„Jó, de ez most hányas?” – Mit akartak a liberálisok a közoktatásban, és mit csináltak rosszul?
Az előző részt ott fejeztük be, hogy a Fidesz, felrúgva a konszenzust, hátraarcot csinált a közoktatási reformban és újból a központosítás felé fordult. A következő kormányváltás után az nem volt kérdés, hogy ezt a rendszert, főleg a liberálisok nem hagyhatják érintetlenül.
Amit nagy általánosságban elmondhatunk: minél szabadabban működő iskolákat. Merítettek a reformpedagógia eredményeiből, de ami kikerekedett belőle, nem volt rendszerbe szervezve. És persze az évtizedeken keresztül gyökeresen más szemléletű oktatási rendszerben dolgozó tanárok, nevelők sokszor nem is értették, mit és miért kell hirtelen másképp csinálni.
Nagy Erzsébet szerint bármennyire jó elvek és módszerek jelentek meg, melyek a reformpedagógia irányából jöttek, sajnos a liberális kormányzat elkövette azt a hibát, hogy erővel, törvénnyel akart ennek teret szerezni, nem várta meg, hogy ezek az elvek széles körben elterjedjenek.
Például a szöveges értékeléshez nagyon sok időre és energiára van szükség. Ebben nagyon kell hinni. Ha a pedagógus nem hisz ebben, nem teljes odaadással áll mellé, akkor kialakulnak az automatikus mondatok, a mondatpanelek és az értetlenkedés, hogy miért kell ezt csinálni. Így az egészből nem lesz más, csak egy rossz szájízzel elvégzett többletmunka."
Nahalka István kiemeli, hogy Magyar Bálint intézkedései, ami közül kiemelhető a szöveges értékelés bevezetése és a buktatás megszüntetése alsó tagozatban, kontextusukból kiragadott döntések voltak, „a feladat nem az lett volna, hogy „zászlóshajó” döntéseket hozzunk, hogy így jól megmutassuk, hogy lehet másképp csinálni a dolgot, mert előre látható volt, hogy az lesz a sorsa, ami lett. Nem az a probléma, hogy nincs eldöntve valami, vagy a pedagógusok nem értenek hozzá, hanem szemléleti gondok vannak. A rideg integráció, azaz az integráció erőltetése is ilyennek mondható."
Ez egy hosszú folyamat, nem megy egyik napról a másikra, egyeztetések szükségesek. Bár voltak ilyen döntések is valóban, és ezek nyilván meg is ágyaztak annak, hogy a Fidesz tudjon mire hivatkozni 2010 után, de rendkívül fontos, igazi reformértékű, sikeres folyamatok is voltak. 2005 és 2010 között főleg. Nahalka István megemlíti az Országos Oktatási Integrációs Hálózatot és az Integrációs Pedagógiai Rendszert. „Ez arról szólt, hogy iskolák pénzbeli támogatást kaptak, ha hajlandóak voltak csatlakozni egy hálózathoz, amelyben a szegregáció tiltott volt, új pedagógiai módszerek bevezetése történt meg, és még volt pár feltétel. Ez eredményesen, jól működött, mérések is bizonyították."
Összefoglalva: a közoktatás liberális ihletésű átalakítása bármilyen progresszív kísérlet volt, sajnos bukását nemcsak a Fidesz gyökeresen eltérő céljai és szemlélete okozta, hanem az is, hogy a nem kellően átgondolt, egyes látványos reformelemeket kontextus nélkül beemelő kormányzat nem foglalkozott a társadalmi bázissal, jelen esetben a pedagógusokkal, akik például nem érezték magukat kompetensnek, amikor az alsóbb évfolyamokban megszüntették az osztályzást, illetve a bizonyítványokba jegyek helyett szöveges értékelést kellett írni.
Ha egymásra építkező lépésekkel, több empátiával változtatnak a rendszeren, ha közérthetőbben kommunikálnak, az elfogadottság is erősebb lehetett volna.
A pedagógusok bérezése a liberális-szocialista kormányzati periódusban folyamatosan leszakadó tendenciát mutat. Nem mentség a 2008-as válság, hiszen ez már a ciklus vége felé esik.
Bár a liberális reformok kiemelt figyelmet fordítottak az integrációra, de sajnos ezt nem támogatták meg olyan intézményi háttérrel, ami a pedagógusok osztályteremben végzett munkáját segíthették volna. Totyik Tamás szerint a finneknél a tanszabadság mellett kettő problémás gyermek mellé, legyen az SNI-s, mozgáskorlátozott, vagy akár menekült, egy pedagógiai asszisztenst beosztanak.
Ezzel szemben mi történt itthon? Nálunk az történik, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket, problémás gyerekeket, roma gyerekeket összezárták a többivel, rázárták az ajtót a pedagógussal, aztán csinálj, amit tudsz." A Névtelen Pedagógus saját tapasztalatai szerint papíron van szakasszisztencia. Ezt mondja: „Vannak olyan iskolák, ahol az alapdokumentumban benne van, hogy mondjuk autista vagy pszichésen terhelt gyerekeket felvesznek, de nincsen hozzá megfelelő szakellátottság. Például, ha egy autisztikus gyereknek dührohamai vannak, ez gyakori még kisiskolás korban. Ide állandó pedagógiai asszisztens, vagy egy gyógypedagógus kellene." De például a nyilatkozó iskolájában egyetlen egy asszisztens van. Ráadásul második osztálytól a pedagógus magára van hagyva teljesen egy ilyen gyerekkel.
Tehát, hiába a nyolc évnyi idő, ezalatt a szocialista-liberális kormány részéről csak egy felemás, bár több elemében előremutató, de nem koherens reformra futotta, amelyhez nem tudták megnyerni sem a pedagógusok, sem a szülők tömegeit. A válságot elmélyítette, hogy erre az időre már gyakorlatilag minden párbeszéd megszűnt a politika két oldala között, és sajnos ezt letükrözte a szakma megosztottsága is. 2010 a közoktatást tehát nem jó állapotban találja.
A következő részben megérkezünk a jelenbe, és megnézzük a NER közoktatási rendszerét.
Cikksorozatunk korábbi részei:
Következő rész: