A pszichiáter szerint „elképesztően méltatlan, fájdalmas eljárás” vár rájuk, és jó lenne átalakítani a rendszert, hogy legalább a sorstársaik ne járjanak így.
„Bepereltem a gyermekemet. A 18 éves halmozottan sérült gyermekemet, aki nem hall, nem tud beszélni, járni, nem önellátó. Etetjük, pelenkázzuk, és ún. „egyszemélyes gyermek”, azaz nem integrálható közösségbe, egy személy teljes felügyeletét igényli egész nap” – kezdte elgondolkodtató bejegyzését dr. Piczkó Katalin pszichiáter, a Szeretetkert alapítója a Facebookon.
A Szeretetkert alapítója részletesen meg is indokolta, mi vezetett idáig, és kijelentette: nem ment el a józan esze, de a magyar jogrend működése miatt nem maradt más választása.
„Így zajlik a gondnokság alá helyezés. Ez a módja, egyetlen lehetősége. Nincs méltányosság.
Többször, rákérdezem, mert azt hittem rosszul hallok, vagy velem történt valami és egy alternatív valóságba kerültem, ahol megelevenedik és kibontakozik egy abszurd, groteszk, kafkai világ.
Hátha ez csak egy rossz álom és megkönnyebbülten ébredek majd fel. Csipkedem magam, de hiába! Ébren vagyok. IGEN! Bírósági per vár ránk. A gyermekemre és rám” – fogalmazott a pszichiáter, aki ráadásul hiába kérte, hogy az eljárást a gyermek állapota miatt az otthonukban folytassák le.
„A szeméből áradó fény miatt, a teljesség bölcsességével rendelkezőnek érzem, mindenféle szakérzői vélemények szerint, kis ufóként ezen a világon,
súlyos értelmi fogyatékos. Állapotát pedig tartósnak ítélték. Ezt is leírtam és csatoltam a beadványban. Aztán postai levelet kapott. Ő maga. A bíróságtól. A levélen pedig az állt, csak a címzett, CSAK SZEMÉLYES átvétellel veheti át.
Némi közelharcot vívtunk a postai dolgozókkal, hogy mégis megkaphassuk, hogy legalább megtudjuk, hogy december 3-án mégis személyesen kell megjelennie a bíróságon” – folytatta a történetet Katalin, aki úgy gondolja, hogy ha mégis eljutnának a bíróág folyosójáig, emlékezetes napot teremtenének az ott várakozóknak.
„Az én kis Bazsám, aki 18 éves kora ellenére még egyáltalán nem kezdett el serdülni, a markáns férfias vonások leghalványabb jelét sem rejti sehol, ugyanakkor harsány kis hangocskákkal jelzi, hogy örül, ha gurul alatta valami, míg ellenkező esetben éles méltatlankodó kiáltásokkal fejezi ki bosszúságát. Ha pedig nem történik változás a guruló járgány horizontális állapotában, egyre hangosabban méltatlankodik. Nem mértem még le sosem, de azért jó néhány decibellel tudja az én kis fiam a környezetének tudtára adni, ha nem igazán ínye szerint történnek a dolgok” – jellemezte a helyzetet Piczkó Katalin, majd így folytatta:
„Ha pedig a Tisztelt Bíróság feltesz egy kérdést, mivel nem hall, viszonylag egyedi dekódolással a maga világában értelmezve maximum annyi válasszal fogja illetni, hogy körkörös mozdulatokkal simogatja fejecskéjét, az óra mutató járásával pontosan ellenkező irányba. Ez a jobbik forgatókönyv, rosszabbik esetben, a kezét felém nyújtogatva jelzi, hogy elég ebből, most már menni szeretne.
Haza, vagy mindegy hova, de el innen, mert "utálom, ha áll alattam a járgány, és nem otthon vagyok, hát nem értitek?" Hangerőben viszonylag hamar eljut odáig, hogy ebben semmiféle kompromisszumot nem ismer. Ilyenkor én is csak azt várom, amit valószínűleg egy kisegér az egérfogóban megélhet, hogy szabaduljunk már ki ebből a szörnyű helyzetből.”
Piczkó Katalin szerint „elképesztően méltatlan, fájdalmas eljárás” vár rájuk, és jó lenne átalakítani a rendszert, hogy legalább a sorstársaik ne járjanak így.
„Hátha eljut valahova, hátha meghallja valaki, hogy ez mennyire abszurd, és fájdalmas procedúra, újabb nyűg és teher azoknak, akik így is kétrét görnyedve cipekednek a hétköznapokban, néha pusztán a létezésért. Nem szeretném részletesen ecsetelni, hogy egy édesanya, egy család milyen lelki folyamaton, belső utazáson megy keresztül, ha egy gyermek kacifántosnak születik, azaz másképpen működik. A bánatkő, amit onnantól cipelünk, és annak átalakítása az életünk, hétköznapjaink természetes részévé válik. Gyakran a krízis is, mert bármikor történhet valami, jöhet egy roham, jelezve, hogy mennyire törékeny a földi lét. Ez a húsba maróan fájdalmas üzenet az Univerzumtól belénk költözik, minden pillanatban a jelenben van” – írta az édesanya.
„Kettős életet élek. Az az élet, ami mindennél igazibb, ami belül bennem zajlik alig látható.
Hosszú és rögös az út a NEM-től az IGEN- ig. Az elengedésig, az elfogadásig. Elég magasra szükséges emelkednünk ahhoz, hogy ezt magunkban bejárjuk. Talán kimondhatom azt is, ha már valódi, kézzelfogható segítséget, támogatást sem anyagi, erkölcsi, jogszabályi értelemben nem kapunk.
Tudom, „ez a hivatalos rend…", de, kedves emberek, törvény és jogszabály alkotók lehetne ezen, valamilyen módon mégis változtatni, könnyíteni?
Lehetne, hogy egy jog-eljárásrend mégis inkább segítséget nyújtva, bennünket is szolgálna?”
– tette fel a kérdést dr. Piczkó Katalin a poszt végén.
A felnőtt emberek többsége maga dönt az életével kapcsolatos ügyekben, mert jog szerint cselekvőképes. Akik fogyatékosság vagy mentális probléma miatt nem képesek önállóan dönteni, azoktól a bíróság elveheti ezeket a jogokat, és az érintett személyt gondnokság alá helyezik.
A gondnoka lesz a törvényes képviselője, ő jár el azokban az ügycsoportokban, amelyekben a bíróság korlátozza az érintettet.
A gyámság azokat kiskorúakat érinti, akiknek nincs állandó szülői felügyelete, a gondnokság pedig azokat a nagykorúakat, akik szellemi állapotuk miatt vagyoni és személyi ügyekben nem képesek önállóan eljárni.
A gondnokság alá helyezésről nem a gyámhatóság, hanem a bíróság dönt. Ők vizsgálják meg, hogy valóban indokolt-e a gondnokság alá helyezés és milyen ügyekben van rá szükség.
A poszthoz számos hozzászólás érkezett. Egy bíró részletesen kifejtette álláspontját a kialakult helyzetről.
„A gondnokság alá helyezési per és annak eljárási szabályai, ha abszurdnak tűnnek is, nem az érintettek zaklatását szolgálják, hanem az alperes érdekeit. Azért vannak, hogy ne lehessen valakit, akinél a gondnokság alá helyezés feltételei nem állnak fenn, rossz akaratból, akár csalással gondnokság alá helyeztetni. A bíróság nem helyezhet senkit gondnokság alá bemondásra, csak megdönthetetlen bizonyítékok alapján.
Ennek része az is, hogy a bírónak személyesen kell meggyőződnie az érintett állapotáról. Ami ez esetben feleslegesnek vagy értelmetlennek tűnhet, más esetben megmenthet valakit a kizsákmányolástól. Ami a hozzátartozóknak nyilvánvaló, az a bíróságnak csak akkor lesz az, ha meggyőződhet a tényekről” - fogalmazott a bíró, aki szerint nem feltétlenül kell a hozzátartozónak perelni.
„Be kell menni a gyámhivatalba, és kérni őket, hogy ők indítsák meg az eljárást, és mindjárt nincs olyan probléma, hogy a gondozó hozzátartozó ellenérdekű fél, és pl. nem veheti át az alperes levelét” - tette hozzá.