Kedden derült ki, hogy drasztikus férőhelycsökkentés és járatritkítás várható a HÉV-vonalakon. Az ügyben Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési szakbizottságának elnöke rendkívüli ülést hívott össze hétfőre.
A HÉV-járatok tervezett ritkítása kapcsán egy nappal később, vagyis szerdán posztolt Lázár János építési és közlekedési miniszter is:
„Úgy látom, hogy néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban. Ilyenkor persze hazudnak is”
– írja bevezetésképp a miniszter, aki leszögezi, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium vagy a MÁV vezetésében senki, semmilyen döntést nem hozott a HÉV működésével vagy menetrendjével kapcsolatban.
Lázár János ezután durván nekiesik Vitézy Dávidnak:
„A jövőben a közlekedési kormányzat sehol és semmiről nem kíván Vitézy települési képviselővel egyeztetni. Aki ugyanis a hazugságokban az élen jár; aki elveszítette a főpolgármester választást, pedig minden segítséget megkapott ahhoz; aki most, a Fidesz után Magyar Péter seggét nyalja, nem lehet tárgyaló fél.”
Lázár ezután általánosságban is ír Budapestről, amit gazdátlannak nevez. Szerinte a főváros jelenleg lepusztult, koszos, a közlekedésre alkalmatlan, szétesett és élhetetlen. A miniszter kiemeli, hogy másokkal szemben „Budapestet az elmúlt években csak a kormány fejlesztette”.
„Mi viszont a fővárost (is) fejlesztjük, a szemetet eltakarítjuk, a közlekedést rendbe tesszük, a korábban mások által csak ígért HÉV járműbeszerzéseket és pályafelújításokat megcsináljuk. Aki ebben nem tud, vagy nem akar partner lenni, hazugságaival legalább ne gátolja ezt a munkát!” – zárja a posztot miniszter.
Kedden derült ki, hogy drasztikus férőhelycsökkentés és járatritkítás várható a HÉV-vonalakon. Az ügyben Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési szakbizottságának elnöke rendkívüli ülést hívott össze hétfőre.
A HÉV-járatok tervezett ritkítása kapcsán egy nappal később, vagyis szerdán posztolt Lázár János építési és közlekedési miniszter is:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Izraelbe szökött a parkolási maffia-ügyben börtönbüntetésre ítélt volt MSZP-s politikus
Fürst a jogerős ítélet ellenére nem vonult börtönbe. Elfogatóparancs van érvényben ellene. Kérdés, hogy a Belügyminisztériumtól hogy kaphatott hatósági erkölcsi bizonyítványt, és hogy Izrael miért engedett be egy többszörösen elítélt politikust.
Fürst György a Fővárosi Ítélőtábla május 29-i jogerős döntése szerint 6 év 6 hónapot és 25 millió forintos pénzbüntetést kapott a 2016 óta zajló „parkolási maffia” perben, de nem vonult be 60 napon belül a börtönbe – írta a 444.hu. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene.
Parkolós körökben elterjedt, hogy nem kezdte meg a büntetését, hanem Izraelbe szökött. Információk szerint jelenleg is Izraelben tartózkodik, és nem kell különösebben bujkálnia, mert a másodfokú ítélet előtt pár nappal alija‑jogot - letelepedési engedélyt - kapott.
Az izraeli belügyminisztérium a magyarországi hitközség egyik rabbiját kérte fel, hogy igazolja zsidó származását. A felkért rabbi nyolc nappal a másodfokú ítélet előtt adta ki az igazolást.
Az alija‑kérelem elfogadásához viszont érvényes útlevél és tiszta erkölcsi bizonyítvány kellett. Hitközségi információk szerint a családja korábban már Izraelbe költözött.
Kérdés ugyanis, hogy Fürst a Belügyminisztériumtól hogy kaphatott hatósági erkölcsi bizonyítványt, miután több súlyos ügyben is elítélték, és hogy Izrael miért engedett be egy többszörösen elítélt politikust.
A lap nyár óta több megkeresést küldött a Büntetés‑végrehajtás Országos Parancsnokságának, a rendőrségnek, az Igazságügyi Minisztériumnak és az izraeli nagykövetségnek, de érdemi választ nem kaptak.
Fürstöt 2018-ban egy másik ügyben felfüggesztett börtönre ítélték: 2004-ben terézvárosi alpolgármesterként versenyeztetés nélkül terjesztette elő két Andrássy úti ingatlan eladását. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség perújítást kezdeményezett, mert más ingatlaneladások is felmerültek.
Pályája a Baloldali Ifjúsági Társulásban indult, majd 2002-től alpolgármesterként a vagyongazdálkodásért felelt. 2006-ban a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője lett, később megalapította az EME Zrt.-t, amely vezető szerepet vitt a mobilparkolásban; a kormány a mobilfizetési piacot gyakorlatilag államosította, amit az Európai Bíróság 2018-ban ellentétesnek ítélt az uniós joggal.
A „Centrum‑per” lényege szerint 24 parkolási vállalkozó átláthatatlan alvállalkozói láncot épített, így csalták el a hatalmas összegeket. A bíróság szerint az okozott kár – az elcsalt adóval együtt – meghaladja a tízmilliárd forintot.
A kiszervezett feladatok gazdaságilag indokolatlanok voltak: parkolóőr‑képzés, grafológiai tanulmányok, adatfeldolgozás és különféle tanácsadások jelentek meg magas áron. Egyes vádlottak a parkolóautomaták takarítására és útburkolati jelek felfestésére fiktív számlázási láncokat használtak az adóalap csökkentésére.
Mivel Fürst nem vonult be, biztosan elveszíti a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményét. A teljes kiszabott büntetését kell letöltenie, és meg kell térítenie az előállítás költségeit, ha elfogják.
Fürst György a Fővárosi Ítélőtábla május 29-i jogerős döntése szerint 6 év 6 hónapot és 25 millió forintos pénzbüntetést kapott a 2016 óta zajló „parkolási maffia” perben, de nem vonult be 60 napon belül a börtönbe – írta a 444.hu. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene.
Parkolós körökben elterjedt, hogy nem kezdte meg a büntetését, hanem Izraelbe szökött. Információk szerint jelenleg is Izraelben tartózkodik, és nem kell különösebben bujkálnia, mert a másodfokú ítélet előtt pár nappal alija‑jogot - letelepedési engedélyt - kapott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hevesaranyosban ingyen falubuszt hirdettek az október 23-i budapesti Békemenetre, de a járat végül nem indul, mert senki sem jelentkezett – írta a Magyar Hang.
A felhívás szórólapja az interneten is körbejárt. A jelentkezőket Hossó Imre Sándor polgármesterhez irányították. A Városi Kurír korábban arról írt, hogy 9 férőhelyes járművet terveztek.
A Magyar Hang elérte a polgármestert, aki ingerülten fogadta a megkeresést, és jelezte, hogy sok támadás érte őket amiatt, hogy a felhívás az internetre is kikerült.
Hevesaranyos körülbelül 560 lakosú falu, ahol a 2024-es európai parlamenti választáson a Fidesz 68 százalékot kapott. A Békemenetet Budapestre hirdették október 23-ára, kormánypárti rendezvényként.
Hevesaranyosban ingyen falubuszt hirdettek az október 23-i budapesti Békemenetre, de a járat végül nem indul, mert senki sem jelentkezett – írta a Magyar Hang.
A felhívás szórólapja az interneten is körbejárt. A jelentkezőket Hossó Imre Sándor polgármesterhez irányították. A Városi Kurír korábban arról írt, hogy 9 férőhelyes járművet terveztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotógaléria: Ilyen volt a fáklyákkal vonuló emlékmenet a Műegyetemtől a Bem térig
Az 1956-os forradalom, és a szovjet megszálló csapatok elleni szabadságharc emlékére fáklyás emlékmenet indult főként fiatalok részvételével, akik közül sokan korhű ruhákba öltöztek.
Budapesten már október 22-én délután megkezdődtek az ünnepi programopk.
Délután négy órakor indult el az a fáklyás emlékmenet, amelyen több ezer diák, korhű ruhába öltözött fiatalok és Csepel teherautók vettek részt.
A menet útvonala ez volt: Műegyetem–Szent Gellért tér–Szent Gellért rakpart–Várkert rakpart–Casino–Ybl Miklós tér–Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Bem tér. 17 órakor kezdődött a Bem téri ünnepség, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, mellette a marosvásárhelyi Református Kollégium diákkórusának műsora és koszorúzás színesítette a programot.