Magyar Péter Mészáros Lőrinc leveléről: A helyében felkészülnék a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Védelmi Hivatalnál sorra kerülő meghallgatásokra
A Tisza Párt elnöke szerint a milliárdos vállalkozó a levelében beismerte, hogy ő áll a TV2 mögött, azt viszont nem hiszi el neki, hogy nem árulják. Azt üzente Mészárosnak, hogy a helyében nem leveleket íratna ügyvédekkel.
Ahogy megírtuk, Mészáros Lőrinc hétfőn levélben kereste meg Magyar Pétert, ami a Mészáros Csoport közleményéből derült ki. Ebben azt is cáfolták, hogy a cégcsoport a TV2 eladását tervezi.
A közleményben azt írták, a levél tartalmát nem kívánják nyilvánosságra hozni. Magyar Péter azonban most a Facebook-oldalán elárulta, milyen jellegű levelet kapott.
„Levelet kaptam Mészáros Lőrinctől. Vagyis Várkonyi Andreától. Vagyis inkább ügyvédektől. A levél egyszerre könyörgés és fenyegetőzés. Egyikre sincs szükség”
– közölte a Tisza Párt elnöke.
Szerinte a milliárdos vállalkozó beismerte, hogy „ő áll a TV2 nevű göbbelsi stílusú propagandagyár mögött”, azt azonban nem hiszi el neki, hogy nem árulják áron alul. Magyar szerint ugyanis mindenki tudja, hogy a Mészáros-csoport vagyonának nem Mészáros Lőrinc a végső birtokosa, ezért azt írta:
„Árulják, csak legfeljebb neki elfelejtettek szólni.”
A politikus szerint hasonló a helyzet egy másik kommunikációs céggel kapcsolatban is. „Ugyanezt tudom elmondani Balásy Gyula és a Lounge Event Kft. nevű propagandagyár kapcsán is, amely kapcsán nem véletlenül Rogán Antal tárgyal az eladásról és nem a hivatalos tulajdonos…”.
A leendő kormányfő végül nyilvánosan üzent az ország leggazdagabb emberének.
„Mészáros Lőrincnek azt tudom továbbá üzenni, hogy a helyében nem leveleket íratnék ügyvédekkel, hanem felkészülnék a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Védelmi Hivatalnál sorra kerülő meghallgatásokra. Remélem, tudtam segíteni.
Ahogy megírtuk, Mészáros Lőrinc hétfőn levélben kereste meg Magyar Pétert, ami a Mészáros Csoport közleményéből derült ki. Ebben azt is cáfolták, hogy a cégcsoport a TV2 eladását tervezi.
Lázár János felveszi a mandátumát és beül a parlamentbe, de a 444.hu-nak arról beszélt, csak egy évre vállalja az ottani munkát.
A távozó építési és közlekedési miniszter azt is mondta, a Fidesz belső megújulását is segítené a továbbiakban.
Lázár az április 12-i választás óta nemigen szerepelt a nyilvánosság előtt.
Legutóbb április 13-án posztolt, amiben elismerte a vereséget, és Churchillt idézve azt írta: „A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: a folytatás bátorsága az, ami számít.”
Orbán Viktor a választási vereség után arról beszélt, hogy újra kell tervezni a Fidesz-frakciót, és másfajta képviselőkre van szükség. A párt hétfőn tart frakcióülést, ahol eldől, ki ülhet be a parlamentbe. Azt továbbra sem tudni, hogy pontosan kikből fog állni a Fidesz parlamenti frakciója.
A lap úgy értesült, hogy Lezsák Anna, Bóka János és Németh Balázs is beül a parlamentbe. Viszont információik szerint az Országgyűlés korábbi elnöke, Kövér László nem veszi fel mandátumát, ahogy Hoppál Péter sem.
A Fidesz 52 képviselője jutott be a következő Országgyűlésbe, ebből 42-en listáról és 10-en egyéni választókerületből.
A listás bejutók bármikor lemondhatnak a mandátumukról, egy megkötés van: csak a március elején bejelentett 279 fős listáról lehet mást küldeni helyettük a parlamentbe. A sorrend ilyenkor már nem számít, ami tág mozgásteret ad a pártnak.
A múlt héten több fideszes politikusról is kiderült, hogy a következő parlamenti ciklusban nem veszik fel a mandátumukat. A leköszönő miniszterelnök, Orbán Viktor szombaton jelentette be, hogy nem ül be a parlamentbe.
Döntését így indokolta: „A Fidesz–KDNP listavezetőjeként elnyert mandátumom valójában a Fidesz parlamenti mandátuma, ezért úgy döntöttem, hogy azt vissza is adom. Rám most nem a Parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében lesz szükségünk.”
Orbán bejelentése előtt nem sokkal derült ki, hogy a Fidesz listáján második helyen bejutó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes sem veszi fel a parlamenti mandátumát.
A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke mellett ugyanígy jár el további két tapasztalt politikus, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Soltész Miklós államtitkár is. Semjén egy nappal korábban a pártelnöki pozíciójáról is lemondott, de azt az Országos Elnökség nem fogadta el.
„A miniszterelnöknek nem kellett volna így elhízni” – Dopeman szerint Orbán Viktor túlsúlya okozta a Fidesz vereségét
Pityinger László a Mandiner Hotel Lentulai című műsorában fejtette ki a véleményét a Fidesz választási vereségéről. A rapper szerint - habár Magyar Péter sem egy Adonisz - a miniszterelnök fizikai állapota „mérhető” tényező volt a szavazás kimenetelében.
„A miniszterelnöknek nem kellett volna így elhízni. Ezt nagyon őszintén mondom. Tehát versenyképességet kell mutatni” – jelentette ki Pityinger László, azaz Dopeman, aki szerint a miniszterelnök súlygyarapodása is hozzájárult a Fidesz választási vereségéhez.
A rapper a Mandiner Hotel Lentulai című műsorában beszélt erről vasárnap. Amikor a műsorvezető, Lentulai Krisztián visszakérdezett, hogy szerinte ez szavazatokban mérhető-e, Dopeman egy rövid gondolkodás után felelt.
„Mérhető. Igen. Igen, mérhető.”
A gondolatmenet onnan indult, hogy a rapper nem fideszes szavazók körében elterjedt vélekedésre reagált, miszerint Magyar Péternek „jól áll a zakó”.
Dopeman szerint a Tisza Párt vezetője nem egy Adonisz. „Nekik jól áll a Magyar Péteren a zakó, [de] én azt mondom, hogy akin jól áll a zakó, az az Alain Delon meg Harrison Ford. Vagy jöjjek közelebb még? Tehát most azért ne csináljunk úgy, mintha az Adoniszt választottuk volna meg.”
A rapper később hozzátette, hogy nem rosszindulatból fogalmazott kritikusan a miniszterelnök külsejéről, hiszen Orbán Viktor „eleve sportember”, és szerinte ez elsősorban „egészségügyi dolog”.
Dopeman okfejtése nem az első furcsa magyarázat a Fidesz-holdudvar. Múlt héten Jeszenszky Zsolt Hajdú Péter műsorában arról beszélt, hogy a vereség oka Orbán Viktor indiai útjára vezethető vissza.
Szerinte a miniszterelnök ott „egyfajta bálványimádást követett el akaratán kívül, és kaput nyitott a szellemvilág felé, a gonosz szellemek felé”.
„A miniszterelnöknek nem kellett volna így elhízni. Ezt nagyon őszintén mondom. Tehát versenyképességet kell mutatni” – jelentette ki Pityinger László, azaz Dopeman, aki szerint a miniszterelnök súlygyarapodása is hozzájárult a Fidesz választási vereségéhez.
A rapper a Mandiner Hotel Lentulai című műsorában beszélt erről vasárnap. Amikor a műsorvezető, Lentulai Krisztián visszakérdezett, hogy szerinte ez szavazatokban mérhető-e, Dopeman egy rövid gondolkodás után felelt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült, miért jelentette fel valójában Magyar Péter anyja Deutsch Tamást
Erőss Mónika pontosította, hogy nem azért tett feljelentést, amit Deutsch Tamás a posztjában okként megjelölt. A valódi indok egy olyan kijelentés, amely szerinte azt sugallja, hogy fia rajta keresztül befolyásolt egy bírósági ítéletet.
Rágalmazás miatt feljelentette Erőss Mónika, Magyar Péter édesanyja Deutsch Tamást. A fideszes EP-képviselő hétfőn maga tette közzé a hírt, de Erőss Mónika szerint a politikus valótlanságokat állít a feljelentés okáról.
„Deutsch Tamás EP képviselő természetesen ezúttal is valótlanságokat állít. Deutsch Tamást természetesen nem azért jelentettem fel, amit a posztjában írt”.
A feljelentés valódi oka szerinte az, hogy Deutsch azt állította róla: „Nem véletlen, hogy Magyar Péter a bíró édesanyján keresztül elérte azt az ítéletet, azt a bírósági döntést, hogy betiltották annak az újságnak a különszámát”.
„Vagyis Deutsch Tamás az eljáró bíró mellett engem is bűncselekmény elkövetésével vádolt.”
Deutsch Tamás hétfő délelőtti posztjában arról írt, hogy a feljelentés azért történt, mert ő nyilvánosan közölte, hogy a Tisza Párt javára döntő, „egy sajtóterméket is betiltó bírónő, …… a Tisza párt híve.” (posztjában)
A politikus azt is állította, hogy Magyar Péter korábban arról beszélt, hogy „rengeteg rokonom bíró és ezért meg fogom nyerni az összes peremet”. Erre Erőss Mónika úgy reagált, hogy fia sosem mondott ilyet.
Deutsch a bejegyzését úgy zárta, hogy
„A kedves fiával ellentétben én viszont nem fogok a mentelmi jogom mögé bújni, így aztán találkozunk a bíróságon!”
A mentelmi jog kérdésében Erőss Mónika szintén vitába szállt a képviselővel.
„Nagyon sajnálom, hogy valaki úgy lehet Magyarország EP képviselője, hogy az alapvető jogaival sincs tisztában: az EP képviselő nem (se) mondhat le a mentelmi jogáról”
– fogalmazott Magyar Péter édesanyja, aki egyben felszólította a politikust, hogy törölje az engedély nélkül használt fotójukat.
A Fővárosi Törvényszék tavaly decemberben ideiglenes intézkedéssel megtiltotta a Bors ingyenes különszámának terjesztését, amely a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagjáról szólt.
Magyar Péter akkor bírósághoz fordult, hogy azonnal tiltsák meg a lap terjesztését, mert az szerinte hazugságokat tartalmaz. A bíróság a végzést azonnal végrehajthatónak minősítette.
Rágalmazás miatt feljelentette Erőss Mónika, Magyar Péter édesanyja Deutsch Tamást. A fideszes EP-képviselő hétfőn maga tette közzé a hírt, de Erőss Mónika szerint a politikus valótlanságokat állít a feljelentés okáról.
„Deutsch Tamás EP képviselő természetesen ezúttal is valótlanságokat állít. Deutsch Tamást természetesen nem azért jelentettem fel, amit a posztjában írt”.
A feljelentés valódi oka szerinte az, hogy Deutsch azt állította róla: „Nem véletlen, hogy Magyar Péter a bíró édesanyján keresztül elérte azt az ítéletet, azt a bírósági döntést, hogy betiltották annak az újságnak a különszámát”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Voltak, akik borosüvegeket nyúltak le, vagy szelfiztek Trump gálavacsoráján, miközben a teremben teljes volt a pánik
Donald Trump egy interjúban elmesélte, hogy a Fehér Ház tudósítóinak vacsoráján történt merényletkísérlet közben egyáltalán nem félt, sőt, a testőröket is visszatartotta, mert kíváncsi volt, mi zajlik a teremben.
„Látni akartam, mi történik, és nem igazán könnyítettem meg a dolgukat”
– mondta Donald Trump a CBS 60 Minutes című műsorában a szombat esti merényletkísérlet után. Az elnök arról beszélt, hogy nem ijedt meg, miközben a washingtoni Hilton Hotelben kitört a káosz, a vendégek az asztalok alá bújtak, a titkosszolgálat pedig kimenekítette őt és a feleségét.
A támadással egy 31 éves kaliforniai férfit, Cole Tomas Allent gyanúsítanak, akit a helyszínen elfogtak - írta a Blikk. Az incidensben egy titkosszolgálati ügynököt mellkason talált egy lövedék, de a golyóálló mellény megmentette az életét.
A Fehér Ház tudósítóinak éves vacsoráján, szombat este nem sokkal fél kilenc után dördültek el a lövések a hotel előterében. A bálteremben pánik tört ki, a titkosszolgálat ügynökei azonnal körbevették az elnököt, majd a hátsó kijáraton keresztül kivezették.
A helyszínnek különös súlyt ad, hogy 1981-ben ugyanennél a szállodánál lőtték meg Ronald Reagan akkori elnököt.
Trump az interjúban elmondta, hogy a kimenekítés első pillanataiban kíváncsisága miatt még lassította is az ügynökök munkáját.
Felidézte, mit mondott a testőreinek, miközben azok siettették volna: „Várjanak egy percet… hadd lássam”. Hozzátette, a felesége, Melania megijedt, de ő maga egyáltalán nem aggódott.
A gyanúsított, Cole Tomas Allen a támadás előtt percekkel több üzenetet is küldött, amelyekben Trump-ellenes nézeteit sorolta, és magát egy ponton „barátságos szövetségi bérgyilkosként” jellemezte. A hatóságok szerint a férfi kifejezetten a Trump-kormányzat tagjait vehette célba.
Mialatt az épületen kívül és belül zajlottak az események, a bálteremben készült videók elárasztották az internetet.
A felvételeken látszik, ahogy a zűrzavarban egyes résztvevők borosüvegeket vesznek magukhoz és szelfiket készítenek.
Az egyelőre nem tisztázott, hogy a videókon szereplő személyek újságírók vagy a rendezvény más vendégei voltak.
VIDEÓ: Káosz a vacsoraesten a lövöldözés után
Az eset után Trump a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót, ahol bejelentette, hogy a félbeszakadt vacsorát 30 napon belül pótolni szeretnék.
Egyúttal ismét sürgette egy új, „drónbiztos” és golyóálló üveggel ellátott bálterem megépítését a Fehér Ház területén, ami régi terve.
A merényletkísérlet hírére a világ vezetői is reagáltak, köztük volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, aki támogatásáról biztosította az amerikai elnököt.