Lázár János: A magyar kormány szakított az egyik legnagyobb német céggel
A vasúti járműpark felújításánál a kormány már nem számít a Siemens közreműködésére - idézte Lázár János a Vasutasok Szakszervezete XX. tisztújító kongresszusán elhangzott kijelentését az atv.hu.
- mondta az építési és közlekedési miniszter, aki szerint már nem barátkoznak az egyik legnagyobb német vállalattal.
Tavaly tavasszal Palkovics László akkori innovációs és technológiai miniszter még arról számolt be, hogy egy 115 új villamos mozdony beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárást a Siemens Mobility Kft. és a Siemens Mobility Austria GmbH közösen nyert el. Ebből azonban Lázár János mostani kijelentése után valószínűleg semmi sem valósul meg.
A miniszter ismertette a vasúti járműpark lehangoló helyzetét is, eszerint a mozdonyoknak körülbelül a harmada, a vasúti kocsiknak körülbelül a negyede, a motorvonatoknak pedig körülbelül az ötöde jelenleg nem üzemképes és nem állítható forgalomba.