HÍREK
A Rovatból

Kovács Gergely: Felszámolhatják a Kutyapártot, 90 emberen követelhetik a 686 milliót

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt nem érte el az 1 százalékos választási eredményt, ezért indulhat ellene felszámolási eljárás. A párt társelnöke szerint a vagyonuk eladása sem fedezné a tartozást, így a jelöltek kerülhetnek bajba.


Felszámolási eljárás indulhat a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ellen – erről beszélt Kovács Gergely, a párt társelnöke az ATV-ben. A politikus szerint ez egy lehetséges opció, miután a párt nem érte el az 1 százalékot a választáson, ami miatt vissza kell fizetniük a 686 millió forintos kampánytámogatást.

Kovács Gergely állítja, hogy ha a párt ezt nem tudja visszafizetni, akkor a törvény szerint felszámolási eljárást indítanak ellene. Ennek során értékesítenék a párt vagyonát, de szerinte ez nem oldaná meg a problémát. „Ami után továbbra sem fogjuk tudni visszaadni, mert nem tudom, van pár hat éves nyomtatónk meg hasonló jellegű, nincsenek ingatlanjaink, vagy nem tudom, gépjárműveink, tehát ilyen komolyabb értékeink” – fogalmazott.

„Mindegy, majd max megcsináljuk a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kettőt” - tette még hozzá.

A társelnök szerint az igazi gond nem ez, hanem hogy a törvény lehetővé teszi, hogy a tartozást az egyéni és listás jelöltektől, valamint a pártvezetéstől is követeljék. Ez körülbelül 90 embert érint.

„Na most nekem az a legrosszabb ebben az egészben, hogyha most ez a helyzet, hogy évekig kilencven embernek a feje fölött lóg egy ilyen tartozás, amire ráadásul egy egyetemleges felelősséget vállalt, értem mindenki, aki indult” – magyarázta.

Hozzátette, hogy ez azt jelenti, hogy ha valaki ki is fizeti a rá eső részt, a többiek adósságáért továbbra is felel. Ezt különösen kellemetlennek tartja a jelöltekkel szemben. „És kapnak egy ilyen sokmilliós cechet, úgyhogy nekünk az lenne a célunk, hogy valami olyan, nyilván megpróbáljuk összekalapozni a pénzt.” A párt adománygyűjtést indított a kampánypénz visszafizetésére, az interjú idején 35 millió forintnál tartottak.

Kovács Gergely elmondta, a céljuk, hogy minél többet összeszedjenek, és olyan megállapodást kössenek, ahol a párt vállalja a felelősséget a vagyonával, de a magánszemélyeket nem terheli a tartozás. „Nyilván az ennél fontosabb, hogy a természetes személyeknek ne kelljen évekig attól rettegni, hogy mi lesz velük később” – jelentette ki.

A felvetésre, hogy nem lett volna-e jobb, ha a párt jobban beszáll a kampányba, úgy reagált: „szerintem teljesen mindegy, hogy most mit csináltunk volna ebben a kampányban.” Álláspontja szerint azért nem féltek attól, hogy nem érik el az 1 százalékot, mert korábban ez sikerült, és ennél több ember szeretné őket a parlamentben látni. A fő problémát abban látta, hogy a kormányváltó hangulatban mindenki arra a pártra akart szavazni, amelyik le tudja váltani a Fideszt, és az 5 százalék alatti pártokkal szemben „elég erős ellenszél volt”.

„És aztán ez egy ilyen önbeteljesítő jóslattá vált, mert ugye senki nem szavaz olyannak, aki 5% alatti, nehogy elvesszen a szavazata, és akkor végül senki nem szavaz, és nincs is meg” – mondta.

A társelnök szerint olyan közhangulat alakult ki, amiben már mindegy volt, mit csinálnak. Beszélt arról is, hogy a visszalépésre való felszólítások mellett olyan vádak is megjelentek velük szemben, amelyekről tudja, hogy nem igazak.

Példaként említette a Mérő Vera által készített dokumentumfilmet és azt, hogy a Fidesz ügynökeinek nevezték őket. „Engem Dobrev Klárával ábrázoltak ilyen képeken, mintha bármi közünk lenne egymáshoz. És igen, tehát gyakorlatilag az terjedt, hogy minket biztos akkor a Fidesz fizet” – fogalmazott.

A legnagyobb problémának azt tartja, hogy egy nemleges dolgot nem lehet bizonyítani.

„Én tudom, hogy nem fizetett nekünk a Fidesz, de nyilván nehéz úgy, hogy ez nyilván olyan közhangulatot teremtett, ahol nem biztos, hogy az én többszereplésem segített volna a helyzeten” – mondta arról, miért nem volt aktívabb a kampányban.

A filmről azt mondta: „nyilván kevés dolog esett nekem ilyen rosszul az életemben, mint ez a film, persze.” Hozzátette, a tehetetlenség a legrosszabb, mert hiába reagált egy kétórás videóban a vádakra, mindenki azt hisz, amit akar.

A kerületi politikára a filmnek szerinte nincs érdemi hatása, az abban elhangzó vádak már korábban is keringtek. A párt esetleges megszűnése jogilag nem befolyásolja a képviselő-testületi munkát, ő polgármester marad, a képviselők pedig megtartják mandátumukat, legfeljebb függetlenként.

A párt megszűnését azért tartaná sajnálatosnak, mert szerinte az elmúlt húsz évben végzett munkájuk hasznos volt az országnak. „Amit mi csináltunk az elmúlt húsz évben, az egy hasznos dolog az országnak, az emberek gondolkodásmódjára tök jó irányba hatott” – vélekedett.

Kovács Gergely a legfontosabb feladatnak most a jelöltek megmentését tartja a tartozástól.

„Először a jelöltjeinket kell megmentenünk, tehát én abban érzek jelentős felelősséget, hogy nekik ne maradjon egy ilyen teher évekig az életükben” – szögezte le.

A párt jövőjével kapcsolatban elmondta, szívesen folytatná a munkát, de ehhez valószínűleg neki is többet kell a párttal foglalkoznia. „Valószínűleg nekem is többet kell foglalkoznom a párttal, mint az elmúlt egy évben, mert valóban én ilyen huszonnégy órában a polgármesterkedéssel foglalkoztam” – ismerte el.

A teljes interjú

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere, hanem annak beismerése, hogy az intézményvédő reflexek helyett új, transzparens kommunikációra van szükség a mentőknél.


Hegedűs Zsolt szerint Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni, mivel ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz.

Hegedűs hangsúlyozza, hogy a mentés kiemelten érzékeny terület, ahol minden hiba emberi életekben mérhető, ezért a kommunikáció feladata nem az intézmény reflexszerű védelme, hanem „a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúrájának” segítése.

„Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat. Az emberek nem tökéletes intézményeket várnak, hanem olyanokat, amelyek képesek szembenézni a hibáikkal, tanulni belőlük, és világosan elmondani, mit tesznek azért, hogy ugyanaz ne ismétlődjön meg”

írta a miniszter a Facebookon.

A poszt szerint

a hallgatás és a túlzott intézményi önvédelem hosszú távon éppen a bizalmat rombolja.

Ehhez új kommunikációra van szükség, mert a valódi szakmai fordulathoz nem elég vezetőket cserélni, meg kell újítani azt is, ahogyan az intézmény a hibáiról, a betegekről és a nyilvánosságról beszél.

Szűcs Brigitta megjelenése ebben lehet fontos lépés, aki egy „tisztább hangként” lehetőséget ad arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja „végre ne elsősorban védekezzen, hanem magyarázzon; ne eltakarjon, hanem feltárjon; ne bűnbakokat keressen, hanem tanuljon”.

Ez az esély azonban csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság és a hibák őszinte feldolgozása.

Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere, hanem „annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van”.

A bizalom ugyanis nem a hibák kimagyarázásából, hanem az azokkal való szembenézésből születik. Hegedűs elismeri Győrfi Pál több évtizedes, példamutató szolgálatát, de úgy zárja gondolatait: „Mindennek rendelt ideje van. Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el.”

Múlt szerdán szűnt meg az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak a megbízatása, helyére pedig Constantinovits Miklóst nevezték ki megbízott vezetőként. Ezt követően, kedden jelentették be, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt lesz a szervezet új szóvivője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk