A Rovatból

Kivonul a SPAR Magyarországról - az egyik szakszervezet azt állítja, ezzel fenyeget a cég

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke szerint azt is kilátásba helyezték a vállalat vezetői, hogy magyar munkavállalók helyett kisebb fizetéssel is megelégedő vendégmunkásokat állítanak be a raktárakba.
Forrás: hvg.hu, Magyar Nemzet - szmo.hu
2019. február 28.



"Elmérgesedni látszik a bérvita a Spar üzletláncnál" - írja a Magyar Nemzet. Miután a lap megírta, hogy felügyeleti eljárást kezdeményeztek az alapbérek jogszerűtlen megállapítása miatt, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének tisztségvise­lői ellen a multinacionális kereskedelmi cég képviselői, mondván, hazugságokat állítanak a sajtónak, súlyos következményeket helyeztek kilátásba.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy a KDFSZ elnöke szerint az áruházlánctól "azt a fenyegetést kapták", hogy ha jogorvoslatot követelnek, és nem állnak le,

elhagyhatja Magyarországot a Spar áruházlánc a vélelmezhetően több millió forintnyi elmaradt bérkifizetés és a feltételezett jogszabálysértés miatti elmarasztalás miatt.

A Magyar Nemzet szerint a vita azért robbant ki, mert több szakképzett dolgozó esetében nem a jogszabályban előírt garantált bérminimumot alkalmazták alapbérként.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke azt mondta, hogy azt is kilátásba helyezték a Spar helyi vezetői, hogy a magyar munkavállalók helyett majd a kisebb fizetéssel is megelégedő ukrán, román vendégmunkásokat állítanak be a raktárakba dolgozni.

A Magyar Nemzetnek Pál Péter, a KDFSZ jogásza elmondta, hogy a szakszervezet által kezdeményezett munkaügyi felügyeleti eljárás mellett az érdekvédők az adóhatóságnál is feljelentést tesznek, ezen kívül az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál és az adatvédelmi hivatalnál is bejelentik, hogy a láncnál nyilvánosan megnevezték azt a dolgozót, aki jogi úton már elküldte követelését a cégnek.

FRISSÍTÉS: A SPAR Magyarország a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben reagált a Magyar Nemzet "Kivonulással fenyegetőzik a SPAR című cikkére. A vállalat azt írja: teljes mértékben elhatárolódnak tőle, és a cikk több valótlan állítást is tartalmaz.

A SPAR Magyarország közleményében az áll:

"Le kell szögeznünk, hogy a SPAR Magyarország nem vonul ki Magyarországról. Elkötelezettek vagyunk a magyar piac iránt, melyet mi sem mutat jobban, mint az, hogy az idei beruházási keretünk meghaladja a 26 milliárd forintot.

A SPAR visszautasítja, hogy a KDFSZ képviselőit, vagy bármilyen szakszervezeti tagot vagy tisztségviselőt zaklatott volna. A SPAR Magyarországnál a KDFSZ egyébiránt nem reprezentatív szakszervezet, Kollektív Szerződés kötésére nem jogosult.

A KDFSZ által a SPAR-ra irányuló lejárató kampány a dolgozóink szerint félelmet és feszültséget kelt, mely gátolja a nyugodt munkavégzést. A KDFSZ iránti munkavállalói bizalomvesztésnek köszönhetően a Szakszervezetnek olyannyira beszűkült Magyarországon a mozgástere, hogy a tagtoborzás terén már csak etikátlan eszközöket tud alkalmazni, melytől a SPAR mindenkor elhatárolódik.

A szakszervezetek tagtoborzását a SPAR mindenkor támogatja, a szakszervezeti tagságról minden esetben a dolgozók szabadon, saját akaratokból dönthetnek és ez igaz akkor is, ha valaki saját akaratából elhagyja a szakszervezetek bármelyikét.

Nincs bérvita a SPAR-nál, a vállalatnál elérhető legalacsonyabb alapbér 220 ezer forint, mely több mint 12 százalékkal magasabb, mint a jelenben elérhető garantált bérminimum. Ezen felül egyedülálló módon 13. havi juttatást is biztosítunk a munkatársaink számára. A targoncavezetők 2018-ban pótlékok és egyéb juttatások nélkül havonta átlagosan bruttó 367.447.- Ft-ot kerestek.

A SPAR egyedülálló a piacon azzal, hogy saját dolgozókat foglalkoztat logisztikai szervezetében, stabilitást biztosítva ezzel a munkavállalók részére a bejelentett munkahely, a magas színvonalú bérek és a hosszútávú megélhetés tekintetében, melyet munkatársaink pozitív véleménye is visszaigazol.

A SPAR mind a 13 ezer munkavállalója bejelentett, tiszta, átlátható jogviszonnyal rendelkezik, akik után a vállalat az adó- és járulékfizetési kötelezettségeit mindenkor, időben, hiánytalanul teljesíti. Munkavállalóink iránti elkötelezettségünket mi sem mutatja jobban, mint az idei évben végrehajtott 7,5 milliárd forintos bérfejlesztés, mely szintén egyedülálló a magyar piacon.

Azonnali hatállyal elindítjuk a szükséges jogi eljárásokat a KDFSZ vezetője és megbízott ügyvédje ellen, mert a SPAR Magyarország nem tud azonosulni olyan lejárató kampánnyal, ahol a KDFSZ a SPAR munkavállalóit eszközként használja saját céljai eléréshez.

Minden erőnkkel azon fogunk dolgozni, hogy megvédjük munkatársainkat és biztosítsuk a feltételeket a nyugodt munkavégzéshez."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Cserépfalun: Megtalálták a verseny közben eltűnt futó holttestét
Spitzmüller Zsoltot hajnalig keresték, végül délután találtak rá. A rendőrség szerint bűncselekmény gyanúja nem merült fel.


A Cserépi Trapp terepfutóverseny közösségi oldalán közölte, hogy szombaton eltűnt az egyik futó, Spitzmüller Zsolt.

A férfi a faluba még visszaért, de a célba már nem érkezett meg, és telefon sem volt nála.

Az egri Kárpát Egyesület azt írta, 11:20-kor egy térfigyelő kamera rögzítette Cserépfalun a Bethlen utcán. Ezután azonban nem látták többé.

A szervezők hajnal 3-ig keresték őt, és azt írták: „extrém helyekre is elmentünk”, de nem találták meg.

A kutatásban a rendőrség és civilek is részt vettek, a hatóság pedig körözést adott ki a férfira.

„Mint már többen értesültetek róla, egy futótársunk elveszett a tegnapi nap folyamán. Mi is kint voltunk a keresésén hajnali 3-ig tartott. A legutolsó infónk az, hogy a faluba lejött, kamera rögzítette. Leellenőriztük a rajtszámokat, amiket leadtatok, nem volt benne a 9-es rajtszám. És nem is csippantott a rendszer szerint. De ha valaki mégis úgy érzi, hogy látta a célban, kérem szóljon Molnár Norbert szervezőnek” – írták a rendezők.

Vasárnap kora délután azonban megérkezett a szomorú hír: a Blikk információi szerint Cserépfalu határában vasárnap nem sokkal délután 14 órát követően megtalálták Spitzmüller Zsolt holttestét.

"Valóban megtaláltuk a férfi holttestét a település határában. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, vizsgáljuk a haláleset körülményeit"

– erősítette meg a lapnak Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. "Tudomásunk szerint nem a futóverseny útvonalán találták meg az eltűnt férfit, ám egyelőre arról nincs hír, hogy miért térhetett le róla" - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szeretőjére és saját magára költötte a közpénzt a polgármester, az ügyészség vádat emelt ellene New Orleansban
Az amerikai város első női polgármesterét és testőrét csalással és korrupcióval vádolják. Ha bűnösnek találják őket, több év börtön és akár 250 ezer dolláros, azaz 85 millió forintos pénzbírság is várhat rájuk.


LaToya Cantrell, New Orleans polgármestere és testőre, Jeffrey Vappie ellen csalás és korrupció miatt emeltek vádat. Az ügyészség szerint éveken át közpénzt fordítottak személyes célokra. A vádiratban az áll, hogy Cantrell és Vappie 2021 októbere óta „személyes, bensőséges kapcsolatot” ápoltak, írja a BBC.

A férfi 2024 júniusi nyugdíjba vonulásáig 14 belföldi és külföldi úton vett részt a polgármesterrel. Ezeket hivatalos kiküldetésként tüntették fel, valójában azonban „személyes tevékenységeikre” használták fel.

Az ügyészek kiemelték például azt az utat, amikor Kaliforniában egy szőlőbirtokon jártak, és borkóstolón vettek részt. Ez az adófizetőknek 70 ezer dollárba, vagyis mintegy 23 millió forintba került.

Cantrell korábban azt mondta, a Covid-járvány idején biztonsági okokból vitte magával a testőrét. Az ügyészség azonban vitatta ezt az indoklást, és olyan eseteket is felhozott, amikor a polgármester egyedül utazott.

A vádirat szerint a polgármester és testőre New Orleansben egy városi tulajdonú ingatlanban is együtt élt. Ilyenkor, ahogy az utazások alatt is, Vappie hivatalosan szolgálatban volt, és ezért kapta a fizetését.

Michael Simpson ügyész a CBS News-nak azt mondta,

nem a kapcsolatuk a bűncselekmény, hanem az, hogy „egy évek óta tartó csalási rendszert tartottak fent. Kihasználva hatalmukat és tekintélyüket, közpénzeket használtak fel személyes célokra.”

Az ügyészek egy fényképet is bemutattak, amelyet egy állampolgár készített a párosról, amikor egy étteremben vacsoráztak, miközben Vappie hivatalosan szolgálatban volt. Cantrell a fotós ellen feljelentést tett, és távoltartási végzést kért.

A vádirat szerint a polgármester és testőre megfélemlítette a beosztottjaikat, hazudtak FBI-ügynököknek, valamint hamis vallomásokat tettek egy esküdtszék előtt.

Ha bűnösnek találják őket, több év börtön és akár 250 ezer dolláros, azaz 85 millió forintos pénzbírság is várhat rájuk.

Cantrell 2018 óta tölti be a polgármesteri tisztséget, és ő az első nő, aki New Orleans 300 éves történetében betölti ezt a posztot. Januárban távozik hivatalából.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Ütöttek, vertek, rugdostak, eszembe jutott, hogy meg fogok halni – Véresre vertek egy férfit egy házibuliban Ricsén
A férfi szerint hátulról leütötték, ekkor elájult. Mikor magához tért, az ékszerei nem voltak már rajta.


Véresre vertek egy férfit egy házibuliban Ricsén. A bulizók, miután sokat ittak, összevesztek a férfival, bántalmazni kezdték, majd leütötték. Az áldozat a Tényeknek elmondta, hogy elfogta a halálfélelem is, miközben ütötték, verték, rugdalták.

Valaki hátulról leütötte, elájult, és mikor magához tért, vérzett a feje és látta, hogy az ékszereit ellopták.

A mentők vitték kórházba a sokkos férfit. A fosztogatókat a rendőrség kihallgatta. A házigazda szerint a három támadó nem lopott, csak verekedett. Szerinte a férfi és felesége tették az ékszereket a postaládába, hogy rájuk "verjék" a balhét.

VIDEÓ: A Tények beszámolója ITT látható


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy félreértés miatt verhettek halálra egy nagyothalló férfit Kelenföldön
Az 51 éves férfi nagyothalló volt, sokszor a beszélgetőpartnere vállára tette a kezét, hogy hozzá fordulva szájról tudjon olvasni. Unokatestvére szerint ezt érthette félre a támadója.


Tragédiába torkollott egy hétvégi szóváltás Kelenföld közelében. Egy 51 éves férfi, aki rokonai szerint „a légynek sem tudott ártani”, kedden életét vesztette, miután egy konfliktusban súlyos fejsérüléseket szenvedett - számolt be róla az RTL Híradó.

Az áldozat édesanyja vasárnap szólt a férfi unokatestvérének, hogy fiát szombat este megtámadták, és a mentők kórházba vitték. Unokahúga szerint a férfi egy félreértés miatt halhatott meg.

„Lacika lement kenyérért. Ott volt egy barátja és ittak sört, és a barátja félrement a bokorba pisilni, és az egyik ott lakó az egyik emeletről leszaladt és elkezdett kiabálni a másik fiúval. És a Lacika meg odament hozzá”

– mesélte az unokahúg.

A férfi nagyothalló volt, sokszor a beszélgetőpartnere vállára tette a kezét, hogy hozzá fordulva szájról tudjon olvasni. Unokatestvére szerint ezt érthette félre a támadója. A szemtanúk szerint ugyanis ezután nemcsak megütötte, hanem meg is rúgta. Súlyos koponyasérülésekkel vitték kórházba, majd később meghalt.

A rendőrök haláleset miatt egy 41 éves férfit vettek őrizetbe, kihallgatták, de azt egyelőre nem lehet tudni, pontosan mivel gyanúsítják.

„Szinte mindennaposok a verekedések és az ordibálások”

- nyilatkozta az RTL Híradónak egy, a szomszéd házban lakó férfi, aki szerint az utóbbi időben egyre több a részegen randalírozó a környéken. Leginkább éjszaka van ilyen probléma, de a helyiekből álló Facebook-csoportokban szinte naponta jelennek felvételek az utcákon magatehetetlen, bódult állapotban lévő, vagy éppen késsel hadonászó emberekről.

A XI. kerület alpolgármestere szerint nagyon nehéz a helyzet. Bács Márton szerint létszámbővítésre lenne szükség a rendőri állományban. De hozzátette: az önkormányzat is igyekszik több közterületfelügyelőt alkalmazni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: