HÍREK
A Rovatból

Koronavírus: három és fél hónapja nem volt ilyen magas az új fertőzöttek száma Magyarországon, mint most

52-vel nőtt a fertőzöttek száma és elhunyt két beteg.

Link másolása

52 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 5098 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 611 fő, 3681-en pedig már meggyógyultak

- írja a koronavirus.gov.hu.

Utoljára május 3-án volt ennél több új fertőzött, de akkor lecsengőben volt az első hullám. Ez a mostani, új fertőzöttek számára vonatkozó 52 tehát három és fél hónapos rekord - írja a 24.hu.

Az aktív fertőzöttek száma 806 fő.

Az aktív fertőzöttek 34%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 43%-a budapesti. 58 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen.

Kiemelték: a járvány továbbra is jelen van, és több országban erősen terjed, ezért a járványügyi készültség továbbra is érvényben van.

Emlékeztettek arra, hogy a beutazási korlátozásokat a további szigorítások elkerülésére vezették be. A sárga és piros besorolású országokból hazatérőknek, valamint mindazoknak, akiknek a járványügyi kontaktkutatás következtében elrendelik, hatósági házi karanténban kell maradniuk.

Az operatív törzs a karantén betartásának fokozott ellenőrzésére kérte a rendőrséget. Ha valaki az országba visszatérve mentesülni szeretne a karantén alól, azt negatív PCR-teszt esetén teheti meg, amelyet saját költségén kell elvégeztetnie.

Hangsúlyozták:

Európa legtöbb államában romlik a járványügyi helyzet, ezért szeptember elsejétől a jelenleginél szigorúbb szabályt kell alkalmazni a külföldi utazásokra, amire a jövő heti kormányülésen tesz javaslatot az operatív törzs. Éppen ezért szeptember elseje utánig tartó külföldi nyaralást nem lehet felelősséggel tervezni

- írták.

A közlemény szerint az elmúlt napokban diagnosztizált új fertőzések arra figyelmeztetnek, a megelőzés legfontosabb módja most az, hogy akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe.

Az utóbbi időben az új fertőzések többsége arra vezethető vissza, hogy többen, akik észlelték magukon a tüneteket, nem vették elég komolyan, és elmentek kisebb-nagyobb családi, baráti összejövetelekre, ahol másokat is megfertőztek.

A kockázatos külföldi utazások kerülése, valamint az üzletekben és tömegközlekedésben előírt maszkhasználat és távolságtartás mellett az egyik leghatékonyabb védekezési forma az, ha továbbra is éberek és fegyelmezettek vagyunk, és komolyan vesszük a koronavírusra utaló jeleket, függetlenül attól, hogy jártunk-e külföldön. Ha ezt betartjuk, akkor el tudjuk kerülni a fertőzés továbbterjedését, és emiatt további korlátozó intézkedések bevezetését - írták.

Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (2215) és Pest megyében (747) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Fejér (393), Komárom-Esztergom (315), Zala (279), Csongrád-Csanád (158), Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém (154), Szabolcs-Szatmár-Bereg (116) és Győr-Moson-Sopron megye (113), a sor végén Békés megye áll (19).

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Fotók: Kis időre a Várba költözött a kínai kommunista diktatúra, kivezényelt rajongók és zászlóerdő várta Hszit
Ameddig lehetett, a Szeretlek Magyarország fotósa bement a Várba, hogy a kivezényelt ünneplő tömeget fotózza. Kissé olyan volt a helyzet, mintha a kommunista Kína egyik szegletében járt volna.

Link másolása

Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta a kommunista diktátort.

Ma reggel mindenki Budai Várnál várta Hszit és kíséretét, hiszen a hírek szerint ott folytatja majd a tárgyalásait, és ott is lesz elszállásolva.

A Várat szinte hermetikusan lezárták, azt sem lehetett tudni, melyik oldalról közelít a kínai elnök és a konvoja majd. Fotósunk azonban tudott képeket készíteni a kivezényelt tömegről, akik vélhetően hazánkban élő kínaiak lehetnek, és rengeteg zászlóval látszólag örömmel várták az elnököt, mintha valahol Kínában lennének éppen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A kínai elnök látogatása miatt nem kapnak meleg ebédet a budavári iskolások
A forgalomkorlátozás miatt nem tud eljutni az iskoláig az ebédes autó, ezért szendvicses csomagot kapnak a gyerekek nápolyival vagy gyümölccsel.

Link másolása

Nem kapnak meleg ebédet csütörtökön a Budavári Általános Iskola diákjai, tudta meg a Telex egyik olvasójától. Reggel 9-től ugyanis lezárják az I. kerületi Tárnok utcát Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása miatt, ezért az ebédes autó sem tud behajtani az intézményhez.

A lap olvasójának küldött tájékoztatás szerint így a gyerekek hideg ebédcsomagot kapnak, amiben

A lap olvasójának küldött tájékoztatás szerint így a gyerekek hideg ebédcsomagot kapnak, amiben „1 darab panírozott húsos szendvics zöldséggel, 1 darab száraz szalámis szendvics zöldséggel, 1 darab ásványvíz vagy dobozos 100 százalékos gyümölcslé és 1 darab nápolyi, esetleg gyümölcs” lesz.

Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalomkorlátozások.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kislányokkal fürdött és aludt egy budapesti gyerekotthon nevelője, fideszes javaslatra mégis kitüntettték az igazgatót
Jelentésben tárták fel a visszaéléseit, amiről már a kollégái is tudtak. A rendőrség „bűncselekmény hiányában” mégis lezárta a nyomozást.

Link másolása

A budapesti Cseppkő Gyermekotthon egyik nevelője legalább egy éven át két kislánnyal fürdött és aludt, később fideszes javaslatra mégis kitüntették az intézmény igazgatóját, számol be a Népszava.

Egy külső szakértők által írt, 2011-es jelentés szerint a nevelő

rendszeresen hazavitte a két kislányt, akikkel együtt fürdött, aludt, „birkózott”, és több kollégája már a jelentés előtt hónapokon át tudott arról is, hogy „ölbe veszi, szájon csókolja a lányokat”.

A nevelővel szemben nem indult fegyelmi eljárás, közös megegyezéssel távozott az otthonból, így nincs priusza, továbbra is bárhol dolgozhat.

„Bűncselekmény hiányában” a rendőrség lezárta a nyomozást.

Az intézmény igazgatója, Herczeg Krisztián 2021-ben Bárczy István-díjat kapott a fővárostól, amire Láng Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője terjesztette fel „alapos, odaadó és felkészült” munkájáért.

A Népszava szerint Herczeg nem fogadta el a visszaélésről és mulasztásokról szóló jelentést, mert „túlzottan szubjektívnek” találta.

2016-ban ombudsmani vizsgálat is volt a gyerekotthonban, de a jelentés szerint az igazgató nem volt együttműködő:

a gyerekeket játszótérre vitte, hogy a szakemberek ne tudjanak velük beszélni,

a jelentés megállapításait pedig olyannyira sérelmezte, hogy az intézmény jó hírnevének megsértéséért beperelte az ombudsmani hivatalt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Összeomlott a költségvetés: április végére összejött az egész évre tervezett hiány
A Pénzügyminisztérium optimista hangvételű gyorsjelentést adott ki, de a számok egészen másról árulkodnak. Elképesztő kamatot kellett fizetni a lakossági kötvényekre, belefulladni látszik a hitelfelvételbe a büdzsé.

Link másolása

Gyorstájékoztatót adott ki csütörtökön a Pénzügyminisztérium (PM) a költségvetés helyzetéről. Ebből kiderül, hogy április végéig az államháztartás központi alrendszere 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 103,3 milliárd forintos hiányt mutattak.

Április végéig a kamatkiadásokra fordított kifizetések 1507,8 milliárd forintot tettek ki, 632,4 milliárd forinttal többet az előző évi azonos időszaki teljesítésnél. A kamatkiadások év eleji megugrása a lakossági kötvények kamatfizetésében történt változások miatt jelentkezett, mert a Prémium Magyar Állampapír sorozat kamatfizetési időpontja az első negyedévre került.

Éppen egy hónappal ezelőtt derült ki: annyira elszállt az idei hiányterv, hogy az év első három hónapja alatt összejött a tervezett hiány 92 százaléka. A kormány ezért felülvizsgálta az idei évi büdzsét, ám a frissített (közel 4 ezer milliárd forintos) hiánytervnek is 58%-át adta ki akkor az év első negyedének gazdálkodása.

A csütörtökön kiadott gyorsjelentésben beszámolnak arról is, hogy a rezsivédelemmel és közüzemi szolgáltatások támogatásával kapcsolatos kiadások április végéig 540,0 milliárd forintot tettek ki. Meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 2371,7 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 872,9 milliárd forintot fordított a költségvetés április végéig.

A bevételeket illetően a PM kiemelte, hogy az alacsonyan tartott adók ellenére az előző év azonos időszakához képest az adó- és járulékbevételek 9,8 százalékkal magasabban teljesültek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: