HÍREK
A Rovatból

„Kurvák cseréje” címmel írt Novák Katalin lemondásáról a Klubrádió vezetője cikket, állítja, még megjelenés előtt átírta a címet

A Klubrádiót működtető cég vezetője azt állítja, hogy a cikk címét még megjelenés előtt megváltoztatta. Valamiért mégis ezzel a címmel került ki a Google keresőjébe.


A Klubrádiót működtető cég vezetőjének, Arató Andrásnak a publicisztikája olyan címmel jelenik meg a Google keresőben, amit ő maga sem vállal - írta meg a hvg.hu.

Arató András cikke "Kurvák cseréje" címmel jelent meg még vasárnap, legalábbis a Google keresője még most is ezzel a címmel jeleníti meg a cikket. A címet azonban később módosíthatták, mert a Google-találatra kattintva már a "Bútorok cseréje?" cím olvasható.

A szerző Novák Katalint Fülbevalós Hölgyként, Varga Juditot pedig Csokos Asszonyként emlegeti.

A hvg.hu megkereste Arató Andrást, aki azt állítja, hogy a cikk címét még megjelenés előtt megváltoztatta, de valamiért mégis a Kurvák cseréje címmel került ki a Google keresőjébe.

Arató azt is elmondta, hogy

„a cikk címe: Bútorok cseréje. Azért szerencsésebb így, mert másképpen félreérthető lett volna. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a lecserélt szereplőket a bútorokhoz lehet hasonlítani, ha egyáltalán, vagyis a lényeget nem befolyásoló tényezőknek tekinteni”.

Szerinte mindezekből kiderül, hogy nem kurvázta le Varga Juditot és Novák Katalint.

A címben arra a mondásra utal, amely szerint, „ha nem megy jól a kupleráj, nem a bútort kell lecserélni, hanem a kurvákat”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Előmászott egy generáció a mamahotelből" – Bayer Zsolt a mocskos fideszezőknek és Majkának is üzent
A kormánypárti publicista elmélkedett generációs különbségekről, lázadásról, „mai fiatalokról”. Aki szerinte még lázadni sem tudnak normálisan és tisztességesen.


Továbbra sem hagyja szó nélkül Bayer Zsolt Majka hétvégi performanszát és az idei nyári slágereken újra és újra felcsendülő Mocskos Fidesz!-ezést. A kormánypárti publicista egyszer már beszólt az ózdi rappernek és a fiataloknak is, miután Bindzsisztán miniszterelnökét a hétvégégi, Campus fesztiválos koncertjén a Csurran, cseppen című, kormánykritikus élű szám előadása közben egy színpadi statiszta „lelőtte” egy mikrofonnal. Bayer akkor azt mondta a fesztiválozókról: „ócskák, pitiánerek, ostobák, aljasok, becstelenek, vagyis majkák meg azahriahok meg krúbik”.

Szerda este a Patrióta YouTube-csatorna vendégeként a publicista megint nem fogta vissza magát. Bohár Dánielnek Bayer kifejtette, hogy „a Homo Sapiens ismert történelmében ekkora szakadék két generáció között, mint ma, még sosem volt.” Azt elismerte, hogy a fiatalok mindig lázadnak a szüleik ellen, ebben, állítása szerint, az ő generációja sem volt más. „De e mellett, ezzel párhuzamosan azért mindig ott volt, hogy de őnélkülük mi lenne, semmi.”

„Előmászott egy generáció, akinek tényleg életében az volt a legnagyobb nehézsége, hogy hétvégén melyik koncertre menjen, meg hogy 'hol fogok tanulni: Berlinbe menjek vagy Amszterdamba?' Meg hogy micsoda mocskos diktatúra van itthon. Hát már kábítószerezni sem lehet, mert a szemét, mocskos Orbán-kormány üldözi a dílereket – ez volt életük legnagyobb baja”

– fogalmazott Bayer Zsolt.

Hozzátette: „Van egy előttük járó, idős generáció, és büszkén vállalják, hogy ők ezeket megvetik, leszarják, kiröhögik jó esetben, és hogy semmi közük semmihez, mert majd ők csinálnak egy új világot. Tényleg? Tényleg, baszki, kijössz a mamahotelből és éhen döglesz! Milyen új világot akarsz te csinálni? Életedben nem csináltál semmit, tisztelet a kivételnek.”

A teljes beszélgetést ITT lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„A kormány a bicskei ügy után most is lapít” – a MOB volt elnöke szerint a gyerekeket megrontó Széchy Tamás ügyében bűnpártolás zajlik
A volt MOB-elnök szerint hiába beszélnek áldozatok, a hatóságok és sportvezetők hallgatnak, pedig szerinte súlyos dolgok történtek.


Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke éles hangvételű bejegyzésben bírálta a Magyar Olimpiai Bizottságot és a Magyar Úszó Szövetséget a Facebookon. A bejegyzésében azt írta, szerinte nyilvánvaló bűnpártolás zajlik a Széchy Tamás-ügyben, mégsem történik semmi.

A volt sportvezető felidézte, hogy Széchy Tamás, a 2004-ben elhunyt mesteredző ügye nyilvános.

Áldozatok és tanúk is megszólaltak, akik arról számoltak be, hogy Széchy évtizedeken keresztül fizikailag bántalmazott gyerekeket, és rendszeresen, hatalmi helyzetével visszaélve szexuális visszaéléseket követett el.

Kulcsár szerint a sportért felelős államtitkár és a Magyar Úszó Szövetség elnöke sem szólal meg az ügyben, mert „inkább az ügy elkenése, a maszatolás az érdeke”. A posztban azt is kifogásolta, hogy nincs bocsánatkérés és nem látni a múlt feltárására irányuló szándékot.

„A kormány, akinek a gyermekvédelemhez való hozzáállását mutatja a bicskei pedofil bűnrészesnek adott kegyelmi ügy, most is lapít. Ugyan, nincs itt semmi látnivaló, párnapos ügy, majd lecseng úgyis!”

– írta.

Nemrég Hosszú Katinka is megszólalt az ügyben. A sokszoros olimpiai és világbajnok úszó szerint a Magyar Úszó Szövetség nem képes ellátni a fiatal sportolók védelmét szolgáló feladatait. Hosszú korábban már nyilvánosan is elmondta, hogy a pedofíliának semmilyen formában nincs helye a sportban, sem az edzői pályán, sem a vezetésben, sem a háttérben.

Szintén megszólalt az edző egyik korábbi tanítványa, a most 57 éves Füzesy Tamás is, aki nyilvánosság előtt beszélt a vele történt visszaélésekről.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Ne, ugyan már, Péter!” – Nem győzte meg Szijjártó Péter a CNN riporterét a magyarországi szabad szerelemről
A külügyminiszter szerint Magyarországon a szerelem teljesen szabad, de szerinte vannak határok a nyilvános viselkedésben.


A CNN műsorvezetője, Richard Quest ismét interjút készített Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, ezúttal is élő adásban. A beszélgetés során több aktuális témát is érintettek, többek között az ukrajnai háborút, Donald Trumpot, a vámháborút, valamint az LMBTQ-jogokat. A teljes, nagyjából nyolcperces beszélgetést a Külügyminisztérium magyar felirattal tette közzé a miniszter Facebook-oldalán, írta a 444.

A korábbi évekhez hasonlóan most is előkerült az LMBTQ-téma. Richard Quest ezúttal kevésbé provokatívan tette fel kérdéseit, mint 2021-ben, amikor egy korábbi interjúban a homofób törvény egy példányával a kezében kezdte a beszélgetést, és azzal indított, hogy „miután ő meleg (mármint Quest), őt is pedofilnak tartja-e Szijjártó”.

A mostani adásban Quest a gyülekezési törvény módosítását említette, és felvetette: „valószínűleg a Pride-ot be kell tiltani, mert az kifejezése a homoszexuális szerelemnek”. Ezután arra kérdezett rá, hogy ha ez így van, akkor hogyan egyeztethető össze azzal, amit Szijjártó korábban mondott: hogy mindenki azt szerethet, akit akar Magyarországon.

A műsorvezető így fogalmazott: „Én és a férjem nem foghatjuk meg egymás kezét Budapesten, ugye? Mert az a homoszexualitás nyilvános kifejezése lehetne, és akkor megbüntethetnek minket, nem igaz?”

A külügyminiszter erre reagálva arról beszélt, hogy „a Pride és az, ami körülötte történt nagyon-nagyon egyértelműen bebizonyította, hogy a szerelem teljesen szabad Magyarországon”. Ezen a ponton Quest közbevágott: „Ne, ugyan már, Péter!”

Szijjártó azonban folytatta: „Egy dolgot kérünk, Richard. Egy dolgot kérünk. Ne viselkedj provokatív, kínos, udvariatlan módon a nyilvános utcán (…) Gyerekek vannak az utcán, gyerekek nézik a tévét, ezért az oda nem való, zavarba ejtő viselkedés a nyilvános helyeken elfogadhatatlan.”

Quest ezután megjegyezte, hogy a Pride-felvonulást – amelyről egy képet is bevágtak az adásba – csak azért lehetett megtartani, mert az emberek nem tartották be a tilalmat.

A beszélgetés végén a műsorvezető újra feltette a kérdést, hogy ha ő és a férje kéz a kézben sétálnának Budapesten, letartóztathatják-e őket. Szijjártó válasza így hangzott: „Nem, ugyan már! Miért mondja ezt? Nem, egyáltalán nem. Szívesen látjuk Önöket. Jöjjön el a férjével Budapestre, tetszeni fog!” Quest erre azt mondta: „Úgy lesz, köszönjük, sőt, meghívjuk Önt vacsorára egy utcai kávézóba Budapesten, mert ez így helyes.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter csalódott Majkában
A külügyminiszter a TikTokon beszélt erről, miközben New Yorkban sétált. Közben a Fidesz és a kormánymédia is nekiment Majkának és a vele kapcsolatba hozott cégeknek.


Bizonyára sokaknak megvan a kép, amikor Majka a koronavírus miatt kényszerű leállások miatt találkozott Szijjártó Péterrel, akivel közösen sétáltak egyet, fotón is megörökítve az eseményt (nyitóképünkön). A rapper akkor kapott hideget-meleget – ahogy a TV2-től eligazolása, majd a kormánykritikaként is értelmezhető Csurran, cseppen című száma miatt is. A kormányzati letámadás pedig a héten csúcsosodott ki, miután a Campus Fesztiválon a sláger éneklése közben egy mikrofonnal „lelőtték” Bindzsisztán miniszterelnökét.

Most Szijjártó New Yorkból, az ENSZ székháza elől jelentkezett be a TikTokon, ahol a követői kérdéseire válaszolt. Egyikük azt kérdezte tőle: „Majkával véget ért a nagy barátság?”

A külügyminiszter erre azt mondta:

„Hát inkább azt mondanám, hogy ez inkább olyan csalódás. Én azt gondoltam, hogy korrektségre korrektség a válasz. Én korrekt voltam a művész úrral még nehéz időkben is, olyankor is, amikor mindketten nagyon betegek voltunk.”

Szerdán a Magyar Nemzet egy névtelen cikkben azt írta, hogy az OTP, a Hell és a One mélyen hallgatnak az ügyről. Közben viszont a cégek visszajelzései alapján egyet meg sem kerestek, egy pedig rövid időn belül válaszolt. Az OTP és a Hell külön is jelezték a Telexnek, hogy nem állnak szerződésben Majkával, és nem kívánják kommentálni a történteket.

Ezek után Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója is megszólalt, és nekiment az OTP-nek meg a Hellnek. Az ügyben többek között Nagy Feró, Orbán Balázs és Bayer Zsolt is véleményt formált. Majka pedig egy verssel válaszolt a kritikusoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: