HÍREK
A Rovatból

Lázár János: Csoda, hogy egyáltalán még talpon vagyunk

Lázár János Hajdú Péter Beköltözve című műsorának vendége volt, ahol szó esett a miniszter politikai ambícióiról, Orbán Viktorral való barátságáról, a kegyelmi botrányról, Magyar Péterről és a 2026-os választás lehetséges kimeneteleiről.


Lázár János volt Hajdú Péter Beköltözve című műsorának vendége. A miniszter megérkezésekor átnyújtott egy ajándékcsomagot, amelyben ott volt a „Nincs több pezsgő – Churchill és a pénz” című könyve, saját főzésű birspálinkája, a felesége barack- és szilvalekvárja, na meg a család karácsonyi üdvözlőlapja is.

A pénteki premier egy erős reggelivel indult – mármint az derült ki, hogy Lázár János reggelente tojást szokott enni, de ennél komolyabb konyhai ambíciói nincsenek. „A tea- és kávéfőzőt még be tudom kapcsolni, de ennyi” – ismerte el magáról. De rántottát például soha életében nem sütött. Talán az is közrejátszik, hogy egyke gyerek volt, és mint mondja, ez a politikában sem segít: sokszor elviselhetetlennek tartják.

A műsorban az is szóba került, hogyan dolgozik együtt Orbán Viktorral. Lázár János szerint nincs véleménydiktatúra a Fideszben, de a kommunikáció szigorúan összefogott.

„Az a legenda, hogy egy véleménydiktatúrában élünk a Fideszben, az nem igaz, de egyeztetünk, összefogott kommunikáció van. Tudnom kell, hogy mi az, amit mondok”

– fogalmazott. Szóval minden, ami kijön a száján, előzetesen átgondolt és egyeztetett.

Lázár János gyerekkorát idézve elmondta, földműves családból származik, szülei ma is gazdálkodnak, ő pedig az első diplomás a családban. Nagyapja forradalmi alkat volt, nem lépett be a TSZ-be, emiatt kicsit kirekesztettnek számítottak, de elképesztő ellenálló képességük volt. „Én a nyomába sem lépek” – jegyezte meg.

A családban a humor alapvetés, hazudni viszont tilos volt. Nem kényszerítették semmire, de amit vállalt, azt teljesítenie kellett. Tudóstanárai gondolkodni is megtanították, ami szerinte nagy szerencse. „Mindent meg lehet oldani: hogy jó tanuló legyél, de ne is egy könyvbuzi, és közben életvidám is, az nagyon fontos.”

A beszélgetés során arra is fény derült, hogy 27 évesen már polgármester volt, de az ügyvédi szakvizsgát kihagyta. Politikailag az MDF-el kezdte, és ma is azt gondolja, hogy mindent megtettek az ország fejlesztéséért – az más kérdés, hogy sikerült-e. Régi barátai vannak, mert szerinte meg kell tanulni elnézni az emberi hibákat, bár sokan sértődékenynek tartják. Orbán Viktor barátságára vonatkozó kérdésre viszont nem adott egyértelmű választ.

Lázár János azt is elmondta, hogy bár sokan sértődékenynek tartják, nem haragtartó, és szerinte a hibák elnézése az emberi kapcsolatok alapja. Orbán Viktorral való viszonyát azonban nem egyszerű meghatározni. Arra a kérdésre, hogy barátok-e, azt válaszolta:

„valami olyasmi, vagy olyasmi lesz.”

1993-ban találkozott Orbánnal először egy hódmezővásárhelyi fórumon, miatta lépett be a Fideszbe, és akkoriban a 90-es évek politikai szupersztárjaként rajongott érte. Hogy ez a rajongás kölcsönös volt-e, azt nem tudja, de megjegyezte, hogy Orbán egy rendkívül szabályozott és okos ember, aki nagyon jól megválogatja a munkatársait.

„A Fideszről fog készülni egy könyv vagy egy film. A Fidesz egy egyetemi csoport, évfolyam, barátság. Az az 50 ember, aki a Fidesz alapításakor ott volt, azok mind a mai napig barátok, bajtársak, harcostársak, egy életem, egy halálom elv alapján kitartanak egymás mellett. Az én generációm tíz évvel fiatalabb. Fantasztikus sztori a Fidesz alapítók összetartozásának leírása, ebbe a körbe sose tudsz bekerülni. Ez egy más minőségű barátság, soha nem lesz olyan kapcsolatod neked velük, mint nekik egymással. Ez egy nagyon érdekes történet, lehetne filmet csinálni belőle.”

2022-ben Lázár János ambíciói közt szerepelt, hogy vidékfejlesztési miniszter legyen, mert szerinte az jó lett volna neki is, meg az országnak is. Orbán Viktor viszont gyorsan lehűtötte a lelkesedését:

„Engem oda szokott küldeni a miniszterelnök, ahol vannak problémák, és meg kell oldani azokat”.

Hajdú Péter szerint Orbán Viktor kedvelheti Lázárt, mert sokat megengedhet magának – például azt is, hogy kimondja, Novák Katalint nem tartja alkalmasnak köztársasági elnöknek. Lázár szerint Novák „se közénk, se fölénk nem volt való”, és a családot mint legfontosabb értéket hirdető Fideszben ez nem hibázható el. Azt is hozzátette, hogy Varga Juditnak sem lett volna szabad ellenjegyeznie a téves döntést.

Lázár szerint a köztársasági elnöknek komoly múlttal kell rendelkeznie, példaként Áder Jánost, Göncz Árpádot és Mádl Ferencet említette, a jelenlegi elnököt, Sulyok Tamást pedig alkalmasnak tartja. Novák Katalint viszont fiatalnak és túlzottan ambiciózusnak látja, ami szerinte „a veszte lett.”

Hajdú Péter szerint a kegyelmi ügy volt a Fidesz eddigi „legdurvább ügye”, és „Magyar Péter origója” is, amit Lázár János sem vitatott. A miniszter szerint a Tisza Párt elnöke „meglovagolta a hangulatot”, és úgy látja, hogy Brüsszelből is csak azért támogatják a „nagy emberek”, hogy a jelenlegi kormányfőt megbuktassák.

„Magyar Péterre rátette a kezét az európai elit, aki gyűlöli Orbán Viktor, azzal álmodik, hogy ez a fiatal gyerek lesz a miniszterelnök. Ez is Orbán Viktorról szól, azért támogatják Magyart, hogy neki ártsanak. Kellett valami, amin ez a hullám megindulhatott, és ő jól szörfözött ezen” – mondta Lázár.

Úgy folytatta:

„meglátjuk, hogy a nép hogy dönt 2026-ban, az kétségtelen, hogy egy ideges emberrel állunk szemben. Nem fair a Fidesszel szemben, hiszen ő ennek a rendszernek a része volt, 2018 és 2022 között többet kapott a Fidesztől, mint én. Egzisztenciát, állami cég vezérigazgatója lett. Ő azután, hogy valami sérelem érte, utána kiállt a nyilvánosságra, elkezdi azokat gyalázni, akik addig felemelték.”

A beszélgetés során arról is szó esett, hogy Lázár János nem tart a Fidesz 2026-os vereségétől, de azért elismerte: „van ilyen forgatókönyv is.” Szerinte az elmúlt években a Covid, az ukrajnai háború, az infláció és a kegyelmi ügy is komoly próbára tette a kormányt.

„Örüljünk, hogy ennyink is van! Csoda, hogy egyáltalán még talpon vagyunk. Másokat elsodornak ezek a problémák, külön-külön is. Azért jó a Magyar-ügy, mert a Fideszt összerántja, mindenki küzd, verseny van”

– hangsúlyozta a miniszter.

(via 24.hu, Telex, Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Minden eddiginél több tüntető fogadta Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, nem is hagyta szó nélkül
A kormányfő többször is kiszólt az őt kifütyülő, szerinte a Tisza Párthoz köthető tiltakozóknak. Azt is üzente nekik, ne engedjék, hogy a gyűlölet megkeményítse a szívüket.


Tüntetők „Stop Orbán, rendszerváltást” feliratú molinóval várták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, a miniszterelnök beszéde alatt szórványos füttyszó és némi bekiabálás is beszűrődött az élő közvetítésbe – írta a Telex. A helyszíni tudósítás szerint pár fiatal kezdte a bekiabálást, de később többen is csatlakoztak hozzájuk a tömegből. Úgy tűnt, nem szervezett akcióról van szó, mindenesetre a szervezők körbe vették a skandálókat, hogy ne tudjanak előrébb menni a közönségben.

Orbán Viktor is hallotta a tüntetőket, akiket tiszásoknak nevezett, és beszédében az erőviszonyokat ecsetelte.

„Látom, itt vannak az ellenfeleink, valahol ott hátul. Az arány éppen megfelel. Vannak százan, mi vagy 3 ezren, ez választási eredménynek is jó lesz” – mondta.

Majd arról beszélt, hogy az ellenfél csak ócsárol, és a Fideszről beszél, miközben ők az országról. A tiszásoknak azt üzente: „Ne engedjétek, hogy a gyűlölet megkeményítse a szíveteket”. A beszéd végén ismét szóba hozta a tüntetőket, és megköszönte a közönségének, hogy támogatták a hátul kiabálókkal szemben. „Nagyon fontos, hogy az ember megtanuljon kesztyűbe dudálni, hát így megy ez kedves tiszások.”

Az Orbán Viktor előtt felszólaló Lázár János is kitért a tüntetőkre. Külön köszöntötte azokat, akiket szerinte Magyar Péter küldött provokálni.

„Nem félünk a tiszásoktól, nem engedünk az erőszaknak, megállítjuk a Tiszát!”

– bíztatta a fideszeseket. Ezután a Tisza Párt nevéből kiindulva a folyóról kezdett beszélni. Lázár szerint a magyarok három dolgot tudnak a Tiszáról: a forrása Ukrajnában van, áradáskor szemetet hoz magával, és amilyen gyorsan árad, olyan gyorsan apad.

Az Orbán Viktor ellen tüntető csoportról a Magyar Hang videót is készített:

Nem ez volt az első eset a hétvégén, hogy tüntetők jelentek meg Orbán Viktor egy gyűlésén. A szombati miskolci rendezvényen pár tucatnyi ellenzéki fejezte ki a véleményét transzparensekkel és a „mocskos Fidesz” skandálásával. Lázár János akkor is tiszás provokációt emlegetett, de végül az az esemény is békésen lezajlott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nagy Feró nem lépett fel, Radics Gigi ott sem volt a DPK-gyűlésen, aminek szerződését Magyar Péter nyilvánosságra hozta
Az énekesnő a tiszás politikus posztja alá kommentelt. Nagy Feró pedig a Telexnek cáfolta, hogy megkapta volna a DPK-rendezvény szerződésében szereplő másfél millió forintos gázsiját.


Magyar Péter vasárnap nyilvánosságra hozott egy dokumentumot a Digitális Polgári Körök (DPK) tavaly szeptemberi, sportarénás nagygyűléséről, amelyre több, a papíron szereplő művész is reagált. Nagy Feró szerint a neki szánt gázsi csak papíron létezik, Radics Gigi pedig azt állítja, ott sem volt a rendezvényen.

Magyar Péter a sajtónak eljuttatott egy dokumentumot, amely állítása szerint a DPK 2025. szeptember 20-i arénás rendezvényének szerződése. A papírok szerint a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 390 millió 700 ezer forint plusz áfa díjat fizetett a lebonyolításért a Human Telex Agency Kft.-nek. Magyar szerint „Orbánék csak erre az egy rendezvényre majd 400 millió forintot égettek el”, és az eseményt valójában a magyar adófizetők pénzéből állták.

A dokumentum melléklete részletesen taglalja a fellépők gázsiját is. Másfél millió forintos összeg szerepel Demjén Ferenc, Pataky Attila, Nagy Feró, Oláh Gergő és Nagy Adri neve mellett, míg Radics Giginél hárommillió forintot tüntettek fel. A Telex vasárnap esti cikke szerint azonban

a tavaly szeptemberi eseményen a szerződésben nevesített előadók közül sem Radics Gigi, sem Nagy Feró, sem Nagy Adri nem lépett fel. A színpadon Demjén Rózsi, Lakatos Mónika és a Romenga, Pataky Attila, Oláh Gergő és Szarka Tamás állt.

Az ellentmondásra az érintettek is reagáltak. „Ott sem voltam” – írta Magyar Péter posztja alá Radics Gigi. Nagy Feró a Telexnek megerősítette, hogy bár a helyszínen volt, nem lépett a színpadra, a szerződést pedig nem tartja hitelesnek. Arra a kérdésre, hogy megkapta-e a dokumentumban szereplő összeget, a zenész egyértelmű választ adott:

„igen, sajnos csak azon van, nem az én zsebemben”. A menedzsere, Nagy Botond sem emlékezett ilyen szerződésre, és úgy vélte, ez „nem fizetős buli volt”.

A Tisza Párt szerint a dokumentum valódiságát nem kérdőjelezi meg, hogy végül mások léptek fel. „A dokumentum hiteles. Az, hogy utolsó pillanatban cserélődnek fellépők, az nem cáfolja a dokumentum valódiságát” – közölték, hozzátéve, hogy szerintük az ügyben felmerül a tiltott pártfinanszírozás gyanúja, ezért az Állami Számvevőszéknek kellene vizsgálnia.

A vita tárgyát képező szerződésben a fellépői gázsikon túl szerepel többek között 20 millió forint étkeztetésre, 12,5 millió ajándék zászlókra és repoharakra, 3,5 millió egy szelfiboxra és 20 millió forint világító karkötőkre is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videón a férfi, aki húszcentis késsel a kezében fenyegetőzött a Tisza Párt kesztölci fórumán
Az esetről elsőként Magyar Péter számolt be szentgotthárdi fórumán. Nem sokkal később Radnai Márk megosztott egy videót arról, ahogy a késes támadót megbilincselték a rendőrök.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 22.



Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, Magyar Péter késve kezdte vasárnap a szentgotthárdi rendezvényét. A politikus azzal indokolta a csúszást, hogy nemrég értesült egy késes támadásról, ami Radnai Márk ellen irányult Kesztölcön.

Nem sokkal később a Tisza Párt alelnöke a Facebookon osztott meg egy videót arról, ahogy a rendőrök előállították a támadót.

„A kesztölci békés, barátságos fórumunk közben egészen megdöbbentő dolog történt. Egy ott élő munkásember késsel a kezében fenyegetni kezdett minket. A rendőrök gyorsan intézkedtek, előállították és bilincsben elvitték. Ez kizárólag annak a gyűlöletkeltésnek a következménye, amit évek óta épít a kormány”

- olvasható Radnai posztjában.

„A folyamatos gyűlöletkeltés, a hergelés, az egymás ellen fordítás súlyos következményekkel jár. Soha nem volt ilyen mélyen a magyarok közti bizalom. Soha. Pedig van egy dolog, ami mindennél fontosabb: mi egy nemzet vagyunk és nem félünk kiállni a demokráciáért. Pártpolitikától függetlenül” - tette hozzá a Tisza alelnöke.

A felvételen megszólalt Zelcsényi Miklós, a párt korábbi rendezvényigazgatója. Azt mondta, hogy az előállított férfi késsel a kezében indult a rendezvény felé, de még időben „arrébb tudták tessékelni”.

A videóban hallatszik, ahogy a rendőrök arról kérdezik a támadót, hova tette a későt. Erre a férfi azt mondja, hogy az övtáskában találják meg. Ezután a rendőrök megbilincselték, és beültették a rendőrautóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Senkit sem érhet meglepetésként” – Donald Tusk szerint régóta gyanús, hogy a magyar kormány Moszkvának szivárogtat
A lengyel kormányfő a Washington Post cikkére reagált, amely szerint Szijjártó Péter rendszeresen informálta Szergej Lavrovot. A vádak a magyar parlamenti választások kampányhajrájában robbantak ki.


Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint senkit sem érhet meglepetésként, ha Orbán Viktor emberei részletesen tájékoztatják Moszkvát az Európai Tanács üléseiről, írja a 444.

Tusk, aki 2014 és 2019 között az Európai Tanács elnöke volt, úgy fogalmazott az X-en:

„Az a hír, hogy Orbán emberei minden részletében tájékoztatják Moszkvát az Európai Tanács üléseiről, senkit sem érhet meglepetésként. Már régóta voltak gyanúink ezzel kapcsolatban. Ez az egyik oka annak, hogy csak akkor szólalok fel, amikor feltétlenül szükséges, és csak annyit mondok, amennyi szükséges.”

A lengyel kormányfő arra a szombati sajtóértesülésre reagált, amely szerint az orosz külföldi hírszerzés „Gamechanger” fedőnéven felvetette egy Orbán Viktor elleni megrendezett merénylet ötletét a kampány befolyásolására. A lap európai biztonsági forrásokra hivatkozva azt is állította, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rendszeresen tájékoztatta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert az EU-csúcstalálkozók részleteiről – írta a Washington Post.

Szijjártó Péter a vádakat választási befolyásolást célzó lejárató kampánynak minősítette, őrült összeesküvés-elméleteknek és ukrán propagandának nevezve azokat.

Az Euractiv megkeresésére António Costa, az Európai Tanács elnökének szóvivője nem kívánta kommentálni az ügyet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: