FELFEDEZŐ
A Rovatból

Gombkamerák, miniatűr hangszórók és dublőrök - kémfilmekbe illő módszerekkel próbálkoznak a csalók a KRESZ-vizsgákon

Persze a vizsgabiztosok is résen vannak, idén már legalább 30-an buktak le.


Gombnak álcázott kamerákkal, fülbe rejtett apró hangszórókkal, sőt dublőrök bevetésével próbálnak átcsúszni a KRESZ-vizsgán azok, akiknek nem sikerül megtanulniuk a közlekedési szabályokat. A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont adatai szerint az idén legalább harmincan próbálkoztak ilyen, kémfilmekbe illő módszerekkel, huszonegy esetben pedig eljárás is indult a lebukott vizsgázók ellen. A technikai eszközök mellett újra divatba jött a hamis külföldi bizonyítványok felhasználása, sőt volt, aki több százezer forintot fizetett azért, hogy más vizsgázzon le helyette – számolt be róla a Közlekedésbiztonság.

A gépjárművezetők vizsgáztatásán tapasztalt csalások visszaszorítása érdekében a kormány november 11-én törvénymódosítási javaslatot nyújtott be a parlamentnek.

A tervezet egy új bekezdéssel egészítené ki a közúti közlekedésről szóló törvényt, amely felhatalmazná a vizsgaközpontot, hogy technikai eszközökkel zavarja vagy akadályozza a vizsgán tiltott mobil és informatikai segédeszközök működését.

A lépést az indokolja, hogy a felkészületlen tanulók egyre gyakrabban vesznek igénybe külső segítséget a tiltott kommunikációs csatornákon keresztül.

A lebukott csalók egy része a ruházatára erősített, gombnak látszó kamerával közvetíti élőben a tesztkérdéseket egy közelben tartózkodó segítőnek. A válaszok egy speciális, a fülbe helyezett miniatűr hangszórón keresztül érkeznek, amelyet szabad szemmel szinte lehetetlen észrevenni. Mivel ezeknek az eszközöknek a hatótávolsága korlátozott, a súgónak a vizsgahelyszín közelében kell maradnia. Szabó Gábor, a vizsgaközpont felügyeleti és módszertani igazgatóságának vezetője elmondta: számos más megoldással is találkoztak már, de ezek részleteiről nem kívánt beszélni, hogy ne adjon ötleteket a csalóknak.

Aki a technikai trükkökkel sem boldogul, 300-400 ezer forintért dublőrt is fogadhat. Az idén négy ilyen esetre derült fény. Előfordult, hogy

a vizsgabiztosoknak gyanús lett: a vezetési órára jelentkező tanuló egyáltalán nem hasonlít arra a személyre, aki az elméleti tesztet kitöltötte.

Egy másik alkalommal a tanuló hosszan beszélgetett a felügyelővel a vizsgán, a vezetési gyakorlaton viszont „elfelejtette a magyar nyelvet”. Kiderült, hogy valójában sosem tudott magyarul, és dublőr vizsgázott helyette. A lebukott próbálkozókat a szabályzat értelmében legalább fél évre kitiltják a vizsgákról, így a vezetési gyakorlatot sem kezdhetik meg. Közel egy tucat vizsgázó pedig egyszerűen kirohant a teremből és eltűnt, vélhetően azért, mert tartottak a lelepleződéstől.

A vizsgaközpont munkatársai nem hatósági személyek, így nem motozhatják meg a jelentkezőket, és a mobiltelefonokat sem vehetik el. A profi csalók azonban nem is telefonnal kommunikálnak, mivel az túl feltűnő lenne.

A vizsgáztatókat ezért folyamatosan képzik a gyanús jelek felismerésére. Ilyen lehet az évszakhoz képest túl meleg, vastag ruházat, a természetellenes testtartás, a zavart viselkedés, vagy ha valaki a lakóhelyétől indokolatlanul távol jelentkezik be vizsgára.

Az elméleti vizsga ugyanis az ország minden pontján egységes, érintőképernyős rendszerben zajlik, így nincs ésszerű magyarázat a több száz kilométeres utazásra.

A csalások hátterében legtöbbször az áll, hogy az érintettek képtelenek megtanulni a szabályokat, noha sokan közülük jogosítvány nélkül is napi szinten vezetnek. A rendőrség, különösen a kisebb településeken, idővel megismeri ezeket a sofőröket, akik a sorozatos büntetések és eltiltások után a börtönbüntetést kockáztatják, mivel az eltiltás alatti vezetés bűncselekménynek számít. Ezen a ponton sokan bármi áron megpróbálják megszerezni az engedélyt. A csalással szerzett jogosítvány azonban komoly veszélyt jelent a közlekedésbiztonságra: bár a járművet technikailag képesek kezelni, a szabályok ismerete nélkül közlekednek.

A jogosítványszerzés egyik alapfeltétele a legalább nyolc általános iskolai végzettség, ami biztosítja, hogy a jelentkező képes legyen értelmezni és betartani a szabályokat. A 2000-es évek elején tapasztalt hullám után mostanában újra megjelentek a hamis külföldi bizonyítványokkal próbálkozók. A vizsgaközpont azonban minden esetben ellenőrzi az okmányok hitelességét, gyanú esetén pedig felveszi a kapcsolatot a kiállító intézménnyel, így a hamisítványok kivétel nélkül fennakadnak a szűrőn.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Melania Trump meglepő menüvel várta III. Károlyt és Kamillát, semmibe vette, mit szeret a férje
Donald Trump szűkszavúan csak annyit mondott, amikor a vacsoráról kérdezték, hogy megettek mindent, amit csak eléjük tettek. Mutatjuk, milyen fogásokkal készültek a brit királyi párnak.


Donald Trump elnök köztudottan a McDonald’s nagy rajongója.

Ám a Fehér Ház nem gyorséttermi menüvel készült III. Károly király és Kamilla királyné tiszteletére.

Tavaszi hangulatú, négyfogásos fine dining vacsorával a brit királyi család tagjait.

Az asztalra többek között velouté, doveri nyelvhal és egy különleges, „méhkaptár” alakú desszert került, utóbbit a Fehér Ház saját mézével koronázták meg.

A keddi díszvacsora menüjét Melania Trump, a first lady állította össze, és a jelek szerint semmibe vette a férje preferenciáit, már ami az evést illeti.

A részletek a Fehér Ház hivatalos közleményéből derültek ki.

Az első fogás egy „selymes és aromás” kerti fűszer-velouté volt,

frissítő pálmaszív-salátával, ropogós salottahagymával és „egy leheletnyi mikromentával” a frissességért.

Ezt egy kézműves, tavaszi fűszeres ravioli követte, amelyet ricottával, kucsmagombával és a Fehér Ház konyhakertjéből származó zöldfűszerekkel töltöttek meg,

majd könnyű parmezánemulzióval tálaltak.

A főétel klasszikus doveri nyelvhal volt meunière módra,

„mesterien elkészítve, diós ízű barnított vajban fürdetve”, köretként pedig tavaszi medvehagyma, cukorborsó, pavé burgonya és petrezselyemolaj került a tányérra.

A desszert központi eleme a Fehér Ház saját méze volt:

a méhkaptár alakú csokoládétortát vaníliás krémmel és mandulás piskótával készítették el, crème fraîche fagylalttal és a kert mézével egészítettek ki.

A borokat úgy válogatták, hogy azok „tükrözzék az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közös örökségét és tartós barátságát”, valamint ünnepeljék „a mai amerikai borkészítés erejét”. A menühöz egy Hopkins Rieslinget, egy Penner-Ash Pinot Noirt és egy Newton Chardonnay-t szolgáltak fel.

A III. Károly és Kamilla királyné tiszteletére adott vacsorát a hagyományos Állami Étkező helyett a Keleti Teremben tartották, amelyet az angolkertek hangulatát idézve díszítettek fel orgonával, lángvirággal és gyöngyvirággal. A terítékhez a Clinton- és a Bush-kormányzat porcelánkészleteit is felhasználták, ezzel is hangsúlyozva a két ország közötti barátság folytonosságát. Az est zenei aláfestéséről az amerikai hadsereg, a tengerészgyalogság és a légierő zenekarai gondoskodtak.

A gasztronómiai diplomácia már egy nappal korábban megkezdődött, amikor a királyi pár a Brit Nagykövetségen hatalmas kerti partin vett részt.

Craig Harnden, a nagykövetség séfje elárulta, hogy a több mint 600 vendégnek 2500-3000 szendvicset készítettek, többek között skót lazacos, marhasültes-tormás és uborkás változatban. A séf szerint a mennyiség kiszámítása „tapasztalaton és egy kis szerencsén alapul”, és hangsúlyozta, hogy a klasszikus brit scone-okat elengedhetetlen „frissen és melegen” felszolgálni.

Bár a menüt a legnagyobb gondossággal állították össze, a vacsora utóélete azt mutatja, hogy az elnököt nem a kulináris részletek nyűgözték le leginkább.

Amikor egy későbbi interjúban a fogásokról kérdezték, Donald Trump a tőle megszokott szűkszavú választ adta: „mindent megettek, amit csak eléjük raktak”.

Via People


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Nem voltam tisztában azzal, kik laknak az ingatlanban” – elárverezték a körmendi gyerekgyilkos lakrészét
Tánczos Gábor körmendi lakásának felét bűnügyi költségtartozás és adóhátralékok miatt adták el egy online árverésen. A családnak azonban egyelőre mégsem kell kiköltöznie.


Huszonnyolc évvel a körmendi gyermekgyilkosság után elárverezték az ügyben elítélt Tánczos Gábor otthonának rá eső, fele tulajdoni hányadát. A lakásrész több mint 7,5 millió forintért talált vevőre egy budapesti licitálónak köszönhetően – írta a Blikk.

Az árverésre Tánczos Gábor 3,5 millió forintos bűnügyi költségtartozása és egyéb adóhátralékai miatt került sor.

Az új tulajdonos elmondása szerint nem volt tisztában azzal, kik laknak az ingatlanban.

Mivel csak a lakás fele került kalapács alá, és Tánczos édesanyjának haszonélvezeti vagy tulajdonjoga védi a bentlakást, a családnak egyelőre nem kell kiköltöznie.

A végrehajtási folyamat tavaly februárban indult, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online felületén árverésre bocsátották a tulajdonrészt. Akkor a becsértéket 7,56 millió forintban, a minimális ajánlatot pedig 5,67 millió forintban határozták meg.

A körmendi gyermekgyilkosság a magyar kriminalisztika egyik legtöbbet vitatott esete, amelyben a bíróság Tánczos Gábort találta bűnösnek a 11 éves H. Zsófia 1998. április 1-én elkövetett megölésében.

Az ügy a mai napig megosztja a közvéleményt. Tánczos édesanyja és támogatói kitartanak a férfi ártatlansága mellett, és kényszer hatására tett vallomásokról beszélnek.

Ezzel szemben Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes, az ügy egykori vizsgálója továbbra is a bűnösség mellett érvel, emlékeztetve arra, hogy Tánczos tizenhat alkalommal ismerte be a tettét, mielőtt visszavonta volna vallomását.

Tánczos Gábort 2002. február 5-én jogerősen 13 év szabadságvesztésre ítélték, amiből jó magaviselete miatt 2008-ban szabadult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Előkerült egy videó Szájer Józsefről, ahogy 1989-ben beszélt a Fidesz terveiről
Az 1989-es BBC-riport a rendszerváltás előtti magyar fiatalokról szól. A felvételen a Fideszt még egy, a hatóságok által akadályozott nem hivatalos csoportosulásként mutatják be.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



Előkerült egy ritka felvétel az ifjú Szájer Józsefről, amin a Fidesz megalakulásáról és céljairól beszél. A BBC Archive YouTube-csatornája pénteken tette közzé azt a részletet, amely a brit közmédia 1989-ben sugárzott, a magyar tinédzserek életét bemutató dokumentumfilmjéből származik.

A Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója által készített riportban megszólal egyebek mellett egy IX. kerületi lakótelepen élő, R-GO-t hallgató fiú, László, és egy újságírói pályára készülő, KISZ-táborban edződő lány, Gabriella is.

A film legérdekesebb része azonban a frissen alakult Fiatal Demokraták Szövetségét mutatja be. „A Kommunista Ifjúsági Szövetség bírálata arra vezérelt néhány diákot, hogy hozzanak létre egy nem hivatalos csoportosulást, a Fideszt, a Fiatal Demokraták Szövetségét. Eleinte a rendőrség megpróbálta megakadályozni őket, de úgy tűnik, megmaradnak” – hangzik el a narráció, mielőtt feltűnik Szájer József, akit az új, még iroda nélküli szervezet egyik vezetőjeként mutatnak be.

Szájer angolul vázolta fel a céljaikat:

„Olyan Magyarországot akarunk, ahol nincs ellenőrzés fentről minden polgár felett. Szabad polgárokat akarunk, akik (…) szabadon élhetnek, szervezkedhetnek, újságokat adhatnak ki, és azt tehetik, amit akarnak, bármiféle ideológiai korlátozás és ellenőrzés nélkül.”

A felvétel történelmi hátteréhez tartozik, hogy a Fideszt 1988. március 30-án alapították a Bibó István Szakkollégiumban, és az első időszakban 1988 áprilisában a rendőrség több alapítót is figyelmeztetésben részesített.

A teljes dokumentumfilm korábban is elérhető volt már az interneten, de a BBC hivatalos archívuma most külön klipként emelte ki a rendszerváltás előtti hangulatot megidéző részletet – írta a 24.hu vasárnap. Az eredeti adás időpontjáról eltérő adatok keringenek: míg az IMDb 1989. január 12-ét említ, a BBC hivatalos műsorújság-archívuma szerint a filmet január 13-án mutatták be.

A teljes videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdöbbentő videó: fényes nappal driftelt egy autó a belvárosban, majd megindult a forgalommal szemben – Szujó Zoltán sem hagyta szó nélkül
A sportriporter egyetért azzal, hogy az ilyen eseteket a legszigorúbban kell büntetni. Ugyanakkor néhány ötletet is adott a megoldáshoz.


Elképesztő „produkciót” mutatott be egy autós Budapest belvárosában. A Lánchíd pesti hídfőjénél, a körforgalomban driftelt csikorgó kerekekkel, majd a gyalogátkelőnél visszapördült és elindult szembe a forgalommal, miközben több autó is szabályosan haladt a két sávban.

Végül újabb hangos kerékpörgetéssel visszafordult és hasonló módon, nagy sebességgel távozott.

A videóhoz sokan szóltak hozzá. Többek között Szujó Zoltán is. A sportriporter azt írta:

„Teljes mértékben egyetértek Vitézy Dáviddal abban, hogy ezt a legszigorúbban kell büntetni. Ezzel párhuzamosan kedvező árú pályanapokat kell meghirdetni a 3 »nagy« pályán (Hungaroring, BalatonPark, Pannóniaring), valamint néhány kisebben.

Az ún. »amatőr«, pl. régi reptereken tartott eseményekre pedig biztonsági megfigyelőt/felelőst kell küldeni. Ennek az egésznek az összköltsége elenyésző a sport egészére költött milliárdokhoz képest.”

VIDEÓ: A veszélyes mutatvány


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk