Laár András: „Ezennel elegem lett ebből a Karinthy Gyűrű-ügyből”
A humorista a döntését a közösségi oldalán írta meg, a végén pedig bejelentette: „Az ezzel kapcsolatos diskurzust a magam részéről lezártnak tekintem”.
Mint azt korábban mi is megírtuk, nagy hullámokat kavart a Karinthy Gyűrű-ügy, melyet eredetileg Galla Miklósnak ítéltek, majd végül Laár Andrásnak adták át. A díjazott több lehetőséget is felajánlott volt kollégájának, majd a L’art pour l’art társulatnak is.
Most azonban Laár András a közösségi oldalán jelentette be, hogy részéről lezárja a gyűrű-ügyet. Mint írja:
"Nos, kedves Barátaim, ezennel elegem lett ebből a Karinthy Gyűrű-ügyből!
Le szeretném zárni mihamarabb...
Kijelentem, hogy - mivel a L'art pour l'art Társulat nem tart igényt az általam Nekik felajánlott Karinthy Gyűrűre - tiszta szívvel mihamarabb átadnám Galla Miklósnak tárolásra, használatra, feltéve, ha megtartja, és nem adja el, nem olvasztja be, és felém, mint a jogilag "tulajdonos" felé el tud számolni vele....
majd akkor, ha rajtam számon kérnék a Bárkik, de nem fogják számon kérni...
Miklóst nagy nehezen elértem telefonon, és megbeszéltük, hogy dec. 24-én a New York kávéházban adom át Neki a Karinthy Gyűrűt, és így remélhetőleg megnyugszik a lelke.
Az ezzel kapcsolatos diskurzust a magam részéről lezártnak tekintem".
Bejegyzése végére pedig odaírta:
"Bizonyos szint fölött, az ember nem megy bizonyos szint alá" (Esterházy)
Mint azt korábban mi is megírtuk, nagy hullámokat kavart a Karinthy Gyűrű-ügy, melyet eredetileg Galla Miklósnak ítéltek, majd végül Laár Andrásnak adták át. A díjazott több lehetőséget is felajánlott volt kollégájának, majd a L’art pour l’art társulatnak is.
Csúnyán megtrollkodta Orbán Viktor pénteki fotóját egy belvárosi hamburgerező. A Billog zebrás, bölényes és „mérges-lános” színezőfüzetet kínál a gyerekeknek és a felnőtteknek.
A miniszterelnök pénteken tett közzé egy képet Horvátországból a Facebook-oldalán. A kép egy étteremben készült, és a miniszterelnök mellett látható rajta Orbán Balázs politikai igazgató, Kaminsky Fanny, a közösségi médiáért felelős munkatárs, valamint Máté János, a Miniszterelnöki Programiroda vezetője is.
Az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.
A képen Orbán Viktor a nyaralós fotóiból ismert színes ingjét viseli.
Erre reagált az V. kerületben lévő Billog Burger Bár, akik szombaton azt írták a Facebook-oldalukon:
„Kedves Gyerekek!
Új színezőket kérhettek a pultos bácsitól a Billog Burger Bárban!
Az eddigi zebrát és bölényt ábrázoló képek mellett most már a „Mérges lán – Győzikés terv 2026” színező is elérhető a billog színezőfüzetben.
Amíg elkészítjük a burgereket, nyugodtan színezhettek – kérjétek el a színes ceruzákat a rendelés mellé!
Sőt, a felnőtteknek is ajánljuk kipróbálni (csak szólunk előre: a narancssárga sajnos kifogyott).”
Az étterem azt ígérte, hogy a kommentekben feltöltik a digitálisan letölthető mérges lános színezőt, amit „bárki nyugodtan használhat otthon vagy akár a luxusnyaralás alatt is!”
A bejegyzéshez pedig egy vélhetően AI-generált fotót is kitettek, amin a miniszterelnöki fotóra hajazó kép látható, csak gyerekekkel.
Csúnyán megtrollkodta Orbán Viktor pénteki fotóját egy belvárosi hamburgerező. A Billog zebrás, bölényes és „mérges-lános” színezőfüzetet kínál a gyerekeknek és a felnőtteknek.
A miniszterelnök pénteken tett közzé egy képet Horvátországból a Facebook-oldalán. A kép egy étteremben készült, és a miniszterelnök mellett látható rajta Orbán Balázs politikai igazgató, Kaminsky Fanny, a közösségi médiáért felelős munkatárs, valamint Máté János, a Miniszterelnöki Programiroda vezetője is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pánik a római Wizz Air-járaton: az utasok sikítoztak a félelemtől, a vihar miatt nem tudott a gép leszállni
A római vihar lehetetlenné tette a biztonságos leszállást, így a járatot átirányították. A repülő végül hajnali négy körül ért földet Bolognában, az utasokat onnan vitték tovább az olasz fővárosba.
Augusztus 20-án éjjel viharba került Róma légterében a Wizz Air W4 6038-as járata. A pilóták többször is próbálkoztak a leszállással, de az ítéletidő miatt végül feladták. A fedélzeten készült videókon jól hallható, ahogy az utasok sikítoznak a félelemtől.
A járat Spanyolország délkeleti részén fekvő Alicantéból indult, és a római Fiumicino repülőtérre tartott, írja a brit The Sun. Az Airbus A321-es közel másfél órás késéssel szállt fel, majd Róma fölött olyan erős viharba keveredett, hogy a pilóták többszöri próbálkozás után sem tudtak leszállni.
A gépen eközben teljes sötétség uralkodott, miközben az ítéletidőben erősen rázkódott. Az egyik utas videót is készített, amelyen hallani lehet, ahogy sokan sikítoznak a fedélzeten:
@italo_papi Forti turbolenze a causa del mal tempo sui cieli di Roma impediscono l’atterraggio del volo Wiz Air partito da Alicante, Spagna e diretto alla capitale. Il pilota costretto a monovre estreme dopo un primo tentativo di atterraggio alla fine opta per dirottare l’aereo all’aeroporto di Bologna, tutti i passeggeri sono rimasti illesi, i primi commenti evidenziano forte stress e il terrore vissuto in alta quota. La compagnia aerea sta valutando le modalità di trasporto via terra dei passeggeri per il rientro a Roma. Si attendono ulteriori notizie su eventuali rimborsi. #aereo#plane#wizair#turbolenze#maltempo♬ suono originale - Periodista nocturno✨
A repülő végül nem Rómában, hanem a mintegy 400 kilométerrel arrébb fekvő Bolognában landolt, röviddel hajnal 4 óra előtt.
A Wizz Air közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy számukra az utasok biztonsága a legfontosabb. Köszönetet mondtak a légiutas-kísérőknek, amiért a turbulencia közben is gondoskodtak az utasokról, és a pilótáknak, akik úgy döntöttek, inkább átirányítják a járatot.
@italo_papi Forti turbolenze a causa del mal tempo sui cieli di Roma impediscono l’atterraggio del volo Wiz Air partito da Alicante, Spagna e diretto alla capitale. Il pilota costretto a monovre estreme dopo un primo tentativo di atterraggio alla fine opta per dirottare l’aereo all’aeroporto di Bologna, tutti i passeggeri sono rimasti illesi, i primi commenti evidenziano forte stress e il terrore vissuto in alta quota. La compagnia aerea sta valutando le modalità di trasporto via terra dei passeggeri per il rientro a Roma. Si attendono ulteriori notizie su eventuali rimborsi. #aereo#plane#wizair#turbolenze#maltempo♬ suono originale - Periodista nocturno✨
A légitársaság felajánlotta, hogy az utasokat földi közlekedéssel szállítják el Bolognából Rómába, és akik ezt elfogadták, visszatérítést is kapnak.
Augusztus 20-án éjjel viharba került Róma légterében a Wizz Air W4 6038-as járata. A pilóták többször is próbálkoztak a leszállással, de az ítéletidő miatt végül feladták. A fedélzeten készült videókon jól hallható, ahogy az utasok sikítoznak a félelemtől.
A járat Spanyolország délkeleti részén fekvő Alicantéból indult, és a római Fiumicino repülőtérre tartott, írja a brit The Sun. Az Airbus A321-es közel másfél órás késéssel szállt fel, majd Róma fölött olyan erős viharba keveredett, hogy a pilóták többszöri próbálkozás után sem tudtak leszállni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.
Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.
„Csirkefalatkák miatt van az egész, egyszerűen őrület!”
– fogalmazott a felvétel készítője, aki később az Instagramon több hozzászólásra is válaszolt, ahol azt írta, hogy a verekedés valójában „többről szólt”, mint pusztán az ételről.
„Nem voltunk elég közel, hogy tudjuk, miért indult el valójában a verekedés, csak azt láttuk, hogy a sorban álltak ételért”
Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.
Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A spanyolországi Guardamar del Segura polgármestere arra kérte a strandolókat, hogy ha tengeri fecskét látnak, azonnal értesítsék a hatóságokat. Hangsúlyozta, hogy
még kesztyűben sem szabad hozzáérni ezekhez az állatokhoz, és ha valakit megcsípnek, az érintett testrészt sós vízzel kell leöblíteni, majd orvosi segítséget kérni.
A helyi rendőrség szerdán a Facebookon számolt be arról, hogy két mérgező tengeri fecske került elő a tengerből, ezért lezárták a strandokat. A bejegyzés szerint az állattal való érintkezés „veszélyes lehet, és égéshez hasonló sebeket okozhat a bőrön”.
A hatóság pénteken újabb közleményt tett közzé, amelyben megerősítette, hogy továbbra is szigorúan tilos a fürdés. Mint írták, a tengeri fecske csípése erős fájdalmat, hányást és más mellékhatásokat okozhat.
A tengeri fecske, amelyet kék sárkánynak is neveznek, egy mindössze három centiméteres csigafaj. Leginkább az óceánokban fordul elő, a Földközi-tengerben ritkán látható. Fő táplálékai közé tartoznak a medúzák és más tengeri élőlények, mérgével pedig akár nála háromszázszor nagyobb állatokat is képes lebénítani - írja a Telex.