HÍREK
A Rovatból

Külön törvényt hoznak, hogy kitakartathassa magát, akit Orbán Viktorral fotóznak le

A tervezet szerint ha a miniszterelnök vagy a köztársasági elnök is ott van, akkor a többi résztvevő kérheti, hogy őket tegyék felismerhetetlenné.


Módosítaná a kormány a rendezvényeken készült fotókon szereplők megjelentehetőségét. Eddig aki nyilvános- vagy tömegrendezvényen vett részt, az egyben hozzájárult ahhoz, hogy az ott készült képeket és videókat közzétegyék. Ám egy módosítás alapján ezentúl lesz kivétel is. Méghozzá,

ha a miniszterelnök vagy a köztársasági elnök is ott van, akkor a többi résztvevő kérheti, hogy őket tegyék felismerhetetlenné

- írja a hvg.hu.

A lap megjegyzi, hogy azt a rendelkezést a kormány a 2023-as központi költségvetést megalapozó salátatörvénybe dugta el. Az új szabály a nyilvános- és tömegrendezvényekre is vonatkozna.

A rendelkezés szerint a felvétel készültéről való tudomásszerzés utáni 48 órában, vagy a közzététel utáni 15 napban kérheti az érintett a kitakarását. Indoklásuk szerint a kormányfő és a miniszterelnök "számos rendezvényen, helyszínen jelennek meg, a róluk készült felvételeken számos személy látható velük egyidejűleg".

A lap megjegyzi, hogy nem világos, miért csak a két magasrangú politikus által meglátogatott események résztvevői kapnak ilyen plusz jogot.

A hvg.hu példaként említi, hogy egy ilyen eset lehet, ha Orbán Viktor egy fogadáson vagy átadó ünnepségen megjelenik, ahol barátja is jelen van, akkor az esemény fotóján mellette Mészáros Lőrinc helyett csak egy folt lesz látható.

A rendezvények meghatározásáról azt írják, hogy a „személyvédelemmel megvalósuló rendezvényen, egyéb eseményen” készült képek esetében kérhető a felismerhetetlenné tétel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel szerint nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter beszéde alatt, fotót is mellékelt
Beindult a számháború: a politikai elemző szerint 35 ezren voltak Magyar beszéde alatt a Hősök terén. Ezt rövid posztjában háromszor is leszögezte.


„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.

„Bárki könnyedén kiszámíthatja a mapchecking segítségével, hogy hányan voltak a rendezvényén. Mindössze 35 ezren. Ezért is nevetséges, amikor Magyar Péter a számokról beszél. Ez csupán 35 ezer ember. A Békemeneten ennél sokkal többen voltak! A Békemenet résztvevőinek száma sokszorosa volt a háborús menetének. Így a 35 ezres létszám egyértelműen kudarcnak számít”

- szögezte le a kormánypárti influenszer.

Deák Dániel drónfotóját itt lehet megnézni:

Fekete-Győr András a tiszás vonulás után egy repülőgép ablakából készült fotót osztott meg. Ezen az látszik, hogy a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért a tömeg.

Nem sokkal korábban Orbán Viktor arról posztolt, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyarék rendezvényén:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?” - Záporoznak a kommentek Orbán Viktor tömegszámolós fotója alá
Szétszedik a hozzászólók a miniszterelnököt a Facebookon. Orbán korábban két fotóval próbálta bizonygatni, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péterék Nemzeti Menetén.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Már majdnem tízezren szóltak hozzá Orbán Viktor csütörtök délutáni fotójához. A miniszterelnök nem sokkal 17 óra, vagyis Magyar Péter beszédének kezdete előtt posztolt egy képet, amin a Békemenet és a Nemzeti Menet résztvevőinek számát hasonlította össze. A fotóhoz csak annyit írt: Kétszer annyian voltunk!. Az azonban nem derült ki, hogy ezt miből számolta ki a kormányfő.

Erre kérdezett rá az egyik kommentelő is, aki Mészáros Lőrinc egyik leghíresebb interjújából idézve kérdezte Orbánt:

„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?”

- írta a hozzászóló. Másvalaki Rákay Philip elhíresült kétmilliós megjegyzésére utalva azt írta:

„Sztem 7 millió körül lehetett, és ez csak az eleje volt.”

„Képet nem lehet feltölteni a hozzászólásban, már értem hogy miért...” - tette hozzá egy nevetős emoji kíséretében egy harmadik kommentelő, akinek a hozzászólása már majdnem négyezer lájknál jár.

