HÍREK
A Rovatból

„A háború leghangosabb éjszakája” – Ismét kilőtt az olajár, miután tankereket robbantottak Irakban, Izrael pedig a Hezbollahot támadja

Irán bosszút esküdött, miután bejelentették, hogy az ország nemzeti infrastruktúrája támadás alatt áll, és már 200 dolláros olajárral fenyegetnek. A térségben több arab ország is légi támadásokat hárított el.


Hordónként 100 dollár fölé ugrott a Brent nyersolaj ára csütörtökön az ázsiai kereskedésben, miközben Irak déli vizein két tartályhajót robbanások értek, a térségben pedig újabb rakétatámadások és légicsapások zajlottak – írta a BBC. A piacokat az sem nyugtatta meg, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség mind a 32 tagállama bejelentette, a kínálati aggodalmakra válaszul rekordmennyiségű, 400 millió hordónyi olajat szabadítanak fel vészhelyzeti készleteikből.

Az amerikai jegyzésű nyersolaj ára szintén 9 százalékkal, 95,27 dollárra ugrott.

Az olajár március 9-én, hétfőn átlépte a 110 dollárt, és azóta erősen ingadozik.

Az árakat a Perzsa-öbölben és környékén eszkalálódó fegyveres konfliktusok fűtik. Iraki hatóságok szerint két külföldi tartályhajót robbanások értek Bászra városában, Umm Qasr kikötője közelében.

Az incidensben egy ember meghalt, 38 embert pedig sikerült kimenteni a hajókról. Az iraki biztonsági tisztviselők előzetes vizsgálata szerint Iránból érkező, robbanóanyaggal megrakott csónakok csapódtak a két tartályhajónak.

A hatóságok az eset után minden terminálon felfüggesztették a műveleteket. A hajók elleni támadások az egész öbölben felerősödtek: Omán 20 tengerészt mentett ki egy thaiföldi zászló alatt hajózó hajóról, miután az támadás célpontja lett.

A tengeri incidensek egy szélesebb katonai eszkaláció részei.

Az izraeli hadsereg az éjszaka folyamán „nagyszabású csapáshullámot” indított a Hezbollah infrastruktúrája ellen. A BBC bejrúti tudósítója a háború kezdete óta a város „leghangosabb éjszakájának” nevezte a történteket.

Izrael azt is közölte, hogy feltartóztatta az Irán és a Hezbollah által indított rakétákat.

Eközben Irán külügyminisztere bejelentette, hogy az ország nemzeti infrastruktúrája támadás alatt áll, beleértve a legrégebbi bankot is, „miközben tele volt alkalmazottakkal”, és bosszút fogadott.

A térségben Szaúd-Arábia, Katar, Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek is arról számoltak be, hogy az éjszaka folyamán légi támadásokat hárítottak el.

Irán emellett továbbra is fenyegeti a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókat, amely a világ olajszállításának mintegy ötödét bonyolítja, így a hajózás bármilyen zavara azonnal érezteti hatását a globális piacokon. Szerdán Irán arra figyelmeztetett, hogy az olaj ára elérheti a hordónkénti 200 dollárt, ha a támadások fokozódnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kásler Miklós kirúgta a Covid alatt, most kulcspozíciót kap a Tisza-kormányban Cserháti Péter
Cserháti Péter a stratégiai koordinációban vállal majd szerepet a Tisza Párt leendő egészségügyi minisztériumában Hegedűs Zsolt miniszterjelölt felkérésére. A szakembert 2020-ban Kásler Miklós távolította el az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet éléről.


Szakmai körökben ismert és elismert szakemberrel, Cserháti Péterrel erősít a Tisza Párt leendő egészségügyi vezetése. A hírt Hegedűs Zsolt miniszterjelölt is megerősítette a Facebookon, miután a MedicalOnline arról írt, hogy Cserháti visszatér az egészségpolitikába.

A miniszterjelölt posztja szerint Cserháti már felkért kabinettagként vesz részt a munkában: „Tegnap egyeztetést folytattunk a Batthyány-Strattmann László Alapítvány képviselőivel, köztük az alapítvány elnökével, dr. Lengyel Györgyivel, valamint a kurátorokkal a NEAK székházában. A megbeszélésen részt vettek a NEAK képviselői, köztük dr. Kőrösi László elnök, továbbá dr. Kőnig Róbert miniszterelnöki biztos, valamint felkért miniszteri kabinettagjaim, dr. Cserháti Péter és Csernus Kata is.”

Cserháti Péter a 16 év után újra felálló egészségügyi tárcánál a stratégiai koordinációban vállal majd szerepet

– írta a MedicalOnline, amit Cserháti maga is megerősített.

A lap szerint Csernus Kata lehet a kabinetvezető, aki jelentős nemzetközi HR- és szervezetfejlesztési tapasztalattal rendelkezik.

Cserháti Péter komoly államigazgatási és intézményirányítási múlttal rendelkezik. A második Orbán-kormány idején egészségügyi helyettes államtitkár volt, és az ő nevéhez köthető az Egészséges Budapest Program kidolgozása.

Később az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetet vezette, ahonnan Kásler Miklós akkori miniszter 2020-ban leváltotta, arra hivatkozva, hogy nem ürítette ki elég gyorsan az ágyakat a Covid-betegek számára.

2022-ben rehabilitálták, és ismét megbízták az intézmény vezetésével, amely ma már a Semmelweis Egyetem részeként, Rehabilitációs Klinika néven működik.

A keddi egyeztetés – melyen már Cserháti Péter is részt vett kabinettagként – témája szorosan kapcsolódik Hegedűs Zsolt korábbi ígéretéhez, miszerint átalakítaná a Batthyány–Strattmann Alapítványt, és egy átláthatóbb, számonkérhetőbb modellt hozna létre az életmentő gyógyszerek támogatásáról szóló döntésekhez. A megbeszélés után a miniszterjelölt azt kérte, hogy a munka december 31-ig a jelenlegi struktúrában folytatódjon, miközben az új minisztérium felülvizsgálja az alapítvány működését.

A leendő miniszter programjának fontos eleme a transzparencia és az elszámoltatás: korábban bejelentette, hogy tárcákon átívelő vizsgálatot indítanak a koronavírus-járvány alatti beszerzések ügyében.

Hegedűs Zsolt tervei között szerepel az is, hogy nyilvánossá tennék a mentők kiérkezési idejére vonatkozó adatokat is. A leendő kormányzati struktúrában a társadalompolitikai területek, így az egészségügy, az oktatás és a szociálpolitika kormányzati munkájának összehangolása Bódis Kriszta felelőssége lesz a Miniszterelnökségen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kiszivárgott Orbán fideszeseknek írt levele, szerinte „liberális kormányzás” és „nemzeti ellenzék” lesz
Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben jelentette be, hogy pártelnöki mandátumát visszaadta az Országos Választmánynak. A leköszönő miniszterelnök a párt új feladataként a „nemzeti kormányzás eszményének” életben tartását jelölte ki ellenzékben.


„Liberális kormányzás és nemzeti ellenzék” – Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levelében ezzel a fordulattal jelölte ki a párt új útját az áprilisi választási vereség után. A leköszönő miniszterelnök szerint lezárult a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka, a Fidesz feladata pedig mostantól az, hogy „nemzeti ellenzékként” működjön tovább.

A levélben, amelynek tartalmát a Telex hozta nyilvánosságra, Orbán azt is bejelentette, hogy pártelnöki mandátumát visszaadta az Országos Választmánynak.

„A kongresszusig elnöki teendőimet ellátom, a jövőről pedig a kongresszus dönt majd” – írta, jelezve, hogy a párt vezetéséről a június 13-i kongresszuson születhet döntés.

A bázis felé azt az üzenetet küldte, hogy a közösség feladata „az elmúlt 16 év nagy nemzeti vívmányait megvédje, és a nemzeti kormányzás eszményét továbbra is életben tartsa”.

Orbán Viktor korábban bejelentette, hogy nem veszi át parlamenti mandátumát, a párt új frakciójának vezetésével pedig Gulyás Gergelyt bízták meg.

A Fidesz parlamenti képviselete radikálisan átalakul: Orbán mellett a párt olyan meghatározó politikusai sem ülnek be az új Országgyűlésbe, mint Kövér László, Kósa Lajos vagy Rogán Antal.

Az áprilisi választási eredménnyel a Fidesz 2010 óta először került ellenzékbe, miután a Tisza Párt kétharmados többséget szerzett a parlamentben. A következő hetekben pedig kiderül, hogy a Fidesz miként tölti meg tartalommal a most meghirdetett „nemzeti ellenzéki” szerepet, és a júniusi kongresszuson milyen személyi döntések születnek a párt jövőjéről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A pofádat be fogom verni” – Így fenyegetőzött Tasó László, mert közpénztolvajnak nevezték
A fideszes Tasó László miniszteri biztos egy önkormányzati munkavezetőt fenyegetett meg Nyíradonyban. A brigád a politikushoz köthető látogatóközpont vitatott vízvezetékeit tárta fel.


„A pofádat be fogom verni, öcsém!” – egy hangfelvétel szerint ezzel a kijelentéssel fenyegette meg Tasó László miniszteri biztos azt a munkavezetőt Nyíradonyban, aki éppen az általa alapított Erdei Harmónia Látogatóközpont vitatott vízellátását próbálta feltárni.

Egy önkormányzati átvilágítás szerint a látogatóközpont vízfogyasztásának elszámolásánál havi több százezer forintos különbség mutatkozhat a város kárára.

A 24.hu cikke szerint az eset akkor történt, amikor a városi vagyonkezelő cég munkabrigádja árkot ásott az Európa Parknál. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a vízművek műszaki hiányosságok miatt nem vette át a központ vízellátását biztosító vezetékrendszert, és a csövezés nem szerepelt a hálózati térképen.

A feltárást végző brigád vezetője, Kádár Mihály szerint a munka közben érkező Tasó László azzal fenyegette meg, hogy az árokba fogja elásni. Kádár elmondása szerint ezután kapcsolta be a hangrögzítőt a telefonján. „Mit gondolsz te magadról? A pofádat be fogom verni, öcsém! […] Közpénztolvajnak neveztél. Öreg, ezért számolni fogunk”

– hangzik el a felvételen Tasó Lászlótól.

A központ a megállapodás szerint hitelesített mérőóra nélkül, bemondás alapján fizetett a városnak a vízhasználatért. Az önkormányzati átvilágítás szerint a vízművek által a városnak kiszámlázott összeg és a látogatóközpont által befizetett díj között havi több százezer forintos különbség jelentkezett, az önkormányzat kárára.

A vízhasználatról szóló, vitatott szerződést még az előző polgármester, Tasó Béla, a politikus unokaöccse kötötte.

Az ügyben Tasó László a „Nyíradony Város – Hiteles közösségi oldala” nevű Facebook-oldalon reagált, ahol a településen terjedő vízlopási vádakat az ellene irányuló uszításnak, a feltáró munkát pedig pénzpazarlásnak nevezte. Az önkormányzat álláspontja szerint a feltárás a rendezetlen műszaki és pénzügyi helyzet miatt vált szükségessé, miután a Gúth-Keled Egyesület nem reagált a tárgyalási kezdeményezésre.

„Az ásatás helyszínén ott találtam a Kádár nevű arcátlan suttyót [...]. Szerencséje volt…, legközelebb nem lesz” – írta a politikus.

A konfliktus helyszíne a kerítéssel körbevett Európa Park, amely egy magánterület, és szinte teljes egészében Tasóék, valamint az általa alapított Gúth-Keled Egyesület tulajdonában van. Az egyesület üzemelteti a 2023-ban megnyitott Erdei Harmónia Látogatóközpontot is, amely több mint 800 millió forintos európai uniós és hazai állami támogatásból épült.

A térségben korábban egy szintén közpénzből épült futópálya borzolta a kedélyeket, amelynek jelentős része Tasó László magánerdejében valósult meg, és amelyre a város által kapott 45 millió forintos támogatást végül vissza kellett fizetni.

Az Integritás Hatóság a Tasó Lászlóhoz köthető lombkoronasétány ügyében súlyos szabálytalanságokat állapított meg és feljelentést tett.

A politikus helyi befolyásának gyengülését mutatta, hogy a képviselő-testület korábban bojkottált egy ülést, ahol több, a Tasó családhoz köthető ügy is napirenden volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás: A lelkiismeretemben nem kívánok megújulni, soha egy forintot nem vettem el sehonnan
A Fidesz kommunikációs igazgatója egy interjúban beszélt arról, hogy a saját munkájában nem lát okot a változtatásra, és azt is kijelentette, hogy tiszta a lelkiismerete. Magyar Pétert rossz és gonosz embernek tartja, aki szerinte aljas dolgokat tett magánemberként is és politikusként is.


Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a 444.hu-nak adott írásbeli interjúban beszélt arról, miért nem lett tagja a párt új parlamenti frakciójának, hiába szerepelt bejutó helyen a listán. Az interjúban kifejtette véleményét a választási vereségéről, Magyar Péterről és a Fidesz megújulásáról is.

Azzal kezdte, hogy a miniszterelnök javaslatára nem vette fel a mandátumát. „Mivel ez egyezett az én elképzelésemmel, a beszélgetésnek ezt a részét két mondatban lezártuk” – fogalmazott. Azt állította, a lemondó nyilatkozat aláírásakor is jól érezte magát, és kijelentette: „Nagyon rendben vagyok.” Azt, hogy miért nem lett a frakció tagja, azzal magyarázta, hogy máshol nagyobb hasznát veszik, és egyébként sem akart bekerülni.

Megerősítette, hogy a választás óta beszélt Orbán Viktorral egy bizalmas természetű megbeszélésen, ahol a múltról, a jelenről és a jövőről is szó esett. A találkozó fontosságát hangsúlyozva azt mondta: „Mindig megtisztelő volt számomra, amikor Orbán Viktor négyszemközt beszélt velem, ez a beszélgetés különösen sokat jelentett.”

Az interjúban hosszan beszélt Magyar Péterről és a kampányban tanúsított stílusáról. Bár tudomásul veszi, hogy a magyarok döntöttek, a véleménye nem változott.

„Magyar Péter egy rossz ember, gonosz ember, aki aljas dolgokat tett magánemberként is és politikusként is”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy szerinte a jövőben is hasonlóan fog cselekedni. „Minden tettemet és szavamat az vezérelte, hogy egy rossz emberrel szembe fellépje” – jelentette ki.

A stílusát érő kritikákra reagálva Magyar Péter viselkedését hozta fel ellenpéldaként. „Azokat, akik engem stílusproblémákkal, gyűlöletkeltéssel vádolnak, azokat nem zavarja, hogy Magyar Péter a templom előtt alpári módon üvöltött a miséről kijövő emberekkel, és ez csak egy példa az ezerből” – mondta. Szerinte ezért köztük nem stílusvita, hanem politikai vita van.

Visszavágott az őt kérdező lapnak is. „»Halkan« teszem hozzá, hogy Magyar Péter a 444-ről, Önökről azt mondta, hogy »elküldtem a 444-et a kurva anyjába«, Önök pedig – emlékeim szerint - egy belső levelezésükben fasznak titulálták Magyar Pétert. Milyen stíluskérdésekről is beszélgetünk?” – tette fel a kérdést.

Saját, közel 25 százalékpontos egyéni vereségét úgy értékelte, hogy a választás nem a jelöltekről szólt. „Ha valaki megnézi a választási térképet és a végeredményt, nyilvánvaló, hogy ez a választás a legcsekélyebb mértékben sem a jelöltekről, a jelöltek kampányáról és a ciklusban vagy akár több ciklusban elvégzett munkájáról szólt” – vélte. Példaként hozta fel, hogy korábban többször megválasztott, jó képviselők is nagyarányú vereséget szenvedtek.

Gratulált ugyan a választókerületében győztes Bujdosó Andreának, de hozzátette: „neki ehhez a győzelemhez semmi köze nem volt.”

Ezt követően felsorolta, hogy a ciklusban több mint 60 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a körzetébe. „Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy a választókörzetemért nem lehetett többet dolgozni” – összegezte munkáját.

A frakcióba bejutó új politikusokról, például a megafonos Szűcs Gáborról csak annyit mondott: „Sok sikert kívánok nekik!” Jövőbeli terveiről szólva elmondta, még nem dőlt el, hogy marad-e a Fidesz kommunikációs igazgatója, de hamarosan folytatja a beszélgetést a miniszterelnökkel.

A megújulásról szóló vitákra reagálva egyértelművé tette saját álláspontját.

„Én a lelkiismeretemben és a munkámban nem kívánok megújulni, mivel a lelkiismeretem tiszta, soha egy forintot nem vettem el sehonnan, a munkámat pedig mindig a legjobb tudásom szerint végeztem.”

Számára a megújulás egy jobb közösség építését jelenti, és úgy érezte, Orbán Viktor számít rá ebben a munkában. Hűségét hangsúlyozva kijelentette: „Én nem ugrálok, nem forgatom a köpönyegemet, pontosan ugyanott állok, ahol korábban álltam.” Végül hozzátette: „Az önazonosság, a tisztesség és a hűség számomra fontos értékek, és ez teljesen független attól, hogy éppen többségben vagy kisebbségben vagyok. Én így szeretek élni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk