HÍREK
A Rovatból

Kínai légitársaság építhet légikikötőt Ferihegyen

Erről Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter tárgyalt kínai kollégájával. A cél az, hogy a kínai utasok innen tudjanak továbbrepülni nyugatra.


Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és kínai kollégája, Szün Je-li, közösen tárgyalt, derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből.

A tárgyaláson egy együttműködési megállapodást is aláírtak, amelynek célja, hogy minél több kínai turistát vonzzanak Magyarországra.

Az egyik fontos terv szerint

egy kínai légitársaság légikikötőt hozhat létre a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren,

ahonnan a kínai utasok Budapestről továbbrepülhetnek nyugat felé.

A minisztérium nem részletezte a beruházás pontos feltételeit, de annyit elárultak, hogy jelenleg heti 21 közvetlen járat köti össze Budapestet hét kínai nagyvárossal.

A közlemény szerint

az év első hét hónapjában 105 ezer kínai turista látogatott Magyarországra, akik összesen 270 ezer vendégéjszakát töltöttek el az országban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Most bárki megnézheti, hogy élt Száraz István - 500 millióért árulja budapesti lakását
A Wesselényi utcában kínálja eladásra 193 négyzetméteres luxuslakását Száraz István. A zsinagógára néző ingatlanért közel félmilliárdot kérnek.
F. O. - szmo.hu
2025. július 18.



Száraz István, akinek a neve többször is felmerült a Magyar Nemzeti Bank alapítványi vagyonával kapcsolatos ügyekben, eladásra kínál egy belvárosi ingatlant, írta meg a Telex. A hirdetést azóta levették a portálról.

A Wesselényi utcában található, harmadik emeleti lakás 193 négyzetméteres, az ára pedig 495 millió forint.

A lakásban négy teljes és egy félszoba, két fürdőszoba, külön vécé, konyha, háztartási helyiség és közlekedő található. A hirdetés szerint az ingatlant 2017-ben „luxus minőségben” újították fel. A lakás egyik különlegessége, hogy „kivételes panorámával rendelkezik a zsinagógára”, a képek alapján a Dohány utcai zsinagóga teteje látható az ablakokból. Az ingatlanhoz udvari autóbeálló is tartozik.

Az Opten adatbázisa szerint Száraz István a szomszédos lakásba van bejelentve, így elképzelhető, hogy nem ez az egyetlen lakása az épületben.

A Telex információi szerint ez lehetett az a lakás, ahol korábban a Vs.hu szerkesztősége működött. A portál több volt újságírója is felismerte az ingatlant a hirdetés képei alapján.

A lakás jelenleg amerikai konyhás nappalival, külön fürdővel rendelkező hálószobákkal és beépített zuhanyzós megoldással van berendezve. A kialakítása alapján akár lakásként, akár rövid távú bérleményként is használható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ilonka, hozol nekem egy kanyart?” – kocsmában járt Magyar Péter Tiszalökön
Volt, aki a helybeli viszonyokról mesélt neki, és olyan is, aki a gödi Samsung-gyárban tapasztalt visszásságokról. Sőt a politikus olyan emberrel is találkozott, aki dolgozott Orbán Viktor öccsének.


Folytatja országjáró körútját Magyar Péter a Tisza elnöke ezúttal Tiszalökön beszélgetett helyiekkel. Mint posztjában írta: „A Jager nevű műintézményben (kocsmában) beszélgettem Tiszalökön valódi emberek valódi problémáiról.”

„Itt nem digitális harcosokra és hazug propagandára vágynak az emberek, hanem valódi vezetőkre és valódi kormányra, amely velük közösen épít egy működő Magyarországot”

– tette hozzá.

A politikus bemutatkozott a kocsmában iszogató embereknek, és szóba elegyedett velük. A videóban szereplők főleg a tiszalöki életről meséltek, egyikük pedig egy „kanyart” is kikért Ilonkától, a felszolgálótól.

Bár többen panaszkodtak, olyan is volt, aki 30 éve él a településen, és nem is lakna máshol. Magyar Péter még egy olyan emberrel is találkozott, aki dolgozott Orbán Viktor öccsének, Áronnak. Ugyanez az embert mesélt a gödi Samsung-gyárban tapasztalt állapotokról is. Azt állította többek között, hogy ha baj van benn, nem lehet a 112-t hívni, hanem egy belsős telefonszámon kell jelenteni az esetet.

Magyar Péter látogatása a tiszalöki kocsmában:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A hírado.hu kiposztolta, hogy „a tiszások többsége is elégedett a kormány tevékenységével”
A köztévé hírműsorának egyik bejegyzése szerint a Tiszások többsége is elégedett a kormány tevékenységével - kiderült, miről is van szó pontosan.  
F. O. - szmo.hu
2025. július 18.



A 444 hívta fel a figyelmet a hirado.hu Facebook-posztjára, melyben az áll: A Tiszások többsége is elégedett a kormány tevékenységével.  Mint kiderült, a bejegyzés a Fidesz-közeli Real-PR 93 nevű cég kutatásának eredményeiről "tájékoztat", ami szerint a Tisza támogatóinak a többsége is pozitívan értékelte, ahogy a kormány a nemrég pusztító vihart kezelte. Vagyis, a köztévé logikája szerint „a tiszások többsége is elégedett a kormány tevékenységével”.

Az eredeti hír szerint egyébként a magyarok csaknem kétharmada, 66 százaléka elégedett az ország erőfeszítéseivel, amely a vihar okozta veszélyek elhárítását célozta. Még a Tisza Párt szavazóinak is abszolút többsége (52 százalék) elégedett a veszélyek elhárításával

– olvasható a Real-PR 93. legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelyről pénteken tájékoztatták az MTI-t.

A felmérés adatai szerint a teljes lakosság csaknem kétharmada (66 százalék) elégedett a vihar okozta veszélyek elhárításával, a válaszadók mindössze ötöde (20 százalék) elégedetlen. Az elégedettek között 25 százalék, azaz a lakosság negyede teljes mértékben elégedettnek tekinthető, míg további 41 százalék inkább elégedettnek vallotta magát – tették hozzá.

A kormánypártok szavazói körében egyöntetű a vihar okozta károk elhárításával elégedettek aránya: tíz Fidesz-KDNP szavazóból kilenc (89 százalék) elégedettnek mondta magát. A Tisza Párt szavazóinak körében is abszolút többségben (52 százalék) vannak azok, akik elégedettek a károk elhárításával, míg egyharmaduk (34 százalék) elégedetlen – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lefotózták Orbán Ráhelt és Tiborcz Istvánt a Kossuth téren – a mini-Dubaj építtetője volt velük
A házaspár egy ősz hajú férfival sétált, aki nem más, mint a milliárdos . A találkozó időzítése sokak fantáziáját beindította.


Tiborcz Istvánt és Orbán Ráhelt a Kossuth téren fényképezte le a 444 egyik olvasója. Nem voltak egyedül: velük tartott egy ősz férfi is, akiről kiderült, hogy Mohamed Alabbar, az Eagle Hills tulajdonosa.

Alabbar az az üzletember, akinek cége korábban a mini-Dubajt építette volna Rákosrendezőn. A beruházás ellen a Főváros tiltakozott, végül a kormány engedte Budapestnek, hogy éljen az elővásárlási jogával, miután Orbán Viktor az Egyesült Arab Emírségekbe utazott.

Az Eagle Hills magyar cége a Gránit Bankban nyitotta meg számláit, ami Tiborcz István érdekeltségébe tartozik. Így már korábban is kapcsolatba kerülhettek egymással.

Mohamed Alabbar most nem egyedül érkezett Budapestre. Része annak a hivatalos delegációnak, amely az Egyesült Arab Emírségek elnökét, Mohammed bin Zájed Ál Nahjánt kísérte el. Orbán Viktor a Karmelitában fogadta a sejkeket. A kormány közlése szerint 14 megállapodást kötöttek, „amelyek új lehetőségeket nyitnak meg a két ország kapcsolatában”. Ezek az energetikára, a mezőgazdaságra és élelmiszeriparra, a védelmi iparra, a telekommunikációra, a pénzügyekre és az új technológiákra, például a mesterséges intelligenciára terjednek ki. A közlemény egyetlen magyar céget említ, ez pedig a 4iG.

A 444 kérdéseket küldött Tiborcz központi cégének, a BDPST Grouphoz, hogy megtudja, dolgoznak-e közös beruházáson Alabbarral. A miniszterelnök vejének cége később azt válaszolta: „Tiszteletben tartjuk a sajtó munkáját, ugyanakkor a 444-nek a BDPST Groupról, annak tevékenységéről, vezetőiről, kollégáiról a közelmúltban megjelent, véleményünk szerint sok esetben egyoldalú, elfogult, személyeskedő, és gyakran a személyiségi jogokat is sértő tartalmai alapján a jövőben nem kívánunk reagálni a szerkesztőségüktől érkező sajtómegkeresésekre.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: