Kósa Lajos Ruszin-Szendi Romuluszról: Tudatosan és előre megfontoltan kockára tette a magyar emberek biztonságát
A honvédelmi és rendvédelmi bizottság ülésén Kósa Lajos azt mondta, Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnökként nem tartotta be a honvédelmi miniszter utasítását, nem képviselte a hivatalos magyar álláspontot az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban, és nem követte a kormány „békepolitikáját”. A bizottság elnöke szerint ezért a honvédelmi miniszter jelentése messzemenőkig alátámasztott volt.
Barthel-Rúzsa Zsolt államtitkár azt mondta, a dokumentumokból „minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Ruszin-Szendi más álláspontot képviselt, mint amire a kormánytól mandátumot kapott”. Szerinte hangfelvétel is van, amin a volt vezérkari főnök azt mondja: „Szlava Ukrajinyi”, vagyis „Dicsőséget Ukrajnának!”.
Kósa Lajos azt is elmondta, hogy a volt vezérkari főnök „az ülésekről szóló hivatalos jelentéseket meghamisította, nem írt bele olyan tényeket, amelyek elhangzottak, más tényeket pedig úgy írt bele a jelentésbe, hogy azok nem hangzottak el”. A bizottság elnöke szerint emiatt vizsgálat folyik.
Kósa kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy betekintettek a NATO vezérkari főnökeinek ülésén készült jegyzőkönyvekbe, és meghallgatták a hangfelvételeket. Azt mondta: „A részletet, hogy milyen környezetben miről volt szó, még mit beszéltek, azt nem tudjuk elmondani”.
A bizottság ülésén két napirendi pont szerepelt, ezek közül az egyik Ruszin-Szendi Romuluszról szólt. Kósa Lajos a sajtótájékoztatón közölte, hogy a bizottság jogi lépéseket nem tehet, a Fidesz politikusai pedig ügyészségi eljárásokkal kapcsolatban nem fogalmaznak meg elvárásokat.