszeli online sajtótájékoztatóján.

A politikus a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálati jelentésére alapozta kijelentéseit, amelyet azután kapott kézhez, hogy hivatalos eljárást kezdeményezett az illetékes kormányzati intézményekkel szemben a sokadik közérdekű igénylése ellenére is visszatartott Covid-adatok kezelése kapcsán.

VIDEÓ: Lebukott a kormány: bizonyítottan botrányos volt az adatkezelés a covid-járvány alatt

A közösségi oldalán azt írta többek között:

Ujhelyi szerint a közel ötvenezer magyar ember halálát okozó járvány ideje alatt az egészségügyi ellátórendszer minden dolgozója emberfeletti teljesítményt nyújtott és igyekezett az adott körülmények között menteni az emberéleteket, ezért a botrányos adatkezelés kizárólag az őket irányító, felelős kormányzat hibája.

Emlékeztetett rá, hogy a járvány idején a kormányzat folyamatosan titkolózott és hárított a Covid miatt kórházi ápolásra, esetleg lélegeztetőgépi ellátásra szoruló betegek oltottsági adataival kapcsolatban. Sőt, a kormány rendszeresen önellentmondásba is keveredett annak idején azzal kapcsolatban, hogy rendelkezésre állnak-e az adatok, vagy hogy ki egyáltalán az adatkezelő.

„Már akkor látszott, hogy a kormány egyáltalán nem ura a helyzetnek, az adatkezelésben káosz uralkodik, amelyet a kormányzat pökhendiséggel és törvénytelen adatvisszatartásokkal igyekszik kompenzálni”

– fogalmazott.

Ezt megelégelve tett bejelentést a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, amely jelentésben az érintett intézményekkel folytatott egyeztetés alapján megállapították, hogy a járványügyi szakrendszer nem volt érdemben felkészítve a járvány okozta jelentős adatmennyiség-növekedés kezelésére és hiába irányítottak át munkatársakat, „már az első hullám idején kiderült, hogy a korábbi adatfeldolgozást végezve az NNK nem tudja az elvárásoknak megfelelő napi adatszolgáltatást biztosítani”.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ elismerte, hogy 2020 szeptemberétől informatikai problémák keletkeztek és komoly „nehézséget jelentett, hogy ugyanazoknak a munkatársaknak kellett kontaktkutatást végezni, kötelezéseket kibocsátani, akiknek validálni kellett volna az adatokat”.

Kiderült, hogy a pandémia elején mindössze kilenc olyan speciális szaktudással bíró szakember volt az NNK-ban, aki a fertőzőbeteg-jelentő rendszert kezelni tudta.

Érdemben növelte a téves adatbevitelből, elírásokból fakadó hibákat, hogy a Covid-betegek adatainak rögzítését az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak kellett manuálisan elvégezni.

Ujhelyi elmondta, hogy az NNK annak idején azzal az indokkal tagadta meg tőle a Covidban elhunyt betegek oltási adatainak átadását, mert két külön adatbázisban szerepeltek ezek az adatok, azok összefésülésére viszont az alkotmány egyik módosítása értelmében – annak túlzott munkaterhe miatt - nem voltak kötelezhetőek.

A NAIH vizsgálati jelentésének egyik utolsó megállapítása szerint a Müller Cecília vezette NNK arról számolt be az adatvédelmi hatóságnak: 2023-tól egy „megbízhatóbb rendszert vezetnek be a Covid-adatok nyilvántartására” és folyamatban van a jelenlegi fertőzőbeteg-jelentő rendszer megújítása is annak érdekében, hogy több hibaszűrési lehetőség álljon rendelkezésre és az adatok feldolgozása is könnyebb legyen.

“Összefoglalva, a kormány mindenre fel volt készülve a járvány idején, csak a járványra nem. Beigazolódott, amit már korábban is láttunk és sejtettünk: a kormányzat teljes káoszban volt a covid-járvány idején, őszinte és korrekt tájékoztatás helyett viszont csak áskálódó támadásra, titkolózásra és olcsó propagandára futotta tőlük.

Jogosan vetődik fel a kérdés például, hogy a magyar kormány milyen biztonsággal tudott helyes döntéseket hozni, ha ezek szerint nem feltétlenül volt minden szükséges és hiteles adat birtokában? Egyértelmű, hogy Müller Cecília alkalmatlan a feladata elvégzésére és az a minimálisan elvárható, hogy bocsánatot kér a nyilvánosságtól, amiért elhallgatta a valóságot a Covid-adatokkal, azok rendelkezésre állásával és használhatóságával kapcsolatban. Világos és egyértelmű, hogy az egészségügy politikai vezetése megbukott a Covid-vizsgán, ezért pedig a Fidesz vezetőit terheli a felelősség, amin az sem változtat, hogy Kásler Miklós minisztersége és az EMMI már a múlté”

– mondta online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István EP-képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ön most nem mond igazat, elnök úr!” – fél órán át vitatkozott egymással Magyar Péter és a közmédia riportere
Császár Attila is elment a Tisza Párt elnökének vecsési fórumára, ahol a kötcsei rendezvény is szóba került. Az M1 riportere szerint megpróbáltak odamenni Magyarhoz, de nem engedték be őket az eseményre.
Fotó: SZMO/Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 09.



Az MTI hétfőn arról írt, hogy az M1 riporterét, Császár Attilát halálosan megfenyegették a Tisza Párt kötcsei rendezvényén vasárnap.

Császár ugyanakkor Magyar Péter hétfő esti, vecsési fórumán is megjelent - derült ki a Tisza Párt elnökének oldalán közzétett közvetítésből. A riporter az érkező politikustól kérdezett, Magyar pedig még a színpadról is köszöntötte, sőt, üzent is neki.

„Legyen szíves átadni a propagandagyár vezetőinek, hogy kérjük vissza a gyémánt fél krajcárt”

- fogalmazott a Tisza Párt elnöke, aki ezután a kötcsei rendezvényről kezdett el beszélni.

Magyar elmondta, hogy majdnem az egész falut lezárták, rengeteg rendőrt vezényeltek oda, a sajtó képviselőit pedig elzárták, így nem tudtak közvetíteni a rendezvényről. A politikus ezután megkérdezte Császárt, hogy ő mit szól ehhez.

„Szerettem volna bemenni az Ön rendezvényére...

- fogalmazott Császár, mire Magyar megkérdezte tőle:

„Hogyan próbált meg bemenni? Bárki bemehetett, egy méterre előttem ott álltak az emberek.

Ezután a következő párbeszéd hangzott el:

Császár: Tényleg? Hát bennünket kitiltottak.

Magyar: Nem, uram.

Császár: Bennünket elvtársaztak!

Magyar: Uram, uram! Ez egy aljas hazugság

(…)

Császár: Mi szerettünk volna bemenni.

Magyar: Szerkesztő úr (…) Ott a felvétel!

Császár: Hadd válaszoljak a kérdésre!

Magyar: Ott állt pár méterre tőlem.

Császár: Hadd válaszoljak a kérdésére. Nem engedtek be bennünket a Tisza rendezvényére.

Magyar: Az egy nyitott rendezvény volt, mint ez a tér!

Császár: Tudja, hogy hol voltunk? A kordonon kívül.

Magyar: Nem volt kordon szerkesztő úr.

Császár: De volt.

Magyar: Elbontattuk.

Császár: Elnök úr!

Magyar: Miért hazudik a vecsésieknek?

Császár: Én hazudok?

Magyar: Ott voltak az emberek, nem voltak kordonok.

Császár: Elnök úr, Ön nem mond most igazat.

A szájkarate ezután még egy jó negyed óráig folytatódott, igaz, a riporter mikrofonját egy idő után kikapcsolták.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Durván elverte a vihar a fél országot – jégeső és hatalmas dörgések kísérték az ítéletidőt
Volt, ahol semmit nem érzékeltek a zivatarokból, kellemes, nyári melegben telt a hétfő délután. Másutt lecsapott az apokalipszis.


Könnyen előfordulhat, hogy a kedves olvasó békésen ült az otthonában (vagy épp a délutáni dugóban) száraz, kellemesen meleg időben, nem is sejtve, hogy az ország másik részén éppen komoly ítéletidő tombolt. Pedig a hétfői nap időjárására ez a fajta változatosság volt jellemző.

Magassági hidegörvény indította be a légkört az Északi-középhegységben és az Alföld keleti, északkeleti felén, már hajnalban indult a műsor Hevesben és a Jászságban – írta az Időkép.

A lassan araszoló zivatarokat sokfelé felhőszakadás és kis méretű jég kíséri, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék nem egy helyen villámárvizeket eredményezett.

Bátonyterenyén például kéthavi eső esett, közel 120 milliméter

– közli az időjárási portál.

Miskolcra jeges felhőszakadás zúdult, a Miskolctapolcán elhelyezett automata 51 milliméter csapadékot mért.

Az Időkép galériája a viharról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Feljelentették Krúbit az Orbán felakasztásáról szóló sorok miatt – emberölés előkészületére hivatkoznak
Tényi István nem sokat teketóriázott: repült is a feljelentés a pénteki koncert után, ahol a rapper az ondóval szemet kilövető Gyurcsány Ferenccel is poénkodott.


Ahogy arról korábban írtunk (valószínűleg némileg szándékosan) botrány okozott pénteki koncertjén Krúbi. A Horváth Krisztián néven született rapper a Budapest Parkban teltház előtt előadta Orbán, verd ki a Ferinek című számát, aminek végét – szokásához híven – némileg átírta.

A történet szerint 20 év után Ferinek (Gyurcsány) végre sikerült elmennie (remélhetőleg mindenki érti a kettős jelentést), ám ezzel éppen szembelőtte a rappert (remélhetőleg itt is). Majd ezután a következő sorokkal folytatta: „Megpillantom Orbánt, ahogy ott ácsorog megszeppenve / Húsz évig a markában Feri fasza volt a fegyver / De Feri elment, és most ott áll üres kezekkel / Így a mosdó népével szemben védtelen maradt / Az emberek éhesek, ő pedig elég szaftos falat.”

„Összeszorul a szívem, megsajnálom a kis ducit / Amikor majd felakasztjuk, küldök neki gyógypuszit.”

Érthető módon elsősorban a jobboldalon verte ki a biztosítékot az utolsó két sor, ami sokkal egyértelműbb, mint volt Majka koncertjén a "halálos lövés" Bindzsisztán miniszterelnöke ellen.

Olyannyira, hogy a Magyar Nemzet információja szerint feljelentés is született az ügyben. Tényi István ügyvéd (és gyakori feljelntő) „emberölésre irányuló előkészület gyanúja miatt” tett feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI). A portál megjegyzi, hogy ezért a bűncselekményért akár öt év is kiszabható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Már-már hihetetlen akció az ALDI-ban: öt forintért lehet ruhához és cipőhöz jutni, de a nyugdíjasok is jól járnak
Az árengedmény több mint 200 terméket érint, 20–30 százalékos csökkenéssel. Az ALDI nyugdíjasoknak ezer forintos kuponokat is ad az utalvány mellé.


Az ALDI Magyarország újabb akcióval készült: több mint kétszáz élelmiszer árát csökkenti tartósan, miközben szinte minden ruhát és cipőt egy héten keresztül folyamatosan leárazz. A hetedik napon már mindössze öt forintért lehet majd válogatni – írta meg az áruházlánc közleménye alapján a 24.hu.

A cég közleménye szerint ezer forintos kuponokkal egészítik ki a nyugdíjas élelmiszer-utalványt, és számos alapvető termék olcsóbb lesz. A kedvezmény érinti többek között a kenyeret, a pékárut, a friss húsokat, a sajtokat, a zöldségeket, a gyümölcsöket és a halakat is. Több árucikk akár 20–30 százalékkal kerül kevesebbe.

A ruházati akció szeptember 11-én indul: az első napon minden darab ezer forintba kerül, majd napról napra csökkennek az árak. Így 800, 600, 400, 200, majd 100 forintért lehet vásárolni, végül szeptember 17-én már csak öt forintot kell fizetni egy ruháért vagy cipőért.

A kínálatban női, férfi és gyerekruhák, kabátok, cipők, papucsok és sportruházati termékek is megtalálhatók. Az akció a készlet erejéig tart, és üzletenként eltérő lehet.

„Diszkontláncként mindig a vásárlók érdekeit tartjuk szem előtt és a lehető legnagyobb támogatást szeretnénk nyújtani nekik a bevásárlások során. A szeptemberben kezdődő árcsökkentésekben népszerű élelmiszerek lesznek tartósan olcsóbbak, míg a ruházati termékek és cipők leárazásával minden vásárló számára szeretnénk a lehető legolcsóbbá tenni az őszi ruhatárfrissítést” – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.


Link másolása
KÖVESS MINKET: