Komoly a baj: már Barack Obama is kételkedik, hogy jó ötlet-e Joe Bidennek újra indulnia az elnökségért
A volt elnök szerint alelnöke győzelmi esélyei jelentősen csökkentek. Azt ugyanakkor visszautasította, hogy ő lenne az egyetlen, aki le tudná beszélni Bident az indulásról.
Barack Obama szerint Joe Bidennek komolyan el kellene gondolkodnia azon, hogy valóban elinduljon-e a novemberi elnökválasztáson – írja a The Washington Post.
A lap szerint a volt elnök – akinek Biden két cikluson át volt az alelnöke – demokrata párttársaival osztotta meg aggodalmait a közvélemény-kutatások alapján jelentősen csökkent Biden győzelmi esélyei miatt.
A beszélgetések során Obama ugyanakkor állítólag visszautasította azokat a véleményeket, amelyek szerint ő lenne az egyedüli, aki rá tudná bírni a 81 éves, jelenleg koronavírussal küzdő Bident a visszalépésre.
Biden alkalmasságával kapcsolatban a június 27-i elnökjelölti vita óta merültek fel komoly kétségek. Az elmúlt hetekben a New York Times szerkesztősége vezércikkben sürgette, hogy lépjen vissza, és több demokrata politikus, köztük egy szenátor, valamint a Disney, Stephen King és még George Clooney is arra kérte az elnököt, hogy ne induljon újra.
Csütörtökön a CNN arról számolt be, hogy Nancy Pelosi amerikai kongresszusi képviselő nemrég telefonon beszélt Bidennel, és elmondta neki, hogy a felmérések szerint nincs esélye legyőzni Donald Trumpot, és hogy ezzel veszélybe sodorhatja a demokraták esélyeit a képviselőházban, ha újra indul az elnökségért.
Több egybehangzó, bár hivatalosan meg nem erősített vélemény szerint a hétvégén bejelenthetik Joe Biden visszalépést az újrázástól. Azt egyelőre nem tudni, hogy ha ez hivatalosan megtörténne, automatikusan Kamala Harris, a jelenlegi alelnök lenne-e a demokraták elnökjelöltje a novemberi választásra.
Barack Obama szerint Joe Bidennek komolyan el kellene gondolkodnia azon, hogy valóban elinduljon-e a novemberi elnökválasztáson – írja a The Washington Post.
A lap szerint a volt elnök – akinek Biden két cikluson át volt az alelnöke – demokrata párttársaival osztotta meg aggodalmait a közvélemény-kutatások alapján jelentősen csökkent Biden győzelmi esélyei miatt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy: A dolgozók szerint Anikó asszony a fehér kerámia csempét is leverette Hatvanpusztán
A független országgyűlési képviselő ezúttal Hatvanpuszta „Tisztilaknak” vagy „Rezidenciának” nevezett épületéről osztott meg négy évvel ezelőtti fotókat. Igaz, azt írja: ez ma már teljesen máshogy néz ki.
Hadházy Ákos ezúttal Hatvanpuszta „Tisztilaknak” vagy „Rezidenciának” nevezett épületéről osztott meg négy évvel ezelőtti fotókat.
„Azóta már elkészült és ebben a részben laknak Orbánék, amikor meglátogatják a birtokot”
- jegyezte meg a független országgyűlési képviselő, aki szerint a fotókon a birtok 19 lépcsőházából az egyik, egy kisebb szoba és egy mosdó részlete látható.
„Persze a tisztilak már nem így néz ki, ez az épület már be van rendezve egészen elképesztő antik bútorokkal. A dolgozók szerint Anikó asszony a fehér kerámia csempét is leverette és színesre cserélte. Vicces részlet, hogy a méregdrága mosdókagyló mellett még ott hever a leszerelt szerényebb, egyszerűbb verzió, amit szintén kidobathatott a First Lady, mert nem volt neki elég puccos”
- fogalmaz Hadházy Lévai Anikóra, Orbán Viktor feleségére utalva.
A képviselő egy építész szakértőre és a hatvanpusztai birtokon dolgozó munkásokra hivatkozva arról is ír, hogy
a mosdó padlója is süttői mészkő lehet, ami állítása szerint lerakással együtt 50-60 ezer forint/négyzetméter árban van. A falon is jó minőségű kerámia csempe lehet, a mosdókagyló pedig újonnan 200 ezer forintba, akciósan 120 ezerbe kerülhet.
„Összehasonlításként az Alföldi hazai alaptermék 23 ezer forint, plusz a kiegészítők. A csaptelep »Bugnatese Rubinetteria« termék lehet 80-100 ezer forint (összehasonlításként a MOFÉM hazai termék 12 ezer forint). És az alsó törölközőtartó hasonló minőségű kiegészítő” - jegyezte meg a képviselő, aki arra is kitért, hogy a faberendezések mind a külső ablak jó minőségű - és drága - faanyagával azonosak, és a belső ajtók is nagyon jó minőségűnek tűnnek.
Hadházy Ákos ezúttal Hatvanpuszta „Tisztilaknak” vagy „Rezidenciának” nevezett épületéről osztott meg négy évvel ezelőtti fotókat.
„Azóta már elkészült és ebben a részben laknak Orbánék, amikor meglátogatják a birtokot”
- jegyezte meg a független országgyűlési képviselő, aki szerint a fotókon a birtok 19 lépcsőházából az egyik, egy kisebb szoba és egy mosdó részlete látható.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mint arról mi is írtunk vasárnap: soha nem zárták még el ennyire a sajtót a kötcsei piknik helyszínétől, mint idén. Az újságíróknak így nem is volt lehetőségük kérdezni az eseményre érkező politikusoktól, közéleti szereplőktől. Menczer Tamás ugyanakkor kiállt a sajtó elé és válaszolt kérdésekre is.
A Fidesz kommunikációs igazgatójától az ATV újságírója azt kéredzte, hogy Magyar Péter miatt közvetítik-e a kötcsei piknik történetében először élőben Orbán Viktor beszédét. Menczer erre azt felelte, hogy nem, majd azzal folytatta: anélkül, hogy személyében bármilyen módon bántaná, úgy látja, hogy az újságíró az ATV-t képviseli.
„Nem szégyellik magukat? Önök egy húszperces interjúban a Tarr-botrányról, a hazugságokról, és a Tisza-adóról nem kérdezték meg Magyar Pétert. Ne haragudjon, először ez intézze!”
- folytatta Menczer.
A válasz láthatóan a sajtó képviselőit is meghökkentette.
A jelenetről készült videó egyébként a Fidesz kommunikációs igazgatójának Facebook-oldalára is felkerült azóta.
Mint arról mi is írtunk vasárnap: soha nem zárták még el ennyire a sajtót a kötcsei piknik helyszínétől, mint idén. Az újságíróknak így nem is volt lehetőségük kérdezni az eseményre érkező politikusoktól, közéleti szereplőktől. Menczer Tamás ugyanakkor kiállt a sajtó elé és válaszolt kérdésekre is.
A Fidesz kommunikációs igazgatójától az ATV újságírója azt kéredzte, hogy Magyar Péter miatt közvetítik-e a kötcsei piknik történetében először élőben Orbán Viktor beszédét. Menczer erre azt felelte, hogy nem, majd azzal folytatta: anélkül, hogy személyében bármilyen módon bántaná, úgy látja, hogy az újságíró az ATV-t képviseli.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiadták a riasztást: Jégesővel, felhőszakadással és viharos széllel jöhetnek a zivatarok hétfőn
A zivatarok miatt elsőfokú riasztást adtak ki az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségére, felhőszakadás miatt pedig másodfokú riasztás van érvényben Heves vármegye térségére. A hőmérséklet viszont nem hűl le: továbbra is 25 és 31 fok között alakulhatnak a maximumok.
Hétfőn napközben nagyrészt fátyolfelhős, napos idő ígérkezik. Ugyanakkor főleg hazánk keleti, északkeleti felén magasabbra törnek a gomolyfelhők, melyekből záporok, zivatarok kialakulhatnak - írja előrejelzésében a HungaroMet.
A csapadékgócokat elsősorban felhőszakadás, de akár kisebb méretű jég, valamint erős, viharos széllökés kísérheti.
A légmozgás zivatartól függetlenül gyenge vagy mérsékelt marad.
A zivatarok miatt elsőfokú riasztást adtak ki az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségére, felhőszakadás miatt pedig másodfokú riasztás van érvényben Heves vármegye térségére.
Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékre elsőfokú figyelmeztetés is érvényben van a zivatarok miatt.
Felhőszakadás miatt Heves és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékre másodfokú figyelmeztetést, míg Pest, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékre elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható.
Késő este 16 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az ég közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
A napközben képződő csapadékgócok számossága csökken, majd átmeneti szünet után hajnalban ismét megnő a záporok, zivatarok kialakulási esélye, elsősorban az északi országrészben.
A légmozgás mérsékelt marad, de zivatarok mentén átmeneti szélerősödés előfordulhat.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18 fok között várható.
Kedden a gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható. A nap első felében a nyugati, délnyugati tájak kivételével több helyen, délután már főként északkeleten elszórtan lehet zápor, zivatar, de estétől délnyugatra is érkezhetnek csapadékgócok. Mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24, 31 fok között valószínű, de északkeleten a határ közelében hűvösebb is lehet.
Hétfőn napközben nagyrészt fátyolfelhős, napos idő ígérkezik. Ugyanakkor főleg hazánk keleti, északkeleti felén magasabbra törnek a gomolyfelhők, melyekből záporok, zivatarok kialakulhatnak - írja előrejelzésében a HungaroMet.
A csapadékgócokat elsősorban felhőszakadás, de akár kisebb méretű jég, valamint erős, viharos széllökés kísérheti.
A légmozgás zivatartól függetlenül gyenge vagy mérsékelt marad.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Takács Péter szerint „közpénznek” csúfolják az egyik fiát az iskolában
Az államtitkárt egy interjúban beszélt arról, hogyan látja a magyar egészségügy helyzetét, milyen személyes támadások érték őt és családját, és hogyan próbál reagálni a kritikákra.
Takács Péter hosszú interjúban válaszolt az Index kérdéseire, többek között arról, hogy hogyan látja a magyar egészségügy helyzetét, milyen személyes támadások érték őt és családját, és hogyan próbál reagálni a kritikákra.
Az államtitkár szerint az egészségügyi ellátás jobb állapotban van annál, mint ahogy azt a „balliberális média” bemutatja. Úgy látja, a kórházak helyzetét sokkal negatívabban látják azok, akik csak a hírekből tájékozódnak, mint azok, akik ténylegesen megtapasztalják a rendszert.
Elismerte ugyanakkor, hogy van még tennivaló.
A politikus beszélt arról is, hogy a figyelem leginkább a problémákra irányul, miközben a rendszer jól működő részei ritkán kerülnek a hírekbe. Példaként említette az olyan címeket, mint „8 évre kapott időpontot” vagy „a harmadik kórház küldte el, és még mindig nem látták el”.
Külön kitért a vécépapír-hiány kérdésére is. Azt mondta: „Hiába van a legjobb rendszer, ha kirakják a vécépapírt, lehet, hogy 5 perc múlva már nincs ott.” Felidézte, hogy kórházigazgatóként volt olyan időszak, amikor minden hónapban ellopták a gyereksebészet WC-ülőkéjét.
Szerinte lehetetlen garantálni, hogy mindig legyen papír minden mosdóban, de a legtöbb helyen folyamatosan pótolják.
Takács a kórházi klímákról is beszélt. Úgy fogalmazott, milliárdokat költenek ezekre. Kiemelte azt a korábban hangoztatott saját adatot is, hogy „a tervezett 64 ezer műtétből mindössze 196-ot kellett elhalasztani – ez a műtétek alig 4 ezreléke.”
Magyar Péter tavalyi „kórház-hőmérőzős roadshow-ját” pedig igazságtalannak nevezte.
Az államtitkár a kórházi étkezések megújításáról ugyancsak beszélt az interjúban. Ennek szerinte kifejezett célja, hogy helyi termelők friss ételei kerüljenek a betegek asztalára.
A beszélgetésben visszautasította Kulja András tiszás EP-képviselő korrupciós vádjait, amelyek miatt büntetőfeljelentést tett, és polgári pert is fontolgat, mert, mint fogalmazott, nincs otthon nyolcmilliárd forintjuk.
Az ellene és családja elleni személyes támadásokról is szót ejtett. Megemlítette, hogy a nagyobbik fiát ki kellett íratni a XII. kerületi iskolából, mert zaklatták.
Az iskolatársak rendszeresen olyan mondatokat vágtak a gyereke fejéhez, hogy „Apád lop” vagy „szétlopjátok az országot”. Egy másik esetben, amikor focizás közben segíteni akart egy elesett társának, a gyerek ellökte a kezét és azt mondta: „Húzzál innen, te fideszes g***! Takarodj, olyan nagyképű vagy, mint az apád!”
Takács arról is beszélt, hogy
középső fiát „közpénznek” csúfolják, de ő ezen csak nevet.
A lánya eközben az MCC-ben megtalálta a közösségét.
Az interjúban szóba került az is, hogy az államtitkárnak nincs orvosi szakvizsgája. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy több európai egészségügyi miniszter van, aki nem orvos, igaz, szertinte is hasznos lehet, ha valaki rendelkezik orvosi diplomával.
Takács a saját kommunikációs stílusát ironikusnak és pikírtnek nevezte. Úgy véli, ezért lehet, hogy idegesíti az ellenfeleit, de szerinte hatékonyan el tudja érni az embereket.
A közösségi médiáról azt mondta, az emberek nagy része onnan tájékozódik, ezért ott is jelen kell lenniük. A Facebook-posztjai sok röhögős fejet kapnak, de azt gondolja, csak kamuprofilok támadják, amit „digitális bolsevizmusnak” nevezett.