HÍREK
A Rovatból

Közpénzből építtetett veszteséges luxusapartmant az előző, fideszes vezetés Mohácson

A jelenlegi, szocialista polgármester, Csorbai Ferenc megpróbálta átvilágítani a Duna-parti lakóházat megrendelő városgazdálkodási céget, de a fideszes többségű közgyűlés ezt nem hagyta. A városvezető most feljelentést tesz.


Közel százmillió forintos veszteséget okozott Mohácsnak az a Duna-parti luxusapartman, amelyet még az előző, fideszes városvezetés építtetett az adófizetők pénzéből, ráadásul az ügylet szereplői jelentős prémiumokat is kaptak - írja a Népszava.

A város jelenlegi polgármestere, Csorbai Ferenc most feljelentést tesz, de még mindig nem lát tisztán az ügyben, ugyanis nem sikerült átvilágítani az apartmant megrendelő városgazdálkodási céget.

Ennek a felügyelőbizottsági elnöke Pávkovics Gábor, aki egyben a helyi Fidesz frakcióvezetője és a szeptember 27-i időközi választás polgármester-jelöltje is, és a jelenlegi városvezetés szerint "minden követ megmozgatott", hogy ne kerüljön sor az átvizsgálásra. Ráadásul a fideszes többségű közgyűlés megvétózta Csorbai javaslatát, majd fel is oszlatta magát a testület - ezért lesz a hónap végén választás Mohácson.

A 18 lakásos Panoráma lakóház az egykori "barna" ipari övezetben lévő Temaforg-telep területére épült, amelynek rehabilitálására 2018-ban 300 millió forintot biztosított az Európai Unió. A Népszava azt írja, az apartman ingatlanjainak többségét már az építkezés előtt, a "tervezőasztalról" értékesítették.

Idén májusban azonban kiderült, hogy

a beruházás nem termelt nyereséget, sőt, a lap szerint "a mohácsi adófizetőknek még vaskos tízmilliókat kell fizetniük az időközben már magánszemélyek tulajdonába került luxusapartmanok miatt".

Bognár Sándor MSZP-s képviselő a Népszavának azt mondta, nyoma maradt annak, hogy korábban az önkormányzat több tízmillió forintnyi prémiumot folyósított a városüzemeltetési feladatokat ellátó Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. (MVR) vezetőinek, akik részt vettek a Panoráma társasház építésében. Azt viszont a képviselő-testület vétózása miatt nem sikerült kideríteni, hogy pontosan kik kapták ezt a pénzt, és azt sem, hogy pontosan milyen tételekből áll a hiány.

A lap a cég vezetését és Pávkovics Gábor felügyelőbizottsági elnököt is megkérdezte az ügyben, de nem kaptak választ. Egy júliusi közgyűlés jegyzőkönyve szerint azonban Pávkovics korábban azzal érvelt a Panoráma-ügylet felderítése ellen, hogy „nem helyes irány, hogy kiragadnak egy projektet, elkezdik külső szakértőkkel vizsgálgatni, és abból mindenféle munícióval felvértezve mindenféle gondolatokat megfogalmaznak”. Szerinte ugyanis a cég egészét kell nézni, de egy ilyen átvilágítás hosszabb időbe kerülne.

A Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. egyébként korábban évekig nullszaldós, illetve kismértékben nyereséges volt, 2019-ben viszont már 80 milliós veszteséget okozott a városnak, az adósságállománya pedig 200 millióval ugrott meg. Erre is csak úgy derült fény, hogy Csorbai Ferenc polgármester a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején rendkívüli jogköröket kapott, és ezzel a lehetőséggel élve részletes üzleti beszámolót kért a városgazdálkodási cégtől. Ebből a dokumentumból az derül ki, hogy idén 268 milliós veszteséggel számolnak.

A jelenlegi városvezetés szerint a "veszteség és az adósságállomány együtt mostanra eléri a félmilliárdot, azaz Mohács minden egyes lakosának 30 ezer forintjába kerül a városgazdálkodási cég veszteséges működése a fideszes éra alatt"

- írja a Népszava.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Úgy volt vele, hogy nem tűnünk olyan nagyon profinak” – megszólalt az Orbán Viktor édesanyját szóra bíró youtuber
Véletlenül választotta ki pont a miniszterelnök édesanyját a Békemeneten, ezt mondta az interjú készítője, aki egyébként szociális munkásnak készül. Sipos Erzsébet többek között arról is beszélt neki, miből van pénzük Hatvanpusztára.
F. O. - szmo.hu
2025. október 25.



Véletlen találkozásból lett országos ügy: egy fiatal youtuber a Békemeneten megszólította Sípos Erzsébetet, Orbán Viktor édesanyját, aki pénzről, Hatvanpusztáról és a „zebrákról” is beszélt – számolt be róla az RTL Híradó. A videós elmondta, ellenzékiként ment ki, mégis belevágott az interjúba.

„Ezt a hölgyet is úgy választottam ki, mert úgy gondoltam, van benne potenciál, szívesen nyilatkozna”

– mondta Kersák István, a felvétel készítője. „Nos, úgy gondolom, nem feltétlenül szerette volna felfedni a személyazonosságát, de akikkel volt, ők viszonylag hamar tudtunkra adták, és utána már úgy volt vele, hogy nem tűnünk túl profinak sem, ezért egy próbát megérhet” – tette hozzá a youtuber.

Sípos Erzsébet gyorsan tisztázta a tulajdonviszonyokat.

„Valóban igaz, a férjemé Hatvanpuszta, nem a Viktoré”

– jelentette ki Orbán Viktor édesanyja. A pénz eredetéről is beszélt: „Lett pénzünk persze, jól működik a kőbánya” – fogalmazott. A beruházásról így mesélt: „Aki 40 éves korára felneveli a gyerekeit, nem akkor kezdi az életet. Akkor már a pénzt be tudtuk fektetni erre-arra. Úgy döntöttünk, hogy a majorságból előbb egy kis darabot, aztán megint egy kis darabot... Voltak ott — ma is vannak — lepusztult istállóépületek. Azokat kezdtük el felújítani” – mondta az édesanya.

Korábban Magyar Péter arról írt, számításai szerint a családi kőbánya bevétele nem fedezheti a hatvanpusztai beruházás költségeit.

A „zebrákról” szóló pletykákra is reagált.

„Ahhoz, hogy legyen zebra, fel kéne festenünk az útra. Nincs ott zebra, miért tartanánk zebrát? Viktor meg pláne miért tartana zebrát?

Ez egy hülyeség; nem normális, aki kitalálta” – szögezte le Sípos. Saját jelenlétéről ennyit mondott: „Igen! Itt vagyok a Békemeneten. Minden évben itt vagyok” – hangzott el az interjúban. A leirat szerint azt is közölte, hogy akkor is támogatná Orbán Viktort, ha nem a fia lenne.

Az ellenzéki reakció sem maradt el. „Egyetlen kérdést biztosan fel kellett volna tenni: hogy a miniszterelnök édesanyja szerint micsoda a Hatvanpuszta, milyen célt szolgál? Ugyanis a miniszterelnök azt mondta, hogy ez egy félkész mezőgazdasági üzem, ez nyilvánvalóan hazugság” – fogalmazott Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. „Sajnos azt kell mondanom, hogy attól, hogy valaki mosolygós, idős asszony, a cinizmus és a hazugság ugyanúgy cinizmus és hazugság” – tette hozzá Hadházy, aki a Békemenet idején lyukas magyar zászlót vitt Hatvanpusztára, és a kerítéshez tette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter videót tett közzé a másfél órán át hömpölygő tömegről, amit folyamatosan vett egy kamera
A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.


„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor, itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget” – kezdte Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki egy videót is közzétett, amivel alátámasztotta szavait.

A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy

a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.

„Az Andrássy út 2400 méter hosszú és 25 méter szélességben vonult a tömeg. És ehhez a sokasághoz még hozzá se számoltuk az út mellett végig sorfalat álló embereket és az eleve a Hősök terére érkező több tízezer honfitársunkat” – fogalmazott Magyar, amjd a Békemenetről is szót ejtett.

„Ehhez képest mit tudtak produkálni falubuszokkal, fenyegetéssel és utalvánnyal a Békemeneten? Alig tudták megtölteni egy pillanatra a 600 méter hosszú és 25 méter széles Margit hidat és egyetlen drónfotót sem mertek lehozni a félig színpaddal beépített, szellős Kossuth térről”

– jelentette ki Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint 30 éve nem szenvedett ilyen látványos vereséget a Fidesz tömegrendezvényen.

Ezt egyébként Orbán Viktornak is köszönhetik, akit a kampánystáb hiába próbált lebeszélni arról, hogy a bukott állampárt is Budapestre szervezzen menetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás szerint Orbán Viktor édesanyja miatt Hadházy „benne van a trutymóban nyakig”
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a balliberális ellenzék nem méltó Orbán Viktor édesanyjához. Menczer azt írta: az igazság Sipos Erzsébet oldalán van.
F. O. - szmo.hu
2025. október 25.



Hadházy benne van a trutymóban nyakig – kezdte Menczer Tamás a Facebook-bejegyzését, utalva arra, hogy Orbán Viktor édesanyja nyilatkozott a Békemeneten, és Hatvanpuszta i szóba került.

„De tényleg,

mennyire kellemetlen, amikor egy idős asszony a Békemeneten mosolyogva porrá zúzza az összes hazugságot, amit terjesztesz, és amire az egész politikai pályafutásodat építed?!”

tette fel a kérdést a Fidesz kommunikációs igazgatója, majd így folytatta.

„Történt, hogy egy ismeretlen srác a Békemeneten véletlenszerűen beszélgetett emberekkel, és az egyik interjúalany Orbán Viktor édesanyja volt. Ezen a srác lepődött meg legjobban, de ha már lehetősége volt, megkérdezte Hatvanpusztáról, zebrákról és minden egyébről. És Orbán Viktor édesanyja válaszolt. Minden kérdésre. Mosolyogva, tényszerűen.

Ott áll egy asszony, akiben semmi kétség, semmi félelem, semmi bizonytalanság nincs. Aki egyszerre megnyerő és lehengerlő.

Aki tudja, hogy az igazság az ő oldalán van, de ezt nem hangoztatja, viszont ha már megkérdezték, elmondja” – írta Menczer, aki ezek után Hadházy Ákosról fejtette ki véleményét.

„Megérkezik a lyukas zoknik reklámarca, a bolond, aki trágár üzeneteket ír táblákra, és ezekkel rohangál a Parlamentben, az őrült, akit az utcán is elkerülnek. És mit mond az ápolóktól éppen elszökő diliházi beutalt? Azt, hogy Orbán Viktor az anyja szoknyája mögé bújik.

Bevetted az esti gyógyszert, Áki? A balliberális ellenzék nem méltó Orbán Viktor édesanyjához.

A miniszterelnök édesanyja ezt láthatóan jó kedéllyel, mosolyogva veszi tudomásul. Erzsike néni mosolyogni fog akkor is, amikor a fia majd áprilisban kiáll egy színpadra, és bejelenti a Fidesz-KDNP újabb hatalmas politikai győzelmét. Hadházyt meg visszaadjuk a lovaknak. Igaz, a lovak is többet érdemelnek” – zárul a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter rálicitál Orbán Viktor országjárására, ugyanoda és ugyanakkor megy el
A TISZA és a mellette álló többség élőben szeretné megmutatni, milyen a valódi országjárás. Már az időpontokat és a helyszíneket is megadták.


„Miniszterelnök Úr! Hallom, az október 23-i totális lebőgés után úgy döntött a fideszes válságstáb, hogy el kell indulni egy „országjárásra”. No, nem olyan igazira, amin bárki részt vehet, még akár kérdezhet is, hanem olyan magtáras stílusban, előzetes regisztrációval, digitális harcosoknak és Orbán-janicsároknak” – reagált Magyar Péter a Facebookon arra, hogy Orbán Viktor bejelentette: országjárásba kezd a Fidesz.

Ahogy már írtunk róla, a kormánypárti rendezvények ingyenesek lesznek, de kizárólag a Digitális Polgári Körök tagjai vehetnek részt rajtuk, így nem nyilvános eseményekről van szó.

„Miniszterelnök Úr!

A TISZA és a mellette álló többség megmutatja Önnek élőben, hogy milyen a valódi országjárás és milyen az, amikor egy politikus nem csak a sajátjai elé mer kiállni előre megírt kérdésekre válaszolni”

– folytatta a Magyar, majd érdekes bejelentét tett.

Kiderült, hogy a TISZA ugyanoda és ugyanakkor megy el, mint Orbán.

„Találkozunk a megadott városokban és napokon. Mi nem bérelünk milliókért csarnokot vagy magtárat, hanem kint találkozunk a magyarokkal. Forró tea, jókedv, őszinteség jeligére.

Ha kedve tartja, ugorjon el Ön is! Kaphat teát, meg néhány kérdést is.

Írjátok be a naptárba! Szigorúan regisztráció nélkül!” – zárta a posztot Magyar.

Eszerint november 15-én Győr, november 29-én Nyíregyháza, december 6-án Kecskemét, december 13-án Mohács, december 20-án pedig Szeged lesz az országjárás(ok) helyszíne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk