HÍREK
A Rovatból

Lapátra tették az MVM vezetésének nagy részét, az energetikai cég átláthatóbb szervezetet vár az átalakítástól

Sajtóinformációk szerint váratlan kirúgások történtek a menedzsmentben, a folyamat még nem ért véget, és egyelőre nem tudni, kik lesznek az új vezetők.
Fotó: mvm.hu - szmo.hu
2023. május 04.



Egész héten zajlottak a felsővezetőket érintő kirúgások az MVM-nél, de a társaság friss vezérigazgatója, Mátrai Károly a helyén maradt – értesült a Telex. Csütörtökön a vállalat rövid közleményben megerősítette a vezetést érintő átalakításokat.

Az MVM a honlapján azt írja, a zrt. igazgatósága május 8-tól átalakítja a cég operatív vezetését, megváltoznak korábbi vezérigazgató-helyettesi, igazgatósági szakterületek, és változik a hozzájuk kapcsolódó feladat- és hatáskörök felosztása is.

Távozik Spilkó József termelési és műszaki vezérigazgató-helyettes, Alkér Zoltán infrastruktúra vezérigazgató-helyettes, Cseh Tamás Zoltán csoportszintű nemzetközi-, befektetési üzletági és tranzakciós igazgató, valamint Tomaj Balázs csoportszintű kiemelt ügyekért és kapcsolatokért felelős igazgató. Kikerül az MVM Zrt. felsővezetéséből Sum János Szilárd kereskedelmi vezérigazgató-helyettes, Fluck Benedek humánerőforrás és szolgáltatási vezérigazgató-helyettes, illetve Tokai Magdolna csoportszintű támogatáskoordinációs igazgató.

A változások célja, hogy az MVM Zrt. szervezete egyszerűbb és átláthatóbb legyen, ami hozzájárul a cég versenyképességének javításához.

Hozzátették: később hivatalos tájékoztatást adnak majd az új menedzsment összetételéről.

A Telex információi szerint a korábbi vezérigazgató-helyettesek közül egy, Fazekas László gazdasági vezérigazgató-helyettes a helyén marad. A lap azt írja, neves és a szakmában nagyon ismert szakemberektől vált meg az MVM, miközben ez csak a kezdete a további személyi és szervezeti változásoknak.

A témával kapcsolatban Mátrai Károlyt nem tudták elérni, de úgy tudják, hogy

miután új vezérigazgatóként megismerte, átvilágította a céget, nem volt maradéktalanul elégedett azzal, amit talált, mert a sok különböző leányvállalat, alegység, kft. sokféle irányba húzott, nem voltak nagy, közös irányok.

Ezért a Telex egyik forrása is úgy vélekedett, hogy „muszáj volt valamit csinálni”.

A lap hozzátette, az MVM vezetését általában rendkívül gyorsan, sokszor valódi indokolás nélkül szokták elzavarni, így nem lesz könnyű az energetika legjobb szakembereit megnyerni az üres pozíciókra. Ha pedig a távozókat nem sikerül zökkenőmentesen pótolni, akkor a cégnél veszélybe kerülhet a szakmaiság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter megszólalt az MNB-székház arany wc-keféiről: Az orbáni maffia a szemünket is kilopta, bilincs, bilincs, rács, rács
A Tisza Párt elnöke szerint a közel 105 milliárd forint közpénzből ezer magyar település kaphatott volna száz-százmillió forintot fejlesztésre. Hangsúlyozta, hogy eddig semmilyen következménye nem lett a pénszórásnak.


Magyar Péter videóban reagált a 444.hu cikkére, amelyből kiderült, hogy pontosan mire költöttek el közel 105 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Bank székházának felújításakor. A lapnak pereskedés útján sikerült megszerezni a dokumentációt, amely részletezi a költségeket. Ahogy megírtuk, milliók mentek el például csak szappanadagolókra és WC-papír-tartókra, de az elnöki mosdó WC-csészéje is önmagában több mint 1 millió forintba került.

Magyar Péter úgy fogalmazott, „a francia napkirályt és az orosz cárokat megszégyenítő luxusra” költöttek el sok tízmilliárd forintot.

„A Matolcsy-Orbán-kör által elszórt, ellopott közpénzből ezer magyar település kaphatott volna száz-százmillió forintot fejlesztésre, útépítésre, csatornaépítésre, munkahelyteremtésre, tűzifára vagy az egészségügyi ellátás javítására”

– mondta.

Hozzátette, semmilyen következménye nem lett a pénszórásnak, „a mai napig élvezik a luxust és a lopott szajrét”.

„Még csak őrizetbe se vettek senkit a világ legnagyobb bankrablása miatt. Senkit nem vontak felelősségre azért, mert a mi pénzünkön például hat darab aranyszínű szappanadagolót vettek több mint 3 millió forintért, vagy 45 darab aranyszínű intim hulladékgyűjtőt vásároltak majd' 2,5 millió forintért, vagy 71 darab aranyszínű vécépapírtartót vettek több mint 5 millió forintért és 71 darab aranyszínű vécékefetartót is vettek majd' 4 millió forintért.”

Felsorolt még néhány elképesztő költséget is: 442 millió ment el a konyhatechnológiára, 5 millió hűtőkamrára, ugyanennyi főzőlapokra, 20 millió mosogatógépekre. A VIP különterem falburkolatára 177 millió forintot költöttek, a festés és tapétázás összesen 1,4 milliárdot ölelt fel.

„Az orbáni maffia a szemünket is kilopta. Minden bizonyíték rendelkezésre áll a sok százmilliárdos lopásra. Vannak konkrét számok, konkrét nevek, és közben senki sincs őrizetben, vagy előzetes letartóztatásban. Ez mindent elmond arról, hogyan működik ma az Orbán-rendszer. Hogy amikor már minden nyilvános, amikor már semmit nem lehet letagadni, akkor sem történik semmi, nincs következmény. A tolvajok egyenesen belenevetnek az arcunkba. Ebből elég volt!”

A pártelnök szerint ennek a világnak vetnek véget 24 nap múlva. Azt ígéri, megállítják „az orbáni maffiát”, és az igazságszolgáltatás felelősségre fogja vonni a „fideszes közpénztolvajokat”.

„Bilincs, bilincs, rács, rács”

– üzenete videója zárásaként Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán magyar katonákat küldene az iráni háborúba, ha Trump kérné – Gulyás Gergely egyetlen mondattal semmisítette meg a kormány békepropagandáját
Gulyást arról kérdezték, hogy ha az Egyesült Államok az Irán ellen zajló háború kapcsán magyarországi katonai bázisok használatát kérné, a kormány engedélyezné-e. A miniszter szerint ha ilyen kérés érkezik, „meg fogjuk vizsgálni” a lehetőségét.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2026. március 19.



Magyar Péter szerint Orbán Viktor háborúba vinné Magyarországot, ha Donald Trump erre kérné. A Tisza Párt elnöke egy Facebook-posztban azt állítja, Gulyás Gergely egyetlen mondattal semmisítette meg az Orbán-kormány békepropagandáját. Magyar Péter azt írja, Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, hogy „amennyiben az amerikai elnök kéri, akkor megfontolják, hogy segítünk Amerikának az iráni háborúban.”

A politikus szerint ez magyarul azt jelenti, hogy „Orbán magyar katonákat küldene egy háborúba, ha Donald Trump erre kéri.” Magyar Péter a posztjában felteszi a kérdést, hogy vajon pont ebből a célból érkezik-e Budapestre az amerikai alelnök jövő héten. A bejegyzést azzal zárja: „Elég volt! Állítsuk meg az orbáni háborús pszichózist! Ne engedjük, hogy Orbán Viktorék háborúba sodorják Magyarországot!”

Gulyás Gergelyt a március 5-i Kormányinfón arról kérdezték, hogy ha az Egyesült Államok, illetve Trump elnök az Irán ellen zajló háború kapcsán Magyarország segítségét kérné, a kormány engedélyezné-e. A miniszter erre azt válaszolta, hogy ha ilyen kérés érkezik, „meg fogjuk vizsgálni” a lehetőségét.

Gulyás jelezte, hogy személyesen egyetért az amerikai elnök iráni csapásával, de nem rendelkezik az elnök által hivatkozott hírszerzési információkkal, és beszélt a háború lehetséges migrációs hatásairól is. Megemlítette azt is, hogy az erbíli magyar katonák rendben vannak.

A háttérhez tartozik, hogy február 28-án az Egyesült Államok Izraellel összehangoltan csapásokat mért iráni célpontokra, amire Teherán regionális támadásokkal válaszolt, a Hormuzi-szoros pedig megbénult a kereskedelmi hajóforgalom számára. Arra a felvetésre, hogy az amerikai alelnök Budapestre érkezne, nincs hivatalos bejelentés a következő napokra. Korábban, február 15–16-án az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio járt Budapesten, és sajtóértesülések szóltak arról, hogy a kormány Trump elnök vagy az alelnök esetleges magyarországi látogatásán dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Iráni rakétazápor zúdult a Perzsa-öbölre, négyéves csúcsra lőtt ki az olajár
Teherán visszavágott, és a világ legfontosabb energiaútvonalait vette célba. Donald Trump is beszállt a konfliktusba, azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja Irán legfontosabb gázlétesítményét.


Március 19-én 118,74 dollárra szökött a Brent olaj hordónkénti ára, miután iráni rakétacsapások érték a Perzsa-öböl kulcsfontosságú energia-infrastruktúráját, Donald Trump pedig azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja Irán legfontosabb gázlétesítményét. A Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek létesítményeit érintő támadásokra a piacok azonnal reagáltak – írta a Mirror.

A feszültség azután éleződött ki, hogy Izrael csapást mért az Iránhoz tartozó South Pars gázmező létesítményeire. Válaszul Irán Iszlám Forradalmi Gárdája előre figyelmeztetett, hogy Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek olaj- és gázlétesítményeit fogja célba venni. A fenyegetést órákon belül tett követte: iráni rakéták csapódtak be a katari Ras Laffan energiakomplexumba, ahol az állami energiacég szerint „jelentős károk” keletkeztek. Rijádban, Szaúd-Arábia fővárosában több robbanást jelentettek, négyen megsérültek a légvédelem által elfogott rakéták lehulló repeszeitől. Az Egyesült Arab Emírségekben a Habshan gázüzem és a Bab-mező is leállni kényszerült - írta a BBC.

Az Egyesült Államok közben az iráni fegyverrendszerek megsemmisítésére összpontosít. Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter szerint

„Irán teljes ballisztikusrakéta-gyártó kapacitása, minden vállalat, amely e rakéták bármely alkatrészét készíti, gyakorlatilag megsemmisült”.

Hozzátette, hogy épületek, komplexumok és gyártósorok semmisültek meg Irán-szerte. A megmaradt, föld alá rejtett fegyverek és mobil indítóállványok ellen az amerikai és izraeli erők bunkerrombolókat vetnek be, és a kilencvenes évek „Scud-vadászatához” hasonló taktikát alkalmaznak.

A katonai lépésekre a térség országai is reagáltak. Katar „arcátlannak”, az eredeti izraeli csapást pedig „meggondolatlannak és felelőtlennek” nevezte. Omán Szultanátusa közleményben ítélte el a támadásokat, és hangsúlyozta a nemzetközi jogok betartásának, valamint a polgári létesítmények és a globális energiaszállítás védelmének fontosságát.

Teheránban eközben egy parlamenti képviselő, Somayeh Rafiei arról beszélt, hogy olyan javaslaton dolgoznak, amely illetéket vetne ki a Hormuzi-szoroson áthaladó hajóforgalomra.

„Megfosztottuk ellenségeinket a korábbi kényelmüktől, és ők képtelenek ezt elfogadni, egyszerűen nem tudják elviselni ezt a valóságot” – mondta.

Irán katonai parancsnokságának szóvivője egyértelmű üzenetet küldött:

„Figyelmeztetjük az ellenséget, hogy nagy hibát követtetek el az Iráni Iszlám Köztársaság energia-infrastruktúrájának megtámadásával.” Hozzátette, hogy ha ez megismétlődik, az ellenséges energia-infrastruktúra elleni támadások „nem állnak le egészen a teljes megsemmisítéséig”, és a válasz „sokkal súlyosabb lesz”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A székesfehérvári Fidesz elismerte, hogy ők fizették a buszoztatást Orbán Viktor dunaújvárosi fórumára
Cser-Palkovics András székesfervári polgármester megkeresésére a helyi Fidesz azt közölte, ők állták az utat számos szimpatizánsnak. A Kontroll stábjának már a helyszínen is többen azt mondták, hogy a Fidesz fizette a buszt, amivel Dunaújvárosba utaztak.


A Fidesz székesfehérvári szervezete elismerte: ők fizették azokat a buszokat, amelyekkel szimpatizánsok érkeztek Orbán Viktor országjárásának dunaújvárosi állomására.

A Kontroll számolt be arról, hogy a Dózsa mozi előtti téren tartott fórum után a távolsági buszmegállóban nyugdíjasok nagyobb csoportjai igyekeztek felszállni a járművekre, a stábnak pedig több Fidesz-szimpatizáns is arról beszélt, hogy a kormánypárt pénzén utaztak a helyszínre.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a Kontroll érdeklődésére egyértelművé tette, hogy az önkormányzat egyetlen politikai párt számára sem finanszírozott utazást, és a jövőben sem fog. A polgármester azonban megkereste a helyi Fideszt is, ahonnan azt a választ kapta:

„A buszos utazást a Fidesz székesfehérvári szervezete, – mely a tagdíjakból és a választott tisztségviselők hozzájárulásaiból működik – finanszírozta a buszos utat, ahogy az elmúlt években mindig.”

A polgármester hozzátette, „a magam részéről pedig nagyon örülök, hogy nagyon sokan voltunk a dunaújvárosi fórumon is”. A helyi Fidesz képviseletében Róth Péter választókerületi elnök a lap megkeresésére nem válaszolt.

A történtek kapcsán más, hasonló esetekre utaló videók is előkerültek. Szintén a Kontroll írt róla, hogy

egy TikTok-felhasználó arcát vállalva állította, hogy a március 15-i Békemenetre az önkormányzat buszokat fogadott fel, hogy a közhasznú munkásokat felvigye Budapestre.

Egy másik videóban egy arcát nem vállaló férfi arról beszélt, hogy Kónya István, Gyula alpolgármestere tízezer forintot fizetett azoknak, akik elmentek a Békemenetre.

„Meg kell fizetni a napszámot. Nem ingyen tapsolunk”

– mondta a férfi, aki szerint hat embert vittek fel, egész napra ételt és italt kaptak, és a képviselőjelölt is velük utazott a buszon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: