A tárgyalás során az is kiderült, hogy Sauro azt mondta kollégáinak, Carl Andersonnak és Arwyn Morgannak, hogy vágják ki a fákat,
még akkor is, ha azokat egy helyi határozat védi. Később a férfi azzal védekezett, hogy "véletlenül történt" a fák eltávolítása.
"A bizonyítékok alapján elképzelhetetlen, hogy ezt a fát másképp vágták volna ki, mint szándékosan" - mondta a bíró. „Anderson úr egyértelműen tisztában volt azzal, ami történik, és nem volt problémája azzal sem, hogy utasítást adjon Morgan úrnak arra, hogy elpusztítsa ezeket a fákat" - folytatta a bíró, aki szerint a történet minden érintettjének tudnia kellett róla, hogy valójában tilos, amit csinálnak.
Enzo Homes-t és Sauro-t bűnösnek ítélték meg a helyi "famegőrzési rendelet" megsértésében, ám ők a legfelsőbb bírósággal szeretnék felülvizsgáltatni az ügyet.
A vörösfenyők között gyakoriak a matuzsálemi korú példányok: a Bajkál-tótól nyugatra elterülő Szajánokban 800–900 éves egyedeket is találtak belőlük. Észak-Amerika erdőiben, USA, Kanada északi területein, egész az északi sarkkörig nagyon elterjedt az amerikai vörösfenyő. Egyik 176 éves példányukról ír a Mirror, melyet gondolkodás nélkül kivágatott egy lakópark befektetője, aki közölte az embereivel, hogy még az sem érdekli, hogy van egy helyi határozat, ami védi ezeket a növényeket.
Ahogy később kiderült, Fiorenzo Sauro, az Enzo Homes igazgatója rendelte el, hogy a „pótolhatatlannak” nevezett 176 éves fát kiemelten védett státusza ellenére vágják ki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ruff Bálint szerint Orbán Viktor olyat tett, amit az 1950-es évek óta egyetlen magyar vezető politikus sem. A politikai tanácsadó a Partizán Vétó című műsorának állandó szereplőjeként reagált a miniszterelnök legutóbbi megszólalására.
A Fideszhez köthető Harcosok Klubja első edzőtáborát ezen a hétvégén tartják. Erre készülve
Orbán Viktor a közösségi oldalán arról beszélt, hogy „csakis poloskamentesen” lehet jelen lenni. A miniszterelnök videójában az látható, hogy egy seprűvel a kezében söprögeti a falat, közben pedig azt mondja: „mindenki sorra kerül”.
Ruff Bálint szerint ez a jelenet nem előzmények nélküli. Mint fogalmazott: „Sokat beszéltünk róla az elmúlt félévben, hogy miért elfogadhatatlan a politikai ellenfeleket poloskának hívni.” Úgy látja, ez „dehumanizálás”, ami különösen problémás, ha valaki magát a béke harcosának nevezi. Véleménye szerint „ilyet egyszerűen nem szabad csinálnia”.
A tanácsadó felidézte, hogy Orbán már március 15-én is hasonló kijelentést tett.
Akkor a „poloskázás” többes számban hangzott el, ami Ruff szerint országos felháborodást váltott ki. Bejegyzésében azt írta: „Rohantak a politikai segítői magyarázkodni, hogy «nem is úgy», «nem is többes számban» gondolta. Mintha ez érdemben enyhítené a jelzőt. Nem a fél országra, «csak» a kihívójára gondolt.”
Ruff szerint a téma ezután hosszabb ideig nem került elő, egészen mostanáig. Úgy fogalmazott: „A magát béketeremtőnek és a béke első számú követének pozicionáló miniszterelnök ellátogatott a hírek szerint saját maga által kitalált Harcosok Klubjának első edzőtáborába.”
Hozzátette:
„Láthatóan előre készülve, a social médiáért felelős embertől kapott seprűvel, két kamera jelenlétében olyat tett, amit az 50-es évek óta magyar vezető politikus nem.”
Azt is leírta, hogy a miniszterelnök miközben a falról sepregette az állatokat, arról beszélt a többi résztvevőnek, hogy mennyire fontos a poloskátlanítás, és „főleg hogy mindenki sorra kerül”.
Ruff Bálint bejegyzése így zárul: „És mielőtt jönne a megafonos értelmezés, hogy «ez egy vicc» és «nem is úgy gondolta» – de pontosan úgy gondolta.”
Ruff Bálint szerint Orbán Viktor olyat tett, amit az 1950-es évek óta egyetlen magyar vezető politikus sem. A politikai tanácsadó a Partizán Vétó című műsorának állandó szereplőjeként reagált a miniszterelnök legutóbbi megszólalására.
A Fideszhez köthető Harcosok Klubja első edzőtáborát ezen a hétvégén tartják. Erre készülve
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor a Digitális Polgári Körnek írt levelében bírálta a Tisza Pártot – írta az Index.
A kormányfő szerint a pártban „külföldről fizetett bankár” és „genderaktivisták” is szerepet kapnak.
A lap információi szerint a miniszterelnök levelében visszautalt a kötcsei eseményekre is. Úgy fogalmazott: „nyilvánvalóvá vált, hogy a jobboldalon elsöprő a szellemi, intellektuális fölény”. Azt is hozzátette, hogy
szerinte a Tisza Párt gyűlése felsülés volt, amit az egész ország élőben láthatott. Úgy írta: „durvák, agresszívek és gyűlölködőek, abban nincs semmi meglepő, ezt eddig is tudhatta mindenki”.
Orbán szerint a „polgári oldalon” többek között társadalomtudósok, filozófusok, akadémikusok, gazdasági szakemberek, polgármesterek, művészek és egyházi személyek állnak. A Tisza Párttal kapcsolatban azt írta:
„egy külföldről fizetett bankár, az Anna-bál volt szépe, homályban rejtőzködő, véleményüket nem vállaló, ismeretlen programírók, egy szebb napokat látott, lökdösődő exkatona, a gyerekeink számára Csipkejózsika címmel mesekönyvet rittyentő genderaktivista és családminiszter-jelölt,
és így tovább”.
A levélben arról is írt, hogy a Patrióták az Európai Parlamentben bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Ursula von der Leyen ellen. „Távoznia kell, ez a legkevesebb!” – idézi a miniszterelnököt az Index.
Orbán Viktor a Digitális Polgári Körnek írt levelében bírálta a Tisza Pártot – írta az Index.
A kormányfő szerint a pártban „külföldről fizetett bankár” és „genderaktivisták” is szerepet kapnak.
A lap információi szerint a miniszterelnök levelében visszautalt a kötcsei eseményekre is. Úgy fogalmazott: „nyilvánvalóvá vált, hogy a jobboldalon elsöprő a szellemi, intellektuális fölény”. Azt is hozzátette, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Fox műsorvezetője arról beszélt, hogy egyes hajléktalanokat egyszerűen meg kellene ölni
A vitát egy Észak-Karolinában történt buszos gyilkosság indította el, amelyből politikai ügy lett az Egyesült Államokban. Egyikük „csak” börtönbe akarta zárni őket, de aztán jött Brian Kilmeade.
A Fox and Friends című amerikai televíziós műsorban a héten Iryna Zarutska meggyilkolásáról beszélgettek. A nőt Észak-Karolinában egy buszon késelték meg, az ügyből politikai vita kerekedett. A gyanúsítottat korábban többször letartóztatták, és skizofréniával diagnosztizálták, írta a Huffpost.
A beszélgetés közben a műsorvezetők arról értekeztek, hogy a férfit már rég el kellett volna zárni. Egyikük szerint ez nem pénzkérdés, sok hajléktalan ugyanis nem fogadja el a mentális segítséget, ilyenkor szerinte csak az a megoldás, hogy börtönbe kerüljenek.
Brian Kilmeade társműsorvezető ezután még ennél is szélsőségesebb gondolatot fogalmazott meg. Úgy fogalmazott, halálos injekcióra lenne szükség, „vagy valami ilyesmire, csak öljék meg őket”.
A kijelentésére a másik két műsorvezető alig reagált, majd folytatták a beszélgetést a hajléktalanságról és az amerikaiak mentális egészségügyi helyzetéről.
A Fox and Friends című amerikai televíziós műsorban a héten Iryna Zarutska meggyilkolásáról beszélgettek. A nőt Észak-Karolinában egy buszon késelték meg, az ügyből politikai vita kerekedett. A gyanúsítottat korábban többször letartóztatták, és skizofréniával diagnosztizálták, írta a Huffpost.
A beszélgetés közben a műsorvezetők arról értekeztek, hogy a férfit már rég el kellett volna zárni. Egyikük szerint ez nem pénzkérdés, sok hajléktalan ugyanis nem fogadja el a mentális segítséget, ilyenkor szerinte csak az a megoldás, hogy börtönbe kerüljenek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ha harckocsikat és más katonai járműveket láttok az utakon, felettük helikopterrel, ez az oka
Az Adaptive Hussars 2025 NATO-gyakorlathoz kapcsolódóan szeptember 15-28. között a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik.
A szeptember 1-jén kezdődött Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nagyszabású országvédelmi gyakorlat - ami az idei év és egyben a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete - kapcsán a végrehajtás harmadik hetében is fokozott közúti, illetve légijármű forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani az ország több pontján - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint
a tervezett, NATO keretek között megrendezett összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlat végrehajtása kapcsán - alakulatok áttelepüléséhez kapcsolódó csapatmozgások, eszközátcsoportosítások miatt - megnövekedett forgalomra kell számítani az ország legtöbb vármegyéjére kiterjedő autópályákon, autóutakon és településeken.
Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlathoz kapcsolódóan, a szeptember 15-28. közötti időszakban a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik
- jelezték.
Hozzátették: a katonai eszközöket szállító járművek közlekedése miatt fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre van szükség az érintett útvonalokon az említett időpontokban.
A járművek, konvojok mérete és haladási módja eltérhet a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól, ezért a Magyar Honvédség kéri a közlekedők együttműködését - írták, kiemelve, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.