„Akiknek egy kis esze van, a Fideszre szavaz. Akinek több, az nem”

- fogalmazta meg gondolatait a miniszterelnöki posztot látva egy hozzászóló.

„Ezt úgy számoljátok, mint az átlagkeresetet, mi?” - kérdezte egy kommentelő.

„Ennyi embert sikerült megvásárolni. A délutáni meneten mindenki önszántából volt, van jelen. Óriási különbség” - tette hozzá másvalaki.

A miniszterelnök tömegszámolós posztjáról itt írtunk korábban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lakner Zoltán: Orbán Viktor emlékezetpolitikai vereséget szenvedett
A politikai elemző a Partizánnak értékelte az október 23-i eseményeket. Szerinte Orbán Viktor élő adásban szenvedett súlyos vereséget.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



„Az innováció nem a Fidesznél van” - kezdte gyorselemzését az október 23-i rendezvényekről Lakner Zoltán a Partizánban. Szerinte egy ideje Orbán Viktor „mindig teljesen ugyanolyan”, legyen szó hatalmas lézershowról, parlamenti beszédről, vagy a mostani, nagy kivetítőkkel megtámogatott eseményről.

„Én egyáltalán nem emlékszem olyanra, hogy egy október huszonharmadika kapcsán (..) szenvedjen emlékezetpolitikai vereséget Orbán Viktor”

- szögezte le a politikai elemző. Úgy látta, hogy a miniszterelnök ezúttal „az egyik szomszédos ország gyalázásról” beszélt szinte végig, ezzel szemben a Tisza Párt vezetője szólt igazán az ünnepről, és arról, hogy ez hogyan kapcsolódik a jelen politikájához.

A beszélgetésben később arról is beszélt, hogy melyik párt nyerhette a mozgósítást.

„Ilyen látványos, élő adásban közvetített vereség utoljára a Gyurcsány-Orbán vitában érte szerintem Orbán Viktort” - mondta Lakner, aki szerint „ezt saját magának csinálta” a miniszterelnök. Úgy véli, hogy hiba volt „felsrófolni” a várakozásokat például a később lemondott Trump-Putyin budapesti békecsúccsal kapcsolatban, de szerinte a két párthoz kötődők érzelmi állapota is jelentősen eltér jelenleg.

„Hozzánk már kopogott be olyan Fidesz-aktivista a tavalyi EP-választás előtt, aki azzal kezdte szinte, hogy bocsánatot kért, hogy ő a Fidesznek gyűjt aláírást” - hozta fel példaként a vele történteket Lakner.

Lakner szerint a tavasz folyamán gondolkozhattak a Fideszben arról, hogy valahogyan megakadályozzák a Tisza indulását a jövő évi választáson, de a Pride-on és a mai Nemzeti Meneten megjelent tömeg után erről letehettek.

„Én azt gondolom, hogy erről a vonatról lemaradt a Fidesz”

- mondta a politikai elemző.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Szégyelld a pofádat, te köcsög” - videón, ahogy Karácsony Gergelyt szidják a Békemeneten
A főpolgármestert fél perc alatt nevezik a köcsögön kívül szerencsétlennek, mocsadéknak és az ország szégyenének a békepárti felvonulók.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



„Szégyellje magát! Tönkretette Budapestet! Hogy néz ki?” - ez volt az egyik legvisszafogottabb megnyilvánulás, amit Karácsony Gergely kapott a békemenetelektől. A főpolgármester és a tömeg találkozásáról az Euronews osztott meg egy félperces videót.

A felvétel alapján Karácsony bringás felszerelésben keveredett a kormánypárti felvonulók közé a Margit hídon. A bejegyzés szerint a rendőrök tanácsolták neki, hogy menjen arra nyugodtan.

„Minek jöttél ide? Itt a magyarok vannak, nem az árulók! Szégyelld a pofádat, te köcsög!”

- mondja neki egy zászlólengető férfi.

„Te hülye szerencsétlen!” - tromfol egy másik békepárti felvonuló.

„Te rohadt mocsadék!” - veti oda a kerékpárját a tömegben toló politikusnak valaki.

„Magyarország szégyene!” - kontrázik egy másik pillanatokkal később, miközben Karácsony próbál átvágni az embereken.

A félperces szitokomcunamiról készült videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: