HÍREK
A Rovatból

Különleges ajándékot kapott Ferenc pápa, amikor a görögkatolikus közösséggel találkozott

A Szentatya sem maradt adós, ő rózsafüzérrel ajándékozta meg a gyermekeket és megáldotta a jelenlévőket.


A görögkatolikus közösséggel találkozott az apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápa szombaton délelőtt, a budapesti Istenszülő oltalma templomban, a Rózsák terén. A pápa a közeli Árpád-házi Szent Erzsébet-templomból kerekesszékben érkezett a görögkatolikus közösség templomába, ahol Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita fogadta. A hívek Ferenc pápa érkezése előtt már elkezdték énekelni az akathisztoszt, az Istenszülő Szűz Máriát dicsőítő himnuszt, amit a pápa érkezésekor megszakítottak.

Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita köszöntőjében arról beszélt: "Szent II. János Pál pápától tanultuk azt a fontos igazságot, hogy Krisztus egyháza két tüdővel lélegzik, Kelet és Nyugat lelke együttesen élteti a Titokzatos Testet".

"Ez a költői és teológiai kép itt, ezen a téren, különösen is érvényesül. Egymás mellett áll két templom, egymás mellett él két közösség, a római és a görögkatolikus. A plébánia és parókia összeér, közösségi életünk összeforr. Ezt a templomot a római katolikus testvérektől kaptuk, jó 120 évvel ezelőtt"

- tette hozzá.

Az érsek-metropolita hangsúlyozta: a pápa látogatásával "óriási megerősítést kaptak", hogy a katolikus egyháznak ők is egyenértékű tagjai és kiemelte, ígéretet tesznek arra, hogy miközben Krisztust keresik és hirdetik, egyházi létükben az egység hordozói és építői lesznek. Ezt mindenekelőtt buzgó imádsággal szeretnék munkálni, ezt tartják legfőbb kötelességüknek és lehetőségüknek, "ezzel tudjuk éltetni a Titokzatos Testet".

A görögkatolikus közösség ajándékot is adott Ferenc pápának: a keleti egyház rózsafüzérét, egy száz szemes csotkit, amelyet görögkatolikus fiatalok kötöttek erre az alkalomra. Az ajándékot gyermekek adtak át és Ferenc pápa azonnal felvette a jobb csuklójára.

Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Kocsis Fülöp szerint az ajándék mindannyiuk üzenetét fejezi ki, "hogy gyermeki hittel fogjuk szeretni Krisztus Urunkat, az ő egyházát és földi helytartóját, (...) Ferenc pápánkat".

A pápa rózsafüzérrel ajándékozta meg a gyermekeket.

Kocsis Fülöp ezután felkérte a Szentatyát, csatlakozzon hozzájuk és imádkozza velük a nagy litániát, a béke ekténiáját a rítusuknak megfelelően. Az imádkozás után Ferenc pápa felvette az aranyszínű, görögkatolikus stólát (epitrachelion) és megáldotta a jelenlévőket.

A pápa ezt követően a templom bejáratáig sétált a hívek énekével kísérve, megállva és beszélgetve a hívekkel. A templomot már kerekesszékben hagyta el. A Rózsák terén összegyűlt emberek énekeltek a pápa távozásakor.

Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket
A politikus szerint Kocsis Máté „folyamatosan rágalmazásról beszél”, de a kihallgatás során egyáltalán nem esett szó erről.
F. O. - szmo.hu
2025. október 04.



Ahogy már beszámoltunk róla, Juhász Pétert pénteken hallgatták ki tanúként az ügyészségen. Az eljárás több mint öt órán át tartott, és – elmondása szerint – tisztességes, korrekt keretek között zajlott. A politikus a 24.hu-nak adott interjút, és elmondta: a kihallgatás során elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan készült az a hangfelvétel, amelyen „Zsolti bácsi” hallható, és ki szerepel rajta. Juhász elmondta, hogy minden információt megosztott a hatóságokkal, és össze is kötötte őket azzal, akitől az anyag származik – Látó Jánossal.

Az eljárás azért tartott ilyen sokáig, mert az ügyészek arról is kérdezték, tud-e más hasonló esetekről.

Juhász szerint négy ember is megkereste az utóbbi időben olyan történettel, amelyek a Szőlő utcai ügyhöz hasonlítanak.

Elmondása szerint ezekben az esetekben is jelezték bűncselekmény gyanúját, majd titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük, és az ügyek eltussolásra kerültek. Azt viszont nem árulta el, melyik intézményről van szó, mert még nem egyeztetett azokkal, akik az információt megosztották vele.

Juhász szerint a házkutatás után mostanra meggyőződése, hogy „Orbán Viktor és körei – akik tényleg valamilyen módon védik ezeket a bűnelkövetőket – megadták a politikai megrendelést, ahogy ők hívják, a megtorlásra”. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy az ügyészségi dolgozók a hazáért végzik a munkájukat, és valóban az ügyek feltárása a céljuk.

Hozzátette, hogy a mostani kihallgatás során is ilyen emberekkel találkozott.

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté a közösségi oldalán nyilvánosságra hozta Látó János nevét és fényképét, aki a

„Zsolti bácsis” felvétel készítője. Bejegyzésében azt írta, hitelesnek tűnő információkat kapott egy magánszemélytől, amelyeket később ellenőrzött. Juhász szerint Látó személye nem volt titok, ő maga is bemutatta újságíróknak. Hozzátette, hogy Látó nem feltétlenül akart a nyilvánosság elé állni, de felmerült benne, hogy szerepelne egy podcastban is.

Juhász szerint Kocsis Máté „folyamatosan rágalmazásról beszél”, de a kihallgatás során egyáltalán nem esett szó ilyenről. Ő maga kérdezte meg, hogy tehet-e feljelentést rágalmazásért.

Korábban házkutatást tartottak Juhásznál, és lefoglalták az adathordozóit is. Azt mondta, az ügyész úrtól ígéretet kapott arra, hogy minden olyan adatot, ami nem kapcsolódik az ügyhöz, megsemmisítenek. Ezt személyes garanciával vállalta.

A politikus nem tart attól, hogy összemossák a nevét az üggyel. „Nem, nem, nem, egy másodpercig sem félek, leszarom őket, tényleg” – fogalmazott. Azt is hangsúlyozta, hogy nem az a fontos, kik az elkövetők vagy áldozatok név szerint, hanem az, hogy az igazság kiderüljön, és a bűncselekmények elkövetői elnyerjék büntetésüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
93 nap után egyetlen mondatban válaszolt a rendőrség Tordai Bencének az MNB-alapítványok ügyéről
A politikus július 2-án érdeklődött a nyomozás állásáról. A közölt szöveg szerint „a fenti számú nyomozás folyamatban van”.


Tordai Bence július 2-án kérdezte meg a rendőrségtől, ahogyan fogalmazott, „hogy mégis hogy áll a magyar történelem legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványai ügyében indított nyomozás”. Szombaton délelőtt érkezett válasz korábbi levelére, derül ki a politikus Facebook-posztjából. A márciusban kirobbant jegybanki alapítványi botrányt vizsgáló hatóság 93 nap után reagált.

A megküldött levél tartalmi része egyetlen mondatból áll:

„Ezúton tájékoztatom hivatkozva a 2025. július 02. napján e-mail útján benyújtott panaszával és észrevételével kapcsolatban, hogy a fenti számú nyomozás folyamatban van, a nyomozó hatóság folyamatosan adatokat és okiratokat szerez be, és azok elemzését végzi, illetve tanúkihallgatást folytat.”

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.


Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.

„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”

– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”

Magyar posztjában kiemelte azt is:

„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”

Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy utas elkezdte megenni az útlevelét, megszakította útját a Ryanair járata
Az egyik utas az útlevelét próbálta lehúzni a vécén, a másik meg is kóstolta a sajátját. A gépen pánikhangulat alakult ki, végül a rendőrség intézkedett.


Furcsán viselkedett két utas a Ryanair Milánóból London-Stanstedbe tartó járatán – írta a Daily Star. A beszámolók szerint az eset a felszállás után 15-20 perccel történt, nem sokkal azután, hogy kialudtak a biztonsági övek becsatolását jelző fények.

Az egyik férfi az útleveléből kezdte kitépni a lapokat, és megpróbálta megenni őket. A másik szintén az úti okmányával viselkedett szokatlanul: megpróbálta lehúzni a dokumentumot a vécén.

A fedélzeti személyzet egyik tagja a vécéajtót csapkodva próbálta megakadályozni ezt, és folyamatosan ismételte, hogy a férfi ne húzza le az útlevelet a vécékagylón.

„Ez volt életem legfélelmetesebb 15 perce”

– mondta az egyik utas. A beszámoló szerint a gépen több utas is pánikba esett, mert nem értették, mi zajlik körülöttük.

A személyzet később egy „nyers és lényegretörő” bejelentésben közölte, hogy a járat megszakítja útját, és Párizsban landol. A két férfit a francia rendőrség letartóztatta. A gép végül kétórás késéssel érkezett meg a londoni Stansted repülőtérre.

Az Aviationa2z.com szerint

a leszállást az utasok és a személyzet biztonsága érdekében rendelték el, mert a helyzet kiszámíthatatlanná vált.

Azt nem tudni, miért akarta a két férfi megsemmisíteni az útlevelét.

Az egyik utas megdicsérte a személyzetet a helyzet kezeléséért. „A Ryanair zseniális volt abban, ahogy kezelte a helyzetet. A repülés vége felé, amikor Stansted felé mentünk, italokat osztogattak” – mondta.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: