Koronavírus: több mint 500-an haltak meg egy nap alatt Spanyolországban
A spanyol közszolgálati televízió (TVE) információi szerint az egyik ilyen intézmény a spanyol fővárosban található, amelynek dolgozói arról számoltak be, hogy a feltételezhetően koronavírus-fertőzésben elhunyt áldozat elszállítására vártak, és az előírások szerint ilyenkor nem nyúlhatnak a holttesthez.
A madridi temetkezési vállalatok azonban túlterheltek, és mivel ezen a területen is hiány van a fertőzésvédelmi felszerelésekből, a város polgármestere a dolgozók érdekében átmenetileg megtiltotta, hogy a fővárosi fenntartású intézmények szállítsák, tárolják és temessék el a koronavírus-fertőzés halálos áldozatait.
"A drámai helyzetek nehéz döntéseket követelnek"
- mondta José Luis Martínez-Almeida madridi polgármester, aki egyúttal azt is bejelentette, hogy a Jégpalota elnevezésű, fedett madridi műjégpályán ideiglenes halottasházat rendeznek be a fertőzött holttestek tárolására.
A spanyol légikikötők üzemeltetéséért felelős Aena vállalat közleményben tudatta, hogy a repülőterek működését a csökkent forgalomhoz igazítja, mivel a járvány miatt elrendelt országos szükségállapottal a kormány korlátozta a légi közlekedést is.
A madridi Barajas repülőtér négy terminálja közül hármat fokozatosan bezárnak, és minden tevékenységet a legkorszerűbb, 4-es terminálra irányítanak át. A barcelonai El Prat repülőtéren szintén csak egy terminál, az 1-es működik majd, azon belül is csak bizonyos kijelölt zónák.
A spanyol közlekedési tárca adatai szerint hétfőn a spanyol légi forgalom 89 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel ezelőtt ugyanezen a napon.
A spanyol kormány keddi ülésén várhatóan elfogadja az iskolabezárásokat és lakhelyelhagyási korlátozásokat jelentő szükségállapot meghosszabbítását április 11-ig. Javaslatát benyújtja a parlamentnek, amely szerdai rendkívüli ülésén el is fogadhatja a rendelkezést, mivel a parlamenti pártok többsége már jelezte, hogy támogatja.