Koronavírus: elszakíthatnak egy kínai anyát a családjától, nem utazhat Angliába férjével és kislányával
A nő kínai útlevéllel rendelkezik és nem brit állampolgár, ezért nem kaphat helyet a briteket hazaszállító repülőre. A családot felháborította a döntés.
"Ez egy nagyon nehéz szituáció számunkra, mivel a lányom még csak 9 éves, és nem akarom kockáztatni, hogy hosszabb ideig itt maradjon. De mindent megpróbálunk, hogy elvihessük innen őt, ezért döntöttünk úgy, hogy a férjem és Jasmine hazamennek. A családommal szeretnék lenni és gondoskodni róluk, különösen a lányomról. Fogalmam sincs, hogy mondjam el neki, hogy'anya nélkül kell hazamenned'"
- mondta csalódottan Sindy.
A család az angliai Prudhoe városában él. Amikor január 15-én elindultak Kínába, állításuk szerint még nem volt semmilyen egészségügyi figyelmeztetés.
A férj szerint pont azután kezdett terjedni a koronavírus, amikor már Kínában voltak.
Most ott ragadtak Hongtuban, amelyen keresztül autók sem mehetnek át, így lényegében sehová nem tudnak menni. Ahhoz, hogy esélyük legyen a brit állampolgárokat hazaszállító repülővel visszatérni Angliába (legalábbis az apának és a kislánynak), el kellene jutniuk a 240 kilométerre lévő Vuhan városába, ugyanis onnan indul a gép. De nem lesz könnyű dolguk, hiszen Hupej tartományban az utak nagy része le van zárva.
Jeff Siddle szerint az Egyesült Királyságtól eddig nem sok segítséget kaptak a hazajutásban. Az esetük kapcsán a brit külügyminisztérium azt közölte, figyelembe veszik, hogy Sindy egy brit gyerek édesanyja, de nem tudják garantálni az evakuálását. A család ennek ellenére nem adja fel, hogy valahogy elérjék, hogy az anya is felkerülhessen a repülőre.
Kettészakadhat egy Kínában ragadt brit család a koronavírus miatti evakuálás során.
Jelenleg több ország is arra készül, hogy hazatelepítse a Kínában tartózkodó, de távozni akaró állampolgárait. Többek között az Európai Unió is bejelentette, hogy repülőket küld, hogy az uniós állampolgárokat hazaszállítsa.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán több száz milliárd forintról döntött még a választás előtt
A csütörtök esti Magyar Közlönyben jelent meg több határozat a kormány döntéseiről. A Lakossági Rezsivédelmi Alapból 93,2 milliárd forintot csoportosítanak át, hogy a rezsicsökkentett tarifák miatti szolgáltatói hiányt pótolják a második negyedévre.
Újabb százmilliárdok sorsáról döntött a kormány a csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent határozatokkal – írja a 24.hu.
Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával ezúttal 93,2 milliárd forintot tettek át a Lakossági Rezsivédelmi Alapból a rezsivédelmi szolgáltatás második negyedévi ellentételezésére.
A kifizetés végrehajtását azonnali határidővel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kapta feladatul. Lantos Csaba energiaügyi miniszternek kell gondoskodnia arról, hogy a pénzt a villamosenergia- és földgázszolgáltatók megkapják.
A kifizetés két ütemben történik: egy 46,2 milliárdos részt a forrás rendelkezésre állása után azonnal, egy 46,9 milliárdos részt pedig május 15-ig kell utalni.
Az idei első negyedévre februárban már átcsoportosítottak 314,5 milliárd forintot ugyanerre a célra.
Így a mostani tétellel együtt a kormány idén már több mint 400 milliárd forintot költött a rezsicsökkentett lakossági tarifák miatti szolgáltatói hiány pótlására.
A Központi Maradványelszámolási Alapból 103,6 milliárd forintot vettek ki különböző célokra. Ebből az alapból jellemzően váratlan kiadásokat fedeznek.
A friss határozatok szerint a választások előtt született döntés a kőszegi és a tiszafüredi tanuszoda megvalósításáról, a zalaegerszegi mentőállomás ideiglenes elhelyezéséről, a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium épületének felújításáról, valamint a lengyeltóti mentőállomás fejlesztéséről. Kisvárda önkormányzata külön határozat szerint 325 millió forintos kiegészítő támogatást kap feladatai ellátásához.
A kormány korábban is hajtott végre hasonló, előre nem tervezett átcsoportosításokat. Egy korábbi döntéssel például a Magyar Falu Program forrásaiból vontak el közel félmilliárd forintot, amit kormányzati kommunikációra fordítottak.
Újabb százmilliárdok sorsáról döntött a kormány a csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent határozatokkal – írja a 24.hu.
Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával ezúttal 93,2 milliárd forintot tettek át a Lakossági Rezsivédelmi Alapból a rezsivédelmi szolgáltatás második negyedévi ellentételezésére.
