Koronavírusos a Kreml szóvivője is, közben Oroszországban van a második legtöbb fertőzött a világon
A halottak száma 107-tel 2 116-ra, a gyógyultaké pedig 3711-gyel 43 512-re emelkedett. A járvány kezdete óta elvégzett tesztelések száma meghaladta az 5,8 milliót.
Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a hétfői adatok alapján azt mondta, hogy Oroszországban a halálozási ráta kevesebb, mint egyhetede a világátlagnak.
Ezt azzal magyarázta, hogy a fertőzöttek körében 25-ről 20,6 százalékra sikerült csökkenteni a tüdőgyulladásos esetek arányát, a megfertőződés és a kórházba szállítás közötti idő az egykilencedére, fertőzés terjedésének sebessége pedig a korábbi 2,6 részére csökkent.
Közölte, hogy 11 régió kezdheti meg a karanténintézkedések fokozatos lazítását, mert náluk a fertőzés terjedésének együtthatója (azoknak a személyeknek a száma, akiknek egy Covid-beteg továbbadta a fertőzést a karanténba zárása előtt) 1 vagy kisebb annál. Hozzátette, hogy további 22 régió is hozzákezdhetne enyhíteni a szigorításokat, ők azonban nem felelnek meg további két további feltételnek: nem szabad a kórházi ágyállományuk fele és esetükben a szűrések aránya nem éri el 100 ezer lakosra eső 70-et.
Golikova közölte, hogy a terjedési együttható átlagosan nagyjából 1-gyel egyenlő Oroszországban, de a régiók között nagyok a különbségek.
A TASZSZ hírügynökség saját számításai szerint 1,04-re becsülte ezt az értéket.