Kincsvadászok: jócskán az álomár felett, 350 ezerért kelt el a Till Attila által festett „Menzás Vénusz”
„Menzás Vénusz” néven, 350 ezer forintért kelt el Till Attila fiatalkori festménye a Kincsvadászok című műsorban. A házigazda, aki ezúttal eladóként lépett a kereskedők elé, eredetileg 150 ezer forintot remélt a képért, így az eladási ár jócskán felülmúlta a várakozásait. A teljes bevételt jótékony célra, terápiás és segítőkutyák képzésére fordítja.
A november 25-i adásban az 1993-as, női aktot ábrázoló festményre a licit 5 ezer forintról indult. A licitharcban Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa egészen Tilla 150 ezer forintos álomáráig elment, Fertőszögi Péter művészettörténész pedig 200 ezernél szállt ki a versenyből. A legmagasabb ajánlatot végül Molnár Viktor műtárgybecsüs, az Amikor Galéria tulajdonosa tette, aki 350 ezer forintnál csapott le a képre. A licit során Molnár Viktor így fogalmazott: „Most az a kérdés, lesz-e nekem egy Till Attila-képem?” - mondta. Az árverés után a meghatott műsorvezető bevallotta:
A jótékonysági árverés azzal vált igazán emlékezetessé, amikor Tilla bejelentette, hogy a teljes összeggel a terápiás és segítőkutyák képzését támogatja. A bejelentés után a stúdióban meg is jelentek a négylábú kedvezményezettek, ami érzelmes pillanatokat hozott.
A terpeszben ülő női aktot ábrázoló festményt a kereskedők nevezték el „Menzás Vénusznak”, az ötletgazda Fejes Tamás volt. Az alkotó kilétére a „TA” szignó alapján Nagyházi Lőrinc gyanakodott először, mielőtt Tilla felfedte volna magát. A műsorvezető az adás előzetesében elárulta, mennyire izgult a szokatlan szerep miatt. Tilla az adásban arról is beszélt, miért nem lett hivatásos festő, bár tanulta a szakmát.