HÍREK
A Rovatból

Kövér László 4 millióval büntetné a „törvénytelen kormány” kifejezést

Az Országgyűlés még hétfőn dönthet a DK-s Sebián-Petrovszki László tiszteletdíjának csökkentéséről is.

Link másolása

Négymillió forinttal csökkentenék Sebián-Petrovszki László országgyűlési képviselő tiszteletdíját – derül ki a parlament honlapján található javaslatból, melyet Kövér László terjesztett be.

A DK-s politikust azért bünteti meg a házelnök, mert az Országgyűlés június 27-i ülésnapján napirend előtti felszólalásában a politikus azt mondta:

„Egy dolog biztos: törvényes kormány egyikkel sem próbálkozna, ilyet csak egy olyan, törvénytelen kormány tesz, amely a saját érdekét...”

Kövér a a kormánnyal összefüggésben használt „törvénytelen” jelző elhangzása után kikapcsolta a képviselő mikrofonját, mert szerinte megsértette a házszabályi rendelkezéseket. Ezért pedig utólagos szankciók várhatnak rá – írja a 24.hu.

Sebián-Petrovszki László a Mentelmi bizottságtól, majd az Országgyűléstől kérte büntetése hatályon kívül helyezését. Ezért Kövér határozati javaslatot nyújtott be.

A képviselő szerint a házelnök döntése megalapozatlan volt, szerinte a házelnök járt el jogsértően. Úgy vélte, hogy az általa használt „törvénytelen kormány” kifejezés önmagában a „véleménynyilvánítás szabadságába tartozik, tehát nem lehet alapja annak, hogy bármiféle büntetés következzen belőle” – mondta el a Mentelmi bizottságnak, akik a kérelmét 3 igen, 3 nem szavazattal elutasították.

A DK-s politikus ekkor az Országgyűléstől kérte Kövér döntésének hatályon kívül helyezését. A házelnök azt közölte, hogy határozati javaslatáról az Országgyűlés vita nélkül dönt.

Az Országgyűlés még hétfőn dönthet Sebián-Petrovszki László (DK) tiszteletdíjának csökkentéséről is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter SMS-t írt a mentőszolgálat főigazgatójának az állítólagos öngyilkossági kísérletéről szóló OMSZ-jelentés miatt
Az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálódhat, hogy kiderítsék, valós-e a jegyzőkönyv, ki rendelkezhetett vele és hogy jutott el a sajtóhoz.

Link másolása

Mi is írtunk róla, hogy nyilvánosságra került egy jegyzőkönyv, amelyet az Országos Mentőszolgálat írt tavaly. A Borsonline szerint Varga Judit ex-igazságügyi miniszter igazat mondott a Hajdú Péternek adott interjújában, ahol arról beszélt, volt férje, Magyar Péter rá akart ijeszteni, és eljátszotta, hogy öngyilkos lett és gyógyszermérgezést szimulált. Mikor a volt feleség meglátta a gyógyszert, kihívta a mentőket.

A jegyzőkönyv megjelenése után Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő felvetette, hogy egy bulvármagazin hogyan „juthatott hozzá” a mentők jelentéséhez. Szerinte biztos, hogy ezt nem lehetett volna nyilvánosságra hozni. A szakember szerint a mentőszolgálat vezetőségének le kell mondania, ha kiderül, hogy tőlük szivárgott ki a dokumentum.

A Mentőszolgálat már vizsgálatot indított, Magyar Péter pedig feljelentést tesz az ügyben - írja az RTL.hu.

Az OMSZ jegyzőkönyve szerint a mentőket nem Varga Judit hívta. A bejelentő nevének helyén az olvasható a vezetéknevet kitakarva az látszik, hogy Dr. Péter. Az esetlapon pedig az olvasható, hogy a mentőket lemondták, mert a „beteg ismeretlen helyre távozott”.

A mentősök szóvivője az RTL Híradó megkeresésére azt válaszolta, hogy „vizsgálat keretében ellenőrzik” az adatkezelés szabályosságát. „A dokumentáció a mentőellátás után, az EESZT rendszerébe kerül (…) ahol a beteg, a törvényes képviselője, vagy másik egészségügyi ellátó is hozzáférhet”.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke azt mondta, hogy súlyos adatvédelmi kérdéseket kell tisztázni az ügyben. Péterfalvi Attila közölte, hogy mérlegelik, indítanak-e hivatalból eljárást. Az RTL Híradónak elmondta, vizsgálnák, hogy az adatkezelés az EU-s vagy a magyar jogszabályoknak megfelelő-e. Azt is megnéznék, hogy valós-e a jegyzőkönyvi forma, és ki rendelkezhetett vele, illetve hogy juthatott el a sajtóhoz.

A kiszivárgott jegyzőkönyv miatt Magyar Péter feljelentést. Ezt a mentőszolgálat főigazgatójának is megírta SMS-ben - írja a portál.

"Remélem, hogy a belső vizsgálatot tényleg elrendelték, hogy ez pontosan mi és hogy az én feljelentésem pedig érkezni fog ellenük is és a sajtótermékek ellen is"

– mondta az RTL-nek Magyar Péter.

A politikus azt is kiemelte, hogy szerinte a nyilvánosságra hozott dokumentumok nem igaziak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás baloldalozott, külföldizett és kétszer azt mondta, hogy bumm
A Fidesz kommunikációs igazgatója sokadszorra is elmondta, amit már eddig is elmondott. Szerinte Magyar Péter ugyanúgy bele fog állni a földbe, mint MZP vagy a Momentum.

Link másolása

A Fidesz kommunikációs igazgatója kommentálta Magyar Péterék tevékenységét. Az állami hírügynökség is kimerítően szemlézte Menczer Facebookra feltöltött videóját. Ebben a Fidesz kommunikációs vezetője arról beszélt egy képen kívüli riporternek, hogy amikor volt „az adatkezelési történet, hogy a Bajnai Soros-világhoz kapcsolódó DatAdat áll mögötte”, akkor Magyar Péter azt mondta, hogy ez nem igaz, azt a tájékoztatót csak valakitől kapta.

Ó, hát igen, ahogy az lenni szokott, csak úgy kaptuk valakitől.

Amikor meg kiderült, hogy kitől kapták, kiderült, hogy az is a Bajnainak az üzlettársa, és az ember cégéhez van bejegyezve a Magyar Péter egyesülete is” – mondta Menczer.

Szerinte ugyanebbe a sorba illik, ugyanazok vannak mögötte, akik a Márki-Zay mögött is voltak. Külön megemlítette, hogy „erről a Momentum sokat tudna mesélni, hogy milyen, amikor ezek a külföldi finanszírozók valakit elhajítanak, és beállnak valaki más mögé

– mondta Menczer.

Szerinte eddig is ez történt.

„Külföldi irányítók és baloldali hype. Momentumnál – bumm – beleálltak a földbe. Márki Zay Péternél ugyanaz – bumm – beleállt a földbe. Most épp Magyar Péteren a sor, és jön a következő csalódás

– mondta Menczer Tamás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Megint a nyakunkon a hidegfront: eső, lehűlés érkezik, véget ér a májusi nyár
Hétfőn még egy kicsit élvezhetjük a meleget, de jön a szél, a zápor, zivatar és vele együtt a hűvösebb idő.

Link másolása

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul.

Hétfőn a fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23-28 fok között várható.

Kedden az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett főként az északi vidékek fölött vastagabb felhőtömbök is megjelenhetnek, és egyre többfelé várható zápor, zivatar, reggel, délelőtt főleg az északi tájakon, később már másutt is. A zivatarokat átmeneti szélerősödés kísérheti, ezektől függetlenül elsősorban az ország déli felén élénkül meg több helyen a nyugati szél, amely a nap folyamán észak felől egyre nagyobb területen északira, északkeletire fordul. A minimum-hőmérséklet 10-17 fok között alakul. Délután általában 22-28 fok közötti értékekre kell készülni, de a tartósabban felhős tájakon ennél több fokkal hűvösebb is lehet.

Szerdán északon vastag és zárt felhőtömbök boríthatják be az eget, csak rövid napos időszakokkal, míg délen több napsütés ígérkezik. Az ország több pontján kell számítani esőre, záporesőre, főleg délen zivatarra, és főként utóbbiak környezetében fordulhatnak elő átmenetileg erős széllökések. Ugyanakkor zivataroktól függetlenül is sokfelé megélénkül a már a legtöbb helyen északi, északkeleti irányú szél. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 9-15 fok között alakul. A csúcsérték általában 15-21 fok között várható, de délen, délkeleten ennél egy-két fokkal melegebb is lehet.

Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, napközben már általában sok napsütésre lehet készülni, csupán délkeleten, keleten lehet több a felhő. Kis számban záporok, zivatarok is csak arrafelé fordulhatnak elő. Nagy területen megélénkül az északi, északkeleti szél, elsősorban zivatarok környezetében átmeneti erős lökések is előfordulhatnak. A hajnali 5-12 fokról 19-24 fok közé melegszik fel a levegő.

Pénteken a fátyolfelhők és a gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés valószínű, néhol zápor, zivatar kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad az északi szél. Hajnalban 5-12, délután 20-24 fok várható.

Szombaton sok napsütésre, kevés felhőre kell számítani, csapadéknak kicsi az esélye. Időnként élénk lökések kísérhetik a északnyugatira forduló szelet. Hajnalban 6-13, délután 20-24 fok várható.

Vasárnap a sok napsütést csak kevés felhő zavarhatja, csapadéknak kicsi az esélye. Az északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 8-14, délután 20-25 fok között valószínű.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Van benne annyi erő, hogy ezt a rendszert leváltsa” - ezt mondták a tüntetők Magyar Péter debreceni demonstrációján
Anyák napján Magyar Péter országjárása Debrecenbe érkezett. A nagygyűlésen sokan voltak, ott kérdeztük a tüntetőket.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, több ezer ember gyűlt össze Debrecen főterén Magyar Péter demonstrációján.

A helyszínen összegyűlt tüntetőket arról is kérdeztük, hogy mi a véleményük arról, hogy a rendezvény előtt kikapcsolták a Kossuth téren a webkamerákat, és azt is megkérdeztük, mit gondolnak a nadrágszíjas plakátokról.

Volt, aki a Balaton déli partjáról érkezett a városba, hogy élőben hallja a Tisza Párt politikusát.

Megkérdeztük azt is, hogy mi a különbség Magyar Péter és a többi politikus között. Volt, aki azt emelte ki, hogy az őszinteség nagyon fontos nála, más pedig azt mondta, hogy nem uszítja az embereket, és volt, aki a régi Orbán Viktorhoz hasonlította őt.

Volt, aki azt mondta, hogy

„Van benne annyi erő, hogy ezt a rendszert leváltsa.”

Itt a videó Magyar Péter országjárásának debreceni állomásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET: