Magyar Péter vonattal indult Szegedre, vele tart a Lázár János által leszlovákozott tiszás képviselőjelölt is
Szeged szombaton két politikai rendezvénynek is helyt ad, miután a kormányoldal és a TISZA Párt is ide szervezte a találkozóját.
Orbán Viktor és a digitális polgári körök eseménye délelőtt kezdődött. Magyar Péter és a TISZA Párt vezetése pedig reggel 10 óra előtt indult a Nyugati pályaudvarról a Napfény InterCity-vel. Velük tartott Strompová Viktória, a párt sárvári országgyűlési képviselőjelöltje is – írta a Telex.
A TISZA párt vezetője erről egy fotót is megosztott, és bejegyzésében azt írta:
"Strompová Viktóriával már úton vagyunk vonattal a TISZA egyik fővárosába, Szegedre. Ma ott lesznek velünk 14 órakor a Széchenyi téren a TISZA határon túlról származó képviselőjelöltjei".
Majd azt kérte híveitől: "Gyere el te is és hozd el a családodat és a barátaidat! Mutassuk meg a kordonok és a TEK-esek mögött bujkáló digitális harcosoknak, hogy milyen a valódi országjárás és milyen lesz az emberséges és működő Magyarország!"
A politikus az eseményhez kapcsolódva az üzente:
"Ma mindannyian Strompová Viktóriák és felvidéki magyarok vagyunk."
Végül Lázár Jánosnak is üzent:
Magyar és Lázár között a vita azután robbant ki, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter a sárvári televíziónak adott interjújában úgy nyilatkozott: „A képviselőjelölt asszonnyal még életemben nem találkoztam. Kicsit csodálkozom is, hogy a Tisza Párt nem talált magyar embert és egy szlovák asszonyt kellett elindítania ebben a választókerületben.” Strompová magyar anyanyelvű, és a szlovák mellett magyar állampolgársággal is rendelkezik.
Mivel szombat délelőtt a digitális polgári körök is Szegeden tartják gyűlésüket, amelyen Lázár János is megjelenik, Magyar Péter már pénteken üzent a tárcavezetőnek. A „Na, ide figyelj, te Lázár János! Ott leszel Szegeden a milliárdokból szervezett gyűlöletrendezvényeteken, ahol igyekeztek majd buszoztatott emberekkel megtölteni a Pick Arénát.” A pártelnök felszólította a minisztert: „Szedd össze a bátorságodat, gyere oda TEK-esek nélkül, nézz bele Viktória szemébe és mondd ki ezt az egyszerű mondatot: Hibáztam, bocsánat!”
Lázár János pénteken a tiszás jelölt közösségi oldalán, egy kommentben reagált. Ebben úgy fogalmazott: „Sajnálom a rossz fogalmazást. A félreértés tisztázódott – a helyzet pedig tiszásodott. Az előbbi a helyiek kérdéseire és kételyeire is választ ad – az utóbbi pedig csak a szokásos tempó. Gratulálok a nagyon friss magyar állampolgárságához. Gyarapodik az ország”.
A TISZA Párt az előző hétvége kivételével ezúttal is követi a kormányoldali rendezvénysorozat vidéki állomásait. Délután a szegedi Széchenyi téren tartanak tüntetést, ahol a párt határon túlról származó képviselőjelöltjei is jelen lesznek.