Kövér László szerint „a világ azoké, akik teleszülik”
Kövér László a múlt héten avatott fel egy Tisza István szobrot a Szabolcs-Szatmár megyei Cégénydányádon, ahol interjút is adott a szon.hu oldalnak - szúrta ki a hvg.hu.
Ebben a házelnök elsősorban nem a szobrot kapott egykori miniszterelnökről beszélt, hanem kifejtette gondolatait például a családvállalás kardinális kérdéséről:
„[...] megfellebbezhetetlen igazság, hogy a világ azoké, akik teleszülik. Akik nem akarnak gyereket vállalni, azok az önfelszámolás útjára lépnek. Nehéz azokkal vitatkozni, akik ezt nem értik, és talán nem is érdemes, de nekünk meg kell kísérelni a lehetetlennek látszót: megállítani és visszafordítani a magyar nemzetet a demográfiai lejtőn”
- mondta el az ország legfőbb közjogi méltóságainak egyike.
Kövér beszélt a fiatalokról is. Szerinte:
„a világ vészesen felgyorsult, és a fiatalabb korosztályok már egymást sem értik meg feltétlenül, s ez a legnagyobb veszély [...] nem a nyelvük, hanem a gondolkodásuk, értékrendjük zavarodik össze”. Kövér itt meg is érkezik a liberálisok hibáihoz:
„ki kell mondjuk azt, hogy gyilkos hazugság, amit a liberálisok harminc éve erőltetnek a közoktatás értéksemlegességéről. A közoktatás kultúrát közvetít, azaz értéket, s hogy mi az érték, azt a közösség dönti el.”
Az ellenzékről is szólt néhány szót, kedvelt fordulataként ismét a bő száz évvel ezelőtti bolsevikokhoz hasonlítva őket: „Sajnos, minden országban, minden korban megvolt a társadalomban az a "zacc", amit a választók nem engedtek a közéletbe, a hatalomba főleg nem, ám ha valamilyen felfordulás nyomán mégis oda került – lásd 1918–1919-et –, abból nemzeti sorstragédia lett. Ezek a parlamenti képviselők a mindent felforgató agresszivitásra, irigységre építenek, amivel száz éve is pünkösdi királyságra jutottak a kommunista, anarchista mozgalmak, s aminek az lett a következménye, hogy 133 nap után az ország romokban hevert”.
A jelenről és Európáról szólva elmondta:
„hosszú ideig hittünk abban, hogy Közép-Európának fel kell zárkóznia Nyugat-Európához, mert egyfajta "relatív, történelmi elmaradottság" jellemzi a térségünket. Az eltelt harminc évben aztán a "fejlett Nyugat" felől egy sor abnormalitással szembesültünk, s nyilvánvalóvá vált, hogy mások vagyunk”.