Koronavírus: Olaszországban napok óta egyre kevesebb áldozatot jelentettek
Ötszázhuszonöttel emelkedett egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, amely elérte a 22 170-t Olaszországban - közölte csütörtök esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság.
Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 1189-cel emelkedett az utóbbi egy nap alatt (a Worldometers oldalán ennél sokkal több, 3786 új fertőzöttről írnak) de március 21-óta most a legkevesebb az intenzíven kezeltek száma.
A halottak száma tovább csökkent az egy nappal ezelőtti 578-hoz és a keddi 602-höz képest.
A diagnosztizált fertőzöttek száma enyhén emelkedett a huszonnégy órával ezelőtti 1127-hez képest, túllépve a 106 ezret. Tizenharmadik napja csökken a kórházban és az intenzív osztályokon levők száma: a betegeknek már 72 százaléka nem szorul kórházi ellátásra, az olaszországi intenzív osztályokon kezeltek száma 2936-ra csökkent, ami március 21. óta a legalacsonyabb adat.
A gyógyultak száma meghaladta a 40 ezret.
A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma a járvány olaszországi megjelenése óta elérte a 168 941-t.
A gócpont Lombardiában egy nap alatt 941 fertőzöttet diagnosztizáltak a korábbi 827 után. Huszonnégy óra alatt 231-en haltak meg, az egy nappal ezelőtti 235-höz képest. Lombardia bejelentette, hogy május 4-től újra akarja indítani a termelési ágazatot, ugyanezen dátumtól a mindennapi élethez való visszatérést tervezi Szicília is.
Angelo Borrelli a polgári védelem bejelentette, hogy
a több mint száz Németországba szállított súlyos állapotú olasz fertőzött közül az első hazatérhetett, még kórházi kezelésre szorul, de már nincs intenzíven.