HÍREK
A Rovatból

Kulja András: Leállt a Jahn Ferenc kórház intenzív osztályának légtechnikája, nem tudni, mikorra javítják meg

Szerinte a kórtermekbe, műtőkbe elhelyezett immunhiányos vagy frissen műtött betegek fokozott fertőzésveszélyben lehetnek. Az infrastruktúra romokban, a dolgozók végletekig kizsigerelve, a döntéshozók pedig érdektelenül nézik a kialakult helyzetet - vélte.


Újabb kórházi gondokról számolt be Dr. Kulja András a közösségi oldalán. A TISZA Párt EP-képviselője azt írta:

"Leállt a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Intenzív Osztályának létfontosságú, csíra- és baktériummentes levegőt biztosító légtechnikája! A javítás ideje egyelőre megjósolhatatlan, pár naptól pár hónapig terjedhet."

A szakember azt is elmagyarázta, mit okozhat ez:

"Az intenzív osztályon fekvő, frissen műtött, kritikus állapotban lévő, keringési problémákkal küzdő betegek számára a magas hőmérséklet komoly egészségügyi kockázatot jelent, akár életveszélyes állapotromláshoz is vezethet.".

Az információi szerint

"a betegeket a sebészeti osztályon és sebtében átalakított műtőkben tervezik elhelyezni. DE! Információim szerint a sebészeti osztályon nincs szűrt, csíramentes levegőt biztosító légtechnika, így az immunhiányos vagy frissen műtött betegek fokozott fertőzésveszélynek lehetnek kitéve!"

A politikus emlékeztet rá: "Takács Péter - egészségügyi államtitkár 2025. április 29-én azt nyilatkozta a 24.hu stábjának, hogy a szakmai protokollok szerint minden intenzív ellátásra szoruló, frissen műtött betegek számára csíramentes, szűrt levegőt kell biztosítani".

Ezek után feltette neki a kérdést:

"Államtitkár úr, igaz a fenti hír? Ha igen, akkor hogyan lehetséges ez, hiszen állításod szerint az elmúlt 1 évben "minden" klímát felülvizsgáltatok? Tovább megyek: Ha tudomásod volt az érvényben lévő szakmai protokollokról, akkor a FIDESZ-KDNP kormány miért hagyta figyelmen kívül ezeket az elmúlt 15 évben? Várom a válaszokat!

U.i.: Ez az eset is világosan megmutatja: a magyar egészségügy vészhelyzeti tartalékai gyakorlatilag nem léteznek. Az infrastruktúra romokban, a dolgozók végletekig kizsigerelve, a döntéshozók pedig érdektelenül nézik a kialakult helyzetet, miközben 15 éve a zsebüket tömik".

Kommentben még hozzátette:

"Egészségügyi államtitkár úr! Nem gondolod, hogy mellébeszélés, AI képgenerátor "tesztelés", másokra mutogatás és hergelés helyett az elmúlt években az egészségüggyel kellett volna foglalkoznod?!"

Azt ígérte:

"A TISZA Párt kormányváltás után azonnal megkezdi az egészségügy helyzetének objektív és szakmai felmérését és az egészségügyi rendszer rendbetételét. A TISZA egészségügyi szakpolitikai szakértőivel már fél éve dolgozuk a problématérképen és a megoldási javaslatokon, hogy a kormányváltás, a kormány által eltitkolt adatok megismerése és elemzése után azonnal meg tudjuk kezdeni a munkát!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nem a gránáttal volt a baj, amikor mindkét keze leszakadt a Miniszterelnökség egyik dolgozójának – lezárult a vizsgálat az újdörögdi baleset ügyében
A 28 éves tisztviselőnő súlyos sérüléseket szenvedett, de a kiképző is megsebesült. A honvédségi vizsgálat szerint nem műszaki hiba okozta a balesetet. Személyi felelős egyelőre nincs.


A Szabad Európa információi szerint lezárult a vizsgálat annak az újdörögdi balesetnek az ügyében, amely március 21-én történt egy Zalahaláphoz tartozó gyakorlótéren. Az „Adaptív Védelem” nevű gyakorlaton egy éles kézigránát robbant fel az egyik résztvevő kezében, aki a Miniszterelnökség 28 éves női tisztviselője volt. A fiatal nő súlyosan megsérült: az egyik kezét csuklóból, a másikat alkarból veszítette el. A kiképző is megsérült, lágyrészsérüléseket és csonttörést szenvedett.

A balesethez használt gránátok sorozatát a Magyar Honvédség még 2022-ben vette át. A Szabad Európa azt írja: mind az átvételkor, mind a balesetet követően megvizsgálták ezeket az eszközöket, de „rendellenesség, hibás működés nem fordult elő”.

A tragédia után Somogyi Zoltán vezérőrnagy utasítást küldött a Magyar Honvédség érintett egységeinek. Ebben az állt:

„A 93M NF védő és a 96M NF támadó kézigránátok alkalmazását megtiltom, bevizsgálásukra az MH Logisztikai Támogató Parancsnokság parancsnoka soron kívül intézkedik. További intézkedésig a kézigránátokat a honvédségi szervezetek az egység raktárakban elkülönítetten tárolják, és lássák el jól látható »LETILTOTT« felirattal.”

A portál értesülése szerint a gránátokat már bevizsgálták, az érintetteket személyesen meghallgatták, és az összes vonatkozó dokumentumot is átnézték. Ugyanakkor egyetlen forrás sem erősítette meg eddig, hogy bárkinek személyes felelőssége lenne a történtekben.

A Szabad Európa kérdéseket küldött a Honvédelmi Minisztériumnak, de cikkük megjelenéséig nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kiderült: ők vetették el Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjét
A humorista évekkel ezelőtt kapta meg az elismerést, most azonban nagy port kavart egyik megjegyzése. A botrány után a közmédia is lépett, és határozottan elhatárolódott tőle.


Aranyosi Péter 2017-ben kapta meg a Karinthy-gyűrűt, de – ahogy arról mi is írtunk – a közelmúltban visszavonták tőle az elismerést. A humoristát a közmédia arra kérte, hogy a jövőben ne használja saját nevével összefüggésben a díjazott kifejezést.

A közmédia közleménye szerint nem tűrik meg azokat, akik megsértik az emberi jogokat és az egyetemes emberi értékeket. Hangsúlyozták: nem maradhat következmények nélkül, ha valaki a hírnevét másokat sértő megnyilvánulásokhoz használja fel.

Az ügy előzménye az volt, hogy Aranyosi több alkalommal dehonesztáló kifejezést alkalmazott a roma közösségre, többek között „dakotáknak” nevezve őket. Gulyás Márton Partizánjában pedig azt állította, hogy Miskolcon a 80-as években tetvesek lettek miattuk a nézők.

Az ügyben most új részlet látott napvilágot: kiderült, hogy a Fáklya Vivők Egyesülete kezdeményezte a lépést. Az egyesület elnöke, Pukler Krisztián a közösségi oldalán osztotta meg, hogy június 12-én levélben fordult az MTVA-hoz, és sikeresnek nevezte a kezdeményezésüket.

Pukler Krisztián a következőt írta:

„Aranyosi Péter a roma közösségre utaló sértő megjegyzést tett. Elfogadhatatlan, még akkor is, ha ezt humornak szánta. Az azóta eltelt idő alatt sem kért bocsánatot; sőt újabb közösséget sért meg! Ez az ember egy Karinthy-gyűrűvel kitüntetett személy, megnyilvánulásaiért mindig nagyobb felelősséggel tartozik! Ezért vállalnia kell a felelősséget!”

A Fáklya Vivők Egyesülete céljául a roma közösségek identitástudatának erősítését tűzte ki. A szervezet fontosnak tartja, hogy a cigányság kulturális értékeit minél többen megismerjék, és hangsúlyozzák: a cigányságot a magyar nemzet részének tekintik.

(via ATV)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Magyarországon Orbán Viktor alatt nem megállt az idő, hanem visszafelé megyünk
A Tisza Párt elnöke az Európai Parlamentben a magyar vasúti közlekedést kritizálta, majd keményen visszaszólt a Fidesz képviselőjének, aki szerint ezzel a felszólalással Magyarországot járatta le.


Felszólalt az Európai Parlamentben Magyar Péter, aki beszédében a magyar vasút állapotát kritizálta. A Tisza Párt és az Európai Néppárt képviselője arról beszélt: miközben az Unió „rekordmennyiségű forrást biztosít a vasúti fejlesztésekre, Magyarországon Orbán Viktor alatt nem megállt az idő, hanem visszafelé megyünk.”

Példaként említette az elmúlt hétvégék vasúti összeomlásait, és hogy van, ahol 10 km/órával zötyögnek a vonatok, miközben a teljes vasúti pályahossz felén valamilyen sebességkorlátozás van érvényben.

Szerinte ezért a 15 éve hatalmon lévő Fidesz-kormány korrupciója és az az emiatt visszatartott uniós források a felelősek, valamint Lázár János, aki személyesen állíttatott le több fejlesztést.

„Orbán úgy van vele, hogy ha nem lehet az övé az uniós forrás, ne legyen senkié, elég, hogyha új kocsik és mozdonyok helyett majd lízingel 30 évest, és újra megígéri a fejlesztéseket. De ezúttal téved. 299 nap múlva a magyarok visszaszerzik a hazájukat, és a Tisza-kormány hazaviszi a magyar embereknek uniós forrásokat, és megkezdi a vasút fejlesztését, a közutak felújítását és a kórházak megmentését is”

– fogalmazott az ellenzéki politikus.

A Fidesz és a Patrióták EP-képviselője, Vicsek Annamária válaszában úgy fogalmazott, az MSZP, a DK és a Momentum után a Tisza Párt minden eddiginél nagyobb erővel járatja le a hazáját a nemzetközi politikában. Magyar szerint azonban Orbán Viktor és Lázár János kritikája nem egyenlő az ország elleni támadással.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Testével védte Novák Katalint a tiszteletbeli konzul, amikor rákérdeztek a havi 5,7 millióra, amit az államtól továbbra is kap
A volt köztársasági elnök nagyon el akarta kerülni, hogy újra a kegyelmi ügyről kelljen beszélnie, ahogy a tiszteletdíjára vonatkozó felvetést is inkorrektnek tartotta.


Ahogy arról korábban írtunk, Temesváron vett részt egy beszélgetésben Novák Katalin, ahol pokolinak nevezte a lemondása óta eltelt másfél évet, és elmondta, hogy a kegyelmi jogkör gyakorlása volt a legnehezebb feladat köztársasági elnöki munkája alatt.

A beszélgetés után a 444 újságírója (a kegyelmi ügyet is elsőként megíró) Kaufmann Balázs kérdezte Novák Katalint a döntéséről, de a volt államfő nem kívánt válaszolni. Az újságíró egy ponton azt is felvetette, hogy Novák a mai napig havi 5,7 millió forintot kap a magyar államtól, a magyar költségvetésből mint egykori legfőbb közjogi méltóság. Novák Katalin erre azt válaszolta: „az inkorrektséget nem szeretem és úgy érzem, ez most is inkorrekt volt. Azt mondta, hogy feltesz egy utolsó kérdést, arra is válaszoltam és ismét feltesz egy kérdést. Ha szeretnék interjút adni Önöknek, már adtam volna.”

Mindeközben igyekezett közbeavatkozni Tamás Péter tiszteletbeli konzul is, aki a testével akarta távol tartani a riportert a volt politikustól, miközben azt kérdezte tőle: tudja-e, mikor találták fel a kereket.

A jelenetet EBBEN a videóban lehet megtekinteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: