Néhány nappal a szülés után belehalt a koronavírus-fertőzés szövődményeibe egy fiatal nő Lengyelországban, írja a The Sun.
A 27 éves anyuka teljesen egészséges volt, semmilyen más alapbetegséggel nem rendelkezett.
A nő valószínűleg a saját édesanyjától kapta el a betegséget, aki nem sokkal korábban Olaszországban fertőződött meg.
A 27 éves nő a koronavírus hatodik halálos áldozata Lengyelországban, világszerte pedig az egyik legfiatalabb, aki nem élte túl a fertőzést. Egyelőre nem tudni, hogy az újszülött is fertőzött vagy sem.
A Covid-19 járványnak eddig hivatalosan 378 lengyelországi fertőzöttje van, közülük 13 meggyógyult, míg hat eset végződött a beteg halálával.
Néhány nappal a szülés után belehalt a koronavírus-fertőzés szövődményeibe egy fiatal nő Lengyelországban, írja a The Sun.
A 27 éves anyuka teljesen egészséges volt, semmilyen más alapbetegséggel nem rendelkezett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A müncheni rendőrség szombat kora este az X-en jelentette be, hogy az Oktoberfest területét ideiglenesen lezárták a túlzsúfoltság miatt. A hatóság arra kérte az érdeklődőket, hogy ne induljanak el a rendezvény helyszínére.
A Bild beszámolója szerint a rendőrség angol és olasz nyelven is tájékoztatta a Theresienwiesén tartózkodókat.
A döntést azután hozták meg, hogy a napsütéses, nyár végi időjárás hatására egyszerre több tízezren érkeztek a fesztiválra.
A sátraknál és azok környékén hatalmas tömeg alakult ki.
Többen pánikba estek, sírtak, és segítségért kiáltottak. A rendőrség és a szervezők egyeztettek, majd közösen határoztak a terület lezárásáról.
Hangosbemondón kérték a látogatókat, hogy hagyjanak fel a sorban állással a sörsátraknál, és a főbejáraton keresztül, gyalogosan távozzanak a Theresienwieséről a müncheni főpályaudvar irányába.
A helyzet közel 40 perc alatt rendeződött, ezt követően a rendőrség ismét az X-en tájékoztatta az embereket arról, hogy a területet újra megnyitották.
A héten ez már nem az első eset volt, hogy a hatóságoknak intézkedniük kellett a fesztiválon. Ahogy korábban beszámoltunk róla, pénteken holttestet találtak az Oktoberfest területén, az óriáskerék mögött. Az ügyben a müncheni rendőrség bűnügyi szolgálata indított nyomozást.
A müncheni rendőrség szombat kora este az X-en jelentette be, hogy az Oktoberfest területét ideiglenesen lezárták a túlzsúfoltság miatt. A hatóság arra kérte az érdeklődőket, hogy ne induljanak el a rendezvény helyszínére.
A Bild beszámolója szerint a rendőrség angol és olasz nyelven is tájékoztatta a Theresienwiesén tartózkodókat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Rogánt tényleg kirúgták” – kezdteMagyar Péter vasárnap délutáni Facebook-bejegyzését annak kapcsán, hogy Rogán Antal hosszabb interjút adott a Hotel Lentainak, és szóba került a pedofil-ügy is. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter többek között arról is beszélt, hogy „vannak olyan titkosszolgálati akciók, amiknek kifejezetten az a céljuk, hogy a magyar kormányt lejárassák, illetve megbuktassák. Nem nehéz megmondani, kiknek áll az érdekében. Az ukrán titkosszolgálatnak van ilyen törekvése, kifejezett terve van arra, hogyan járassa le a nemzeti kormányt.”
„Láthatóan arról se szóltak neki, hogy Orbán újított, és most azt találta ki, hogy a Semjén-ügy a brit titkosszolgálat műve…
»Szegény« Tóni bemondta a propagandának a régi marhaságot, hogy az ukránok miatt van ez is” – írta a Tisza Párt elnöke, majd üzent a miniszternek.
„Tóni! Hiányoltam Soros Gyuri bácsit, Brüsszelt, a lengyeleket, a német kancellárt és az amerikai demokratákat… Tuti ők is benne voltak és ők tehetnek róla, hogy kineveztétek és 10 évig pozícióban tartottátok a Szőlő utcai rémet.
Szerintem ők kényszerítettek benneteket, hogy miközben a kedvencetek gyerekeket tett tönkre, ti kitüntessétek és mosolyogva fotózkodjatok vele. Na meg az ukránok és a britek, persze. Szégyelld magad” – zárult a poszt.
„Rogánt tényleg kirúgták” – kezdteMagyar Péter vasárnap délutáni Facebook-bejegyzését annak kapcsán, hogy Rogán Antal hosszabb interjút adott a Hotel Lentainak, és szóba került a pedofil-ügy is. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter többek között arról is beszélt, hogy „vannak olyan titkosszolgálati akciók, amiknek kifejezetten az a céljuk, hogy a magyar kormányt lejárassák, illetve megbuktassák. Nem nehéz megmondani, kiknek áll az érdekében. Az ukrán titkosszolgálatnak van ilyen törekvése, kifejezett terve van arra, hogyan járassa le a nemzeti kormányt.”
„Láthatóan arról se szóltak neki, hogy Orbán újított, és most azt találta ki, hogy a Semjén-ügy a brit titkosszolgálat műve…
»Szegény« Tóni bemondta a propagandának a régi marhaságot, hogy az ukránok miatt van ez is” – írta a Tisza Párt elnöke, majd üzent a miniszternek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Ákos: Végül meglettek az Orbán-Mészáros Szafaripark antilopjai és bölényei is
A független képviselő szerint „az ostoba Döbrögik szégyenérzete miatt órákon keresztül kergették őket a bömbölő quadokkal (és terepjáróval) terelő juhászok.”
Hadházy Ákos arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy bár „nagyot kellett kerülni értük, de végül meglettek az Orbán-Mészáros Szafaripark antilopjai és bölényei is”.
„A tegnapi nap tragikus hősei ők voltak, hiszen
az ostoba Döbrögik szégyenérzete miatt órákon keresztül kergették őket a bömbölő quadokkal (és terepjáróval) terelő juhászok.
Ez amúgy kb. állatkínzásnak is tekinthető, hiszen értelmezhető indok nélkül stresszelték őket órákon keresztül” – írta a független képviselő, aki hozzátette: a szombati nap szomorú hősei pedig a kirendelt rendőrök voltak, akik „a hatvanpusztai rónán órákon keresztül, totálisan feleslegesen ácsorogva védték a zebrák és az antilopok magánéletét és Döbrögi mezőgazdasági üzemnek hazudott luxuskastélyát”.
Ahogy már beszámoltunk róla, szombaton újabb demonstrációt tartott Hadházy Ákos független képviselő a hatvanpusztai birtoknál. Stábunk a helyszínen kísérte figyelemmel az eseményeket.
Hadházy Ákos arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy bár „nagyot kellett kerülni értük, de végül meglettek az Orbán-Mészáros Szafaripark antilopjai és bölényei is”.
„A tegnapi nap tragikus hősei ők voltak, hiszen
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor szeptember 26-án Debrecenbe látogatott, ahol részt vett a Cívisváros Digitális Polgári Kör zártkörű eseményén, és beszédet is mondott. A találkozón készült fotók „Barátok közt” címmel kerültek fel a miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalára.
A képeken több ismert fideszes politikus is látható, köztük Kósa Lajos, Tasó László és Vitányi István. A Debreciner beszámolója szerint azonban feltűnik a felvételeken Tikász Ferenc is, a berettyóújfalui Fidelitas korábbi elnöke.
A férfit 2021-ben jogerősen elítélte a Debreceni Törvényszék garázdaság, könnyű testi sértés és becsületsértés miatt.
Az ítélet előzménye egy 2019-es eset volt: egy koncert után Tikász szidalmazta V. Beátát, aki erről felvételt készített. A férfi ekkor kiütötte a nő telefonját, és a mozdulattal homlokon is csapta.
Tikászt korábban, 2018-ban is elítélték. Akkor pénzbüntetést kapott, miután védekezésre képtelen személlyel szemben követett el könnyű testi sértést.
A Debreciner emlékeztetett arra is, hogy
Tikász azóta is aktívan részt vesz különböző politikai eseményeken.
Májusban jelen volt Budapesten a Harcosok Klubja rendezvényén, szeptember 20-án pedig a Digitális Polgári Körök első országos találkozóján is részt vett.