A kifizetés végrehajtását azonnali határidővel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kapta feladatul. Lantos Csaba energiaügyi miniszternek kell gondoskodnia arról, hogy a pénzt a villamosenergia- és földgázszolgáltatók megkapják.
A kifizetés két ütemben történik: egy 46,2 milliárdos részt a forrás rendelkezésre állása után azonnal, egy 46,9 milliárdos részt pedig május 15-ig kell utalni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A tiszás jelölt támogatására kérte szavazóit a DK hajdú-bihari jelöltje
Csige Tamás a Facebookon azt írta, bár nem lépett vissza, mert felelősséggel tartozik egy közösségnek, de tudja, hogy „egy demokratának mi a helyes döntése a kialakult helyzetben.
Bár hivatalosan nem lépett vissza, Csige Tamás, a Demokratikus Koalíció hajdú-bihari jelöltje arra kérte szavazóit, hogy a vasárnapi választáson a Tisza Párt jelöltjét, Göröghné Bocskai Évát támogassák.
A jelölt a visszalépési határidő lejárta után tett közzé egy Facebook-bejegyzést, amivel nyíltan taktikai szavazásra buzdít.
„Nem léptem vissza, mert egy közösségnek is felelősséggel tartozom, de tudom, hogy egy DEMOKRATÁNAK mi a helyes döntése a kialakult helyzetben” – írta Csige.
A posztban egy másik politikustól, a korábban visszalépett Czeglédy Csabától is idézett:
„Én nem tudnék azzal a tudattal együtt élni, hogy fideszest segítek győzelemre. A Fidesz annyi mindent elvett tőlem az elmúlt tizenhat évben: a becsületemet nem tudta. A becsületemet nem adom.”
A hajdú-bihari 6-os számú választókerületben így négy jelölt maradt talpon: a fideszes Papp Zsolt, a mihazánkos Nagy Zoltán, a tiszás Göröghné Bocskai Éva és a DK-s Csige Tamás. A mezőny azután szűkült le, hogy több jelölt nyilvántartásba vételét elutasították, egy pedig korábban visszalépett.
Csige lépése nem egyedi, a kampányban több ellenzéki politikus is a taktikai visszalépés mellett döntött. Az általa is idézett Czeglédy Csaba például Szombathelyen döntött így.
Bár hivatalosan nem lépett vissza, Csige Tamás, a Demokratikus Koalíció hajdú-bihari jelöltje arra kérte szavazóit, hogy a vasárnapi választáson a Tisza Párt jelöltjét, Göröghné Bocskai Évát támogassák.
A jelölt a visszalépési határidő lejárta után tett közzé egy Facebook-bejegyzést, amivel nyíltan taktikai szavazásra buzdít.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: A következő napokban ne üljenek fel semmilyen orbáni hamis-zászlós műveletnek, provokációnak
A Tisza Párt elnöke videóban reagált Orbán Viktor reggeli rendkívüli bejelentésére. Magyar azt kérte a híveitől, óvakodjanak bármilyen erőszakos cselekedettől. Szerinte ez az emberséges és békés Magyarország válasza az aljas, erőszakos és rettegő hatalomnak.
Magyar Péter videónyilatkozatban reagált Orbán Viktor reggel közzétett rendkívüli bejelentésére. Ahogy megírtuk, a miniszterelnök arról beszélt, hogy szerinte ellenfeleik semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalmat.
A Tisza Pártra utalva kijelentette, hogy „külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze, erőszakkal fenyegetik a híveinket, és koholt vádakkal választási csalást kiáltanak már a választás előtt, tüntetéseket és balhékat szerveznek már most”. A kormányfő szerint szervezett kísérlet zajlik arra, hogy „káosszal, nyomással és nemzetközi lejáratással megkérdőjelezzék a magyar emberek döntését.”
A Tisza Párt elnöke a videója elején úgy értékelte Orbán bejelentését, mint „a leköszönő miniszterelnök búcsúbeszédét”. Abban egyetért a kormányfővel, hogy összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége az országnak. Ehhez azonban szerinte az kell, hogy vasárnap minél többen szavazannak a Tiszára.
„Orbán Viktor ugyanazok fogják leváltani, akik 2010 óta négyszer kétharmadhoz segítették, és akiket cserben hagyott és elárult: magyar emberek millióit” – jelentette ki.
Párttársai nevében is arra kérte Orbánt, hogy kellő higgadtsággal és méltósággal fogadja el majd a választási eredményt.
„A honfitársaimat pedig arra kérem, hogy a következő napokban ne üljenek fel semmilyen provokációnak, orbáni hamis zászlós műveletnek, és őrizzék meg a békességüket, óvakodjanak bármilyen erőszakos cselekedettől”
– üzente.
Azt ígérte, felügyelni fogják a választás tisztaságát, amennyire csak lehetséges. Szerinte a választás napjának ünnepnek kell lennie, amelyet úgy élünk meg, mint egy békés, rendszerváltó népszavazást.
Azt üzente: „Ne féljetek! Semmi sem tart örökké!”
„Április 12-én rendszert váltunk, és egy új fejezetet nyitunk a magyar történelemben. A Tisza-kormány minden magyar embert képviselni fog, és közösen építünk egy működő és emberséges Magyarországot. A Tisza-kormány alatt újra rend, béke, biztonság és fejlődés lesz Magyarországon” – jelentette ki Magyar Péter.
Magyar Péter videónyilatkozatban reagált Orbán Viktor reggel közzétett rendkívüli bejelentésére. Ahogy megírtuk, a miniszterelnök arról beszélt, hogy szerinte ellenfeleik semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalmat.
A Tisza Pártra utalva kijelentette, hogy „külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze, erőszakkal fenyegetik a híveinket, és koholt vádakkal választási csalást kiáltanak már a választás előtt, tüntetéseket és balhékat szerveznek már most”. A kormányfő szerint szervezett kísérlet zajlik arra, hogy „káosszal, nyomással és nemzetközi lejáratással megkérdőjelezzék a magyar emberek döntését.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ne vedd elő a telefonod a szavazófülkében: egyetlen hiba miatt érvénytelen lehet a szavazatod
A választási törvény tiltja a szavazófülkében a külső utasítások követését, így a telefonos egyeztetést is. Bár a fotózás önmagában nem tilos, a kép bizonyítékként szolgálhat a szavazói akarat befolyásolására, ami visszaélésnek minősül.
A vasárnapi országgyűlési választás tétje nagy, a szavazás titkosságát és tisztaságát pedig szigorú szabályok védik, melyeknek egyetlen célja van: senki ne tudja befolyásolni vagy utólag ellenőrizni, hova húztad az ikszet.
Vasárnap az országgyűlési képviselőkről dönt az ország.
Az alapszabály egyszerű: a fülkében tilos másoktól utasítást fogadni, például telefonon egyeztetni arról, kire szavazol.
Márpedig ha azt hallják, hogy telefonálsz, az annak számít.
Bárki is hív tehát, a fülkében ne fogadd a hívást és te se hívj fel onnan senkit, hogy a szavazással menőzz.
A Kúria világossá tette, hogy a rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközik az is, ha valaki szervezetten, kampányszerűen buzdít a szavazólap lefotózására és közzétételére.
Ezért jobb, ha a szavazatodat sem fotózod le és posztolod a közösségi oldalakon.
A legtöbb vita a fülkében készült fotók és szelfik körül zajlik. A Kúria álláspontja szerint önmagában nem törvénysértő, ha lefotózod a saját, kitöltött szavazólapodat, mivel ezt semmilyen jogszabály nem tiltja kifejezetten. A dolog mégis rendkívül kockázatos, mert a kép bizonyítékként szolgálhat, ami utat nyithat a szavazatvásárlásnak vagy más visszaéléseknek.
A gyakorlati tanács tehát az, hogy ha valaki mégis szelfizik a fülkében, a képen ne szerepeljen más személy, és ne vegyen részt olyan kampányban, ami a képek szervezett közzétételére buzdít.
De nemcsak a fülkében kell résen lenni. A korlátozások a szavazókör környékére is érvényesek:
a szavazóhelyiséget magában foglaló épület bejáratától számított 150 méteren belül tilos mindenféle kampánytevékenység a szavazás napján.
Ez nemcsak a röplapozást jelenti, hanem például egy pártlogóval ellátott, hosszabb ideig ott parkoló autót is.
Mi van, ha segítség kell? A törvény erre is gondolt.
Aki nem tud olvasni, testi fogyatékossága vagy más ok miatt segítségre szorul, az általa választott segítővel együtt szavazhat.
Ha nincs vele kísérő, a szavazatszámláló bizottság két tagja is segíthet neki együttesen, a titkosság megőrzése mellett.
Az egyik legfontosabb tudnivaló pedig a szavazat érvényességére vonatkozik. A Nemzeti Választási Bizottság nemrég külön közleményben hívta fel a figyelmet a félrevezető közösségi tartalmak miatt, hogy
az országos pártlistás szavazólap csak akkor érvényes, ha a választó pontosan egy listára adja le a voksát.
Ha valaki egynél több helyre tesz ikszet, vagy egyet sem jelöl meg, a szavazata érvénytelen lesz.
A vita a szavazólapok fotózásáról egyébként nem új keletű. A jogalkalmazók szerint a szervezett buzdítás a fotózásra és közzétételre rendeltetésellenes, míg a szólásszabadságra hivatkozók azzal érvelnek, hogy maga a fotózás nem tiltott, a hangsúly a visszaélés kockázatán és a szervezettség fokán van.
A legfontosabb tehát: a telefonodat ne most használd, ha nem akarod, hogy elússzon számodra a szavazás. A döntés a tiéd – tartsd meg titokban, és gondoskodj róla, hogy a voksod érvényes is legyen.