Kunetz Zsombor: Nem igaz, hogy a magyar kormány a WHO protokollja szerint végzi a teszteket
Élesen bírálta a magyar kormány járványügyi intézkedéseit Dr. Kunetz Zsombor, egészségügyi elemző, szakértő és rendszerfejlesztő.
Elmondta, üdvözlendő, hogy a vezetők maszkviselésre szólítják fel az embereket, de szerinte ezt már nyár eleje óta meg kellett volna tenni, és akkor nem alakult volna ki a jelenlegi helyzet.
Beszélt arról is, hogy
nem igaz, hogy a kormány a WHO protokollja szerint végzi a koronavírus-teszteket, mert ha így lenne, nem csúsznának el hat-hét nappal a budapesti tesztek.
Szerinte a teszteléssel a mentősökre olyan pluszfeladatot toltak rá, amit nem biztos, hogy elbír a rendszer.
A szórakozóhelyek 11 órás kötelező bezárásáról azt mondta,
„ez egy szemléletbeli probléma. Amikor elfogadjuk azt, hogy a vírus este 11 után kel föl és akkor kezd el fertőzni, akkor látjuk, hogy egy ostobaság az egész kormánykommunikáció”.
Amikor a megoldási javaslatokról beszélt, azt mondta, „Tessék szíves lenni elkezdeni szűrni!”. Szerinte ezzel lehetne a leginkább csökkenteni a vírus terjedését. Példaként a Lauder iskola szűrőprogramját említette
„Tökéletesen működött a dolog, így az ebben a gócpontpontban lévő, egyébként tünetmentes diák nem fog a nagymamával vacsorázni két hétig, és a nagymama így nem fog meghalni, ez viszonylag ilyen egyszerű.”